Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-08-11 / 28. szám

SZEKSZÁRDI 2002. AUGUSZTUS 11. VASÁRNAP 3 Vasárnapi vendég Vendégem a Gemenc presszóban Jantner Zsolt fényképész, a Jantner Fotószalonból, amely a Fujifilm ma­gyarországi kft.-jének, az ország leg­jobb forgalmazói közül is, a legelsők között van. Ennek volt köszönhető, hogy a 120 Fuji centrumból a 8 leg­jobb forgalmazót a Fuji cég 10 napra vendégül látta Japánban. Ennek a ju­talom útnak lehetett részese Jantner Zsolt, aki fiatal kora ellenére, nem most ismerkedik a fényképész szak­mával. - Zsolt! Szó szerint beleszülettél a fényképész szakmába. Már gyer­mekkorodban magadba szívhattad azt a levegőt, amelynek varázsától te sem „szabadulhattál." Édesapád immár országos hírnevű mester « ,rképész, a legjobb, akitől megta­hattad ezt a szakmát. Ennek a randevúnak viszont nem a „fényké­pész mesterség titkai" az apropója, hanem egy 10 napos Japán jutalom út. Kezdjük az elején, milyen volt a repülőút? - Hosszú - 11 órás - s természe­tesen a „méreteim" miatt nem a legkényelmesebb. Bár mindezeket feledtette az a tény, hogy Japánba, azon belül is Tokióba nem minden­nap kerül el az ember. Méghozzá a foci világbajnokság idején. Bár ez engem a legkevésbé izgatott... Az első két nap szakmai prog­ram volt, részben ismerkedés és bemutató, ahol a Fuji film vezetői­vel találkozhattunk. Ennek az óriá­si cégnek csak Japánban 5 nagy cé­ge van, s szerte a világban 70 ezer embernek adnak munkát. Egy egész napot töltöttünk el a tokió Fuji gyárában, ahol láthattuk a legmodernebb technikát. Szá­• ira ez rendkívül érdekes, egy­t, mert nagyon vonzódom min­den újhoz, másrészt a monumen­talitása ragadt meg. Amit nagyon érdekesnek és tisz­teletre méltónak találtam az az volt, hogy ahol visszakerül a gyárat körülvevő folyóba a felhasznált, szári főpap baráti viszonyban van az egyik Fuji vezetővel - sétálhat­tunk a császár kertjében, azokon a sétányokon, ahol a császár maga is sétál, s ahol minden kőhöz, bokor­hoz, fához legenda fűződik. A kert csodálatos, bár a bokrok, a vízesés érdekes módon nem agyonterve­zett, inkább természetes benyo­mást keltett, nem törekedtek a szimmetriára, ezért nagyon roman­tikus volt. - Milyennek találtad a közleke­dést? - Napközben a japánok busszal közlednek, éjszaka sok-sok taxit látni, s a külföldieknek még mindig érdekesség számba megy a riksa. - Az öltözködésük mennyire őrzi még a hagyományokat? - Az utcán szinte elvétve látni ki­monóba öltözött hölgyeket, a férfi­akkal együtt már mindenki az eu­rópai trend szerint öltözködik. Egy­egy étteremben viszont tapasztal­tuk, hogy a felszolgálók még a ha­gyományos öltözékben várják a többnyire külföldi vendégeket. - Egy-egy mondatban elmonda­nád, mi volt számodra a legelfo­gadhatatlanabb, a legpozitívabb és a legérdekesebb, amit ez alatt a 10 nap alatt Japánban átéltél? - Amit nem tudnék megszokni az az étel, amire én azt mondtam, hogy „ami kijön a vízből, azt mind asztalra dobják." Nagyon pozitív­nak értékeltem az emberek kedves­ségét, udvariasságát, barátságossá­gát, segítőkézségét. Természetesen azt nem tudom megítélni, hogy ez mennyire jön szívből, és mennyire tartozik a kultúrájukhoz. Minden­esetre én azt éreztem szívből jött. Amit a legérdekesebbnek tartottam az az, hogy milyen fantasztikusan keveredik a legmodernebb techni­ka az ősi szokásokkal, hagyomá­nyokkal és külsőségekkel. - Elkerülhetetlen a kérdés, fény­képész lévén, gondolom igyekeztél sok mindent megörökíteni... - Fényképeztem és videóztam is, akárcsak a társaság többi tagja. Annál is inkább, mert a földnek az a része számomra sok ismeretlen dolgot mutatott meg, s azért is, mert valószínű nem jutok ki még egyszer Japánba. Ha egészen őszinte szeretnék lenni, egyszer jó volt látni, de azt hiszem, nem tud­nék ott élni, sőt, ha üdülőhelyet kellene választanom, akkor inkább egy ausztriai csendes hegyi kis fa­luban pihennék. A ZEPTER CÉG nagy örömmel értesíti a Bioptron-Iámpa iránt érdeklődőket, hogy óriási megle­petéssel MEGJELENT A KICSI ÉS A NAGY LÁMPA KÖZÉPSŐ TESTVÉRE. A meglepően nagy árengedményt nyújtó BEVEZETŐ ÁR RÖVID IDEIG TART, ezért a cég Tolna megyei képviseletének munkatársai minél előbbi jelentkezésre kérik az új lámpa iránt érdeklődőket a következő címen és telefonszámon: Szekszárd. Augusz I. u. 11 -13. Tel.: 74/411-31 l/129-es mellék. majd tisztított víz, abban halakat tenyésztenek, mégpedig olyano­kat, amelyek a legkényesebbek minden szennyeződésre, s ame­lyek csak díszek, nem eszik meg őket, hanem úgy tisztelik, mint In­diában a teheneket. - Hogy hatott rád Tokió, amit az ellentétek városának is szoktak hív­ni? - Tokió egyik legnagyobb szállo­dájában voltunk elszállásolva, ahol ezer szoba volt, így aztán többször indultunk „felfedező körútra" ha valamit meg akartunk benne talál­ni. A legnagyobb kényelemmel és fényűzéssel volt berendezve. Mi, kilencen magyarok, egy Fuji által ajándékozott sárga dzsekiben in­dultunk várost látogatni a kísé­rőnkkel, aki egy magas szőke hölgy volt. Ami azt illeti, elég nagy feltű­nést keltettünk, megbámultak ben­nünket, sokan kértek meg egy kö­zös fotóra. Az emberek kedvesek voltak, sajnos a 30 éven felüliek közül szinte senki sem értett angolul, így nehéz volt a kommunikáció. - Zsolt! Már a bevezetőben emlí­tetted, hogy a foci vb téged hidegen hagyott, mégis... El sem mentetek legalább körülnézni? - Természetesen ellátogattunk, annál is inkább, mert a vendéglátó cég megvette nekünk a méregdrága jegyeket - szívesen odaajándékoz­tam volna, ha éppen egy magyar focirajongó a közelemben van - de számomra, mint már említettem nem ez volt a legemlékezetesebb ebben a tíz napban. A focival úgy vagyok, hogy kétszer negyvenöt percet arra várni, hogy egy-két gól szülessen, nekem lassú dolog. Ezért kedvelem az egyéb labdajáté­kokat, legyen az, kosárlabda, röp­labda vagy kézilabda. - A vendéglátás gasztronómiai részével hogy „birkóztál" meg? - Szerencsére minden reggel svédasztal volt,'akkor én jóllaktam, így aztán a japán ételkülönlegessé­geket nyugodtan ki tudtam „véde­ni". Igazán nem az én ízlésem, elég sok tengeri herkentyű van benne, s az az igazság, hogy annak ellenére, hogy édesapám nemcsak a legjobb fotós, de kitűnő horgász is, vala­hogy a hal nem lett sosem a ked­venc ételem. Az egyetlen főtt étel, ami nekem ott ízlett, az a sabu-s­abu, ami vékony marhahús szelet, különlegesen pácolva, és belemárt­va pár pillanatra forró vízbe. - A régi Japánból is kaptatok íze­lítőt? - Óriási szerencsénkre - a csá­Hozzon egy jó döntést!

Next

/
Thumbnails
Contents