Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)
2002-09-01 / 30. szám
SZEKSZÁRDI 2002. SZEPTEMBER 457. VASÁRNAP •S •MrM&éá Kis PÁL ISTVÁN Intelmező gondolatok Szent István király szekszárdi szobrának avatásához Lehet, csak érzem, s hiszem, hogy értem, intő szavát, a sugallatát, kései fiú - árnya e létben így fut elé az időkön át. Imára, borra, szennyes alomra, cifra halál csak a puszta remény, űzheti kény, s mint vakhite-bokra tépheti sors, sebe gyúlt kelevény. Valami mégis, tán csak azért is, tiszta kovásszal kelti a verset, s fájva a vérig, még ezer évig fiai morzsákat vezekelnek. Persze hogy értem, vagy érteni vélem, ha újra hallom intelmeit, lám csak időt lel szava e kővel, s ott hol az érc zeng, pendül a hit! * * * Király, e hazához adtál nekünk hitet, aranyló kalászhoz dajkát, puha szellőt... országló szavadra számos gyülekezet ostromolta templom tornyával a felhőt.. Ezredéves porból vágyódva az égre, főnixként reptette magvait a muhar, ám, ha fohászának káromlás a vége, fénybe hamvadását elnyeli az Ugar... Még hányan és hányszor köpnek a keresztre? Hány próféta jön még lelkünknek eresztve? Hányszor ölt darócot álnok hitetlenség? Gyáva árulásra Júdás, mondd, akad még? Bár - dei grátia örökösöd vagyok, hinni Atyám fia, alig elég az ok. Te hoztál a lelkünk gyámolítására, szigorú püspököt, szelíd tisztelendőt, főrendek, ispánok, talpig vasban járva, ország oltalmában lehettek az elsők. Jutott a testnek is borra meg kenyérre, porlétéhez hazát itt lelt pór, s halandó, jutna bizony máig, ha nem tolná félre asztalától számos főrenddé lett rabló. Hol mártír lett Gellért, Husz máglyára szállott, Pázmány szava itt mért Alvinczyra átkot. Kufstein várta, Döbling, s ha inkább emigrált, hazája lett az ing, amiben odébbállt, ha volt neki jussa, legyen öröksége, magyarsága újra, ok a számvetésre. Törvénykönyvet adtál, ítélkező bírót, saját fegyverét a gyilkolóra fogtad, intelmed szerint a királyságra méltók, türelmükkel adtak értelmet a jognak. Kaput tárogattál szelíd jövevénynek, kincsét, biztonságát vendégjoga óvta, s ha fizettetésben vágyott menedéket, megkapta, így szolgál hűséggel azóta. De bármit is ígért urának a szolga, • hol Verbőczy ítélt, Dózsa ült a trónra, s míg vezére húsát könnyével nyeldeste, sorsa tanúságát, búzáját égette... s mindegy, hogy e földet bírta vagy csak túrta, általad e hazát sajátjának tudta... Államszervezésre serény írástudót hoztál, betűvetést értő tudós népet, építéshez pallért, hogy a kőfaragók kővel örök jelet küldjenek az égnek. Jelölve a gyepűt, határral a megyét, ekehámra váltott nomáddal a jószág, így is volt, akinek, nem volt elég a rét, s pogány vére árán született az ország. Bizony itt él ma is szilaj nomád lelke, ha van hite, ha nincs, kísért a keserve, anyanyelvén árva, megűzetett magyar, idegen tanácsra gondolni sem akar... ha juss a szóra van, magam is úgy vagyok, dalolni boldogan, csak magyarul tudok! Erkölcsöt ajánlott szép szavad a léthez, eszerint a résznél mindig több az egész, minden kicsinységhez értelmet a cél tesz, ha a nagy egésznek javát szolgálni kész. Király, ki a vének tanácsában bíztál, szokásaink kincsét az ifjakra hagytad, akaratod ez, ma kőbe vésve diktál intelmet a késő örökítő magnak. De hallják e szavad ebben a zsivajban e rontásra szakadt káromlás-viharban, ott, hol a kufárral Júdás árul hitet, ezüstje, ha rá vall igazsággal fizet? Látod én remélek, hittel gyarapodok, intelmed, ha ének, vele dalba fogok! * * * Állok e téren, s ideremélem intő szavát, a sugallatát, ha hallja fiam - létem a létben jöjjön elém a holnapon át. Mert már tudom, a ruhafogasra vetett kabátban szunnyad a hit, véres az ing, bár maga se tudja, mossa-e könny majd nyíltsebeit. * * * Uram Királyom, veled a versben, kenyérkelesztő kovász a szó, noha a morzsával vezekeltem, legyek a bőségre biztató. Mert kell, hogy értsem, vagy érteni véljem, ha újra hallom intelmeid, lám csak időt lel szavad e kővel, neked az érc zeng, s nekem a hit! Szekszárd, 2002. augusztus 20. * »
