Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-02-27 / 6. szám

2002. FEBRUÁR 17. SZEKSZÁRDI Egy nevezetes szekszárdi nap XXVIII. HMM Egy év híján másfél évszázad történetét fogja át hét szekszárdi kapcsolatú nő sorsa. Van köztük szoptatós dajka és tudós tisztviselő és földbirtokos, népi iparművész, pedagógus és színművésznő. Más szempontból közelítve akad, aki 21 évet kapott az élettől, más több mint négyszer ennyit, a harmadik hölgy közel a százhoz szenderült jobblétre. Különös életútjuk talán egy-egy rövid életrajzzal is jól érzékelteti, miért kaptak helyet a Tolna megyei nőlexikonban. Bezerédj Mária Ottilia (Budapest, 1894. jan. 12. - Szedres, 1991.) közép-, majd nagybirtokos, a II. világháború alatti nemzeti ellenállás résztvevője. Atyja Bezerédj Pál valóságos belső titkos tanácsos, országos selyemtenyésztési kormánybiztos, Szekszárd első díszpolgára, anyja Huszár Mária, testvére a jogilag kiskorú Bezerédj István. Az első említésre méltó adat: Babits Mihály 191 l-es Prológ című élőképének egyik múzsája. Atyja 1918-ban bekövetkezett halála után saját édesanyjától bérelt 300 katasztrális holdas tengelici birtokán gazdálkodott, majd 1937től, anyja halála után ehhez átvette a 2679 katasztrális holdas jegenyési gazdaságot is, mivel testvére, István nagy elődjének csupán a nevét örökölte, jogilag egész életében kiskorú (rendelkezésképtelen) maradt. Ottilia hagyományosan gazdálkodott, a föld egy harmadát parltjflh pihentette. A II. világháborúb^relépett ország kormányhivatalnokai fölkeresték, s nyomatékosan kérték, hogy vesse be szántóját, mert „Hitlernek búzára van szüksége". A földbirtokosnő azonban elzavarta őket, ezért 1942-től a Volksbund, majd 1943-tól a nyilasok zaklatását, pereit kellett kiállnia. Minden fokozatban felmentették, de 1944. október 19-én, a nyilas uralom elején a szekszárdi börtönbe, majd a nagykanizsai internáló táborba szállították - minden bírósági eljárás nélkül. Szerencsés körülmények között szabadult december 4-én, de sem 1945-ben, sem az 1990-ben indult kárpótlás során nem kapta meg a neki hivatalosan járó birtokrészt. Fehérnemű-javításból, gyermekmegőrzésből és alkalmi németórákból tengette életét, amelynek végén méltatlan körülmények között élt a hidjai kúriában. (Fényképét s az adatok egy részét Kaczián Jánosnak köszönjük.) Bíró Annamária (Makó, 1951. júl. 24. - Bp„ 1998. szept. 1.) fazekas, népi iparművész, kerámiaüzem-vezető. A Tolna Megyei Építőanyag-ipari Vállalat szekszárdi üzemében dolgozott 1969-től, 1979-től annak vezetője. A sárközi kerámia megismerése után hamarosan maga is alkotó módon őrizte és fejlesztette tovább a népi motívumkincset, 1970-ben a népművészet ifjú mestere, 1980-ban a népművészet mestere lett. Számos kiállításon több elismerést kapott munkáiért. Boros Rózsa, Boros Rozália (Szekszárd, 1850 körül - Gödöllő, 1871 körül) I. Ferenc József és Erzsébet királyné „magyar leányának", a Budán 1868-ban született Mária Valériának szoptatós dajkája, aki emellett saját fiát is anyatejjel táplálta. A reprezentatív szárazdajka mellett ő gondoskodott a főhercegkisasszonyról. Homályos körülmények között halt meg, hivatalosan „lovasbaleset áldozata lett". Fiát a hálás Erzsébet királynő külön kihallgatáson fogadta gyermekkorában, taníttatásáról, megélhetéséről gondoskodott. A fiú ennek emlékére ültette a szekszárdi Pál-tanya melletti tiszafákat, amelyeknél bronztábla is hirdeti Erzsébet királyné emlékét. Borzsák Etelka (Szekszárd, 1878. - ?) magántisztviselő, 1940ben még Pócsmegyeren dolgozott. Atyja Borzsák Endre református lelkész. A szekszárdi polgári leányiskola növendéke. Több jótékonysági akció szervezője, 1903-ban Nőkről a nőknek címmel írt cikket a Kölesden megjelent Protestáns Pap című folyóiratba. Ditróiné Eibenschütz Mari (Szekszárd, 1856. aug. 8. - Budapest, 1939.) színésznő. Atyja Eibenschütz (Erdődi) József milánói származású szekszárdi cukrász. Mária Augusz Anna naplójában az a bátor kis óvodás, aki a Mestert köszönti s ezért tőle homlokcsókot kap. Műkedvelőként tűnt föl szülővárosában 13 évesen, s a SzegzárdTolnamegyei Nőegylet Újházi Ede tanácsára fedezte színi tanulmányainak költségét. A Kolozsvári Nemzeti Színházban 1874. május 22-én lépett föl először Schiller Ármány és szerelem című drámájának Lujzájaként. A budapesti Nemzeti Színházban 1875-ben vendégszerepelt, 1881-ben a Népszínház szerződtette, 1883-ban a Budai Színkör aranykoszorúval tisztelte meg. A Színművészeti lexikon szerint „az eddig élt magyar színésznők egyik legkiválóbbja". Számos verset, egy-egy elbeszélést és vígjátékot is írt. Ez utóbbit Gyula és Györgyike címmel 1878. márc. 30án mutatták be Kolozsvárott. Férje Ditrói Mór színész-színigazgató, fiai ifjabb Ditrói Mór és Ditrói József színészek. Szülővárosa 1940-ben emlékművet szándékozott állítani neki. (Mellékelt képünk kolozsvári időszakában ábrázolja.) Dózsáné Kovács Klára (Szekszárd, 1912. márc. 7. - Bp„ 1982. dec. 29.) gyermekorvos, kandidátus 1968-tól. A pécsi egyetemen végzett 1936-ban, majd gyermekgyógyász szakképesítést szerzett. Németországba deportálták 1944ben, 1945-től a Nemzeti Segély gyermekorvosa és az OTI körzeti orvosa, emellett üzemorvos, majd SZTK-szakorvos. Az Orvostovábbképző Intézet adjunktusa 1968-ig, majd nyugdíjasként a Gyermekgyógyászati Klinika docense. Számos tanulmányt írt az újszülött- és csecsemőkori mélylégúti megbetegedések bakteriális kórokozóinak vizsgálatáról. Ellmann Elvira (Szekszárd, 1866. - Bp„ 1933. ápr. 8.) árvaanya, polgári iskolai igazgató-tanárnő. Atyja Ellmann Miklós, a SzegzárdBátai Ármentesítő Társulat igazgató főmérnöke. Családja atyja halála után jövedelem nélkül maradt, elszegényedett, Elvira ezért megélhetésből lépett pedagógusi pályára. A debreceni Tanító-Arvaházban árvaanyaként 1896-tól, a szolnoki felső-leányiskolában 1898-tól dolgozott. Odakerülése évében alakult meg a szolnoki leánypolgári iskola, amelynek első igazgatója volt 35 éven keresztül, 1932-es nyugdíjazásáig. Eredményesen szervezte meg az I. világháborúban az iskolában elhelyezett Vöröskeresztes Katonai Kórház ápolási munkáját, ezért a Signum Laudis és Magyar Vöröskereszt hadiékítményes díszjelvényével tüntették ki. Viselte a Pestvidéki Kör alelnöki tisztét is 1912-től. Cikkei a helyi lapokon kívül iskolája értesítőjében találhatók Á Polgári Iskolai Leányegyesületről (1908), iskolája fennállásának tíz évéről (1909) és Trianon 10. évfordulója (1930) címmel. Szolnok hálás közönsége Budapesten bekövetkezett halála után hazavitette és díszsírhelyen biztosította örök nyugodalmát. Dr. Töttós Gábor ÓDON DERŰ 128. Nőszerzési nehézségek Szerencsés esetben a régi időben egy átlagos magyar nőt legalább három-négy néven szólították meg életében. Örökölte atyja családi nevét, ezt felváltotta férjezett neve, végül a kettőt színes változatosságban kombinálták a társaságban. Ezen felül lehetett akár torzított családi neve, gúnyneve, idős asszonyként pedig ilyen-olyan néni, ami nem föltétlenül igazodott keresztnevéhez. Addig azonban néha hosszú és göröngyös út vezetett, sőt olykor nem is vezetett, ahogy erre a Tolnamegyei Közlöny 1899. február 19-i számában leltünk példát. „Mulatságos és eredeti eset történt egyik szomszédos nagyobb vidéki városban... A fiatal csinos fogorvos mintegy tizenkét hó óta özvegy, de ezalatt legalább is tizenkét ún. schadchen (házasságközvetítő) kereste fel, ostromolva, zaklatva, vegye fel ismét hymen boldog rózsaláncait. A napokban ismét beállít az orvos lakására egy kis alacsony, ősz szakállú zsidó ember. Az orvosnak kiterjedt praxisa lévén, előszobájában többen várakoztak, hogy a fogfájás fájdalmától megszabaduljanak. A rendelő szobában az orvos éppen fogat húzott, mikor a kis zsidó ember belép. - Sürgősen óhajtanék a tekintetes úrral beszélni. - Várjon egy kissé, mindjárt rendelkezésére állok. A kis ember várt türelmetlenül. S mikor belépett a rendelő szobába, az orvos, ki sietett, minden kérdezés nélkül leülteti a kis embert a foghúzó székbe, kinyitja száját, belenéz, s egy rossz fogat látva kihúzza. A kis zsidó ember izgatottan ült a székben, beszélni akart, de szóhoz nem juthatott, mert az orvos pár perc alatt végezte el a műtétet. Mikor az orvos már kihúzta a rossz fogat s a kis ember túlesett a fájdalmon, felpattant székéről s ingerülten sziszegve az orvos elé ugrott: - Kérem, én nem fogat jöttem húzatni, én Mannheil Jakab schadchen vagyok, egy jó partit akartam ajánlani a tekintetes úrnak. Hagyjon békében, nem nősülök, különben fáradsága díját már megkapta..." Aki meggondolja, bizony, elég bajos volt akkoriban is - a nőszerzés. Lanius Excubitor ,