Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-02-27 / 6. szám

<S. SZEKSZÁRDI USARNAP 2002. FEBRUÁR 17. ÉRDEKLI1 BEMUTATJUK! Mikrofilmez, fotózik, címert fest, családfát készít, rajzol... Amikor két hete Aszódy Józseffel, az N.É Szolgáltató Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk, azt javasolta, hogy Vituskáné Juhász Ildikó, a Tolna Megyei Levéltár fotólabor vezetője kövesse öt, majd külön „fejezetet" szentelt Ildikó rajztehetségének. - Amikor Pécsett, a művészeti középiskolában befejeztem a tanulmányaimat - bár szerettem volna folytatni az iparművészeti főiskolán -, úgy alakultak a dolgok, hogy szakmát tanultam. Mivel a nővérem fényképész, kínálkozott a lehetőség, hogy ő legyen a gyakorlati oktatóm. Még be sem fejeztem ezt az iskolát, férjhez mentem, majd megszületett Virág leányunk. Akkor tettem le a szakvizsgát, amikor ő kéthetes volt. - A másik kislány mikor követte nővérét? - Három év tnúlva. - Ők most mivel foglalkoznak? - Virág befejezte az egyetemet, latin-ógörög szakon, s most éppen munkát keres. Ildi pedig itt, Szekszárdon végzős hallgató óvoda-pedagógia szakon. - Gyes mán került a levéltárba? - Nem. Először gebines fényképészként dolgoztam, majd Decsen alakítottam ki üzletkört, később Szekszárdon folytattuk az életünket. A szakmát nem akartam cserbenhagyni, mert úgy éreztem, abban vagyok otthon. így egy évre az OFOTÉRT következett, ami azért is jó volt, mert újból közösségbe, ráadásul fiatal, jó hangulatú csapatba tartoztam. 1986-ban jelentkeztem a levéltárba, s munkám azóta oda köt. - Komoly váltást jelenthetett. - Igen, mivel a fotózásnak egészen speciális ágát kellett és kell művelnem. Ez a mikrofilmezés, amiről korábban nem sokat tudtam, s máig egymástól és a gépkönyvekből tanuljuk meg. Korábban volt egy iratkezelésben járatos kolléganőm, de amikor ő elment, egyre jobban éreztem: nekem kevés az, hogy tudom a mikrofilmes technikát, ám nem tudom a levéltáros szakmát. -Ez az archiválásnál jelenthetett gondot, ugye? - Igen, az archiválás során harminc méteres mikrofilmekre dolgozunk, s ezeket bizonyos szakaszonként tördelni kell, biztosítva az érthetőséget és az átláthatóságot, hogy a kutatók számára kezelhető legyen az anyag. Ezért elvégeztem Budapesten, a Fővárosi Levéltárban egy fél éves levéltárkezelői tanfolyamot, ami szakmunkás bizonyítványt adott. Később pedig, miután elvégeztem a kétéves, elsőfokú végzettséget adó tanfolyamot, segédlevéltáros lettem. Ezt követően neveztek ki a labor vezetőjének. - Mi az alapvető különbség a megszokott és a mikrofilmes fotózás között? - Gyakorlatilag a levéltárban dokumentumfotózást végzünk. Az a fontos, hogy fényképezendő objektum, tárgy, dokumentum mindig síkba legyen a kamerafejjel, hogy tökéletesen hű képet adjon. Ezért kell sok esetben feltüntetni a kicsinyítési arányt, hogy tudjuk a léptéket. - Mióta alkalmazzák a mikrofilmes technikát? - Már a múlt században - amikor a fototechnika már olyan szintre fejlődött, hogy tekercsfilmeket tudtak létrehozni - próbálkoztak vele. Persze, először őrült drága volt, ezért nem került még be a hétköznapi életbe, például okleveleknél alkalmazták. Magyarországra még később került, de a II. világháborúban a Fővárosi Levéltárban már tömegével mikrofilmeztek. Persze, addigra föl kellett találni a nem éghető hordozó réteget. Az öngyulladás kiküszöbölésére. De így is biztosítani kell számukra a megfelelő klímát, a páratartalmat és az állandó hőmérsékletet, hogy hosszú távon tudjuk őket megőrizni. - Mi mindent lehet így megmenteni? - Az ötvenes évek papírjai önmaguktól lebomlanak, de eltűnik a papírról a tinta, az indigó nyomai szintén. Ezeket próbáljuk megmenteni. A másik cél az, hogy védjük a iratokat, hogy a kutatók munkája során ne sérüljenek meg. Most éppen a megyei nemesi közgyűlési iratokat mikrofilmezzük, amiben II. József koránál tartunk. - Milyen érzés kézbe fogni ezeket az iratokat? - Óh, hát mindent beleértve nagyon jó itt dolgozni. Már eleve az épület is szép, a munka szintén. - A sokak szerint is minden elismerést megérdemlő levéltárban mennyi anyag van már mikrofilmen? - Jelentős. Milliós a nagyságrend. Az utóbbi időben sikerült a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával felfejleszteni a labort. Az elismerés jólesik, s hozzáfűzöm, hogy mi nagyon nyitottak vagyunk, a diákoktól a kutatókig számos témában veszik igénybe a levéltárat. - Igen sok kiadványban, kötetben működött közre. Nem merült föl a gondolat, hogy munkáiból kiállítást nyisson? - Kiállításokon mindig is szerepeltem, de önállóan nem. Tavaly volt osztálytársaimmal együtt Pécsen nyitottunk kiállítást, de az egészen más profilú volt. Rajzokkal, festményekkel, plasztikákkal, szőnyegekkel, reklámgrafikákkal, ötvös munkákkal, kerámiákkal vettünk részt. - Hány munkáját állították ki? - Négy munkámat vittem el, de máig nem hoztam őket haza, egy osztálytársamnál vannak. - Rajzaiból, akvarelljeiből csak összehozhatna egy kiállítást! Ezekről Aszódy József rajongással beszélt. - Otthon nincs hely, hogy akár egy kis műteremsarkot alakítsak ki magamnak. Valóban készítettem akvarelleket, de nem tömegével. Nincs is rá időm. Ugyanis én hivatásszerűen végzem a mikrofilmezést napi nyolc órában, ami kiveszi az energiámat, s a háztartás mellett kitölti az időmet. A munkámnak valóban van érdekessége. 1993-ban belekerültünk a nemzetközi vérkeringésbe, mert a Genealógiai Társaságnak is dolgozunk. Salt Laké Citybe küldjük hetente mikrofilmeken regionális műhelyként az egész Dunántúl levéltárainak állami anyakönyveit 1895-től a nem védett korig. - A mormon egyház ezek szerint összegyűjti a világ anyakönyveit. Mit jelent ez a levéltár költségvetésében? - Ez tudomásom szerint nem elhanyagolható összeg. Mellette korszerű eszközökkel, fotocellával, digitális kijelzővel és számos tartozékkal egészítették ki a labort. Megtanították nekünk kemény, kitartó, célratörő munkastílusukat. Az európai központjuk Bécsben van, s nem régen kivittek bennünket a Csorba-tóhoz. Fantasztikus jelenet volt, amikor mindenhonnan - Horvátországból, Szlovákiából, Romániából, Magyarországról - összesereglettek az emberek, s máris elkezdtünk beszélgetni. Bejött Raul Rios, az európai főnökünk, s megkérdezte, hogy „itt mindenki magyar"? - Elnézést, de tovább firtatnám kiállításának a tervét. - Emlékszem, amikor Cserna Anna készült az első kiállítására, s a rendkívül szép iratanyaghoz szeretett volna valamilyen illendő dekorációt a központi helyre tenni. A meglevő kicsi után megrajzoltam és temperával kifestettem ai Sztankováry család címerét. - Azt tudom, hogy sok címert festett, s közülük ma is négy látható a nagy kiállító terem falán bekeretezve. Nem emlékszem, hogy a neve is mellettük lenne. - Nincs is jelentősége. - Hozzászokott a névtelenséghez? - Nem is tudom. Erről még nem gondolkoztam. Számomra mindig a feladat a fontos. - Gyönyörűek a görög mitológia jeleneteit ábrázoló rajzai. Ezek is részei lehetnének egy kiállításnak. Sőt, a mintegy húsz kötetben megjelent munkáiból is válogathatna. - Bizonytalan vagyok. Mindig csak azt látom, mit kellett volna másképpen csinálni. S ettől nehezen tudok elszakadni. - Lehet, hogy furcsán maxima-i lista. " - Nem tudom. Talán igaza van. - Meg kellene próbálkoznia egy önálló kiállítással. - Bognár Cecil, a decsi faluház igazgatója szólt még tavaly, hogy ősszel rendezhetek ott egy kiállítást. De nem voltam még fölkészülve. Mert olyan szerteágazó, amit csinálok: Fotózok a levéltárban, címert festek, ha kell, családfát készítek, ha úgy adódik, a helyszíneken fotózok. Addig nem állnék ki, amíg nem tudom, mi az, amit igazán megmutatnék. De ígérem, elkezdem a tervezést. - Akkor viszontlátásra Decsen, s kérem, mondja, ki legyen a következő beszélgetőpartnerem? - Szeretném, ha dr. Várady Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem Ilylyés Gyula Pedagógiai Főiskolai Karának főigazgató-helyettese, a latin feliratok avatott tudója tudományos munkájáról beszélne. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági