Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-07-14 / 26. szám

SZEKSZÁRDI 2002. JULIUS 14. jr JiUUirtKUi VASÁRNAP Mondd, mi leszel? M

ondd - kémleltem az álmatag, pufókarcú fiúcskát - mi leszel, ha nagy leszel? Féltem, nem jő felelet, talán vacillál, ódzkodik is, hisz tíz esztendejének még harmatos mezejéről, miként lehessen oly .távoli jövendőről nyilatkozni. Ha így hittem - tévedtem. Mert arca menten átváltozott, szemében elszántság villant s keményen szólt; én egy nagyon gazdag ember leszek! így, felkiáltójellel, megkérdőjelezhetetlenül s dehogy óhajtva, sóvárgón s pláne bizonytalanul. Meghökkentem. Honnét benne a cél, a rendj^tetlen magabiztosság s milymalapon előlegezi meg magának az anyagiakban való győzed^rieskedést? ^Phlódtam? Tán így is lehet mondani, de emiatt kizárólag önmagamat okolhatom. Mert ha fülemet, szememet a ma világára nyitom s veszem üzeneteit, kézenfekvő a kérdés; mi mást várhatnék, mint amit az a fiúcska mondott. Elvégre ő is úgy lát, beszél és ítél, mint a környezete, s ugyan mi van ma úgymond a levegőben, ha nem a meggazdagodásra való buzdítás? Hogy tehát ne törődj senkivel, semmivel, légy gazdag, lehetőleg ne milliomos, de milliárdos, neked itf^syen Amerika. S ha pénzed va^nindened van - még becsületed is. Csak hát. Csak hát bátorkodik megjegyezni, felettébb rt^^az, ha a világ, kimondva, kimondatlanul, mindenkit egy cél s egy irányba terel. Lám, az a kisfiú úgy beszélt a gazdagságról, mint valami foglalkozásról, menő szakmáról, s szemében izzott a lelkesültség. A bajom csak az, hogy nem valami maga választotta szakmáért, hivatásért, foglalkozásért lobogott. S bárha csak az a fiúcska ítélne s látna így. De, fájdalom, éppen ellenkezőleg, s olybá tűnik, ma ez az elfogadott, sőt, követésre méltó felfogás, életlátás.. Avagy a kor parancsa. írjam le újra, immár ki tudja hányadszor, hogy feje tetejére állt a valóságos értékrend? Esetünkben a pénz ugrott, tört élre, holott hátrébb volna a helye. Úgy is mondhatom; most mindenek előtt való a javadalom, a fizetés s az érte végzendő munka annál jobb, mennél - kevesebb. Olyan ez így, mint amikor valaki öltözködni kezd, elsőre sálat kanyarít a nyakára, holott inge még a székkarfán hever... Eszembe villannak régi évek s idéződik fel bennem régi önmagunk. Egy biztos. Mi, a mostani középkorú nemzedék, ha jobbak-rosszabbak nem is, de hogy mások voltunk, az bizonyos. Talán mert e tekintetben, tehát a pályaválasztásban nem volt oly erőszakos és tolakodó a külvilág. Ilyképpen le sem győzhette törekvésünket, jövővárásunkat, amelyet szívünk, lelkünk is diktált. Mozdonyvezetők, katonák, agronómusok, tűzoltók szerettünk volna lenni s álmodtuk magunkat eljövendő hősöknek. Én az írásról dédelgettem magamban bársonyos álmokat, s jártam képzeletem útjait, akkor még elérhetetlen, nagy lapok ólomszagú holdudvarában. Dehogy gondoltunk mi a pénzzel, fizetéssel. Szóba sem jött, azt csupán úgy tekintettük, mint majdani ténykedésünk egyfajta hozadékát. És persze lobogtunk, úgy, hogy egymást is hevítettük s dédelgettük magunkban óvón a terveinket. Bátortalanul ismétlem; sorsdöntő lépésünk, a pályaválasztás előtt, úgymond nagyvonalúan elmelLőztük a fizetés, a fizetség mértékét. Hm, máris hallom az ellenvetést; ásatag, avítt szemlélet, eljárt felette az idő. Nekem mégis ez a rokonszenvesebb, tudniillik felettébb emberi. M

ás. Olvasom a harsogó hirdetést s nem tudom, mit kezdjek vele. Arcomba, szemembe, képembe kérdez kiáltva, hogy akarok-é havi többszázezer forintot keresni? Attól függ! S böngésztem a testes betűket, vajon mit mondanak, hogy a busás javadalmazásért miféle munkát kell végezni? Erről szó sem esett. Arról viszont igen, hogy a munkakörrel milyen kedvezmények járnak... A hirdetés is azt bizonyítja, hogy fejetetejére állt a sorrend, élre ugrott a pénz, holott a munka után volna a helye. S még valamit. A sorok közé gondosan odakódolták az üzenetet; akkor lehetsz rangos, tekintélyes tagja a társadalomnak, ha mértéken felül fogyasztasz. Azaz; vásárolsz, veszel, kiadod a pénzed, s hála busás fizetésednek, ebbéli működésed elé legfönnebb a csillagos ég vonhat falat. A minap, a múzeum előtti kicsi tér csendjében érettségihez közelítő fiúkat, lányokat faggattam. Persze, hogy szóba jött a jövő s annak örvén a pályaválasztás. Hogy mik szeretnének lenni? Tűzoltók, mozdonyvezetők, katonák semmiképpen. „Bróker leszek - harsogta a szeplős kamasz -, majd én is keverem, kavarom nekik és kaszálok rendesen." A magas, csontos arcú lány ilyképpen szólt: „Naná, hogy jogra megyek és utána leteszem az ügyvédi vizsgát. És nem csórók, de nagymenők lesznek az ügyfeleim. Akik olajban, cigarettában, ingatlanban utaznak. Dől hozzám a lé!" Nesze neked, szent elhivatottság, megkaptad osztályrészedet. Kár, felhőzök megkésve és utólag, hogy egyikük sem említette a munka hasznosságát, értelmét s az általa való önmegvalósítást. S ami a leginkább megkeserített, hogy egyikük sem hozta szóba az elhivatottságot, s gének által örökölt tálentumot, ilyképpen is mellőzve azt, amit tán még a fiatal szívek-lelkek diktálnak. Ne feledjük a nagy igazságot, hogy a szakmák, mesterségek, hivatások nagy részére - igenis, születni kell. /

dáig érve írásomban, közeli élményeim okán felvillan a nővérke. Kenyeres pajtásom betegágya mellől gyakorta figyeltem, s igen, minek tagadni, ott, a kóterem sajátságos szagú levegőjében nagy szavak törtek rám. Ez ám a munka, a hasznos munka, hisz mi lehet ennél üdvösebb, emberre, országra, hazára nézvést? Ide azután elhivatottság, rátermettség, mi több, küldetéstudat szükségeltetik, s bezzeg keserűen csalódik az, aki áldásos működéséért tisztes fizetséget remél. Igaz is, ily balga lélek aligha mutatkozik e zsebkendőnyi hazában, hisz nyilvánvaló, a társadalmi elosztás súlyos igazságtalanságai itt is tetten érhetőek. S immár általánosítva mondom; amíg az egészségügyben magukat nyűvőknek alig csurrant-csöppent, addig másoknak, akiknél a munka hasznossága szóba sem jöhet, nagykanállal mér. Meg azután a másik. Ugyan, kit emelnek ma a dicsőség pajzsára a tömegtájékoztató eszközök? Modelleket, énekeseket, önjelölt művészeket bezzeg unásig, mértéken felül. De bizony feledik a kétkezi és a szellemi munka nagybetűvel írandó emberét. H

agyom immár háborgásaimat s megadón mondom; gazdagodjék csak, akinek a pénz az istene. De félő, hogy egyszer megvilágosul az elméje és megért valamit. Talán azt, hogy a gazdagság reményében választott működése által nem részelt a munka öröméből, az önmegvalósítás, az önkifejezés nagyszerűségéből s talán ezért, avagy másért, de karcolásnyi nyomot sem hagyott ezen a hideg-rideg világon. Hogy tudniillik ő is élt, ő is volt egykoron. Ám hiába fordítana buzgón szekere rúdján, félő, hogy megkésne vele. Mert mire feleszmél, már bezárulni kész előtte az idő kapuja; nincs tovább! Varga S. József A ZEPTER CEG nagy örömmel értesíti a Bioptron-lámpa iránt érdeklődőket, hogy óriási meglepetéssel MEGJELENT A KICSI ÉS A NAGY LÁMPA KÖZÉPSŐ TESTVÉRE. A meglepően nagy árengedményt nyújtó BEVEZETŐ ÁR RÖVID IDEIG TART, ezért a cég Tolna megyei képviseletének munkatársai minél előbbi jelentkezésre kérik az új lámpa iránt érdeklődőket a következő címen és telefonszámon: Szekszárd, Augusz I. u. 11 -13. Tel.: 74/411-31 l/l29-es mellék. Hozzon egy jó döntést!