Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-08-25 / 29. szám

SS­, SZEKSZÁRDI YASARNAP 2002. AUGUSZTUS 25. Folytatás a 11. oldalról. tartotta 10. mecénásbálját a Bartina Néptánc Egyesület a művelődési házban. Február 5-én mutatták be László Ibolya író, újságíró Őszi ve­rőfény című verseskötetét a művelődési ház­ban. Február 10. Az ORTT januári döntése alapján az Alisca Rá­dió az ország egyik legnagyobb helyi rádiója lett. Baja és Paks sugárzási körzetbe csatolásá­val az elérhető hallgatók száma megháromszo­rozódhat. Február 12-én a Szekszárd Big Band megkezdte húsz hang­versenyből álló Somogy megyei turnéját, amit a Dél-Dunántúli Filharmónia Közhasznú Társa­ság szervezett. Február 14-én A szerzők jelenlétében mutatták be dr. Szabó József professzor és Sz. Bozóki Margit nyelvé­szek Koppány menti tájszótár című kötetét, ami a Wosinsky Mór Megyei Múzeum kiadásá­ban jelent meg. Méltatta dr. Vadas Ferenc. Február 15. A Dante Magyarországon című kiállítást nyi­tották meg a Művészetek Házában. Március 2. A Liszt Ferenc Pedagógus Kórus fennállásának 35. évfordulóját hangversennyel ünnepelte a Művészetek Házában. Március 9. Budapesten, az írók Boltjában TVerdota György író mutatta be két szekszárdi főiskolai tanár, N. Horváth Béla: József Atilláról, Borbély Sándor: Ady Endréről írt kismonográfiáit. Március 12. A Szekszárdi Kamarazenekar koncertet adott Járdányi Zsófia (hegedű) és Járdányi Gergely (nagybőgő) közreműködésével. Március 22. A 75 éves Ujváry Lajos festőművész alkotásai­ból jubileumi kiállítást nyitottak a Művészetek Házában. Április 26. Páneurópai mozgalom - Európai Unió: szellemi­ségünk címmel tartott előadást Mayer Mihály püspök a Szent István Házban. Április 26-29. A Liszt Ferenc Zeneiskola a Zongoratanárok Országos Versenyét rendezte meg a Művésze­tek Házában 34 versenyző részvételével. Május 9. A Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főis­kolai Karán megnyitották a szociális oktatás­ban részt vevő hallgatók VII. Országos Konfe­renciáját. A Szociális Munkás Hallgatók Egyesü­lete közel 200 vendéget fogadott. Május 19. T. Fontane: Effi Briest című művét mutatta be a Német Színház. Rendezte: Clemens Bechtel. Május 25. A Babits Mihály Emlékházban a család, a vá­ros és a Wosinsky Mór Megyei Múzeum együtt­működése eredményeképpen felavatták a Dienes Valéria emlékszobát. A kiállítást ren­dezte: Lovas Csilla muzeológus. Június 5. A könyvhéten mutatták be dr. Töttős Gábor fő­iskolai docens, helytörténész Ódon derű és Vá­logatott nyűgeim című köteteit. Június 23. - A Babits Juniálison egész napos programso­rozat várta a Gemenci Szabadidőközpont láto­gatóit. A művelődési ház csoportjai, játékok, bemutatók, vetélkedők gondoskodtak a kikap­csolódásról. A bevételt a színházterem felújítá­sára fordítják. - Városunkban tartotta kétévente esedékes köz­gyűlését az Országos Széchenyi Kör, amely­nek képzőművész csoportja is bemutatkozott a Művészetek Házában. Szeptember 20. Bemutatták Alföldy Imre-Bucher Flórián: Szekszárd kulturális emlékei című kötetét, amely a művelődési ház kiadásában jelent meg. Szeptember 25. Pitti Katalin ária- és dalestjét rendezték meg a Művészetek Házában. Szeptember 28-30. A Szüreti Fesztivál -Településmarketing és befektetésösztönzés konferencia Szekszárd Megyei Jogú Város és az RMDSZ szervezésében. - „Ember és Táj" természet és környezetvédelmi konferencia a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Karán - Alisca Expo kiállítás és vásár - Borudvari rendezvények - Sió kupa nemzetközi női kosárlabda torna - III. Alisca Kupa hőlégballonverseny - Rendezvények a kézműves udvarban - A Szivárvány iskolában a Tempus Közalapít­vány pályázata nyomán a Socrates program­ban résztvevők nemzetközi találkozót tartot­tak. Október 11. Néhai dr. Vadas Ferenc: Kétnyelvű utcanevek Tolna megyében című kötetét dr. Józan-Jilling Mihály, a Német Kisebbségi Önkormányzat el­nöke mutatta be az érdeklődőknek a művelődé­si házban. November 6. Drahos Béla Liszt-díjas fuvolaművész Bach szonáta estjét rendezték meg a Művészetek Há­zában. November 8. A Magyar Tudomány Napja alkalmából a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai Kara tudományos ülést tartott. A főiskola minősített előadói doktori témáikat ismertették. November 21. Babits Mihály: Jónás könyve fakszimile kiadá­sát - mely Gyulai Líviusz eredeti litográfiáival jelent meg - Kelevéz Ágnes irodalomtörténész mutatta be a megyei könyvtárban, az Olvasás Éve egyik rendezvényeként. November 23. Bemutatták Kapitány Ferenc: 1956 előtt, alatt, után Tolna megyében című művének első kö­tetét a Vármegyeházán. December 4. Törő György fafaragó népi iparművész alkotá­saiból nyílt kiállítás „A bölcsőtől a kopjafáig" címmel a Budapesti Hadtörténeti Múzeumban. Bemutatták „Faragjunk együtt!" című kötetét is, amely a Zrínyi Kiadó gondozásában jelent meg. December 5. Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság elnöke „Az egyén felelőssége és a közjó" címmel tartott előadást a Vármegyeházán. December 8. Baky Péter festőművész, Fusz György szob­rász- és iparművész, Kis Ildikó porcelántervező művész kiállítását nyitották meg a Művészetek Házában. December 11. Szabó Péter-Szilágyi Mihály: Tolnai honvé­dek a Donnál című könyvét mutatta be a Me­gyei Könyvtár a Német Színházban. December 14. A Magyar Kórusok Napja és Kodály Zoltán szü­letésének évfordulója alkalmából nagysikerű hangversenyt adtak a város kórusai a Művésze­tek Házában. Fellépett: a Liszt Ferenc Pedagó­gus Kórus, a Madrigál Kórus, a Gárdonyi Zoltán Református Együttes és a Garay János Ének­Zenei Általános Iskola énekkara. OKTATAS - NEVELES Március 1. Matematika 2001 címmel másodszor rendez­ték meg a versenyt a város általános iskolái, 121 jelentkezővel. Március 14. „Garay Nap" rendezvénnyel ünnepelte feni sának 125. évfordulóját a Garay János Énék­Zenei Általános Iskola. Április 9-15. Városi Angol Napokat szerveztek a város álta­lános iskolái, az Illyés Gyula Pedagógiai Főisko­la és a művelődési ház. Május 3. ECDL vizsgaközpont lett az Ady Endre Közép­iskola. Szeptember 6. 12 évfolyamos művészeti alapiskolát indított a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főisko­lai Kara: képzőművészet, tánc, kerámia és kéz­műves tagozaton. Október 26. -Alapításának 80. évfordulóját ünnepelte a Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazda­sági Szakközépiskola, Kereskedelmi Szak­munkásképző Intézet. - A Babits iskolában zajlott a Polip Ifjúsági Iroda által szervezett francia nap. December 2. ^fc Kiemelkedő eredményéért 26 diák és 20 t!mar vette át a Mecénás Tehetséggondozó Alapít­vány elismerését a Művészetek Házában. SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VÁROS KIEMELKEDŐ TELJESÍTMÉNYT ELÉRT TANULÓI, TANÁRAI A MECÉNÁS ALAP PÁLYÁZATAI ALAPJÁN ARANYKÖNYVI BEJEGYZÉSRE JAVASOLTAK I. Bezerédj István Kereskedelmi és Közgazda­sági Szakközépiskola 1. Simon László 12. c osztályos tanuló (felké­szítő tanár: Király Józsefné) - „Édes Anya­nyelvünk Nyelvhasználati Verseny" országos döntőn eredményesen szerepelt. 2. Weisz Csilla 12. c osztályos tanuló a Rádiós Tájékozódási Futás országos bajnokságán 1. helyezést, a világbajnokságán 18. helyezést ért el. II. Garay János Gimnázium 1. Ifj. Környei Miklós 9. c osztályos tanuló (fel­készítő tanár: Környei Miklós) - Kutna Horán

Next

/
Thumbnails
Contents