Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-07-28 / 27. szám

SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2002. JULIUS 28. XIV. CSALÁDÓVÓ NYÁRI EGYETEM Folytatás az 5. oldalról. nal elköltöznek a szülői házból, onnan semmilyen segítséget nem kérnek és nem várnak el. Már ezekben az országokban sem egészen így van, Magyarországon pedig ez sosem volt így. Hiába lett felnőtt, dolgozó, a „gyermek" továbbra is otthon lakik, az anyuka kisgyereke marad, aki megcsinálja a munkahelyre a szendvicset, és kikészíti a tiszta ruhát. Egy felmérésből, amely a fiatalok kapcsolataira vonatkozik az alábbiak derültek ki. Minden 10. fiatal mondja, hogy nincsenek barátai. Sőt a kor előrehaladásával a barátok száma csökken. A 25-27 éves fiatalok közül minden harmadiknak kevesebb barátja van mint 14-15 éves korukban. A fiatalok párkapcsolata is szomorú tendenciát mutat. Itt három csoport volt kimutatható a felmérés során. Az első csoport felelőtlenül éli a mindennapjait, lesz ahogy lesz alapon, váltogatva partnereit. A másik a tradicionális családformában él, a szülők mintája alapján. A harmadik csoportnak egyáltalán nincs partnere. Sajnos ez a csoport egyre markánsabban jelenik meg. A felmérés kimutatta még a fiatalok kapcsolatainak felületességét. Kérdés volt, hogy kihez fordulnak, ha gondjaik vannak. Érdekes módon a fiatalok nem azt válaszolták, hogy a barátjukhoz, vagy a partnerükhöz, hanem azt, hogy az anyjukhoz. Ezt persze kétféleképpen lehet érteni. De jó, hogy... Ugyanakkor ezek felnőtt, önálló egzisztenciával rendelkező emberek, mégis ahogy a gyerekek az anyjukhoz fordulnak, s ez még akkor is gyakran előfordul, ha házas- vagy élettársai kapcsolatban élnek. Feltűnő volt még ezeknél a válaszoknál, hogy nem az apához, hanem az anyához. A felmérés során az is kiderült, hogy az, aki az apjával meg tudta beszélni a problémáit, az az anyjával is, de fordítva ez nem igaz. Ugyanakkor Kutasi Ágnes kutatásai azt bizonyítják, hogy a szülők inkább remélnek emocionális kötődést a gyermeküktől, mint a partnerüktől, házastársuktól. Mindkét példa azt bizonyítja, hogy van egy fel nem nőtt generáció, amely túl szorosan összefonódott az anyával. A fiatalok közül nagyon sokan a külföldi munkavállalásban keresik álmaik megvalósulását, amelyben túl sok illúzió van. Annál is inkább, mert nyelvtudás és messzemenő alkalmazkodás, valamint kemény munka nélkül, ezek nem megvalósítható álmok. Sok fiatal azzal áltatja magát, hogy dolgai a körülményektől függenek, amelyeket ő nem tud befolyásolni, amely cselekvés-képtelenségre utal. Sas Erzsébet A gyermek is „neveli" a szülőt Szociológusok a nemzedékek viszonyairól A szocializációs minták átalakulása a nemzedékek együttélésének öszszefüggésében címmel tartottak előadást az MTA Szociológiai Kutató Intézetének munkatársai: dr. Kapitány Ágnes és dr. Kapitány Gábor szociológusok, antropológusok. Ennek során áttekintették a nemzedékek viszonyainak változását, ami az utóbbi évtized folyamán meglehetősen nagynak nevezhető, valamint azt vizsgálták, miként reszocializálja (tehát miként hoz létre változást abban) a fiatalabb generáció az idősebb nemzedéket. A XIV. Családóvó Nyári Egyetemen két szociológus és antropológus, dr. Kapitány Ágnes és dr. Kapitány Gábor, az MTA Szociológiai Kutató Intézetének munkatársai nyújtották a generációk nexusainak és a reszocializációnak áttekintését az egyetem „hallgatói" számára. Dr. Kapitány Ágnes elmondta: az ötvenes-hatvanas évektől igen jelentősnek kell tekintenünk a nemzedékek közti viszony megváltozását. Ezzel kapcsolatosan fontos, bár közvetlenül nem észlelhető, látens szerepe van annak, hogy miképpen változtatja meg az őt szocializáló idősebb nemzedéket (azaz reszocializálja azt) az ifjabb generáció. Elsőként a '60-as évek döntő folyamatait vizsgálva dr. Kapitány Ágnes rámutatott arra, hogy az individualizációs folyamat menynyire fontos tényezőnek számított. A tradicionális értékrendszer helyébe lépve ez a folyamat az egyének önállósodását, a választott közösségek felerősödését, a válás nagymértékű elterjedését eredményezte. Akkoriban a válás „a család szégyene" volt, egzisztenciális problémákhoz vezethetett, elkerülése pedig látszatmegoldásokat szült: a problémák szőnyeg alá söprését, az együtt élést akkor is, ha több a hátránya, mint az előnye. Ezt a mintát nem vitte tovább a felnövekvő generáció „az embernek joga van elválni!", mondták, és példájuk visszahatott szüleik nemzedékére is, gyakoribbá vált az idősek körében is a válás, melyet már egyéni döntésként, nem pedig katasztrófaként értelmeztek. Az előadó a négy évtizeddel ezelőtti folyamatokat tovább elemezve kiemelte még a különlakás jelenségét, ami aztán magával hozta a szociális otthonok kialakulását, mint az idősek ellátására szolgáló, normális, intézményesített életformát. Mára, mondta, ennek megítélése is változóban van, nem tekintik már feltétlenül „bedugásnak", megszabadulásnak az idősek. A férfiak szerepváltozásának megítélése szintén átalakult. Mostanra természetes lett, hogy a férfi is mosogathat, főzhet otthon, és ettől senki nem tekinti „papucsnak", férfiatlannak. A beat-időszak életformájával, szemléletével, kultúrájával összefüggő „hogy lehet ilyen ruhákban járni?!" típusú felzúdulás is alábbhagyott. Az idősebb korosztály is felismerte a farmernadrág célszerűségét például, így a viselésétől sem idegenkednek annyira. Időközben azonban megújuló, hasonló értetlenséggel fogadták a metál és a punk zenéjét, életstílusát. A politikai szubkultúrák módosultak, a hatalomhoz való, akkoriban csakis egyféleképpen lehetséges viszonyulást diáklázadások söpörték félre, fellazítva ezzel az idősebbek hozzáállását is. „A hatalom nem szenti", jutnak el a felismerésig. Jó példa erre a Hair című Formanfilm, húzta alá dr. Kapitány Ágnes, megkérdőjelezve a rendőrség, a behívó és sok egyéb szentségét. A '70-es és '80-as években a fogyasztás elterjedése játszotta a legfontosabb szerepet, hangsúlyozta az előadó. A „kicsi vagy kocsi?" jellegű kérdéseket felvető időszak fiataljai már nemcsak azt a lehetőséget keresték, hogy cs^^ ládot alapítsanak, hanem saj^^ igényeiket is ki akarták elégíteni. A háztartásokban megjelentek a mosógépek, a központi fűtés és az idősebbek egy idő elteltével már nem tekintették mindezt restségnek, tunyaságnak. Bizonyos alapértékek betartásával szabadabb viszonyulás alakult ki az életvitelben, a gyereknek nem volt muszáj „eszi, nem eszi, nem kap mást!" jelszóval azt fogyasztania, amit elé tettek, és idővel még a saját véleményét is elmondhatta, mikor a felnőttek beszélgettek. Mind a politika, mind a teljes társadalom és a magánszféra területén ironikusabb, cinikusabb hozzáállás tűnt elő könyvekkel, filmekkel megtámogatva; és az idősebb nemzedék bizonyos fokig ezt is „eltanulta" az ifjabbiktól. Ez az időszak a kivonulás dete is, a városi életforma me§^ kérdőjelezésével, a nyugodt falvakba való visszatéréssel, már nem feltétlen előrelépésként felfogva a nagyobb településbe költözést. A '90-es évek aztán, így dr. Kapitány Ágnes, elhozták a másfajta viszonyulást a modernséghez, a megújuló érdeklődést a régi dolgok: bútorok, ruhák, hajviselet iránti érdeklődést - természetesen pozitív hatást kiváltva az idősebbekben. Lassan követelménnyé vált a fiatalok körében a társadalomhoz és a politikához való ironikus viszonyulás, posztmodern paradigma született meg, létrejöttek a PEPSI-szigetek és különféle, másságról szóló kiállítások, rendezvények. A tolerancia növekedett: már a szülők sem tartották feltétlenül ostobának gyermekeiket