Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-04-07 / 13. szám

SZEKSZÁRDI 2002. ÁPRILIS 21. VASÁRNAP JUL Vasárnapi vendég Vendégem a Gemenc presszóban Szalai Gabriella, szekszárdi lány, innen a harmincon, s túl sok-sok élményen és tapasztalaton, melyeket részben itthon, részben a világvárosban, New Yorkban szerzett meg. Vallja, hogy itthon magyarnak lenni az egy természetes dolog, de máshol, az egy óriási élmény, s amikor ezt megtapasztalja, akkor igazán boldog és büszke arra, hogy magyar. - Gabi! Aki nem ismer, inkább egy érettségi előtt álló lánynak nézne, pedig rengeteg mindenen mentél keresztül... Kezdjük az elején... - A IV-es általános iskolába jártam, majd a paksi ESZI követkeahol programozóként végezt^ff Ettől az iskolától nagyon sokat kaptam, a követelmény nagy volt, de a tudás is, amit kaptunk cserébe. Egyik kedvenc tanárom szervezési ismereteket tanított Liszicza István volt, akivel aztán később már felnőtt fejjel újra öszszehozott a sors. Érettségi után egy évig a Munkaügyi Központban dolgoztam, nagyon kellemes munkahely volt, bár azt hiszem most utánagondolva, nekem csak kellemes munkahelyeim voltak. - Mire tippelsz, miből adódik ez, mire vezethető vissza? - Egyrészt, hogy mindig nagyon szerettem és szeretem a kihívásokat, s amit elkezdtem azt mindig be is fejeztem. Érdekes módon humán beállítottságom ellenére, r^kzeresen olyan pályákra mentS; ahol éppen a racionalitás játszott főszerepet, így következett Bánki Donát Műszaki Főiskola Budapesten, ahol gazdasági-műszaki végzettséget szereztem, 1996ban diplomáztam. - A diploma után voltak konkrét elképzeléseid, hol fogsz, vagy szeretnél majd dolgozni? - Akkoriban már elterjedt a hír, hogy diplomás, nyelvtudás nélkül nem tud elhelyezkedni. S bár volt még az ESZI-ből, egy középfokú nyelvvizsgám, de ezt a négy főiskolai év alatt nem fejlesztettem. Ekkor komolyan el kellett gondolkodnom. A szüleimre, akik addig is nagyon sokat segítettek, nem akartam több terhet rakni, még akkor sem, ha kiegyensúlyozott volt a család anyagi háttere. Arra gondoltam, miért fizessek be egy nyelvtanfolyamra, ha kimegyek dolgozni, akkor anyanyelvi környezetben sajátíthatom el az angolt, sőt még pénzt is kereshetek. Egyik hétről a másikra eldöntöttem, hogy megyek, New-Yorkba. Persze pénzt kellett gyűjteni ehhez az úthoz - a szüleim is hozzájárultak - s egy ügynökségen keresztül találtak számomra egy családot, ahol egy másfél éves gyermekre kellett vigyáznom. Mondanom sem kell a középfokú nyelvvizsga ellenére, egy szót sem értettem, de nagyon segítőkészek voltak. Majd egy másik családnál házvezető lettem. Váltogattam a helyeimet, éppen azért, hogy minél többet lássak, tanuljak. Volt marketing szakember „gazdám", másik pénzügyi területen dolgozott - érdekes, hogy ott többnyire csak a férfiak dolgoztak - s nagyon szívesen válaszoltak a kíváncsi kérdéseimre. Aztán Manhattanbe költöztem, amiről a filmek azt sugallják, hogy az egy bűnöző, sötét hely, állítom a legbiztonságosabb városrész. Pincérnőként dolgoztam, éjszaka jártam haza metróval, s az állomásokon mindig szóba elegyedtem a nagyon kedves rendőrökkel. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ahányszor külföldről hazajövök, mindig megállapítom, hogy valami itthon is változik pozitívan, a rendőrség fellépésében. Manhattan azért volt jó, mert a világ minden részéből voltak ott fiatalok, s egy amerikai barátomnál laktam, s tudatosan választottam amerikai barátokat, hogy a nyelvet gyakoroljam. - Erről a barátról hallhatnánk még valamit? - Szép lakásban élt, sokat tanultam tőle, ugyanis egy befektetési banknál dolgozott, s a pénzügyi szakma engem mindig nagyon érdekelt. Az az igazság, hogy ő nagyon szerette volna, ha maradok, de letelt az év, s miután nyelvet tanulni mentem, s ez sikerült, úgy éreztem, ha hazajövök, itthon is lesznek lehetőségeim. Ez így is lett, állásajánlatok között válogathattam, s jól választottam. Egy kevesebb pénzt, de nagyobb jövőt adó állással kezdtem itthon, egy kis cégnél, irodát vezettem, majd pénzügyi tanácsadó lettem, s a mai napig is dolgozom nekik az interneten keresztül. - Közben egy szó ütötte meg a fülemet, fejvadász? - Volt egy kis kitérőm, átképeztek fejvadásznak. Ez megint egy nagy kihívás volt, aminek úgy lett vége, hogy a napi 16 órai munkát, egy ideig lehet bírni, aztán mérlegelni kezd az ember. A másik pedig, hogy az összegyűjtött tapasztalatokkal a saját elképzeléseimet szerettem volna megvalósítani. Elmentem Spanyolországba, ahol dolgoztam egy tengerparti bárban, közben pihentem. Bevallom, én élveztem ezt a munkát, ami ott kint egészen más megítélés alá esik, mint nálunk. Hazajövetelem után már éppen vissza akartam menni New Yorkba, amikor jött a szeptember 11-e, ami borzasztóan megrázott. Gondolom mindenkit, de amikor arra gondoltam, hogy azokon a helyeken, ahol jártam, amit szerettem, ahol könyvet vásároltam, milyen tragédia történt... - Miután itthon „ragadtál"! Mi volt a következő cél? - A bátyámmal volt egy régi vágyunk, hogy hozzájárulni Szekszárd város fejlődéséhez. Bármivel. Megalapítottuk a „Célpont" Alapítványt, kiadtunk egy magazint, felderítettük azokat a kritikus helyeket, területeket, amelyek gátolják a fejlődést. Most pályázatokat adunk be, kéthavonta jelenik meg a magazinunk, az alapítványi munka elindult, az első cél, hogy önmagunkat fenntartsuk. Amikor kiadtuk a magazinunkat, Liszicza István volt az első, aki segített nekünk, mert a felvázolt terveinkbe, megvalósítható jövőt látott. - Most ájra New Yorkba készülsz... - Igen, április elején megyek vissza New Yorkba, s most válaszolnék arra, amit többször megkérdeztél, csak elsiklottam felette. Nem tudom megmagyarázni, hogy miért ez a város az, amit az első pillanattól kezdve a magaménak éreztem. Valószínű mások más helyekkel vannak így. Visszamegyek, mert tetszik nekem az ottani üzleti környezet. A magyarok tudását ott értékelik, ismerik, tudják, hol van, s milyen Magyarország. Valószínű ingázni fogok, kint dolgozom, de megtartom a családi baráti kötődéseimet. Szeretem Szekszárdot, Budapestet, az országot. Mégis úgy érzem, New Yorkban találom meg az engem érdeklő szakmában a kiteljesedést. Egyébként itthon magyarnak lenni, az természetes dolog. Máshol, egy világvárosban, az egy óriási élmény. Ott lehet igazán büszkének és boldognak lenni, amikor kimondom, hogy magyar vagyok. Most ezt érzem, ez a célom, a vágyam. Az idő sok mindent hozhat még, hiszen fiatal vagyok, s bár sok mindent tanultam, kipróbálhattam magam, ennek még közel sincs vége. A Zepter Tolna Megyei Képviselete az alábbi napokon és időpontokban várja személyre szabott tanáccsal a Bioptron-lámpa tulajdonosokat, a klubtagokat, valamint minden kedves érdeklődőt Szekszárdon, a Szakszervezeti Székház IV emeletének 107-es helyiségében (Augusz I. u. 11-13.) Kedden 18-20 óra, vasárnap 16-18 óra

: Bemutató • Április 18-án 17-19 óra: Bioptron klub