Szekszárdi Vasárnap 2003 (13. évfolyam, 1-44. szám)

2003-03-23 / 11. szám

SZEKSZÁRDI 8VASARNAP 2003. MÁRCIUS 23. Járművezetői tanfolyam siketnémáknak Siketnémáknak indult csoportos járművezetői tanfolyam márciusban Szekszárdon. A Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet, valamint a Siketek és Nagyothallók Tolna Megyei Szervezetének támogatásával zajló speciális kurzuson a fogyatékosok sokkal jobb körülmények között tanulhatnak és vizsgázhatnak, mint korábban. MHHMM Rendás Péter, a Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet képzési, felügyeleti és vizsgáztatási osztályvezetője elmondta: a siketnémáknak az országban Tolna megyében szerveztek először csoportos járművezetői tanfolyamot. Azelőtt egyenként tanultak és vizsgáztak, melyhez ki-ki maga gondoskodott jelnyelvi tolmácsról. Bár a speciális, csoportos oktatást a jogszabályok korábban is lehetővé tették, hiányzott a kezdeményező készség és a rugalmasság. A Siketek és Nagyothallók Tolna Megyei Szervezete azonban fölvette a kapcsolatot az ügyet pártoló közlekedési felügyelettel, együttműködésük révén pedig a siketek szervezett körülmények között idén márciusban immár második alkalommal tanulhatnak járművet vezetni. Az első tanfolyamot a szekszárdi Tempó autósiskola, a mostanit a paksi Duna nevezetű szervezte. Az utóbbi vezetője, egyben elméleti oktatója Leveles János azt mondta, korábban a siketnémák a csak idegen nyelvet beszélő, más országból származókéhoz hasonlóan szerezhettek jogosítványt. Talán éppen ezért elvétve tettek autó- vagy motorvezetői vizsgát. A keszthelyi Dózsa János 1984ben szerezte autóvezetői jogosítványát - tudtam meg tőle Grassyné Mikóczi Anikó jeltolmács közreműködésével. - A jelenlegi a nyolcadik kocsim, és igen sokat vezettem. Több százezer kilométert tettem meg idehaza és külföldön egyaránt. Nyáron azonban megirigyeltem a Balaton mellett rendezett motoros találkozó résztvevőit, és elhatároztam, hogy veszek egy nagy motorkerékpárt. Most erre is szeretnék jogosítványt - közölte. Arra a kérdésre, miszerint a siketnémák hogyan veszik észre, ha például kotyog az autó kereke, vagy más, hallható gond adódik, Dózsa János azt mondta, hogy a kormányon, a gázpedálon ő mindent észrevesz, mert amit nem hall azt más érzékszerveivel megérzi. Leveles János szerint a siketnémák tehetséges járművezetők, hiszen minden helyzetben nyugodtak, kiegyensúlyozottak. Rendás Péter ehhez hozzáteszi: erre vonatkozó statisztika nincs, de tapasztalata szerint a siketnémák nagyon ritkán okoznak balesetet. Az alsónánai Balázs Antalné, és elmondta: férje 2001-ben önhibáján kívül halálos balesetet szenvedett, amikor ő áldott állapotban volt kisfiúkkal, Dáviddal. A fiúcska szépen cseperedik, de hallássérült. Dávidot hár,oméves korától édesanyja speciális hétközi intézetbe hordja majd Kaposvárra. Ezért is nagy szüksége van a jogosítványra. Az elméleti vizsga másnapján már néhányan a rutinpályán találkoztak Kovács Attila oktatóval, s elkezdtek vezetni, a szükséges magyarázatokat pedig Nagy Zsolt jelnyelvi tolmács segítségével kapták. Amikor a kilenc óra pályagyakorlat után a forgalomba kerülnek, addigra Kovács Attila is megtanulja majd a beszédet helyettesítő nyelvet. Simonné Váradi Zsuzsa az első tanfolyam ötletgazdája. Akkor még a Siketek és Nagyothallók Tolna Megyei Szervezetének elnöke volt, ma már a jelnyelvi tolmácsszolgálat regionális vezetője. Azt mondta, a szolgálatok felállásával leegyszerűsödik a siketnémák különféle ügyintézése, kiszélesednek lehetőségeik: továbbtanulásuk esetén a vizsgákon, vagy az autóvezetői csoportos tanfolyamon például tolmácsot biztosít a szolgálat. Igaz, mondja Simonné Váradi Zsuzsa, a hallásukban jelentősen gátolt emberek problémáját sokan már korábban megértették, mint a közlekedési felügyelet, a Vöröskereszt, a mentőszolgálat, S azok az autósiskolák, akik számukra a kötelezőn felül ingyenes órákat adtak. Az oktatóktól megtudtuk azt is, hogy a siketnémák a járművüket esetenként megállító, de a jelbeszédet nem ismerő rendőrökkel írásban kommunikálnak. V.H.M. - N.Á. A „hol volt, hol nem voir-templom... Tudjuk jól: élnek egymás mellett különféle nagy és kis vallások, s állanak azoknak szent házai: a templomok. De nem ismerünk e tájon egyetlen olyan vallást sem, amelyik szerint a családi tűzhely, mint olyan, már önmagában is ne volna szent. És sérthetetlen. Áll majd másfél évszázada egy mostanság frissen felújított, szép nagy épület a hegy aljában, északon: a Városkában is, meg nem is, ősi római út mentén. Régiesen szólva amolyan „czifra ház" - ez dicsérő jelző volt hajdanán, legyen az ma is. Építtette vala pedig Egy Tisztes Család: lakóháznak is, présháznak is, csárdának is, mondják, szép nagy szőlőskert közepébe. Építette vala építészmesterként az, aki a Városka északi részén a Nagy Vallás Felekezetének Templomát is, mesélik. Kitalálta aztán sokkal több, mint száz évvel később egy Ismeretlen, hogy egy Másik Vallás Temploma volt a Szép Czifra Ház. De nem elégedett meg a kinevezéssel az Ismeretlen: sokszorosította is a ráfogást, mintha azáltal a hamis állítás igaza erősebben megállna... Még egy pillanat, és hopp: nyomtatták és nyomtatják még ma is száz- meg százezer példányban a térképekre és idegen nyelvű útikalauzokra e két szót: „volt Zsinagóga". Azóta a Házban élő Család tagjait lelkes turisták kérlelik mind gyakrabban: ugyan mutatnák meg belülről vallásuk egykori szentélyét... De lehet az, hogy a Kitaláló Ismeretlen és a Sokszorosító Ismeretlen nem is egy és ugyanazon személy! Jaj, bizony, nagyon sokan és nagyon szeretnénk, hogy Ő viszont álljon elő és mutatkozzék be! Mert Ő kezdte, övé az „adjonisten"! A sértett-zaklatott Családnak mindegy volt és mindegy ma is - és nekem is és gondolom Önöknek is mindegy volna -, hogy melyik világvallás imaházára „keresztelnék" családi kúriájukat: legyen tehát mondjuk „volt Iszlám Imaház", „volt zen-buddhista kolostor", „volt Szerb Orthodox Templom", „volt Római Katholikus Plébánia" vagy: „volt Zsinagóga". Mindegy: ha családi háznak építettük, mi, a család, csak az nem mindegy, hogy miért nem hívhatjuk is így? Ha egyszer ez a neve! A Hivatalnak viszont mégsem volt mindegy. A Család ugyanis panasszal élt a Tisztes Illetékes Személynél. Pontosabban: kérte, „csinálná már vissza, amit ilyen jól megcsinált, ugyan helyezné m^^ vissza jogaiba a házat már így néw^ leg is..." Nem fogják elhinni, mi volt az Illetékes válasza, de én bizony elhittem. Ide is idézem: „Miért tiltakozik, tán csak nem tetszik fajgyűlölőnek lenni?" Nincs kommentár. Gondolatom az, ami számomra az egyetlen lehetséges: én úgy tanultam, hogy az a „gyűlölő", abban van a gyűlölet, aki a másik ember múltját akarja elvenni, átírni, átfesteni... Régi történet ez. Ez is: mint a Házé. Családé. Amúgy meg városi, meg megyei, meg országos, meg „tudomisén" milyen szinteken: nehogy már vásárolnunk kelljen magunknak múltat vagy kiagyalnunk, feltalálnunk: van az nekünk. De ezt a „boticseket" viszont nemcsak bevallani, majd helyreigazítani s az érintetteken esett sérelmeket jóvátenni lesz nehéz, szerintem. ^^ „De miért beszél a cikkíró r^^ buszokban?" - kérdezik tán, nem is értik az esetet, én mégis a nyilvánosságban bízom. S azt hiszem a Család is. Samu Attila Fotó: Nagy Ági