Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-02-03 / 4. szám

2002. FEBRUÁR 3. JL» , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Vasárnap i vendég Vendégem a Gemenc presszóban, Heil Gabriella, a III. Sz. Babits Mihály Általános Iskola pedagógusa, akivel egy családi-baráti találkozón megis­merkedve megtudtam, hogy több he­tet töltött Kanadában, s egy kedves meghívásnak eleget téve az idei nyá­ri szünidőt is ott fogja tölteni. Tapasztalatairól, benyomásairól, az ott élő magyarokkal való találkozásá­ról, abban a más világban a neki tet­sző és nem tetsző dolgokról faggat­tam. - Gabi! Fotóalbummal érkeztél a randevúra, aminek nagyon örül­tem, csak azt sajnálom, hogy a kedves olvasó nem láthatja ezeket a képeket. Azért remélem beszélge­tésünkből, sok minden kiderül Í majd, milyennek láttad te Kana­dát. Először is, hogy kerültél ki? - Anyukám barátnője ott él a fér­jével már másfél évtizede. Ők min­dig tartották a kapcsolatot, sűrűn leveleztek, s amikor pár évvel ez­előtt hazajöttek és találkoztak, so­kat meséltek ottani életükről. Hir­telen kiszaladt a számon, hogy szí­vesen megnézném azt a helyet. Ők pedig azonnal meghívtak, aminek ugye nem lehetett ellenállni. - Hol élnekt ők, Kanada melyik részén? - Mielőtt rátérnénk az ottani él­ményeimre, először szeretném el­mondani, hogy arra az útra, miu­tán március-áprilisra esett, két év­vel ezelőtt, csak úgy tudtam el­menni, hogy kedves és segítőkész kollégáim helyettesítettek. Ezért a mai napig hálás vagyok nekik. Idei utam a nyárra esik, s nem kell jós­I nak lenni ahhoz, hogy tudjam éle­dem legszebb nyara elé nézek. - Akkor kezdjük kedves vendég­látóiddal, Rózsikával és Gyulával. - Kanada északi részén Edmon­tonban élnek, illetve két éve már az év egy részét itthon töltik, mert nyugdíjasok, s vettek itthon egy házat és szőlőt. így nemcsak két állampolgárságuk, hanem két ott­honuk is van. Nagyon kedves em­berek, bár ezt minden ott élő ma­gyarra elmondhatom, minden itt­honról érkezőt családtagként fo­gadnak. Kicsit furcsa volt, hogy korosztálytól függetlenül tegeződ­nek, de ez még könnyebbé tette a beszélgetést. - Mi az, ami a legjellemzőbb az ottani életformában? Amit úgy ér­zed az ott élő magyarok átvettek, s ami nálunk nem található meg? - Sok minden, de ami a legszem­betűnőbb, az a végtelen nyuga­lom. Nincs kapkodás, idegeske­dés, higgadtak, nyugodtak. - Mit gondolsz, mitől van ez? - Egyrészt átvették az ottani életstílust - a jót könnyű megszok­ni -, azonkívül nem görcsölnek, nem hajtják magukat a pénzért. - Azt tudom, hogy németül kitű­nően beszélsz, s az angolt is tanu­lod... - Túlzottan nem volt rá szüksé­gem, mert az idő nagy részét olya­nokkal töltöttem, akik inkább ma­guk is magyarul akartak velem be­szélgetni, viszont most, hogy hosszabb időre megyek, egyik nagy tervem, az angol nyelv gya­korlása. - Mesélj valamit a hétköznap­jaikról. Például az étkezésről? - Az már nem magyaros. Köny­nyű reggeli, narancslé, pirítós, est­ebéd fél 4-kor, ami könnyű fogá­sokból áll, rostonsült, sok salátá­val és sok zöldséggel. Kevés édes­séget esznek, az is inkább jég­krém. A konyhák maximálisan fel­szerelve, gépesítve, alig marad munka a háziasszony számára. - Milyen házakban, lakásokban jártál? - A házak nagy része természe­tes anyagokból készül, leginkább fából. Kintről nézve kicsinek tű­nik, de belülről nagyon tágas. Az alsó szinten óriási nappali konyhá­val, fent a hálók, az alagsorban pe­dig olyan spájz-kamra-tároló helyiség, amelyben még sportolás­ra alkalmas dolgok is találhatók, valamint mosókonyha, s rengeteg tartós élelmiszer felhalmozva. A berendezés nagyon igényes, min­denhol nagy a tisztaság, a bútor­zattól nem lehet megállapítani, hogy milyen korosztály lakja a há­zat, viszont mindenhol a dísztár­gyak között láthatók azok az iga­zi magyar eredetű tárgyak - Zsol­nay-, hollóházi porcelán, kalocsai terítők - amellyel egy kicsit az itt­honi hangulatot őrzik. - Miután tudom, hogy kitűnően vezetsz, gondolom a közlekedést is tanulmányoztad? - Ami nagyon szembetűnő, s számomra nemcsak furcsa, de né­ha kicsit félelmetes is volt, az a ret­tenetesen nagy távolság a települé­sek között. Viszont nagyon érde­kes volt az a rengeteg és más-más formájú és színű kamion, ők az utak királyai. Egyébként az embe­rek többsége nem személykocsi­val, hanem terepjáróval jár, s a közlekedési kultúra igen magas. Semmilyen megkülönböztetés fér­fi és női vezető között, s ha egy au­tós látja, hogy valaki lelép a járdá­ról, türelemmel és készséggel megvárja, amíg a gyalogos átmegy az úton. Nincs kiabálás, integetés, pláne csúnya szavak. Amit még nagyon megcsodáltam, az a tiszta­ság, ami az útszéli pihenők mind­egyikére jellemző volt. A fárasztó vezetés során bizony jólesett, egy tiszta helyiségbe bemenni, meg­pihenni. - Étkezés, közlekedés, lakás er­ről meséltél, hogyan öltözködnek? - Hát ez nagyon érdekes. Mi itt a kis fizetésünkért, majd „megsza­kadunk" a divatozásban, ott sem­mit sem adnak a divatra. Legtöb­ben mindenhová farmerban jár­nak, pólóban vagy pulóverben az időjárástól függően. Azt azért el­mondom, hogy számomra furcsa, sőt kicsit megdöbbentő volt, hogy még a színházba sem öltözködnek ki, oda is sokan a hétköznapi ru­hájukban mennek. - Mi az, ami a legjobban tetszett az életvitelükben? - Ami nálunk nagyon hiányzik. Az egészségükre nagyon adnak. Ez megmutatkozik az étkezésben és a rendszeres testmozgásban, s ez is korosztálytól független. Nagyon tetszett az is, hogy a kint élő magyarok nagyon össze­tartanak. Van több közösségi ház, ahol összejönnek, beszélgetnek, zenélnek, táncolnak. Nagyon nép­szerűek Máté Péter dalai, talán mert a szerelemről, a hazaszere­tetről és az emberi múlandóságról szólnak. Sok könnyes szemet lát­tam az ő dalait hallgatva. Úgy gon­doltam akkor és most is, hogy bár­mennyire is jó sorsuk van, a ma­gyarságuk nagyon fontos számuk­ra. Vacsorás esteket is rendeznek, nekem pont egy disznótoros va csorához volt szerencsém. Fontos számukra a barátság, de nemcsak úgy beszélnek róla. Szo­ros kapcsolatot tartanak a barátok, segítik egymást, hetente legalább három alkalommal összejönnek, családi esteket rendeznek. - Gabi! Azt szokták mondani, hogy január-február, itt a nyár... Nemsokára készülnöd kell az útra... - Ami már maga egy óriási él­mény. A repülőút 14 órás. Termé­szetesen minden kényelemről gondoskodnak, videofilmek, fi­nom ennivaló. A kényelmetlensé­get pedig feledteti, hogy az ember átrepül az Északi-sark felett, ami óriási élmény. Ami a nyári utam egyik legna­gyobb álma, hogy láthassam a Ni­agara vízesést. Az első utam hetei, napjai a múzeumok, és egyéb fon­tos látványosságok megtekintésé­vel telt, ez a mostani két hónap ta­lán alkalmat ad arra, hogy hosz­szabb utakat is megtegyek, Kana­da más részeibe is eljuthassak. A látványosságoknál, az angol nyelv gyakorlásánál is fontosabb talán, hogy újra átélhessem a talál­kozás örömét azokkal az emberek­kel, akikkel két évvel ezelőtt meg­ismerkedtem. Szeretném újra átél­ni azt a nyugalmat, amit akkor éreztem, s még több természeti csodát látni. S azt, hogy ezeket a természeti csodákat mennyire őr­zik. Bár mi tudnánk fele ennyire vigyázni azokra a kincsekre, ame­lyek a mi gyönyörű hazánkban ta­lálhatók. A Zepter Tolna Megyei Képviselete az alábbi napokon és időpontokban várja személyre szabott tanáccsal a Bioptron-Iámpa tulajdonosokat, a klubtagokat, valamint minden kedves érdeklődőt Szekszárdon, a Szak­szervezeti Székház IV emeletének 107-es helyiségében (Augusz I. u. 11-13.) Kedden 18-20 óra: Bemutató • Csütörtök 14-16 óra: Bioptron klub • Vasárnap 16-18 óra: Bemutató

Next

/
Thumbnails
Contents