Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-10-27 / 38. szám

2002. OKTÓBER 27. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! >> Ne menj neki a másiknak, mert az is ember!" „Szívesen hallanék a két nagy csa­pat, a kerékpárosok és az autósok egymáshoz való viszonyáról, s arról, miként jelentkeznek közútjainkon hétköznapi görcseink?" - tette fel a kérdést - még a választást megelőző kampánycsúcs előtt - Reining János őrnagynak, a Tolna Megyei Rendőr­főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya kiemelt főelőadójának Or­bán György előadóművész. - Milyen autója van? - Opel Astra. - Szereti vezetni? - Szeretem... bár már nem lelke­sít annyira, mint valaha, mert már túl sokat vezettem. - Mennyit? - Egymillió kilométer lehet mö­göttem. - Ez csak személygépkocsikra vonatkozik? - Dehogy, ugyanis valamikor gépjárművezetés - személygépko­csi, tehergépkocsi, járműszerel­vény, autóbusz - oktatással foglal­koztam. Később pedig hivatásos­ként autóbuszt vezettem. - Tegye a szívére a kezét, s úgy válaszoljon! Milyen sebességgel jár az Astrával elfogadható úton? - Ráérősen. Komolyan ném lé­pem át a megengedett sebesség­határokat. Erre példa, hogy a kül­földi nyaralásból hazafelé jövet még az autópályán is csak 90-nel jöttem, úgyhogy az összes kami­on megelőzött. A külső sávban araszolgattunk és nézelődtünk. - És a rendőrségi autókkal? - Sokféle gépkocsit vezetünk, a sebességet a feladat szabja meg. Szolgálati gépkocsival talán az óránkénti 150 kilométer volt a leg­nagyobb sebesség. Ám nyáron a német autópályán kipróbáltam az Astrát: 180-nál pucolni kellett a belső sávból, mert még mindig lassúak voltunk ahhoz, hogy há­tulról el ne találjanak. - Micsoda kiállítása van. Kül­földről származó rendőrsapkák, emblémák, zöld sapkás macik... - A kollégáimmal cseréltük a sapkákat. A macikat és egyéb játé­kokat az IPA a tagdíjakból készít­teti, s balesetkor a kinti kollégák megnyugtatásképpen adják a gye­rekeknek, de az üzletekben is le­het ilyeneket vásárolni, a befolyt összeget közlekedésre nevelésre fordítják. Szerintem nagyon ked­vesek ezek a rendőrruhába öltöz­tetett elefántok, azaz hivatalos és stílszerű nevükön a polifántok. Sőt, a gyerekek nagyon szeretik ezeket az oktató, de aranyos kifes­tő könyveket is. - Hallottam szülőket, hogy a rendőrökkel riogatják a gyereke­ket. - Sajnos, előfordul. Mégis az a tapasztalatom, hogy a gyerekek nem félnek sem a rendőr bácsik­tól, sem a rendőr néniktől. - És a rendőrök hogyan viszo­nyulnak a szuper autós bűnözők­höz? Régebben gyakran panaszol­ták a kollegái, hogy a rozoga szol­gálati kocsikkal „ciki" üldözni, s lehetetlen elkapni az elkövetőket. - Nézze, ma már vannak jó au­tóink. De az említett esetekre első­sorban a „többet ésszel, mint erő­vel" jellemző. És ez általában be­jön. Az üldözéses jelenetek a fil­mek sajátjai. Megjegyzem, hogy mi a közlekedés biztonságára is nagyon figyelünk. - Valósággal imád kerékpároz­ni. Ha az időjárás engedi, dolgoz­ni is biciklivel jár. Különlegessel? - Hát annyiban „különleges" a mostani az előzőhöz képest, hogy ez megfelel a méretemhez. - Hány centi magas? - 192. - Civil ruhában kerékpározik, ugye? - Persze, mert-nem akarom egyenruhával rontani az autósok lelkivilágát. így egyébként jobban meg lehet tapasztalni, hogyan vi­szonyulnak az autósok a bicikli­sekhez. - Hogyan? Békében vannak egy­mással? Vagy ellenkező a viszony? - Ez érdekes kérdés. A kerékpá­rosok között is vannak agresszí­vak, bár ez a ritkább. Az ő köteke­désüknek, erőszakosságuknak ál­talában emocionális háttere van, többen nem igazán tudnak tolerál­ni, vagy nagyon sok negatív hatás érte őket. Meggyőződésem, hogy ma Magyarországon valamennyi­re mindenki ismeri a KRESZ-t, hi­szen a közlekedésre nevelés álla­mi feladat, ennek megfelelően már az általános iskolákban meg­kezdődik a képzés. A felnőtt la­kosság nagyobb része rendelkezik vezetői engedéllyel, függetlenül attól, hogy vezet vagy nem, ám az oktatásban részt vett. Ha kiélez­zük a dolgot, akkor egy barátom álláspontját kell idéznem, akivel valamilyen szinten egyetértek: „Egyetlen mondatból állhatna a KRESZ: ne menj neki a másiknak, mert az is ember!" - Mit tapasztal, miből adódnak a konfliktusok? - Abból, hogy kiprovokálják egymás haragját. A kerékpárosok azzal, hogy fényvisszaverő és vilá­gítás nélkül, s nem az út szélén haladnak, olykor többen mennek egymás mellett. Gyakran előfor­dul, hogy a biciklis elfelejt körül­nézni és jelezni, hogy kanyarodni fog, s bevág a jármű elé. A jármű­vezetők pedig azzal bosszantják föl a kerekezőket, hogy nem tarta­nak mellettük, mögöttük oldal- és követési távolságot, s az egy nyo­mon haladó jármű könnyen kibil­lenhet az egyensúlyából. Termé­szetesen mindez nem általánosít­ható! - Miért van az, hogy a rendőr láttán az emberek másképpen, kö­rültekintőbben vezetnek, mi több, „visszavesznek", sőt vannak, akik fölöslegesen feszültté válnak. - Az jó dolog, hogy legalább ak­kor, ha rendőrt látnak, az embe­rek nagy részének eszébe jut, hogy vannak előírások. Sajnos olyanok is vannak, akik ezzel sem foglalkoznak. Akik a rendőri je­lenléttől feszültek lesznek, azok­ban erősebben dolgozik a szabá­lyok betartására irányuló kontroll. Az utóbb említettek akkor is ide­gessé válnak, ha rajtuk kívül álló okok miatt sértik meg a közleke­dés szabályait. Egyébként ilyen­kor bennem is kialakul a belső fe­szültség, sőt az út mentén dolgo­zók láttán fölmerül a kérdés: „Biztos, hogy minden rendben van?" - Engem zavarnak a bizonyta­lankodó vezetők, s igyekszem mie­lőbb megelőzni őket. - Valóban ők is akadályozzák a közlekedés normális ütemét. Pél­dául a körforgalomnál gyakori, hogy egy-egy vezető addig nem mer behajtani, amíg egyetlen jár­mű is van a környéken. Pedig tud­ja, hogy mehetne t de nem meri megtenni. - Ami még sok bosszúságot okoz, az a parkolás. - Tegyük csak föl a kérdést, hogy vagyok-e olyan igényes ön­magammal szemben, hogy az au­tóm úgy álljon a parkolóban, hogy az mutasson is, ugyanakkor ne akadályozza a másik jármű meg­közelítését, indulását. Mert be le­het állni úgy is, hogy másik három kocsit kizárok onnan. Még ide annyit, hogy egyszerűbb betolatni a parkolóba, hogy a kiállás bizton­ságosabb legyen. Ezt is sokan elfe­lejtik. - Vannak gyermekei? - Már nagyok. A fiam 21, a lá­nyom 20 éves, a nevelt lányom 17 esztendős lesz. - A két idősebbnek már van jo­gosítványa? - Csak a fiamnak. A lányok ál­láspontja az, hogy a tanulás az el­ső. A - János, beleszól a fia, illetvmF felesége vezetésébe? - A feleségem ritkán ül a volán­hoz, a fiam gyakrabban. Utasként nem szólok bele a vezetésbe - s nemcsak azért, mert oktatóként eleget mondtam a magamét - leg­feljebb otthon jegyzem meg, hogy én mit csináltam volna máskép­pen. - A szakember szerint a nők, vagy a férfiak vezetnek jobban? - Oktatásbeli tapasztalatom az, hogy közlekedési partnerként sokkal jobb alanyok a hölgyek. Mert a férfiaknál technikailag na­gyon széles a skála, ám közleke­dési érzékük vagy van, vagy nincs. Ebben látok középutat. A hölgyek viszont vagy rendelkez­nek technikai érzékkel, vagy nem, ám előre látóak, fogékonyak azok­ra a másodlagos és harmadlag^L információkra is, amelyek ál^p baleseteket előzhetnek meg. - Miért lett rendőr? - Hosszú a történet, de igyek­szem rövidre fogni. Lecsökkentet­ték a képzési órák számát, például a járművezetés elméletét 28-ról egy-két órában határozták meg, amivel nem értettem egyet és nem akartam részt venni a jogosítvány „gyártásban". Akkor elmentem buszozni a nemzetközi forgalom­ba, ami egy idő után nagyon meg­terhelő lett. Akkoriban keresett a rendőrség felsőfokú végzettséggel rendelkező munkatársat, én pedig döntöttem, amit nem bántam meg. - Mit javasol? Legközelebb kivel beszélgessek? - Szívesen fogadnám, ha az épülő Duna-hídról adna informá­ciókat Rikker István, a Magyar Autópályaépítő Konzorcium M9 Projekt irodavezetője. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági V

Next

/
Thumbnails
Contents