Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)

2002-03-17 / 10. szám

2002. MÁRCIUS 17. SZEKSZÁRDI Együtt Szekszárdért...! Autonómia és szabadság az ügy a lovagiasság szabályai szerint le is zárul. Hogy szavam ne felejtsem, ott tartottunk, hogy Magyarországon 12 év után már visszafordíthatatlanul kialakult/megszilárdult a demokratikus jogállamiságot garantáló intézményrendszer. Egy demokratikus jogállamban jogegyenlőség, jogbiztonság, szólásszabadság, szabad véleménynyilvánítás és ezek folyományaként sajtószabadság van és ha Magyarországon a demokratikus jogállamiság megkérdőjelezhetetlen dolog, akkor az utóbbiak meglétét sem lehet vitatni... A létét vitatni nem lehet, de mindezen dolgok milyenségéről, mértékéről lehet(ne) vitatkozni... Már megint oda lyukadtunk ki, hogy az ördög a részletekben van! Ezért meg sem kísérelem szóról szóra követni dr. Buda Béla és Bolgár György csevegésszerű okfejtéseit, mert akkor menthetetlenül elvesznék a részletekben és okvetlenül elvinne az ördög... Félretéve a tréfát, szándékaik szerint az est előadói sem jegyzőkönyvbe rögzítés szándékával fogalmazták meg gondoltaikat, inkább csak gondolatébresztő szándékkal vagy pedig azért, hogy tudjunk róla - hátha nem olvastuk az újságban. Jellemző dolog, hogy dr. Buda Béla és Bolgár György sok mindenben nem értettek egyet, de ez egyáltalán nem okozott feszültséget közöttük. Két dologban viszont teljes mértékben egyetértettek. Az egyik dolog az volt, hogy a politikai életből sajnálatos módon szinte teljességgel hiányzik a pátosszal elegyes igazi humor, de abban is egyetértettek, hogy az autonómia mindig a deviancia határmezsgyéjén mozog... Ezen elgondolkodtam, mert első hallásra nem igazán értettem, de a későbbiekben kapálás közben rájöttem: Tegyük fel, hogy én mint egy teljesen autonóm személyiség (sőt egyéniség!) Szeged környékén betérek a Kiskőrösi Halászcsárdába és halászlét rendelek azzal a határozott kikötéssel, hogy öntsenek bele egy félliternyi baracklekvárt is... Ez a cselekedet ma még vitathatatlanul a deviancia határmezsgyéjén mozog, de ha idővel fél Magyarország követi a példám, akkor biztos, hogy halálom után (de az is lehet, hogy már életemben!) emléktábla fogja félméteres betűkkel őrizni a nevem a Kiskőrösi Halászcsárda falán - 24 karátos aranyból készítve! Bálint György Lajos Szekszárdi Fórum vendége Korrupciómentes közéletért klientúra az államtól elvett pénzt a saját maga által megszavazott mechanizmusokon keresztül magas kamatra kölcsön adta a pénzre éppen emiatt rászoruló államnak. Az állami jövedelmek megcsapolása ezáltal ezen a ponton is örökkévalóvá vált. Tellér Gyula időről időre közbevetőleg megjegyezte, hogy akik kampányolásnak érzik a szavait, azok ha tehetik, kérdezzék meg az elmondottakkal kapcsolatosan Békési Lászlót, aki akkoriban pénzügyminiszter volt és azért mondott le, mert nem akart segédkezet adni ezekhez a dolgokhoz. De ha ez valamilyen okból nem járható út, akkor elég ha a könyvtárban előkerestetik az ebből az időből a Népszabadságban megjelent Békési László interjúkat/írásokat. Természetesen a korrupció össznépi játék, már ősidők óta, ezért Tellér Gyula teljes mértékben egyetértett az előadása kezdetén Haász László bevezetőjében tett megállapításával: korrupció volt, van és lesz. Persze ez így nagyon demoralizáló hatású, mert a korrupciónak közvetlenül vagy közvetve minden becsületes, jogkövető magatartást tanúsító állampolgár a kárvallottja. Ugyanis közpénzek kerülnek jogtalanul magánkézbe magáncélra. Azt ma már senki sem vitatja, hogy jogi szabályozással (a törvény szigorával, bármilyen szigorú is az!) nem lehet megszüntetni. a korrupciót, már csak azért sem, mert minden ember mellé nem lehet odaállítani egy adóellenőrt vagy egy besúgót. Arról már nem is beszélve, hogy a besúgói rendszer is a bűn és a korrupció melegágya. Régi megfigyelés, hogy amíg lócitrom van, addig van veréb is. Ez világos beszéd, csak éppen nem megyünk vele semmire. Ilyenkor szokott elhangzani minden fórumon, hogy társadalmi összefogással meg lehet szüntetni a korrupciót, elvégre a társadalom többségét becsületes emberek alkotják. Erre meg azt mondta egyszer egy idős ember, meglehetős szomorúsággal, hogy a tapasztalatai szerint ha véletlenül rohadt alma kerül egy nagy kosár egészséges alma közé, akkor rövid idő alatt az egész elrohad, fordítva viszont nem működik a dolog, egy egészséges alma nem tud jó hatással lenni a rohadtakra. Voltaképpen nem tudtam semmivel sem megvigasztalni a bácsit. Bálint György Lajos Autonómia és szabadság! E kettő kell nekem - szólt kissé makogva egy majomszerű lény és lemászott a majomkenyérfáról, mert eldöntötte magában, hogy emberré válik. És lassan elindult ezen a rö•

evolúciós úton. Sokkal később izzó tekintetű lángeszű ember (Petőfi Sándor) indulatosan az asztalra csapat: Jogot a népnek! Emberjogot! És majd ha a szellem napvilága ragyog be minden ház ablakán és a bőség kosarából mindenki egyaránt vehet, akkor mondhatjuk el, hogy itt van a Kánaán... Azt hinné az ember, hogy kb. 12 évvel a rendszerváltozás után a demokratikus jogállamiság intézményrendszerének jóvoltából már semmi akadálya annak, hogy tényleg már csak egy jó köpésnyire legyen tőlünk a Kánaán. Van egy rossz hírem (most csak egy rossz hírem van), a Kánaán még mindig az Óperenciás-tengeren túl van, és az egyén számára, aki már nem alattvaló, hanem polgár, az autonómia és a szabadság kérdései még mindig vitatottak/vitathatóak. Az Együtt Szekszárdért Egye«

t (elnök: Liebhauser János) :élgetéssorozatának címe/témaja: Autonómia és szabadság. Legutóbbi rendezvényükön meghívott vendégként Bolgár György és dr. Buda Béla vett részt. A házigazda Kocsis Imre Antal volt. Visszatérve a cikk eleji rövid történelmi eszmefuttatásra, Petőfi Sándor még joggal hihette azt, hogy elég csupán csak jogot adni a jogfosztottak millióinak, és ezzel már meg is oldódik az összes többi gond is. Talán ez volt nagy (nagyon nagy) költőnk egyetlen óriási tévedése. Mentségére szolgáljon az a tény, hogy a rendszerváltozáskor (egy-két kivétellel) ugyanezt hitte itt mindenki Magyarországon. (És ez így is volt helyes, mert máskülönben bele se lehetett volna kezdeni a dologba.) Előre kell bocsátanom (a tévedések elkerülése végett), hogy ez a kulturált hangulatú beszélgetéssorozat rendezvény, nem vitafórum, nem ítélőszék, hanem csak egy olyan alkalom, ahol mindenki szabadon elmondhatja a véleményét, esetleg ellenvéleményét, és ezzel Teendőink a tiszta, korrupciómentes közéletért címmel tartott előadást Tellér Gyula (miniszterelnöki tanácsadó) a Művészetek Házában február 21-én, de már a kezdet kezdetén kiderült az, hogy a tiszta, korrupciómentes közélet fogalma annyira elvont, hogy még a legelvetemültebb, a valóságtól fényévekkel elrugaszkodott sci-fi írók sem merészelnek foglalkozni ezzel a témával. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell minden erővel a korrupciómentes, tiszta közéletért küzdeni, ahogy nagy nőcsábász ismerősöm mondogatta: „Az ember nem fekhet le a világ összes nőjével, de törekedni kell rá." Tellér Gyula, aki 1934-ben született Budapesten szociológus és műfordító is, munkáját számos kitüntetéssel ismerték el (Wessely László-díj 1980, József Attila-díj 1985, a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének műfordítói díja 1994), mostani előadását 1999-ben megjelent a rendszerváltozás körülményeivel foglalkozó monumentális tanulmányában foglaltakra alapozta, különös tekintettel a korrupció lélektanára, szociológiai hátterére. Különös súllyal szólt a féllegális, legális, néha illegális politikai, pénzügyi, gazdasági manipulációkról, amelyeknek következtében ezermilliárdos nagyságrendű tőkét sikerült a Horn-kormánynak és háttércsoportjának megkaparintani. Az ügyletet Tellér Gyula nem egyszerű szabad rablásnak minősíti vagy egy klientúra alkalmi feltöltésének tartja, hanem alkalmasint egy nemzeti nagytőkés osztály megteremtésére irányuló törekvésnek, vagyis a klientúrának mint a szocializmus hatalma vesztett hajdani uralkodó osztályának ismét uralkodóvá tételéről és az ehhez szükséges vagyonnak a volt szocialista tulajdon egyszerre legális, féllegális és illegális széthordásával való biztosításáról van szó. Az MSZP» i