Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-12-22 / 46. szám

SZEKSZÁRDI 2002. DECEMBER 22. VASÁRNAP M Környezetvédelmi program népszerűsítése Szekszárd közgyűlése márciusban hagyta jóvá a város középtávú, hat év­re szóló környezetvédelmi program­ját, amit az ÖKO-ECO Környezetvédel­mi Bt. készített számos javaslat és la­kossági kérdőíves felmérés eredmé­nyének figyelembe vételével. A prog­ram készítője és a polgármesteri hiva­tal azóta - a Környezetvédelmi Alap Céltámogatás kétmillió forintos pályá­zati támogatásából - elkészítette a program könyv és cd formátumú kiad­ványát. Kocsis Imre Antal polgármester ennek előszavában úgy fogalmaz, hogy a kiadványok a környezetvé­delmi program megismertetése, népszerűsítése, de még inkább a közös gondolkodás kiszélesítése érdekében született meg. A füzet a program kivonatát, a cd a teljes programot tartalmazza. E kiadványokat sajtótájékoztatón mutatták be, s a közeljövőben egy példányát eljuttatják az iskolák­nak, különböző intézményeknek, szakhatóságoknak, a város és a me­gye képviselőinek, könyvtáraknak és a város jelentősebb cégeinek. A teljes program a későbbiek folya­mán felkerül a város honlapjára, sőt - lehetőség nyílik az érdeklődő városlakók számára, hogy a meg­adott időpontokban a polgármeste­ri hivatalban szakember segítségé­vel ismerkedhessenek az anyaggal. (Hogy melyek lesznek ezek az idő­pontok, lapunkban majd tájékoz­tatjuk olvasóinkat.) A 12 témakörre felosztott prog­rammal kapcsolatban ismét a pol­gármester szavaira hagyatkozunk, miszerint a rendszerváltás előtt a mai értelemben vett környezetvé­delem, akárcsak az ország többi te­lepülésén nálunk sem létezett. A rendszerváltás utáni környezetvé­delmi szabályozásnak és az embe­rek szemléletváltásának köszönhe­tően elindulhatott a gyakorlati érte­lemben vett környezetvédelem. -h­SZECSUAN TOLNA MEGYEI VÁLLALKOZÓKAT VÁR Boros, bambuszos kapcsolat Régi, de a nagy távolság miatt nem valami gyümölcsöző a partnerkapcso­lat a kinai Szecsuán tartomány és Tol­na megye között. Miután vezető posz­tokon személyi változások történtek itt is, ott is, az új tartományi elnök asz­szony, Qin Yugin, ellátogatott Szek­szárdra, a továbblépésről tárgyalni. Az általa vezetett hattagú kül­döttséget fogadta Frankné dr. Ko­vács Szilvia, a Tolna Megyei Köz­gyűlés elnöke, Pogátsa Alajos alel­nök és Heilmann Józsefné, a me­gyei önkormányzat Európai integ­rációs és külkapcsolati osztályának vezetője. Később csatlakozott hoz­zájuk Kína magyarországi nagykö­vete, Zhao Xidi is. A felek úgy vélik, hogy minde­nekelőtt a gazdasági szálakat érde­mes szövögetni; összehozni az itte­ni és ottani vállalkozókat, cégveze­tőket. Erre remek alkalom kínálko­zik jövőre, amikor á létező, de nemigen működő partnerség 10. évfordulója alkalmából ünnepséget rendeznek Szecsuánban. Az ön­kormányzatok - mint mondták ­vállalják a szervezést, a közvetítést, a híd szerepet a lehetséges üzleti, kereskedelmi partnerek összeho­zásában. Alaposabb megismerésre, konkrét információszerzésre, tár­gyalásra csak személyes tapaszta­latok birtokában kerülhet sor. Egyelőre kevés a helyi cégek is­merete Szecsuánról és viszont. Tudjuk, hogy a bambuszrügyeket faló pandamackókról híres az a táj, s ők is tudják, hogy errefelé a szőlő a „menő". Érthető tehát, hogy leg­élénkebben a borturizmus és bor­export iránt érdeklődtek a kínai vendégek. Meg is ízlelhették a hegy levét; hivatalos programjuk után el­látogattak a Liszt Pincészetbe. - IVy­Fotó: Nagy Ágnes EURÓPAI KÉPZŐKÖZPONT SZEKSZÁRDON Szaktudást szerezzenek, ne csak papírt! Itt járt két német úr. Azt mondták, be­le kellene vágni egy 10 milliárdos pro­jektbe. És az asztal túloldalán, két ma­gyar úr azt felelte: jó. Persze nem ilyen „lazán" zajlott az eszmecsere a Tolna Megyei Ke­reskedelmi és Iparkamara szek­szárdi tanácskozó termében, de a lényege ez volt. A javaslattevők Szászországból, Lipcséből érkez­tek, ahol egy motivációs és kom­munikációs szervezet vezetőségi tagjai. Dr. Wolfgang Preuft és Karl­Heinz Ehnert, a kamara elnökével, dr. Fischer Sándorral és a szakkép­zési osztályvezetővel, Horváth Gyulával tárgyalt. Merthogy a pro­jekt lényege: a képzés. Egy felnőttképzési, munkaerő át-, illetve továbbképzési centrum létesítését irányozza elő a szász ja­vaslat, a Pécs-Paks-Szekszárd há­romszögben gondolkodva. Az eu­rópai színvonalú képzőközpont már szinte bizonyos, hogy Szek­szárdon lesz, meglévő épület átala­kításával vagy zöldmezős beruhá­zással. A fő cél, hogy az idejárók ne csupán végzettséget, papírt, ha­nem minél nagyobb szakmai rutint szerezzenek. Ezért a legkorsze­rűbb technikai ismeretek elsajátítá­sára alkalmas műhelyeket és szá­mítógépes tantermeket rendeznek majd be. A finanszírozás 51 százalékban német tőkéből történik, a többi pénzt hazai és EU-s forrásból dékoznak előteremteni. Azért lasztották ezt a dél-magyarországi helyszínt, mert - különösen az Unió bővítése után - innen további terjeszkedésre is mód nyílhat, Hor­vátország felé. A tárgyalópart­nerek megállapod­tak az eddigi tár­gyalási eredmé­nyek írásba fogla­lásáról. A projekt további részletei­nek egyeztetését, kimunkálását ta­vasszal folytatják. Wessely Fotó: Nagy Ágnes CIVIL Civil együttműködés Szekszárdon 16 szervezet részvételével megtör­tént a szekszárdi civil koncepció­tervezet véleményeztetése. A civil szervezetek képviselői egyetértet­tek a koncepcióban foglaltakkal és elfogadásra javasolják az önkor­mányzatnak. Egyben kinyilvánítot­ták, hogy részt vesznek a Szekszár­di Civil Kerekasztal létrehozásá­ban. A kerekasztal alakuló ülésére január végén fórumot hív össze a Civil Ház, ahol a leendő szervezet SZMSZ tervezetét is megtárgyalják az alapítók. Pályázati tallózó - Kiemelkedő teljesítményű civil szervezetek, kisközösségek együttműködésének támogatása. Támogatható területek: nők jogai, gyermek és nővédelem, civil tár­sadalom és roma közösségek fej­lesztése. Beadási határidő: 2003. február 15. Info: www.kanada.hu tel: 392-3358 - Testvérvárosi programok pál^B zati támogatása. Beadási hatar idő a program megvalósításától függ. Info: www.pafi.hu - Fiatalokkal foglalkozó civil szer­vezetek számára térítésmentes szálláshelyhasználat Szarvason. Beadási határidő: folyamatos. Info: www.ngyik.hu Elismerés 2002. október 5-én a Magyar ILCO Szövetség dicsérő oklevéllel ismer­te el a Tolna Megyei ILCO Egyesü­let négy tagját, akik aktívan részt vesznek az egyesület működésé­nek szervezésében. Binder János elnök, Novikov Klára gazdasági ve­zető, Székely Arpádné látogatónő­vér, dr. Wéner Gábor orvos. TM GYIK - Civil Ház 7100 Szekszárd, Béla tér 6. tel./fax: 74/416-160 e-mail:civilhaz@enternet.hu internet: webmagazin.hu/civilhaz

Next

/
Thumbnails
Contents