Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-01-13 / 1. szám

SZEKSZÁRDI 2002. JANUAR 13. VASÁRNAP Utcanevek azokról, akik méltók rá $ A FIDESZ-FRAKCIÓ JAVASLATAI A rendszerváltás után Szekszárdon már működött egy olyan testület, amelynek a feladata az utcák névváltoztatásának áttekintése volt. Az a bizottság azonban a „pártatlanság" jegyében tabunak tekintette az 1919-es proletárdiktatúra résztvevőinek emléket állító utcaneveket. Tizenegy, a „kommunra" utaló, vagy a kommunizmusra a nevében emlékeztető utcanevet azonban már akkor is megváltoztattak. Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlésének Fidesz-frakciója már több mint két évvel ezelőtt javaslatot tett utcanevek cseréjére, mivel úgy véljük, Magyarország szerencsére nem szűkölködik olyan híres személyiségekben, akik irodalmi, képzőművészeti, tudományos tevékenységükkel érdemesek lennének arra, hogy nevüket megyeszékhelyünkön is utcák örökítsék meg. Emlékeztetőül felsoroljuk azokat az utcaneveket, melyeket a rendszerváltás után a képviselő-testület megváltoztatott: Korvin Ottó, Kilián György, Marx Károly, Mátai Antal, Kun Béla, Zalka Máté Szamuely Tibor, Rózsa Ferenc, Somogyi Béla, Beloiannisz. A fent említett bizottság feltáró munkát kevésbé végzett. Véleményünk szerint szemléletváltásra van szükség és ennek megalapozásához kívánunk adatokat szolgáltatni. P A fenti nevek viselőinek életútját nem látjuk szükségesnek leírni. Szamuely Tiborral mégis kivételt teszünk, mert az ő megnyilatkozása jellemző lehet a kommün vezéralakjainak életfelfogásához is. Idézzük csak fel szó szerint Szamuely Győrött, 1919. április 20-án, húsvét vasárnap elmondott beszédének részletét (Megjelent az ANTOLÓGIA: VÖRÖS KÖNYV 1919. című kiadványban): „A hatalom a kezünkben van. Aki azt akarja, hogy visszatérjen a régi uralom, azt kíméletlenül fel kell akasztani. Az ilyennek bele kell harapni a torkába. A magyarországi proletariátus eddigi'győzelme nem került különös áldozatokba. Most azonban szükség lesz arra, hogy vér omoljon. A vértől nem kell félni. A vér - acél: erősíti a szívet, erősíti a proletár öklöt. Hatalmassá fog tenni bennünket a vér. A vér lesz az, amely az igazi kommunvilághoz elvezet minket. Ki fogjuk irtani, ha kell, az egész burzsuáziát! Ami a gyilkosságokat, akasztásokat illeti, abJian a kommunisták valóban „hatalmassá" tet^k magukat. Bár Szamuely burzsoákra célzott a beszédében, de áldozataik 90 százaléka a szegény néprétegből került ki, csupán ebben nem voltak „ígéretmegtartók". A proletárforradalom idején megyénkben is aratott a halál, gyilkosságok sorát követték el. Pontosítás, és az áldozatok emlékének felidézésére ezt az alkalmat is megragadjuk, hogy neveik is tudatosuljanak és irattárakban is fennmaradjanak. A történések pedig eligazítják önöket, és a döntésben részt vevőket, az akkori helyzet megítélésében. Az általunk eddig ismert meggyilkolt áldozatok nevét soroljuk fel: 1919. május 31-én Tamásiban a megyei direktórium által mozgósított bonyhádi és dombóvári különítményesek és a segítségül hívott veszprémiek és kaposváriak vérfürdőt rendeztek, mert úgy ítélték meg, hogy a közrend vigyázására alakult polgárőrség nem vörös érdekeket szolgál. Kéri József, Molnár János és Schiszler János tamási lakosokat és az éppen ott tartózkodó fegyvertelen Kiss A. József magyarkeszi lakost agyonlőtték. „Tamási szinte valamennyi felnőtt férfi lakosát letartóztatták az öregek kivételével. Valamennyiüket megverték, legtöbbjüket súlyosan bántalmaztak. A véres ütlegelést elszenvedők zömmel földmunkás kisgazdák voltak." - írja a megemlékező szakirodalom. Másnap, június l-jén Szekszárdról megérkezett a megyei forradalmi törvényszék Mautner Gyula elnökkel, Tánczos Vendel vádbiztossal, valamint Szantner János és Langer Béla szavazóbírákkal. Velük ment Szabó Gáspár, Veszprém megye kormányzótanácsi biztosa is. Estétől hajnalig közel kétszáz tamási lakost fogdostak össze a vörös karhatalmisták. Az elfogottak házaiban talált valamennyi élelmiszert kisajátították. A gyanúsítottnak tekintett foglyokat szakadatlanul verték, kínozták és csak akkor hagyták abba, amikor a rögtönítélő bíróság elé hurcolták őket. Három „ellenforradalmárra" mondtak halált. Madarász József községi rendőrre, akinek az éjszakai kínzások során kiverték a fogait, Berta Pálra, akit egyik szemére megvakítottak, Hörich Imre asztalosmesterre, akinek a karját törték darabokra. Mindhármukat nyomban fel is akasztották. Hörich Imre leszakadt a kötélről, de mert a vörösök ilyen okkal soha senkinek meg nem kegyelmeztek, ne'ki kétszer kellett kiállnia a haláltusát. A különítményhez tartozó hóhérok Anka Flórián, Csuják Márton és Kalitin Ferenc voltak. Június 20-án Madocsán Aranyos György és Tánczos Vendel a bölcskei lakos Tomanek Józsefre és B. Kiss Józsefre mondott halált és a nyílt utcán azonnal agyonlőtték őket. A szíven lőtt ifjú Tomanek Józsefnek puskatussal szétverték a fejét és szuronnyal kivájták a szemét. Letartóztattak százötvennél több madocsait, akiket fogvatartásuk alatt szakadatlanul ütlegeltek. Június 23-án Dunaföldváron a szekszárdi vörösőr vezetők álltak bosszút egy zendülés részvevőin. Itt is Aranyos György és Tánczos Vendel osztotta a halált. Akasztásra ítélték Miskolczy István hatvanéves kisgazdát, Hambalkó János harminc éves fuvarost, Gál Mihály huszonegy éves földművest és Holmár Imrét. Itt is rettenetesen megverték a halálraítélteket. A két hóhér Rogászka István és Gubicza József volt. A fiatal Gál Mihály nyakán már rajta volt a hurok és abban a pillanatban, amikor kirúgták alóla a széket, zsebéből nemzeti színű szalagot rántott elő. Ökölbezárt ujjai közül holta után cibálták ki a szalagot a terroristák. Holmár Imre kétszer is leszakadt a kötélről. Kegyelemért könyörögtek a kivégzéshez kényszerrel összeterelt dunaföldváriak, de Rogászka István harmadszorra kioltotta az áldozat életét. Június 26-án Pakson ismételten Aranyos György és Tánczos Vendel szekszárdi teljhatalmú biztos és direktóriumi elnök vésztörvényszéke működött. A helyi kommunista vezetők által összeállított lista alapján szedték össze a lakosokat akiket a karhatalmisták kegyetlenül összevertek. Halálra ítélték a már eszméletlenség határáig összevert Bakonyi András és Csala Bálint volt csendőröket. Kérték a kivégzendők, hogy elbúcsúzhassanak a családjuktól, de ezt nem engedték meg nekik. A székesfehérvári Fabik-különítmény terroristái Paks központjában lőtték agyon őket. Napszálltáig a kivégzés helyén kellett hagyni az áldozatokat. Aranyos és Tánczos foglyokat vitt magával Szekszárdra. Paks megbüntetésére még hazaindulásuk előtt kétmillió kék korona hadisarcot vetettek ki a lakosságra. Ugyanezen a napon Paks térségében a Dunán is drámai esemény zajlott le. A lefelé ereszkedő monitorok egyike váratlanul vörösre cserélte a nemzeti lobogóját és páncéltörő ágyúval szétlőtte a Komárom nevű monitor parancsnoki kabinját, amelyben .Csicseri László és Oravicabányai Máhr Jenő sorhajóhadnagyok életüket vesztették. A Lajta és a Maros nevű monitorok percek alatt elsüllyesztették a vörös zászlós Munka nevű monitort. Június 29-én Tolnán is kivégeztek két fiatalembert. Bogyiszló orvosa, a huszonkilenc éves dr. Baranyai László az előző napokban beöltözött tartalékos hadnagyi ruhájába és mellén hordva világháborús kitüntetéseit látták a faluban. Faddon Vass József tizenkilenc éves földműves, korábban pénzügyőr, szintén viselni kezdte finánc uniformisát. Magatartásukat tüntető jellegűnek vették, amit főbenjáró bűnnek minősítettek. ítélkezés végett mindkettőt Tolnára vitték. Ki sem szállt a bíróság. Aranyos György Szekszárdon döntött mindkettő sorsáról. A döntést Tuschák Ármin politikai biztos közölte Szűcs István vádbiztossal, aki utasítást adott a vádlottak agyonlövetésére. Öt-öt vöröskatona hajtotta végre az ítéletet a tolnai Petőfilaktanya udvarában. Dunapataj határában agyonlőttek 48 személyt. Ezek között többen voltak bogyiszlóiak, de mert ezek személyére még nem tudtunk fényt deríteni, így a 48 nevet most nem soroljuk fel. Szekszárdon Majsai József földművest a Rákóczi utcában, a Lipovszky-ház előtt, munkába menet, kaszával a vállán agyonlőtték. Vörösőröket látva az utca túloldalán, szidalmazni kezdte őket. Kövendi Sándor vörösőr vállához vette puskáját és lelőtte. Halálának helyét emléktábla őrizte a ház falán, de 1945-ben összetörték. A helye ma is felismerhető. Elöljáróban megjegyezni kívánjuk, hogy egyetértünk a mártíromság fogalmának a világ minden táján elfogadott formájával, hiszen a szó eredete vértanúságot, valamely eszme, meggyőződés, vagy vallásért elszenvedett megpróbáltatásokat jelent. Akiknek a kezéhez azonban vér tapadt, kizárták magukat a mártíromság fogalma alól. Hősöknek sem tekinthetők. Hősöknek csak azokat tudjuk elfogadni, akik a társadalom közös-, vagy csoportérdekeiért hoztak olyan áldozatot, amely minden körülmények között felette áll az elvárható általános magatartásnak. Folytatás az 10. oldalon. i