Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-16 / 23. szám

2002. JUNIUS 23. -J , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Globalitástól a lokalitásig Ezzel a címmel jelent meg dr. Horváthné Papp Ibolya természet- és környezetvédelmi olvasókönyve az év elején. A kötet június 4-én „mutatkozott be" az Ünnepi Könyvhét keretében a Gyermekkönyvtárban. Dr. Borbély Sándor irodalomtörténész szellemes, sziporkázó kérdései finoman vezették be a több generációt magába foglaló hallgatóságot a szerző gondolatvilágába, lehetőséget teremtettek olyan válaszok adására, melyek a kulcsmotívum mellett szóltak a családról, tanításról, a napjainkban kivesző vagy épp feléledő értékekről: igazság, hűség. Amint azt annak idején említettem, dr. Tóth Albert, a Természet-és Környezetvédő Tanárok Egyesületének elnöke elsősorban a könyv komplexitására hívja fel figyelmünket. Ennek „igazolásaJsp" hangzottak el részletek a ^Rétből, melyek mindegyike további gondolkodásra serkent. Csányi Vilmos Élet a megapopulációban című írása rámutat: valóban sebesen változik fejünk felett a kulturális evolúció. Ennek következtében változnak azok a körülmények, melyek az optimális életfeltételeket jelentik. Egyértelműnek tartja, hogy az optimális nem mindig egyenlő a lehetségessel, a kívánatossal. Igen jó példa erre a következő: véleménye szerint az ember kis, egymásra támaszkodó csoportokban érzi jól magát. Ezen a ponton szembeállítja egy falu és egy lakótelep esetét. A falu intézményei (templom, faluház, orvosi rendelő, vegyes bolt stb.) biztosítják az ismeretségek szövődését, baráti csoportok kialakulását. A lakótelepet tekintve nyilvánvaló, hogy mindez nincs egy helyen, ám ebből még nem következne, hogy az emberek ne ismerjék egymást. Csányi tovább megy: félnek az ismeretlenektől, bezárkóznak, szociális igényeiket másutt igyekeznek kielégíteni. Milyen igaz, hogy e helyzet felszámolásához elsősorban hajlandóság és ismeret kellene! A műből idézve: „Ausztriában alakult egy építészcsoport, amely a humánetológiái igények szerint épít kis lakótelepeket, ahol a házak, kertek úgy vannak elhelyezve, hogy elősegítik a társas kapcsolatok kiépülését." Az előző gondolatmenethez szervesen kapcsolható JuhászNagy Pál Az eltűnő sokféleség című művéből a civilizációs uniformizálódásról szóló részlet. Ennek lényege a következő: mindenki a biztonságra törekszik - közelíthetünk itt a tömegkommunikáció vagy a közlekedés szempontjából is. Mi a biztonság? Pontosság, gyorsaság, kényelem? Lehet, hogy a Föld eközben egyarcúvá válik? Gondoljunk a gyártelepekre, bevásárló központokra, lecsupált parkokra, a ruházkodásunkra, beszédünkre, lakótelepekre... Ha mindez előbb-utóbb szembetűnik, akkor nyilván van igény á változtatásra is. Ezt nevezi JuhászNagy Pál „korunk fájdalmas, vajúdó problémájának": a kultúrák, gondolkodásformák egymáshoz való kölcsönös közeledését. Ha belegondolunk, valóban rémisztő, hogy „csak a 18. sz. felvilágosodott nemzedékeinek támadt először valódi igénye arra, amit talán legtömörebben, epigrammatikus szépséggel a mi Csokonaink fejezett ki: „Törjük az akadályt, mellytől nem mehetünk, S mind az emberiség kertébe sietünk.,, S ha már a kertnél tartunk, mindenképp idézendő Száraz Miklós György Néma tanúk útjaink mentén című írásából egy gyönyörű mondat. „Fantáziátlan felnőtt ta. Ián létezik, de gyerek nincs olyan, akit ne ragadna magával a fa." Miért teszik oly sokan, hogy megvetéssel, vegyes irigységgel tekintenek a fantázia s annak birtokosa felé? Miért gondoljuk mi, felnőttek, hogy feltétlen „felnőttesen" kell viselkednünk? Miért nevetjük ki az érzelmeket, mikor egyre több helyen válik elismertté az érzelmi intelligencia fontossága? Ugye nem azért, mert nekünk csak sekélyesek és egysíkúak vannak? S végül miért nem vagyunk képesek kicsit egységesebben tekinteni magunkra, a világra? Gyarmathy István Földanyánk, Gaia című alkotásában erre hívja fel figyelmünket. „A mindent részekre osztó, analizáló, csak a hasznosságra figyelő természettudományos gondolkodással szemben az elmúlt évtizedekben a távoli tudományterületeket új szintézisbe foglaló, a világra mint egységes egészre tekintő holisztikus gondolkodás terjedésének lehetünk tanúi." Ehhez persze nyitottságra, az érték iránti fogékonyság kialakítására, a tanulás alázatára lenne szükség. Ez az olvasókönyv valóban szép, hasznos ajándék mindannyiunk számára. Panyl Zita Péger Jocó képeihez Könnyű annak, aki saját galériát tud működ•

ni azért, hogy megismertesse másokkal műit. Persze nem öncélúan, hanem a köz javára, hiszen még egy kis üzletet is létrehozott saját házában, Paks központjában, ahol él, lakik, alkot és üzletel. A művészethez szükséges kellékeket, ecseteket, festékeket, állványokat, papírokat, ragasztókat, és még ezerféle más terméket árul, a saját képeiről nem is beszélve. Péger Jocó meg is lenne úgy magában az Atomvárosban, de a világ ettől sokkal nagyobb. Nyughatatlan lelki és a megmutatkozás vágya hajtja, hogy más tájakon, más vidékeken, más városokban, sőt más országokban is láthassák alkotásait. Számos egyéni és számtalan csoportos kiállítás után jelenleg Szekszárdon, az Illyés Gyula Megyei Könyvtár Portagalériájában láthatók festményei és grafikái. Péger József Pakson született 1947-ben. Budapesten, Zilachi György tanítványaként indult a művészi pályán. A Pécsi Geodéziai és Térképészeti Vállalatnál dolgozott. 1983-tól magánvállalkozó, 1997-ben megnyitotta Pakson saját galériáját. Alkotótáborok rendszeres résztvevője, a Bárka Művészeti Egyesület tagja. Természetelvű festészetét expresszív hatások szövik át. Képein többnyire a dunántúli tájat jeleníti meg. Finnországi és erdélyi tanulmányutakon járt. Hazai kiállításain kívül Hollandiában is bemutatta képeit. A paksi galériában látható képdömping a művész különféle stílusirányzatait tükrözi és elgondolkodtató a sokféle technika alkalmazása is. A szekszárdi kiállítás egy egységesebb vonulatot mutat, akvarell és grafika váltogatják egymást a függőleges síkban a falon és a vízszintes asztallapon az üvegtáblák alatt. A fekete, elnagyolt, satírozott ceruzarajzok egyszerűségét és egyszínűségét megtöri az akvarellek színpompás világa, a piros háztetőkkel és a tavasz idéző virágos fasorral. S mint fő motívum, a templomtornyok ábrázolása mind az építők és a rajzoló egyöntetű akaratát kényszeríti a nézőre, kényszerülünk feltekinteni a magasba, az ég felé, a fénybe, a ragyogásba, s várjuk a csodát. Az egyszerűségében is nagyszerű kiállítás feledteti a nézővel az élet bonyolult képleteit, és maradandó felüdülést ad a nap további részében, s így a fiatalosan bohó festő lelkületét a képein keresztül átadja közönségének. A kiállítás egy hónapig látható a könyvtár Portagalériájában sokak örömére. Nagy Vendel k »