Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-30 / 25. szám

SZEKSZÁRDI 2002. JUNIUS 30. vasárnap » SZEKSZÁRDI 7/ Volt egy szép este... » A Szekszárdi Gitárkvartett koncertje a Kis Séd Művészpresszóban - és sok minden más... Volt egy szép este..., hétvégi este, mindegy már, hogy péntek vagy szombat, szekszárdi este volt a javából, amolyan régi este, „ami nincs megnevezve..." „Csak" egy szép este volt, mert csendes és zenével teli, hullámzó és visszafo­gott, érzékenységünket borzoló és elsimító. Szomjaztunk és éheztünk rá már régóta. Valami megváltozik és jobb lesz ilyenkor, s még a régi Cseh Tamás-dal is eszünkbe jutott: „Volt egy-két este, / ami nincs megnevezve, / s ha én meg nem nevezem: / hát senki sem..." De van úgy, hogy megérezzük még azt is: volt itt valami megnevezhetetlen - most is így éreztünk. Amikor százszor is gratulál­tunk a négy zenésznek, egyikük így szólt: na jól van, te egy udvarias ember vagy, azért mondod. (Tehát még szerények is.) ^^ények, krónika: ™ SZEKSZÁRDI GITÁRKVAR­JÁTSZOTT nekünk. A hely: Its utca 8., Öreg Diófájával, egy­re_ több termével, teraszával a „KIS SÉD" - ahogy mások mondják: „Régi Séd". S van ilyen mellékneve is jó párszáz fiatal körében: „mű­vészpresszó". (S tett is ezért.) (Má­sok meg ellene.) Június 8-a volt, szombat este, még nem kánikulai nap: a Kiskutya Csillagkép'- latinul Canicula, a Szíriusz, a fő „csillagja" - még nem uralgott, még kellemes volt a nyáreste. Kis vendéglőben nagy teltház, tágra nyitott ablakok­kal-ajtókkal. Kerthelyiségre lát­tunk, s abban is egy fügefára, utcá­ra láttunk: a Séd-parti öreg akácok­ra, csillagos volt aznap az ég - ide­bent meg a gyertyafényben egymás szemébe néztünk. Arcok. Kezek. Hangszerek: gitárok és fuvola, kot­tatartók az egyik kis kerek asztal körül. Megcsillantak a poharak - a poharakban hideg sörök, tüzes bo­rok. Szabad volt kólázni is, s jól es­tek a jéghideg rostos italok. A kvar­tett hangolt, próbált. Hangulatunk is emelkedett. „Köszöntök mindenkit, köszön­töm vendégeinket, akik már máso­dik alkalommal játszanak nekünk itt a Kis Sédben, illetve azóta a trió­A National Geographic Chanel magyar adásáról k— ^Wegőrült a NatGeo, a magyar adás, (a nas'nel dzseó), bizonyám, igaz: autista lett szegény, vagy Nemrég még úgy volt - s majd egy évszázadig, amikor még csak írott sajtó formájában működött s vívott ki hatalmas tekintélyt: - ha természetrajz, akkor National Geographic - előbb a lap, majd a tv-csatorna, a csati: a NatGeó - a kedvelők rövidítése szerint. Nos: én a kedvelők közé tartoz­tam. Eddig. Mert megőrült a NatGeo, a magyar adás. Mára már beszűkült a látóköre: divat a cápa, a krokodil, az óriáskí­gyó, és ha gép/technika/háború, akkor: tengeralattjáró (Hitleré vagy az oroszoké). Ha esemény vagy je­lenkori történelem, akkor hát ka­tasztrófa, és ha katasztrófa, akkor hát ózonlyuk vagy Antarktisz. Ha sport, akkor vitorlás óceánjá­rás, s ha szinte elérhetetlen az a pont az óceánon (amit persze min­dig elérünk), hát akkor az a Horn­fok, és igenis még meg is kerüljük. Ha tengeri ragadozó, akkor cápa, s Umberto Ecónak, a Bábeli beszélgetések folytatásaként \ ha cápa, akkor az óriás fehér - s a cápa-filmek kasszírozó szerzője szinte könnyeivel küszködik, ami­kor a NatGeón gyónja: mára már rájött, hogy az óriás fehércápa a vi­lág legnemesebb, legbékésebb(ü), legcsodálatosabb(ü!) ragadozója, s hogy ő bizony sokat vétett ellene. Ha régiség, akkor mindig mú­mia. Hernádi Miklós Közhelyszó­tára lett a NatGeo mozgóképi válto­zatban. Világunk, glóbuszunk, kozmoszunk ment ennyire össze s lett ily banális? De mikor? S mi hogyhogy nem vettük észre? (Ja, igen, mert túl sokat tévéz­tünk, s mindig a NatGeót néztük.) Na neeem, barátaim, nem a vi­lág: csak a Magyar NatGeo ment össze. Neki kell Cavintont szednie. No meg azért lehet valami baj ez­zel ott Britanniában is, valami bűz­lik Dániában, hisz' nyilván idefi­gyelnek... (...de ezt itt, eztet-az-ittenit be­panaszolom ám én azért a britek­nél, biztos-ami-biztos, ...a briteket meg... hol is? Azt már nem tu­dom!) Custos Limitis ból kvartett lett. Fogadjátok őket szeretettel! - Talán a szavakból elég is ennyi, halljuk a zenét!" - va­lahogy így indult Hosy köszöntőjé­vel. Tamási János mondja be sorban a zeneművek szerzőjét, címét: „Az első részben reneszánsz ír dalla­mokat játszunk, feldolgozásokat, aztán tartunk egy kis szünetet, majd spanyol, dél-amerikai dalla­mokat, illetve saját szerzeménye­ket adunk elő. Az első két kis darab a XVI. századba visz minket, a Vietoris Kódexből származnak. Ostromok és portyák közt eleink azért tudtak élni és zenélni is, ezek közül elevenítünk föl két dallamot - Tinódi Lantos Sebestyént idézve, aki a kor hányatott sorsú zenészei­ről mondja, de egy kicsit rólunk is: „csak borért is elzörgetnek szegények..." (Derültség, nevetés ­mosolyos arcok: törzsvendégek és idegenek, tizen-huszonévesek és jó néhány negyven körüli.) Egy lendületesebb bevonulási in­duló majd egy méltóságteljesebb lassabb darab következett. Egy ír zeneszerzőtől, aki Bach kortársa­ként összegzett népi és műzenét... További szép estékről - hogy lesznek-e? (S hogy ugye, lesznek?) - meg a kis együttes terveiről, cél­jairól beszélgetünk Csele Lajossal. - 1999 év végén kezdtünk el kon­certezni, s 2000 nyarán játszottunk már egyszer a Kis Sédben, akkor is, mint most is:' főpróbajelleggel és szintén teltházzal. Most december­ben új taggal bővültünk: Decsi Kiss András lépett be közénk a fuvolá­val, ezért egész műsorunkat átfor­máltuk, s ez persze a repertoárt is megváltoztatta, le tudunk játszani már kvartetteket is. Reneszánsz, klasszikus, flamenco- vagy népze­nék, saját szerzemények - ezeket adjuk elő. - Ha jól tudom, régebben több klasszikust játszottatok, te magad pedig valamikor csakis azt. Miért váltottatok irányt? - Másfél-két órában nem nagyon szereti a közönség a csak klasszi­kust. De ki nem hagynánk, kell ját­szani, szeretjük, sok olyan klasszi­kus gitárdarab vagy átirat van, ami­ben nagyon jó dolgok vannak, te­hát érdemes megszólaltatni bárhol, de tudni kell az arányokat. Szeren­csésnek érzem, hogy sok mindent és sokféle zenét játszunk. - Hogy éreztétek: mi most jó kö­zönség voltunk? - Hát persze. Csak mi az elején kicsit feszélyezve éreztük magun­kat... Persze, mert az elsők közt volt a Gonemara. egy öt tételes XVI. századi ír szvit, amit Sordikowsky lengyel zeneszerző írt négy szó­lamra. - Kis esti kamarazenéteket hol játsszátok még a nyáron? - Szálkán a Művészeti Telepen kétszer vagy talán többször is, a ZUG-ban a kerthelyiség-avatón, Tolnán, a zeneiskolában, és a Sötét­völgyben, az ÖSSZKÉZ szimpo­zionján, ha meglesz, augusztusban valamikor, és van még pár hely, ahol szeretnénk, persze szervezni kellene... Havonta egyszer már csak azért is szeretnénk fellépni, mert azt el is lehet bírni, meg köz­ben gyakorolni is lehet, így jól mű­ködik a dolog. - Nem gondoljátok-e, hogy ma, amikor igen csekély hangszeres (és általában zenei) tudással pillana­tok alatt kiadnak fiatalok CD-ket ­Szekszárdon is jelent meg vagy egy tucatnyi ilyen -, akkor talán lassan nektek is lehetne?... - Hát igen, gondolkodtunk már ezen, az említett szervezési és mar­keting-problémán túl rá kell szánni időt és kellene egy jó stúdió, és va­lóban meg kell csinálni a demó­felvételeket... De főleg egy stúdió megtalálásán múlik. - Tudod, hogy mániám: mennyi­vel barátságosabb, szebb lenne az életünk, ha több ilyen este jutna ki nekünk. Eleve kevés városunkban a „beszélgetős" helyek száma - de mennyire hiányzik például a térze­ne is, valamelyik parkban... - A régi megyeháza udvarára ter­vezünk nyilvános próbákat... Ott minden csendes érdeklődőt szere­tettel látunk! - Nagyjából egy nemzedékhez tartozunk - emlékszel: számunkra a 70-es években a gitár egy kicsit a szabadság egyik szimbóluma is volt -, de azért tanultunk is ját­szani...- Te tanítod is a gitárt, ha jól tudom. - Jó pár évig kell azért tanulni, hogy ezek a darabok megszólalja­nak. Gyakorlatban kell maradni elég komolyan. Mi heti egy 3-4-5 órás összpróbát tartunk s aztán persze mindenki maga gyakorol, ahogy tud... (Naponta, kétnaponta pár órát mindenképpen kell is.) ­Tanítok, de most már itthon, van néhány tanítványom, többet nem is nagyon tudnék vállalni. De hadd mutassam be a teljes kvartettet: Decsi Kiss András - ko­sárfonó "népi iparművész - szerin­tem nagyon jó zenész, remekül improvizál. Dudás Attila - civilben számítógépes szakember - ő is ko­molyan jártas a könnyűzenében. Tamási János - angoltanár - egy re­neszánsz consortban is játszik, nagyra becsülöm reneszánsz mű­veltségét. Én banki alkalmazott va­gyok - régóta játszom klasszikus zenét, spanyol zenét, s ami a klasz­szikus gitárirodalomban van, azzal mind próbálkoztam, azt hiszem. Mindenki szekszárdi - még trió ko­runkban huszonvalahány koncer­tünk volt. Honorárium? Minden esetben külön egyezünk meg a hellyel, ahol fellépünk. A Szekszárdi Gitárkvartett címe: Bartina utca 4., drótposta: cse­le@axelero.hu. Egyszóval elérhető­ek vagyunk: aki keres, az megtalál minket. Samu Attila I »

Next

/
Thumbnails
Contents