Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-10-27 / 38. szám

SZEKSZÁRDI 2002. OKTOBER 27. MSÁRNÜP $ Vasárnapi vendég WMm IBflMBtgWS Vendégem a Gemenc presszóban Horváth Ágnes, aki bár méltán lehet­ne büszke fiatal kora ellenére ­ahogy azt mondani szokták - szerzett tudására és tapasztalataira, azt vall­ja, még mindkettőt gyarapítani sze­retné. - Ági! Fiatal korod ellenére már akár egy kisebb könyv is megtelne élményeiddel - s nem egy ilyen rö­vid interjú -, ezért „fussuk" át gyorsan a gyermekkorodat... - Szekszárdon születtem, víz­öntő vagyok és negyedszázados. Az V. Sz. Általános Iskola első in­duló osztályában kezdtem és első­ként ballagtam. Kelemen Katalin osztályfőnökömnek köszönhetek sok mindent, többek között, hogy életem következő állomása a pak­áfcfSZI volt. Hatalmas túljelentke­W 400 emberből 27-et vettek fel, s ezek között voltam, még egy kis boldogság, az írásbelin első let­tem. Érettségi 1995-ben, mene­dzser asszisztens szakon. Az ak­kori igazgató, Kováts Balázs na­gyon emberi volt, a diákok kivétel nélkül szerették, s a mai napig nagyon jó szívvel gondolok rá, va­lamint német tanárnőmre, aki saj­nos nemrégiben elhunyt. - Családod... - Egy fantasztikus anyával ál­dott meg a sors, aki a TB-nél dol­gozik, most szerzi másoddiplomá­ját, apukám tízéves koromban saj­nos meghalt. Két fiútestvérem van, egy bátyám és egy öcsém, ami gyerekkorunkban és ma is na­gyon jó dolog. Édesanyám mindenben a példa­képem, a kitartásában, szorgalmá­ul, ahogy felnevelt bennünket, s ^gy a mai napig számíthatunk ra. - Az ESZI-érettségi után mi kö­vetkezett? - Az Illyés Gyula főiskola szo­ciális munkás szakára jelentkez­tem, elvégeztem egy évet, miköz­ben mondogattam magamnak, hogy kellene egy nyelvvizsga ­annál is inkább, mert akkor már a diplomához elő volt írva - s bár németből érettségiztem, nem éreztem annyi tudást, hogy neki­vágjak. - Ilyenkor szólnak közbe a vélet­lenek... - Szó szerint. Anyukám egyik ismerőse kint dolgozott Németor­szágban és keresett maga helyett egy lányt, családhoz. Kimentem, a hely Aschaffenburg mellett volt, a férj nyomdász, a feleség ápolónő, egy kisfiúk volt, hiperaktív. Nyel­vet tanulni a Goethe Intézetbe jár­tam, szerencsém volt, mert a csa­lád az iskolát és a nyelvvizsgát is fizette. A házaspár éjszaka dolgo­zott, így a gyereket én vittem isko­lába, ebédet főztem - először a szokásos német mikrózással ­majd később magyar ételeket. Imádták és meg is híztak tőle. Saját szobám volt, mindenhová együtt mentünk, olyanok voltunk, mint egy család. Az első év végén letettem a felsőfokú német nyelv­vizsgát, s miután ez nagyon jónak sikerült, itthon a Rigó utcában csak egy kiegészítő vizsgát tettem, s akkor kaptam meg a felsőfokú C kategóriát. - Egy évig voltál Németország­ban, s egyszer sem jöttél haza? - A család felajánlotta, hogy egy utazásomat finanszírozzák, vagy velük megyek Spanyolországba szilveszterezni, vagy hazajövök. Ez utóbbit választottam, így itthon ünnepelhettem a családommal. - Amikor lejárt az egy év és ha­zajöttél, volt konkrét célod? - Természetesen, azonnal visz­szamentem a főiskolára - ahol a tanulmányaim alapján kiemelt ösztöndíjat kaptam - s a hátralévő három év után 2000-ben kitűnőre diplomáztam. Közben az iskola mellett nyelvet tanítottam és nya­ranta kimentem Németországba dolgozni. - Szereztél barátokat a németor­szági egy év alatt? - Egy szlovák lány és egy perzsa fiú voltak a legjobb barátaim, aki­ket aztán akárhányszor kimen­tem, mindig meglátogattam, s je­lenleg is tart ez a barátság. - A diploma megszerzése után milyen terveid voltak? - Azonnal kimentem három hó­napra dolgozni Németországba, mert akkor már tudtam, hogy sze­retnék angolul tanulni, s a követ­kező utam vagy Anglia vagy Ame­rika lesz. Végül is Amerika lett, találtam egy ügynökséget, akik garantálták a vízumot és a helyet, ahol dolgozni tudok. Mielőtt ki­mentem éjjel-nappal tanultam, hogy legalább valami fogalmam legyen a nyelvről. - Amerika melyik részébe men­tél? - Először New Yorkba, s onnan egy „eligazítás" után Atlantában kötöttem ki. A család, ahová kerül­tem, nem volt szerencsés válasz­tás. A feleség pszichológus, a férj informatikus, két gyerekkel egy lány és egy fiú, s azt várták el tő­lem, hogy ne csak a gyerekekkel, hanem az egész háztartással én foglalkozzam. Ennyi elfoglaltság mellett úgy éreztem, nem jut majd időm sem angolul tanulni, sem utazni, s még szabadidőm sem lesz. Jelentkeztem az ügynöksé­gen, akik azonnal egy másik csalá­dot ajánlottak Virginiában. Az anya az egyetemi könyvtárban dolgozott, az apa mérnök volt, csak hétvégeken volt otthon, s két fiúgyerekük volt. A feladatom csak a gyerekekkel függött össze. A család és én nagyon jól egymás­ra találtunk. Nagy volt az önálló­ságom, inkább a gyerekek pajtásá­nak, vagy mondhatom, hogy csa­ládtagnak tekintettek, mint alkal­mazottnak. A mai napig állandó kapcsolatban vagyok velük. Három iskolába jártam párhu­zamosan, az egyik iskolában in­gyen tanulhattam, mellette egy fő­iskolán angol-amerikai irodalmat hallgattam. A nyelvtanulás mel­lett, így sok más ismeretet is sze­rezhettem. Sokat kirándultam a barátaimmal egy angol és egy dél­afrikai lánnyal. - Ez a „kalandod" meddig tar­tott. Voltál közben itthon, mégis­csak egy másik világrész... - A hazautazás nagyon sokba került volna, ezért úgy döntöt­tünk, hogy az öcsém jött ki hoz­zám, így vele élhettem meg azt a nagy élményt, hogy együtt láttuk a Niagarát. Egyébként a 13 hónap alatt napi kapcsolatban voltam az itthoniakkal, e-mailen, telefonon és sms-eken keresztül. Nagyon jól megtanultam angolul, nyelvvizs­gát csak azért nem tettem, mert rájöttem, a munkaadók inkább ar­ra kíváncsiak, milyen színvona­lon, hogy beszéli az ember a nyel­vet, mint a papírra. Jelenleg nyelvet tanítok, fordí­tok, tolmácsolok mindaddig, amíg nem találok számomra igazán vonzó munkát, munkahelyet. - Előfordulhat, hogy ez a mun­kahely nem is Magyarországon lesz? - Lehet. Úgy tervezem, hogy harmincéves koromig minden lehetőséget kihasználok, hogy ta­nuljak, s újabb tapasztalatokat gyűjtsek, mert abból mindig csak jó derülhet ki. Aztán hazajövök, mert én is szeretnék egy társat, gyereket. Vagy ha a sors úgy hoz­za, hogy mindezt nem itthon, ak­kor ott, ahol megtalálom a boldog­ságot. - Sok mindent láttál, más orszá­gokat, más kultúrákat, beleláttál családok életébe, szokásaikban, értékrendjeikbe. Mit szűrtél le ezekből.. - A saját értékrendjeim megtar­tásával megpróbáltam minden jót átvenni amerre jártam. Sok, tő­lünk idegen dologgal találkoztam, időnként furcsaságokkal is, voltak azonban olyanok is, amelyeket szívesen látnék itthon, Magyaror­szágon. A más országokban töltött idő ­az egyedülléttel, a honvággyal, az itthoniak utáni vággyal meg kel­lett birkóznom, mint mindenki­nek, ezt elmesélni nem lehet, csak megtapasztalni - után sok min­dent látok itthon másképpen. Hozzon egy jó döntést! Életminőségét megváltoztathatja! • Terveit, álmait megvalósíthatja! • lói abar keresni és jól abar élni? • Kiváló ter­méket értébesíteni? • HOZZON EGY IÓ DÖNTÉST! • Pályakezdő, barrierre vágyó fiatalok! • Agilis, aktív és em­patikus nyugdíjasok! • Világhírű cég értékesítési munkatársakat keres! • Kétszer egyhetes kereskedői képzés, ok­tatás ingyenes! • HOZZON EGY IÓ DÖNTÉST!' Jól akar keresni és jól abar élni? • Kiváló termébet értébesíteni? • A döntést sokáig ne halogassa! • Munbatársunkat e számon hívhatja: 74/511-910, 74/511-911, 06-30/9945-898

Next

/
Thumbnails
Contents