Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-04-28 / 16. szám

2002. ÁPRILIS 28. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP M Egy nevezetes szekszárdi nap XXXVI. MHMWHMHMMMNHj •H •H A történelem nem kényeztette el megyénket abban a tekintetben, hogy jövőbe látó, nagy hatású gazdaságpolitikusokkal áldotta volna meg. Ha mégis akadt ilyen, joggal sajnálhatjuk, hogy ma már sem nevét, sem munkásságát nem ismeri gondjait-gondolatait egyre inkább átérző korunk, amelynek talán érveire is szüksége lenne. Halálakor, 1917. április 26-án a Tolnavármegye és a Közérdek nekrológjában Bodnár István még ezt kérdezi: „Ki tagadhatja, hogy Bartal Béla a jóért, szépért, nemesért, a közügyekért, tehát a hazáért élt? S az ilyen élet miben f

flönbözik a hősi haláltól?" A nnkölt szavak mögött színes életút állt, amelyet Bartal Aurél családmonográfiája segítségével vázolhatunk föl. Béla az Árpádkori gyökereket valló Bartalcsaládba született 1857. november 20-án, s bár érettségije évében örökölte a faddi birtokot, inkább a katonai tudományok iránt érdeklődik, a bécsi Kriegsschulét végzi el kiváló eredménnyel. Akarhatott valamit vele a sors, mert jegye volt a Ring Színházba aznap estére, mikor az kigyulladt s négyszázan égtek benne, ő pedig feljebbvalója szolgálati utasításait végzi... Császári és királyi kamarás, vezérkari százados, 1889-1891 között Ferenc Ferdinánd szárnyseflpje, majd József ronerceg katonai nevelője, végül tartalékba helyezteti magát s 1893. február l-jén Faddra költözik. Három hét múlva a jeges ár önti el Paks, Dunaszentgyörgy, Fadd és Gerjen határát, egy hónap múlva már a védgáttársulat alelnökeként, nagy szakértelemmel jegyzi az általa szerkesztett kérvényt: ennek nyomán épül ki a ma is meglévő gátrendszer. Tevékenységére fölfigyel a Tolnavármegyei Gazdasági Egyesület is, amely 1898-ban elnökévé választja. Az autodidakta férfiú, aki jól beszélt, írt, olvasott franciául, angolul, németül, de megértette magát oroszul és olaszul is, ekkor már a legmodernebb gazdasági szakirodalmon iskolázta magát, s megyénk gazdasági válságkezelésének megoldását hazai és világméretű összefüggésekbe helyezi. Rájön például arra, hogy „a világ gazdasági fejlődésének jellege már a jelenben is s méginkább a jövőben, a nagy területek, nagy lakosságszám", mert ez képes az illető állam anyagcseréjét oly magas fokon tartani, hogy nemcsak anyagi, hanem politikai önállóságát is megőrizheti". Mi ez, ha nem az európai együttműködés alappillére?! A Bartal család címere Gondolataiban, küzdelmeiben azonban nemcsak jelképes pilléreket épített, hanem valóságosakat is. Az állam szemére vetette, hogy már 1872-ben elhatározta a baja-bátaszéki híd építését, de az 1873-as gazdasági válság miatt azt elhalasztotta. Maró gúnnyal írja erről: „Azóta, sajnos, elmúlt 30 esztendő, volt ideje, pénze és gondja az országnak arra, hogy a Felső-Dunán három hidat, Budapesten és környékén hét hidat létesítsen, volt pénzünk arra, hogy építsünk 36 milliós parlamentpalotát, de a Közép-Duna 360 kilométernyi szakaszán nem épült semmi. Ma is éppen úgy áll ezen Duna-szakasz, mint a népvándorlás idejében..., ma is csak az ősi komp az egyetlen átkelési eszközünk" - s ez példátlan a világban. Ezért vezetésével előbb országos értekezlet, 1902-ben határozat, 1904-ben törvényt s három év múlva híd lett az elképzelésből. A küzdelem során figyelmeztette „Tolnavármegye országos képviselőit, hogyha először lépik át az új parlamenti palotának aranyoszlopos márványküszöbét, gondoljanak a mi kompjaink nyomorúságára - valahányszor bemennek a fényes országházába, ne felejtsék el azt, hogy az ő palotájuk fényét, pompáját megyéjük, a vidék s az ország pangásával, elmaradásával és nyomorával fizette!" Nagyszabású terveiben egész Európán és hazánkon is keresztben átívelő vasútvonal, a mezőgazdasági termékek állami (korszerűbb gazdaságot szolgáló) támogatása éppúgy szerepelt, mint kicsiben saját mintabirtokán, amelyet Pleszky Antal kasznár vezetett. Bodnár, aki hű tanúja volt az egy emberöltőnyi megyei szereplésnek, így jellemezte: „Gondolkodásra, meggyőződésre nézve Bartal konzervatív volt. De csak a politikában. Mint közgazda, közgazdasági író hatalmas tettvággyal feszegette a haladás előre vivő kérdéseit. Sőt megvolt benne bizonyos jövőbe látó talentum." Életútjából látjuk, hogy - betegségén kívül - ez lett a végzete: „a fokozódó gazdasági és ellátási nehézségek, rekvirálások valósággal kétségbe ejtették", ezért 1917. április 25-én pisztollyal kioltotta életét. Megyénk azóta sem állított neki semmilyen emléket ki tudja, miért? Dr. Töttős Gábor ÓDON DERŰ 136. A konzervatív forradalmár Tudom, hogy sokak szemében fából vaskarika a címben foglalt állítás, de azért mégis igaz Bartal Bélára, megyénk egykori nagybirtokosára, mert a hagyományra támaszkodva olykor egetrengető gondolatai voltak. Esze éles fordulatait nem tudta szónokként érvényesíteni, s tán ezért sem szerette a parlamentben obstruáló (agyonbeszélő) ellenzéket. A fényes szónokról így írt például: „Egy régi katona'barátom, aki Apponyi Albert beszédeit - persze csak a Pester Lloyd révén - élvezte, az újságot a beszéd elolvasása után mindig azzal tette le: - Ein grosser Staatsmann dieser Apponyi (nagy államférfi ez az Apponyi), és olvasott tovább. Négyszer-ötször is hallottam tőle már ezt az Ein grosser Staatsmann dieser Apponyit, de mikor azután a hatodik beszédet elolvasta és nagy lelkesedéssel megint azt mondta: Ein grosser Staatsmann dieser Apponyi, akkor ázután hozzám fordulva folytatja: - Aber, sage mir, du als Ungar musst es ja wissen, was will er denn eigentlich? (De mondd csak, neked mint magyarnak tudnod kell, mit akar ez tulajdonképpen?)" Ki tudja, talán Trianonban is ezt kérdezték... Bartal nem kímélte a számára idegen érdektársi összefonódást, s az ehhez kötődő maradiságot sem. „Nem vagyok én pesszimista. Nem esem kétségbe a nemzet jövője iránt. Hanem egy kissé szkeptikus vagyok, mint oly nemzedék tagja, mely már egy lelkesült forradalom és több nagy frázisos reformkormány bukását megélte. Azután az én szörnyű hibám, hogy mint aki nagyon kevés ideig voltam Debrecenben, nem a »kollégyiom« szellemében növekedtem, sem a vármegyei bölcsességet nem szívhattam magamba, és így ausztriai, sőt európai, sőt emberiségi szemüvegen is nézem a hazai dolgokat, minden nomád és cigány hajlamoktól menten, melyekben sokan a nemzeti jelleget gondolják rejteni." Volt egy elképzelése, hogy legyen főrendiház, amelyben a régi nemesi családok mellett a tudomány és a feltörekvő polgárság képviselői kapjanak helyet, mert „a jelen parlamentnek eredendő hibája a produktív osztályok és a választók iránti felelősség tudatának teljes hiánya". Ismerhette az életet... Lanius Excubitor .