Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-12-08 / 44. szám

2002. DECEMBER 8. SZEKSZÁRDI <L Y4S4RNAP ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! „Az együtt zenélés fegyelmezettséget, intelligenciát, csapatszellemet követel' Kocsis Imre Antal Szekszárd polgármestere javaslatára Molnár Ákossal, a Liszt Ferenc Művészeti Iskola jazz tanszakának vezetőjével beszélgettem - például azon okból, hogy a zeneiskolák zenekarainak országos versenyén az általa vezetett Junior Stars nyerte el az első díjat. - Mióta karnagya és művészeti vezetője az együttesnek? - Két esztendeje. Nem régen ünnepeltük a születésnapunkat. De ha már felsorolta tisztségeimet, tegyük hozzá, hogy tanára is vagyok a 16 fős Junior Starsnak. Közülük itt az iskolában hét növendékem van, a szaxofonosokat tanítom, hiszen szaxofon tanár vagyok. - Mellette más zenekarokban is ..fáj". - Igen, a Szekszárdi Jazz Quartettnek - mondhatni - örökös vendége vagyok, ahogyan Körtés József kollégám is. Ez olyan, mint a régi albérlet, nem lehet kitenni bennünket. Igazgatónk, Pecze István vezette Szekszárd Big Bandnek pedig a másodkarnagya vagyok. - Hogyan alakult meg a Junior Stars? - A városban tradíció volt, hogy a „nagy Big Band" mellett azok a tanárok, akiknek volt hozzá kedvük és tehetségük, felépítették és működtették a serdülőkből álló „kis big bandet". Idénre bizony igen komoly együttessé fejlődött a kiválogatott társaság, s olyan jónak ígérkezett, hogy érdemes hosszú távon komoly munkát és fáradtságot fordítani rá. Amit szintén fontosnak tartok, nevet is adtunk az együttesnek, hiszen minden zenekarnak van neve. Például az Omega... - Vagy a Syrius... - Amiben én magam is játszottam, sőt alapító tagja voltam. - Milyen korosztály alkotja a zenekart és milyen a hangszerek megoszlása? - Elég széles a skála: 14-25 év közöttiek az együttes tagjai. Vannak szaxofonosok, trombitások, pozanosok és a zenekari alaphangszereken - billentyű, gitár, basszusgitár, dob - játszók. - Miben különbözik a Junior Stars a Szekszárd Big Bandtől? Mondhatjuk, ugyanaz kicsiben? - Nem! Abszolút önálló életet él. A nagy big band húsz éve funkcionáló társaság, megvan az ars poeticája, s a stílusa, amiben két évtizede mozog. Tagjai nagyrészt felnőtt, dolgozó emberek, akik amatőrök. Bár ez a szó nem igazán jó, hiszen fele részben tanárok, azaz profik. De a koncepciója egészen más, mint a miénk. - Ezekben az esetekben mi határozza meg a koncepciót? - Van az úgynevezett big band kategória, amin belül van a nehezebb és könnyebb műfaj. A szekszárdi együttesre természeténél fogva a könnyebb műfajt kell bízni, mivel heti egy próbánk van, s a tagoknak nincs idejük arra, hogy munka után otthon gyakoroljanak. Ezek az emberek tovább nem terhelhetőek. A „kicsik" viszont növendékek, így napi rendszerességgel fújnak. - Milyen lehetőségeik vannak az igen fontos szereplésre? - Is-is. Hívnak bennünket a szekszárdi rendezvényekre. Az más kérdés, hogy a széles tömeg szereti-e a muzsikánkat vagy nem. De az nagyon szimpatikus, hogy a növendékek koncertjére eljönnek a családtagok, sőt a barátok is. Hozzáteszem, hogy az együtt muzsikálás óriási feladat, ami minden zenésztől igen nagy fegyelmezettséget, intelligenciát, alkalmazkodó képességet, azaz csapatszellemet követel. És ez már megvan az együttes tagjaiban, amit az iskola azon koncepciója is erősít, hogy színpadképessé nevelje hallgatóit. - Improvizálnak is a zenekar tagjai? - Is. A jazz tanszakon ezt is megtanulják. Az improvizálásra annyira képesek, amennyire hisznek a dologban, s amennyire fejlesztik magukat. Nekem van egy keretanyagom, amit tanárként prezentálok. Ez komoly - mondhatni - személyre szabható mozgásteret ad a növendékeimnek. Hozzáteszem, hogy „fölmérem" a diákokat, ami egyaránt vonatkozik a szellemi színvonalukra, szociális helyzetükre és mindenre. - Gondolom, a szociális helyzet említésekor a hangszerek megvásárlására utalt. - Pontosan. Ugyanis.a meglevő hangszereink egyrészt a big bandtől származnak. Azokból a jobb időkből, amikor még volt „tehetsége" vásárolni. Másrészt pedig az iskola meglehetősen szűkös hangszerállományából - minden meglevő hangszerre két-három diákunk van - kapunk. A tehetősebb családok pedig megveszik a trombitát, a szaxofont. Az utóbbi ára négyszázezer forint felett kezdődik. Ám azzal, hogy egy gyerekkel megvetessek egy hangszert, óriási felelősség hárul a családra és rám is. Mert néhány hónap múltán kiderülhet, hogy a diák nem tehetséges vagy egyszerűen elmegy a kedve a zenéléstől. A hangszerek hiánya miatt viszont tehetséges fiatalok maradnak az „utcán". És mindez nemcsak Szekszárdra, hanem az egész országra jellemző. - Szeremek a jazz tanszakra járni a diákok? - Nagyon. Ezt úgy szoktam megfogalmazni: ha a zeneiskola a templom, akkor nálam van az oltár. Nálam nincs hiányzó, leszámítva a betegséget. Lemorzsolódás sincs, legfeljebb egy-kettő a legelején. Ha nekem valamilyen okból elmarad egy órám - amit később természetesen pótolok - miatta a gyerekek jobban elkeserednek, mint én. S azt is mondhatom, hogy bár diákjaim és köztem 30-40 év a korkülönbség, nem tanítványokként, hanem ifjú barátaimként és kollégáimként kezelem őket. Gyakran mondom nekik, hogy én egy náluk idősebb, tapasztaltabb zenész vagyok és elárulom nekik a szakma titkait. - Gyanítom, az alapítványként működő Junior Stars esetében is vannak anyagi gondok. - Bizony, vannak. Olykor sikerül kisebb összegekért - 20-30 ezer forintért - fellépnünk. Abból javíttatjuk a hangszereket és vásárolunk például dobverőket vagy nádat a szaxofonokhoz. Egy doboz ára tízezer forint. Illetve szereplés után veszünk egy-egy pohár sört vagy üdítőt. Ruha is kellene, de egyelőre a „kínaiban" vásárolt fekete, illetve bordó ingben és csokornyakkendőben szerepel a csapat, a nadrág és a cipő a sajátjuk. Mit mondjak még? Bár tudnék... - Tanár úr honnan került Szekszárdra? - Budapesten születtem, s 1986ig ott éltem, utána nyugatra mentem, mert megnősültem. Németországban éltünk, s immár letelepedtünk Szekszárdon, s jól érezzük magunkat. - Felesége is zenész? - Nem, de a zenét nagyon szereti, engem motivál és a maga „civil" módján a kritikusom is. - Térjünk vissza a jazz népszerüsödéséhez, aminek a magyarázata...? - A szabadság érzése, megtestesülése ... A zenét tanulók egy ideig együtt haladnak a klasszikus zene útján. Majd ki-ki felfedezi, hogy ezen kívül van valami más is. S mint a mesében, az egyik a jobb, a másik a bal oldali út mellett dönt. Ezt a választást a gyerekeknél is jól lehet érzékelni: óriási magatartásbeli és mentális különbségeket lehet felfedezni bennük. Miután én a jazz mellett voksoltam, elfogult vagyok. Bár nem tisztem megkritizák ni a klasszikus muzsikát, de... oi^B hogy is fogalmazzak? - nem tört^ nik semmi. 300-400 év óta ugyanaz, legfeljebb a hangszerek lettek modernebbek. - Ki volt a legmeghatározóbb tanára? - Gonda János. Osztályfőnököm volt, majd a zenekarában játszottam, a rádiós múltunk is összeköt sok más mellett. - Egyébként mi motiválta, hogy Németország után, az amerikai turnékat - ahova egy zenekar meghívására vendégművészként ment követően Szekszárdra költözött? - Nem mondhatom, hogy Németországban jól éreztem magamat, elsősorban a diszkriminációk okán. Úgy gondoltam, ha kínlódni kell, akkor legalább „magyarul" kínlódjam. Szekszárddal viszont húszéves kapcsolatom van, köszönhetően Pecze Istvánnak, ak^ vei barátok lettünk. - Mikor következik be olyan helyzet, hogy a jazz koncertek jegyeiért összekapnak az emberek, amikor a jegyüzérek is boltot látnak a jegyek felvásárlásában? - Most nagyon kegyetlent kérdezett. Úgy gondolom, hogy esetlegesen azután, amikor a többség olyan szintre jut, hogy nem lesz számukra kuriózum egy színházi előadás, egy kiállítás megnézése vagy az elkölthető pénzükön könyvet vásárolnak a demizson bor helyett. Talán akkor eljön a jazz Kánaánja. Legalábbis ezt remélem és szeretném. - Kinek adja át jelképes stafétabotot? - Sikabonyi Miklósnak, aki bizonyára beavatja az olvasókat, mi a jó bor titka, s szól a kulturált borfogyasztásról is. Miklós egy bariquehordó céget vezet, e munkáról is szívesen olvasnék. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági