Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-30 / 25. szám

SZEKSZÁRDI 2002. JUNIUS 30. VASÁRNAP 'Vasárnapi vendég Vendégem a Gemenc presszóban, (közel három hónapos kényszerszünet után) ifj. Teszler Vendel, akit aligha kell bemutatni a kedves olvasóimnak, hiszen 2000 őszéig a Tolnai Népújság kiváló sportújságírója volt. Aztán gon­dolt egy nagyot, s elment világot látni. - Vendel! Bár sokan ismernek, kérlek egy gyors életrajzi adatfelso­rolásra, amit azért tartok fontos­nak, hogy lássuk, megvoltak a kel­lő alapjaid és indokaid, hogy úgy érezd, tovább kell lépned! - A Garay Gimnáziumban érett­ségiztem, s fél évvel az érettségi előtt elkezdtem egy sportújságíró tanfolyamot, Budapesten. Ezzel a ^Bfc-huzamos tanulással aztán kicsit is sokalltam, ezért nem tanul­^un azonnal tovább, hanem elhe­^^zkedtem a Tolnai Népújságnál ­még szünetet sem tartottam az érettségi után - 1993. július l-jétől, a sportrovatnál. - Ez nem lehet véletlen döntés, hiszen a sport gyermekkorod óta ott volt az életedben... - Egyrészt „beleszülettem" ha úgy tetszik, édesapám révén, más­részt jómagam is fociztam. Mindez azért vált nagy előnyömre, mert a sportnak azt a részét is jól ismer­tem, amit úgy hívunk, hogy ami a színfalak mögött történik. Amit pe­dig nem tudtam, magát az újságírói szakma gyakorlati részét, azt meg­tanultam az akkori sportrovat ve­zetőjének keze alatt. Fekete László, akinek nagyon sokat köszönhetek, nemcsak a szakmát tanította meg, Jjanem a beilleszkedést is egy szer­kesztőség életébe, ami úgy gondo­lom jól sikerült, hagytak dolgozni, • i kollégákkal is jó volt a kapcsola­m. Közben két évet katonáskod­tam Budapesten, nagy szerencsém­re, a kiképzés után, a Magyar Hon­véd című hetilapnál dolgoztam. Akár maradhattam volna, de in­kább a sport területe volt számom­ra vonzó, s a Népújság is vissza­várt. Akkor már csak ketten dol­goztunk a sportrovatnál, és sajnos Fekete László megbetegedett, így több mint fél éven keresztül egye­dül vittem a sportrovatot. A dolgo­mat még az is nehezítette, hogy közben már a katonaság alatt felvé­teliztem, a Juhász Gyula Tanárkép­ző Főiskolára Szegedre, művelő­désszervező és média szakra, s a munkát és a tanulást össze kellett egyeztetnem. Most így visszagon­dolva, életem egyik legnehezebb időszaka volt. - Egy mindannyiunk számára nagyon szomorú esemény, Fekete László újságíró kollégánk halála, érdekes szituációt hozott az éle­tedbe. .. - Ott álltam egyedül a sportrovat­nál, az 1996-os Atlantai Olimpia előtt. Volt főnököm fia, aki úgy­szintén Fekete László, s tanárként dolgozott abban az időben, segí­tett. Együtt dolgoztuk végig a nya­rat, s meggyőztem legyen a kollé­gám. Ő is sportrajongó volt gyer­mekkorától, talán ezért is sikerült. Mára már kiváló sportújságíró lett. Négy évig dolgoztunk együtt, jó munkatársi, baráti kapcsolatban. - Ezt a viszonylag jól „beállt" éle­tedet miért és mikor adtad fel? - Amikor megkaptam a diplomá­mat 1999-ben, azonnal elkezdtem angolt tanulni. Bár német nyelvből középfokú nyelvvizsgám volt - a gimnáziumban németet tanultam ­már régóta éreztem csak az angol nyelv az, amivel továbblépni és boldogulni tudok. Nagy kihívásnak éreztem, aztán a véletlen és a bará­taim a segítségemre jöttek. Mégpe­dig úgy, hogy tudnak egy lehetősé­get, hogy az angol nyelvet Angliá­ban tanulhatom meg. Úgy mentem ki Angliába, hogy egy évre, s miu­tán akkor már hét éve dolgoztam a Népújságnál, megadták az enge­délyt és visszavártak. Itt szeretném megjegyezni, hogy ettől kezdve, amit mondok, azt társam, Tímea nevében is mondom, ugyanis együtt csináltuk végig az angliai utat. - Aztán mégsem jöttél vissza... - Ezt már kint döntöttem el, ami­kor éreztem, hogy olyan jól megy az angol nyelvtanulás, s hogy nem­csak egy új nyelvvel de egy új kul­túrával is sikerül megismerked­nem, amitől az elkövetkezendő években kinyílhat előttem a világ, s növekednek az esélyeim. Azt tudo­másul kellett vennem, hogy a Nép­újságnál nekem nincs semmi előbbrejutási lehetőségem, s bár el­ismerem, hogy ezen az első mun­kahelyemen jól éreztem magam, kölcsönösen jól jártunk egymással, a jövő számomra nem ott van. - Mesélj valamit az angliai éle­tedről? - Először egy nagyon gazdag há­zaspárnál voltam, akiknek a ház körüli munkában segítettem, ezért ingyenes szállást, ellátást kaptam, valamint annyi zsebpénzt, amivel a nyelviskola költségeit fedeztem. A város, ahová iskolába jártam Brighton, egy kicsit messze volt, ezért négy hónap után beköltöz­tem a városba, egy másik család­hoz, ahol egy 5 és egy 11 éves fiúra vigyáztam, teljes ellátás és a nyelv­iskola költségének fejében. Ez a nyelviskola olyan intenzív volt, hogy egy év múlva felsőszinten be­széltem az angol nyelvet. Hihetet­len élmény volt számomra a tanu­lás mellett az iskola is, ahová a vi­lág minden tájáról jártak fiatalok, s így döbbentem rá mit jelent egy vi­lágnyelvet beszélni. Azt jelenti, bárhol vagy a világon, bárkivel ta­lálkozol, szót értesz. A másik él­mény, hogy - bár Anglia drága or­szág - alkalmam és időm volt a munka és a tanulás mellett, felfe­dezni Anglia legszebb helyeit, amit addig csak a történelemből ismer­hettem. - Milyennek találtad az angolo­kat? - Egy egészen más világ, mint mi. Ók úgy beszélnek magukról, hogy van Anglia és a világ többi ré­sze. Érződik rajtuk a történelmi múlt, az ottani jó gazdasági hely­zet. Minden további nélkül vállai­hatnak három gyereket, ez semmit nem jelent, ettől még a karrierjét, a társadalmi életét ugyanúgy éli. A mi szemünkkel nézve a gyerekek kicsit „elhanyagoltak", ugyanak­kor, ami felnőttként kiderül róluk, éppen ezért nagyon önállóak, s nem a szüleiktől várják, hogy meg­oldódjon, vagy könnyebbé váljon az életük. Tetszett nekem, hogy semmiből nem csinálnak problémát, az élet­vitelük laza, nem görcsölnek, a la­kást használják, s sokkal fontosabb számukra a hétvégi kikapcsolódás, mint a nagytakarítás vagy a három­fogásos ebédfőzés. Egyszóval a nyugodtság kapott meg, ami természetesen abból adó­dik, hogy a gazdasági helyzetük olyan, hogy megengedhetik ma­guknak azt, hogy csal< a mával fog­lalkozzanak, a mának éljenek. - Amikor hazajöttél, tudtad, hogy nem mész vissza, bármennyi­re is tetszett? - Igazság szerint ott kapott el a világ megismerésének a vágya. Spanyolországgal már régen „ka­cérkodtam", s újfent barátok segít­ségével sikerült is kimennem, itt a célom csak a nyelvtanulás volt. Costa Blanca volt a hely, ahol két hónapot eltöltöttem, s számomra nagyon tetszett az a fantasztikus és hihetetlen fejlődés, amin Spanyol­ország az utóbbi években keresztül ment. Az emberek barátságosak, temperamentumosak, családimá­dók, ezekben éppen ellentétei az angoloknak. Amiben hasonlítanak a nyugodtság, a majd holnap szem­lélet, amiben nagy szerepe van a klímának. - Megjöttél Spanyolországból, s ezután a beszélgetés után, pár órá­val, indulsz a Balatonra. Milyen céllal? - Dolgozni megyek, s a pénzke­resés mellett elsőszámú szempont, hogy gyakoroljam az angol nyelvet, felújítsam a német nyelvtudáso­mat, erre úgy gondolom, hogy így nyáron, a Balaton a legalkalmasabb hely. Távolabbi terveim közé tarto­zik, a spanyol nyelv tökéletes meg­tanulása, s aztán majd kiderül... Újságíró már nem leszek, az biz­tos, de úgy gondolom, hogy három világnyelvvel tudok kezdeni vala­mit. Akár itthon, akár bárhol a vi­lágban. Keresem a helyem, a jövő titka, hogy hol találom meg. Fotó: Nagy Ági A ZEPTER CÉO nagy örömmel értesíti a Bioptron-lámpa iránt érdeklődőket, hogy óriási megle­petéssel MEGJELENT A KICSI ÉS A NAGY LÁMPA KÖZÉPSŐ TESTVÉRE. A meglepően nagy árengedményt nyújtó BEVEZETŐ ÁR RÖVID IDEIG TART, ezért a cég Tolna megyei képviseletének munkatársai minél előbbi jelentkezésre kérik az új lámpa iránt érdeklődőket a következő címen és telefonszámon: Szekszárd, Augusz I. u. II -13. Tel.: 74/411-311/129-es mellék. Hozzon egy jó döntést!

Next

/
Thumbnails
Contents