Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-09 / 22. szám

SZEKSZÁRDI 2002. JUNIUS 16. VASÁRNAP M Egy nevezetes szekszárdi nap XLII. Addig tulajdonképpen semmi baja nincs a helytörténésznek, amíg százötven éve előtte járt szekszárdiak életútját kutatja s írja meg több-kevesebb szerencsével. Az igazi problémát az jelenti, amikor föltoluló személyes emlékei szinte lehetetlenné teszik a precíz és száraz adatközlést, s száz ecsetvonás helyett eggyel kell festenie... Szekszárd méltán dicsekedhet azzal, hogy jeles írók tucatját indította útra a szülőhely valóságos vagy az iskola szellemi bölcsőjeként. Az önálló szellemi élet hiánya miatt azonban alig akad olyan alkotó, akit idecsalogatott vagy marasztott volna. Ritka kivétel Csányi László, aki 1992-ben így emlékezett: „Amikor 1952-ben ideérkeztem, egy-két évi tartózkodásra gondoltam. Később sokan kérdezték tőlem, miért ragadtam itt? Bizonyára volt ebben jóra •

ó restség is, de az is, hogy meg•rettem a várost, amelynek talán én sem voltam terhére. A Babits iránti hűség is marasztott, mert fiatalságomra emlékeztetett, amelynek egén Arany János mellett ő volt a legragyogóbb csillag." Az emlékezés ösvényei című kisregényéből kiderül, hogy az ötvenes évekbeli Szekszárdon a Magyar Távirati Iroda helyi tudósítójának, majd a Tolnai Napló és a Tolna megyei Népújság szerkesztőjének meglehetős fantáziára volt szüksége ahhoz, hogy Babits városában érezze magát. Az 1922. június 9-én Tapolcán született fiatalember, aki a győri bencések középiskolájába, utóbb a pécsi egyetemre járt, az ottani írók, művészek barátja, Kaposvárott, majd Szegeden egy halódó kisgazdapárti lapot szerkeszt 1949-ben (érdekes véletlen: Mészöly Miklós «

'anezt tette ekkor Szekszárdon), gesik vele az a korra jellemző furság, hogy megélhetés miatt portásnak jelentkezik egy intézménybe, de elutasítják, s ugyanott fél év múlva igazgatói állást kínálnak neki... Szekszárdon az újságírás mellett filozófiával, irodalommal és fordítással foglalkozik, s emellett verseket ír. Talán nem véletlen, hogy későbbi igényességével mellőzi életrajzából, művei sorából az 1942-ben megjelent első kötetet, a Kegyelemkenyéren címűt, de költeményei még az 1967-es Dunántúl című antológiában is olvashatók. Ezek egyikében, a Két szekszárdi tollrajzban írja: „ketreccé szűkült a kék végtelenség, / s e görbült térből út más nem vezet, / s tudja, hogy egyre reménytelenebb." S ez akkoriban aligha csak a tél hangulata... Csányi László azonban - bátran mondhatjuk ezt - legyűri körülményei nyűgét. Már 1954. december 17-én barátaival emléktáblát helyez el a Babits-szülőházon, egy év múlva Az ifjú Vörösmarty című füzete jelenik meg, 1956-ban Babits Társaságot alapít, kiadják a rövid életű, de igen színvonalas és jelentős Sárköz című folyóiratot, amely újraálmodva Dunatáj címmel előbb művészeti antológia, majd negyedéves esszéfolyóirat lesz 1978-tól. Közben megszületik az első tanulmány Babits és szülővárosa kapcsolatáról 1971-ben. A lektor - Illyés Gyula - sokat mond és még többet sejtet, amikor Daniéról szólva megjegyzi: „Itt idézem föl Csányi László leleplező szép tanulmányát - a Tolna megyei Népújság európai rangon szerkesztett vasárnapi számai közölték - Babitsnak Szekszárdhoz való viszonyáról. Szekszárd ebben Firenze szintjén járt: úgy köpött szülöttére, mint az Dantéra." S bizony, ez aztán nemcsak velük volt így - hagyományosan. Sorolhatjuk a műveket, hiszen több mint 2000 cikk és tanulmány mellett önállóan megjelent egy Hans Sachs-fordítás, az Illyés által kiadó Csányi László az 1960-as években Csipkerózsika-álmából felébresztett s méltán sokra becsült Szekszárdi napló című esszéregénye, a Somlyó György-életrajzánál jóval több Égtájak utassal, az irodalomtörténeti kritika meglehetős késésével fölfedezett Vörösmarty szerelmei, a Bejártam Tolnát, Baranyát szellemi útikönyve, az Akadémia megjelentette Babits átváltozásai 1990-ből. Szerepét, jelentőségét jól tükrözi dr. Vadas Ferenc szerkesztésében a Kortárs írók és művészek levelei Csányi Lászlóhoz című válogatás is 1992ből. A ma élő Tolna megyei alkotók derékhada számára mégis sokkal több volt Csányi László, mert bölcs, türelmes, szeretete szelíd erőszakával alkotásra ösztönző szerkesztő volt, akivel még el lehetett beszélgetni szobájában vagy otthonában egy pohár bor mellett. Ki tudja, ha jobb korba, más országba születik, mi lehetett volna belőle, hírét hány nyelven emlegetnék? Nálunk megbecsüléséből is - a róla elnevezett díjat kivéve - buta politikát csináltak 1994ben bekövetkezett halála előtt és után is... Dr. Töttős Gábor A VÍZ'P'ART Közalapítvány PÁLYÁZATOT HIRDET 2002. június 15-i határidővel az alábbi célok szerint. 1. A pályázó működésével elősegíti Tolna megye területén a magas színvonalú vizuális nevelést mind általános, mind középiskolai szinten. A vizuális nevelés területén annak megújulását szolgáló kísérletet kezdeményez, vesz részt, közreműködik a vizuális kultúra hatékony fejlesztésében. 2. A közalapítvány egyszeri, egy összegű ösztöndíj támogatásban részesítheti a vizuális nevelés, a képző- és iparművészet területén jelentős értékek létrehozásában résztvevő jogi személyt, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezeteket, természetes személyeket, valamint a Forma Symposionon részt vevő képzőművészeket. A VÍZ'P'ART Közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) nyílt, ahhoz pénzbeli vagy más vagyonrendeléssel, illetve egyéb vagyoni értékű felajánlással bárki csatlakozhat, akinek adományát a közalapítvány elfogadja. A csatlakozás elfogadásáról a Közalapítvány kuratóriuma dönt. A VÍZ'P'ART Közalapítvány alapító okirata megtekinthető a szekszárdi Művészetek Házában (Szekszárd, Szent István tér 28., telefon: 74/511-247) Zakné Takács Gabriella kuratóriumi titkárnál minden hó első szerdáján 10 és 12 óra között, az iratokról feljegyzést, illetve saját költségén másolatot készíthet. A pályázatot a VÍZ'P'ART Közalapítvány címére: Szekszárd, Művészetek Háza, Szent István tér 28., vagy Művészetek Háza, Szekszárd 7101 Pf.: 11. 2002. június 15-i határidővel kell beküldeni. A június 15-e után beérkező pályázatokat a kuratórium nem tárgyalhatja! A kuratórium 2002 június végéig dönt a pályázatokról s a kedvezményezetteket július közepéig értesíti. A támogatással az azt elnyerőknek 2002. november 30-ig el kell számolniuk hiteles számlákkal, illetve értelemszerűen az ösztöndíjban részesülők az elkészült művek dokumentációjának benyújtásával (leírás+fotó). ^ ÓDON DERŰ 142. ^ Laci bácsi bölcsessége Boldogult Csányi László néhány ránk hagyott történetével hiába XX. század végiek azok - az elmúlt korok mosolyát örökítette ránk. Kedvenc családtörténeti fordulata volt például, hogy a famíliában utoljára a dédapa kötött kardot, Görgeyvel harcolt Világosig, az ott letett fegyvert azóta senki nem vette föl. Ettől persze néha a képzeletbeli bicska kinyílt Csányi László zsebében is. Például akkor, amikor Rákosi Mátyás Szekszárdra látogatott, persze a pártszékházba is, ahol a Tolnai Napló szerkesztősége s Csányi is volt. Amikor a fényes tekintetű, bölcs vezér a székházból távozott, megakadt a tekintete a két tagbaszakadt ávóson, akik a kapuban őrködtek s megkérdezte őket: - Miért álltok itt, édes fiaim? Mire az egyik, akinek vállát a vezér hasztalan próbálta fölérve megveregetni, így felelt: - Vigyázunk Rákosi elvtársra. - Nem kell énrám vigyázni - volt a válasz -, szeret engem az én népem... Laci bácsi nemcsak ezt mesélte el, hanem mestere, Várkonyi Nándor tíz évvel korábbi történetét is. A jellegzetes, Magyar Dunántúl című könyv szerzője, aki a nagynémet befolyás csúcspontján írt ilyen tárgyú művet, egyszer hoszszas gyaiogútra kényszerült Pécs felé, s ami még ennél is kellemetlenebb volt számára, már az út elején melléje szegődött egy barnaruhás Hitler-jugendes német fiú, aki ama másik vezér eszméit szerette volna terjeszteni a népi németség ideszakadt tagjai közt. Megejtették a bemutatkozást, majd útnak indultak, s a legény hosszasan és lelkesen magyarázott kilométereken át. Be nem állt a szája, s bár néha-néha Várkonyira nézett, az nem szólt, legföljebb bólogatott az agitatív szóáradatra. Már Pécs határába értek, éppen elvált volna az útjuk, amikor az ifjú végre egy kérdést intézett Nándor bácsihoz a megfelelő ábrázattal. Az öreg nem vette a fáradságot, hogy leolvassa a szájáról a kérdést, hanem ékes németséggel csak ennyit mondott: - Sajnálom, teljesen süket vagyok. Csányi László, akinek sokan köszönhetik első megjelenésüket, néha - a jövendő nagy művek reményében - engedményt is tett. Egyszer egy fokozatosan gyengülő költő miatt kérdőre vonták bizalmasai, hogy miért jelenteti meg a műveit, mire ö szelíden így válaszolt: - Még mindig jobb, ha verseket ír, mintha kukákat borogatna. S valóban... v Lanius Excubitor ^