Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-02-27 / 6. szám

Vendégem a Gemenc presszóban Sallai István, a SATO Vadászatszervező és Elszámoló Iroda tulajdonos-vezetője, vadász, akivel különös körülmények között randevúztam, s a beszélgetés apropói sem mindennaposak. A Kávéházi randevú történetében egyedülálló eset, hogy két férfivel egyszerre ülök ie beszélgetni. Apa és fia, akik ugyanannak a szenvedélynek hódolnak, akiknek az életét ugyanaz a tevékenység teszi boldoggá és teljessé, ami nem más, mint a vadászat, illetve a vadásztatás. Az, hogy ezek között mi a különbség, hogy ketten és külön-külön milyen fantasztikus élményekben volt részük, arról próbálunk két részletben, apával, majd fiával a é

dves olvasónak részleteket felvilitani. - István! Apropókat ígértem a bevezetőben az olvasóknak. Kezdjük az elsővel. Önnek ma van a születésnapja! Isten éltesse! A vadászatszervező iroda, az önök családi vállalkozása 10 éves az idén, ahogy éppen a 10. évébe lépett a Kávéházi randevú sorozat is, s ebben a jubileumi évben azokkal a szekszárdiakkal beszélgetek, akik hazánktól távol töltenek el hosszabb-rövidebb időt, különböző okokból. Talán erről majd később, vagy éppen a következő részben, fiánál, Tamásnál... Ön hogy került kapcsolatba a vadászattal? - Nálunk családi tradíció volt a vadászat. Édesapám, aki polgári foglalkozását tekintve állomásfőnök volt, vadászott, unokabátyám a Marcali Erdészet vezetője volt. Volt az elődeim között, Széchenyi •

adásza, s a mai napig hálás vaik a sorsnak, hogy nemcsak könyvekben olvashattam, filmekben láthattam, s nemcsak őseim elmeséléséből ismerhettem meg azokat a helyeket, ahol Széchenyi vadászott, hanem magam is bejárhattam, mint vadász. - Melyek voltak ezek? - Somogyvárott, ahol születtem, ugyanis négyéves voltam, amikor Szekszárdra költöztünk. Szerencsére a család egy része ott maradt, így gyermekoromban, sőt még az én gyermekeim is, szép napokat tölthettünk ott. Aztán Marcali, Zirc, mind a mai napig felejthetetlen élmény. Bevallom, gyermekkoromban számomra semmi más program nem volt olyan vonzó, mint az erdő. A gombázás hangulata, az erdő szépsége, rejtelmei, a vadak. - Ahogy mesél, látom magam előtt az erdőt. Melyik évszakot kedvelte, kedveli a legjobban? - Ha végigmegyünk az évszakokon, kiderül, minden évszaknak megvan a maga szépsége. Amikor hó borít mindent, s az erdőben hallani lehet a csendet. Aki ezt még nem élte át, el sem tudja képzelni. Amikor éledezik az erdő tavasszal, amikor nyár kezdetekor érezni lehet a búza illatát, aztán az ezerszínű ősz. Természetesen az évszakokhoz más-más vadak „tartoznak". Tavasszal kezdődik a szalonkázással, aztán télen sokszor a szarvas ott sétál előttünk, de inkább gyönyörködünk benne, mint lelőjük. A vaddisznó vadászata is télen az igazi, kutyákkal, vadásztársakkal. - Amikor az erdő szépségéről és a vadak szeretetéről beszél, felmerül a laikusban a kérdés, aki így szereti őket, miért vadászik rájuk? - A vadászat egyben vadgazdálkodás is. A vadászat nem „legyilkolás", ahogy sokan magyarázzák. Valamikor régen megvolt a természetes kiválasztódás, a gyengébb állatok elhullottak, s az életképesek szaporodtak tovább. Ma ezt a mesterséges kiválasztást nekünk, vadászoknak kell elvégeznünk, mert annak beláthatatlan következményei lennének, ha nem ezt tennénk. Gondoljunk csak a vadkárokra. A fő cél tehát, nem a vad elejtése. Megvannak a vadászatnak az írott és az íratlan szabályai, amit egy igazi vadász mindig betart. - Az élete nagy részét kitöltötte a vadászat... - Az érettségi és egy szakma megszerzése után igyekeztem olyan munkahelyet találni, ahol kötetlen volt a munkaidőm. Ez a Tervező Vállalat volt, ahol 24 évet töltöttem el. Papírforma szerint 1965-ben lettem hobbi- és sportvadász, s megadatott az, hogy itt, Szekszárdon egy olyan embertől tanulhattam és értékelhettem, az erdő és a vad ismeretét és szeretetét, mint Nagy Béla, aki nyugdíjas pénzügyőr volt és nagy vadász. - Szekszárd környékén is vadásztak? S milyen vadra? - Sokat vadásztam Szálkán, Sárszentlőrincen. Vaddisznóra, őzre, szarvasra, apróvadra, fácánra, nyúlra. - Az 1992-es esztendő változást hozott a család életében. Ami maradt és kiegészült mással, az a vadászat... - Egy családi vállalkozást alapítottunk, a feleségemmel és a fiammal, Tamással. A rendszerváltás lehetővé tette, hogy a mi családunk is abban vállalkozzon, amit a legjobban szeret, és amihez a legjobban ért. Ehhez a vállalkozáshoz mindhárman mást adunk. Nekem volt gyakorlatom, a fiam megszerezte hozzá az elképzelhető legjobb iskolákat, s a feleségem pedig a vállalkozásnak azt a részét végzi, amit mi, férfiak nem nagyon szeretünk. A papírmunkát, s a nagyon fontos és pontos időigényes szervezési munkát. - Mi a profilja a vállalkozásuknak, aminek a SATO nevet adták... - A családi nevünk első két betűjéből, valamint Tamás fiunk becenevéből, a Tomiból állt össze ez a fantázia név, de a TO jelentheti akár Tolna megyét is. A profil pedig belföldön vadásztatni, belföldi és külföldi vadászokat, az ország egész területén. Szerencsére már a vállalkozást megelőzően, s azt követően főleg, szoros és jó kapcsolatunk van, minden vadásztársasággal, akár állami, akár privát. Nemcsak üzleti, baráti is ez a kapcsolat. - Melyik országból jönnek a legtöbben vadászni hozzánk? - Németország, Ausztria, Olaszország, Belgium, Franciaország, Amerika. Nagyon szeretnek itt vadászni, visszatérő vadászaink vannak, ami azt jelenti, meg vannak elégedve azzal a szervezéssel és ellátással, amivel fogadjuk őket. - Van-e valami közös vonás a vadászokban, attól függetlenül, hogy melyik országból érkeznek? - A közös az, hogy ide jönnek, mégpedig azért, mert hazánk jelenti azt a tradicionális európai vadászati országot, ahová közel egy évszázada, külföldi vendég szervezett formában tud jönni, mint vendégvadász, azért, hogy a vadászattal kapcsolatos álmait megvalósíthassa. Az igazi vadászok között egyébként semmi különbség nincs. Mind természetimádók. - Az alma nem esett messze a fájától. Az Önök családjában ez a mondás több generáción keresztül érvényes. Tamás fia az anyatejjel szívta magába a természet és a vadászat iránti szeretetet. - Ez szó szerint így van, valamint az is, hogy amikor megszületett és „meglátott", akkor is vadász ruhában voltam, éppen hazatérve egy vadászatról. Egyébként mindkettőnk meggyőződése, hogy a vadászatba beleszületni az igazi. S Tamás fiam beleszületett. Azt gondolom, szerencsés család vagyunk. A Jóisten megáldott egy olyan feleséggel, aki imádja a természetet, a vadászatot és engem. Az ugyanis, hogy egy feleség a vadászok életét elfogadja, sőt segítse, és társa tudjon lenni mindenben, az a legnagyobb kincs az életben. A feleségem a biztosíték arra, hogy a mi családi vállalkozásunk zökkenőmentesen és jól működjön. - Mi volt az első közös élményük, amire már Tamás is emlékezhet? - Megadatott számomra az a boldogság, hogy amikor Tamás még egészen pici fiú volt, az első vadat úgy lőttük le, hogy közösen tartottuk a puskát, s együtt élhettük át egymás örömét. Minden apának kívánom ezt a boldogságot, s azt a kapcsolatot, amit mi a fiammal kialakítottunk, szeretettel, tisztelettel, a tapasztalat átadásával, és azzal a jó érzéssel, hogy nem szakad meg őseink vadász tradíciója. A Zepter Tolna Megyei Képviselete az alábbi napokon és időpontokban várja személyre szabott tanáccsal a Bioptron-Iámpa tulajdonosokat, a klubtagokat, valamint minden kedves érdeklődőt Szekszárdon, a Szakszervezeti Székház IV emeletének 107-es helyiségében (Augusz I. u. 11-13.) Kedden 18-20 őra

: Bemutató • Csütörtök 14-16 óra: Bioptron klub • Vasárnap 16-18 óra: Bemutató Vasárnapi vendég Mwiafei Mipptj)