Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-06-09 / 22. szám

SZEKSZÁRDI M- VASÁRNAP 2002. JUNIUS 16. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! „Kevés szigorral, de nem abszolút liberálisan..." Dr. Horváth Béla, irodalomtörténész, főiskolai tanár, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Főiskolai karának főigazgatója a sorozat jelképes stafétabotját a négy gyermekes dr. Zsigmond Árpád kardiológus szakorvosnak adta át azzal a kérdéssel, hogyan kell az igényes szakmai munkát összeegyeztetni a nagycsaláddal és a gyermekneveléssel. - Miért lett orvos? - Választásomhoz családi inspiráció is hozzájárult. Édesanyám biológia-kémia szakos tanár, s már az általános iskolában - Simontornyán - is kiváló, a környezetet nagyon szerető biológia tanárom volt Mayer Matyi bácsi személyében, aki jelenleg egyetemi tanárként működik Pécsen. Ez a tendencia folytatódott Bonyhádon, a gimnáziumban, ahol dr. Horváthné Papp Ibolya tanította a biológiát. Sokat köszönhetünk neki, hiszen osztályunkból mindanynyiónkat, akik a biológia jellegű pályára készültünk, elsőre fölvették az egyetemre. - Már az egyetemi évek alatt elkötelezte magát a kardiológia mellett? - Nem. Mondhatom, hogy ez a véletlen műve. Ugyanis amikor végeztem, egy nagyon kiváló ember, dr. Ternák Gábor vezette a fertőző osztályt a szekszárdi kórházban, s úgy tapasztaltam, hogy nála széleskörű fejlődési lehetőség vár. Ám ő önző és egyszerre önzetlen módon - megkövetelte, hogy aki mellette dolgozik, hozzá hasonlóan tegyen belgyógyász szakvizsgát. így hoszszabb rövidebb ideig minden belgyógyászati osztályon dolgoztam, s egy teljes évet töltöttem a kardiológián. - Tehát több osztályon folyó tevékenységgel való megismerkedést követően döntött...? - Igen, a kardiológia nagyon megtetszett, hiszen igen sokoldalú, és rengeteg sikerélményt nyújtó szakág. Az is hozzájárult maradásomhoz, hogy akkoriban - 1986-ban kezdődött a szív-ultrahang vizsgálat, én pedig 1987-ben kerültem a kardiológiára. Pont akkor, amikor az egyik kollégám elment háziorvosnak, s nem volt, aki az ultrahang vizsgálatokat végezze. Megjegyzem, nem is tolongtak e lehetőségért. Engem viszont nagyon érdekelt, ami máig nem változott. - Szakmán belül külön szakosodott az évek során? - Ez külön szakvizsgát nem jelentett. Ám gyakorlatilag úgy néz ki, hogy van olyan foglalatosság, amit mindenki végez az osztályon, de vannak olyan speciális területek, amelyek jobbára egy-egy orvos feladatkörébe tartoznak. - Néhányszor láthattam szív-ultrahang vizsgálatot. Engem mindig meghatott az „élet hangja", a kihangosított dobbanások és a szív látványa a monitoron. Nyilván ezt ön már megszokta, s munka közben másképpen „működik" a figyelme, mint egy civilé. - Fiaimat nagyon lenyűgözi ez a vizsgálat. Árpika egész kicsi volt, amikor már mondogatta, hogy „tévés-orvos" szeretne lenni. Ami engem illet, borzasztó nagy a terhelés, rengeteg vizsgálatot végzünk nap mint nap, ami bizonyos szinten biztosan kiöli az emberből az ilyen emocionális hozzáállást, de azért minden nap rá lehet jönni, hogy ez nagyon szép dolog. E vizsgálat ma már nélkülözhetetlen része a szakmánknak. - Ma már szinte minden betegen elvégzik. Mennyi most az előjegyzési idő? - Három hét körül van. De tudni kell, hogy Nyugat-Európában ennek sokszorosa, Angliában akár fél évet is kitesz a várakozási idő. Bár más előnyük jócskán van... - Korszerű készülékkel dolgozik? - Sajnos, nem. Cserére szorul, amire van ígéret. - Nagyon sokba kerül egy ilyen gép? - Nagyon. Legutóbb hallottam egy konkrét ígéretet, ami nem csúcskategóriájú gépre vonatkozik, hanem új, fölső középkategóriájú, amit valószínű megvásárol a kórház. Ez negyvenmillió forintba kerül, e fölött van még az a jelentős kedvezmény, amit a kórház, mint törzsvásárló kap. - Térjünk át a legszebb témára, a családra. Négy gyermekük van, s tudom, hogy a pici Zsigmond-baba pár hónapos. A nagyok? - Nyomban mondom, de előtte leszögezem, hogy nálunk a család az első, a gyerekek pedig a szemünk fényei. Tehát: Anna 16 éves, Árpád 13, Előd 12 esztendős, Zsófia Zita pedig hétfőn volt négy hónapos. - Négy gyermeket terveztek? - Feleségemék családjában tradíció volt a három gyermek, s mi is e szerint képzeltük el a családunkat. Zsófiát nem terveztük, de nagyon örülünk, hogy eljött hozzánk. - És a Zsigmond család jellemző gyermekszáma? - A felmenőket is beleszámítva kettő. Nekem egy nővérem van, de tőlem nem volt idegen egy percig sem a több gyerek, hiszen én is családcentrikus vagyok. - Felesége, dr. Iváncsics Anna házi gyermekorvos. Most gyesen van? - Már dolgozik. Szerencsére az ő szülei mellettünk élnek és rengeteget segítenek, mindenben számíthatunk rájuk. Sajnos édesapám korán meghalt, édesanyám egyedül él Simontornyán. Boldog vagyok, hogy egészséges, hogy jól tartja magát, s hetvenévesen is rengeteget dolgozik: a hét három napján reggeltől estig tanít az általános iskolában és a levelező gimnáziumban, két-három napot pedig nálunk tölt, ő is kiveszi a részét a családi munkamegosztásból. - Anyukája évtizedeken át iskolaigazgató volt Simontornyán. Ugye, jól tudom? - Igen, az általános iskolában és amikor még volt - a gimnáziumban. - Minden elismerés az édesanyjáé, aki fáradhatatlan a munkában, az utazásban egyaránt. Valóságos csoda. - Sőt, még Pécsre, a nővéremékhez is lemegy, ha a szükség úgy hozza. De számára ez nem jelent terhet, nagyon szereti az unokáit. Nyaranta hozzá költöznek az unokák, az unokatestvérek, sőt a szomszéd gyerekek is ott sertepertélnek naphosszat, úgyhogy nála soha nem zár be az „iskola". - Hogyan oszlik meg a házimunka a Zsigmond családban? Említette a szülők, illetve nagyszülők óriási és folyamatos segítségét, de a nagytakarítások komoly fizikai megterheléstjelentenek. - Hosszas unszolásomra ebben a munkában egy ideje van segítségünk, mert hosszú időn át a meglehetősen nagy lakást - amihez apósomék hathatós támogatásával jutottunk - a feleségem egyedül tartotta rendben. Ő mindig rengeteget dolgozott. S ha most elkezdeném sorolni további érdemeit és értékeit, akkor nem is kérdezhetne többet! - Ön havonta ötször-hatszor ügyel. Ezeket az estéket leszámítva hogy alakul a házirend? - Elkészítem a reggelit és a gyerekek tízórai szendvicseit, s ha szükséges, elviszem őket az iskolákba, a gimnáziumba, illetve a 4-es általánosba. Este hat óra előtt nem érek haza, úgyhogy addig a család nem számíthat rám. Viszont a vacsora elkészítésében már rendszeresen részt veszek, a pici fürdetését pedig ki nem hagynám. De érzem és tudom, hogy jóval kevesebb az az otthon töltött idő, mint amennyire szükség lenne rám és nekem a családomra. - Tudom, hogy az orvosok - egyelőre - nincsenek úgymond megfizetve, bár nem is tengődnek. De négy gyerek nagyon sok pénzbe kerül, nem lehet egyszerű mindent megteremtem. - Említettem, hogy apósomék nagyon sokat segítettek indulásunkkor, amivel megalapozták további életünket. Zsófika jövetelekor nem kellett mérlegelnünk az anyagiakat, mert ilyen gondunk hála Istennek és feleségem szüleinek - nincs. Bár lehet, hogy a kollégáimhoz és az átlaghoz képest elégedettebb típus vagyok... - Akkor úgy kérdezem, hogy p^B dául rendszeresen nyaralnak, síe^ nek és így tovább? - Igen, nyaralunk, amit azért tudunk megtenni, mert kempingezünk idehaza és külföldön egyaránt. Nyilván nem repülőgéppel utazunk, hanem személyautóval, s a kerékpárokat is magunkkal viszszük. Idehaza, a környéket biciklivel járjuk be, jókat kirándulunk. Egyik nyaralásunk alkalmával 600 kilométert kerekeztünk öten. Esténként futok a gyerekekkel, mert szívesen mozgunk, sportolunk. - A gyermeknevelést illetően mi a leghangsúlyosabb? - Kevés szigorral neveljük őket, de nem abszolút liberálisan és mindent megengedve. Fontos, hogy ne maradjanak ki a család feladataiból. Igyekszünk jó példaképeket felmutatni, persze, nem elsősorban a magunk részéről. Ez nemcsak a mun^ kára, hanem a politikára és a köáA életre is vonatkozik. Olyan típusúaf^ a gyerekeink, hogy érzelmeikre lehet hatni. - Halványan már körvonalazódott, hogy kiismeri magát a konyhában. - Sőt, szeretek főzni. Szívesen fogyasztunk mediterrán típusú ételeket és sok olívaolajjal készülő salátát eszünk. A családi és a kórházi rendezvényeken is én főzök. Készítettem pörköltet negyven főre, de a tárcsalapos sültek is a repertoáromba tartoznak. - Boldogság a nagy család, ugye? - De mennyire! És valamennyiünk számára. Ha egy gyerek táborban van, szabályosan kong a lakás, a többiek is alig várják, hogy hazatérjen. Nagyon szeretik egymást. - Várom, hogy mondjon egy nevet... - Halász János. A nyugalmazott férfiú, hivatásos katonatiszt-helyettes volt. Személyisége kisugárzó és remek szőlész-borász. V. Horváth Mária Fotó: Nagy Ági