Szekszárdi Vasárnap 2002 (12. évfolyam, 1-46. szám)
2002-03-10 / 9. szám
SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2002. MÁRCIUS 10. Dr. Habsburg Ottó Szekszárdra látogatott „Nagyon bízom abban, hogy 2004-ben bejutunk az EU-ba" - Az ember saját országának minden helyszínén tanul valamit, „hiszen hetven éven át nem lehettem itt" - jelentette ki dr. Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke Szekszárdon, a városházán, miután feleségével és kíséretével együtt meghallgatta Kocsis Imre Antal polgármester - elemzést és következtetéseket sem nélkülöző bemutatását, ami megyeszékhelyünkről szólt. Több, mint tíz évvel ezelőtt járt utoljára Tolna megyében Habsburg Ottó, ám a múlt hét végén, majd e hét közepén két látogatással is megtisztelte Szekszárdot. Ez - mint mondotta - nincs összefüggésben a kampánnyal, ám vannak olyan időszakok, amikor rengeteg dolog van. - Az én fő problémám még mindig az Európai Unió kibővítése, de legfőképpen a mi országunk tagsága. Most is fontos időszakot élünk, hiszen "az EU-ban 2006-2008 között döntenek arról a tízéves költségvetésről, ami a gazdaságot meghatározza - folytatta az elnök, majd leszögezte: - Én magam továbbra is bízom, hogy 2004-ben bekerülünk az EuKözgyűlési összefoglaló Folytatás a 3. oldalról. szággyűlési egyéni választókerületi választási bizottság tagjait és a szavazókörök szavazatszámláló bizottságainak tagjait. Terítékre került a „Sétálóutca" is. A hivatal elkészítette azt a tanulmánytervet, mely szerint a város sétálóutcája a Széchenyi utcán - a Garay tértől a Szentgáli utcáig, annak a járműforgalom elöl való elzárásával - kerülne kialakításra. A tervnek a testületen belül akadtak ellenzői és támogatói is, határozatában a testület a tervet továbbgondolásra méltónak ítélte, és felkérte a hivatalt a részletek kidolgozására. Nem támogatták a képviselők az Általános Rendezési Terv módosítását, a hivatalt viszont arra kérték, hogy az ÁRT módosítására dolgozzon ki ütemtervet, abban érvényesítse a. testület korábbi határozatait, nevezetesen a borvidéki területek védelmét, illetve a belterületbe csatolási lehetőségek megvizsgálását. Jóváhagyta a testület a Német Nemzetiségi Egyesülettel kötendő együttműködési megállapodást, módosította a Duna Menti Folklórfesztivál és a Liszt Ferenc Művészeti Iskola alapító okiratát, a már említett „távhőperben" a város jogi képviseletével pedig a hivatalt bízta meg. A közgyűlés arról is döntést hozott, hogy a város „Az épített örökség megóvására", illetve a „Tegyük akadálymentessé környezetünket" központi pályázati alapokra az önrész biztosításával pályázatot nyújt be. Nem fogadta el a testület a Varga Trans-Fer Kft. szociális lakásépítési ajánlatát. A kft. megvételre ajánlotta fel a városnak a tulajdonában lévő a Palánki úti 01639/3. számú külterületi ingatlant. Az ingatlan 10 db 1 szobás és 1 db 3 szobás lakást foglal magában. A hivatal, illetve a Vagyonkezelő Kft. szakembereinek az értékelése szerint az ingatlanért kért vételár nincs arányban az ingatlan állapotával, illetve területi elhelyezkedésével. A testület nem zárta le végérvényesen a kérdést, további tárgyalásokat javasol. E kérdésben és újabb témákban a folytatás a hagyományoknak megfelelően e hónap végén. - Gál rópai Unióba... bár a politikában kicsit szemtelen dolog, ha az ember túl sokat jósol. A kormányok már kijelentették, hogy a csatlakozni kívánó államok részt vesznek a 2004 júniusában sorra kerülő választásokon - hozzátette az elnök, hogy különösen vonatkozik ez azokra az országokra, akik az előkészületekben jól haladnak. „Mi e téren egészen elöl vagyunk, amit mindenki tud." - A kormányok ígérete szerint a teljes jogú tagfelvételekre a választások előtt kerül sor! - hangsúlyozta Habsburg Ottó, s közölte, hogy végre másképpen fog történni a kibővítés folyamata, mint ahogyan mostanáig látszott. Ugyanis eddig nyugatról felhívták a közép-európaikat, hogy készüljenek föl a belépésre. Ám most rájöttek, hogy a nyugatnak is föl kell készülnie belépésünkre. E célra hozták létre az európai konventet. - Látom a mi jó kilátásainkat. Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, a Néppárt benyújtotta azt a javaslatát, hogy azok a nemzetek, akik már készek a belépésre - mi igazából már teljesen készek vaAPRÓHIRDETESEK KOLTÓZTETES, fuvarozás. 06-20/97-92-637, 74/411-271, 318-006 SIMSON S 50-ES kitűnő állapotban lévő kismotor bukósisakkal eladó. Irányár: 90 000 Ft. Érdeklődni: 74/312-324 vagy 30/90-46-852. SIMON ZSUZSI 3. éve vagy úgy velünk, hogy csak a gondolatainkban, emlékeinkben élhetsz. NAGYON HIÁNYZOL! Ha emlegettek köztetek leszek! gyünk, jogilag pedig majdnem -, azoknak már jövőre legyen lehetőségük képviselőket küldeni az Európai Parlamentbe. Ez azt jelenti, hogy jövőre - bár szavazati jog nélkül - bizonyára részt veszünk a bizottsági munkában, s a plenáris üléseken egyaránt. Habsburg Ottó úgy fogalmazott, hogy Magyarországnak komoly esélye van a 2004-es csatlakozásra, s szerinte ugyanekkor a finnek támogatásával jut be Észtország, a görögök pedig „bebokszolják" Ciprust. A sajtótájékoztató végén Habsburg Ottó megjegyezte, hogy az idén tölti be kilencvenedik életévét, s már „nagyon nagy távlatra nem lehet tervezni". Bár ki tudja? S elmondta a következő történetet: M - Amikor XIII. Leó pápa kilenS venéves lett, a bíborosok gratuláltak neki. Egyikük azt mondta a szentatyának, hogy minden nap imádkozik azért, hogy elérje a száz évet. A pápa így válaszolt: „De bíboros úr, az Isten kegyelmének nem szabad határokat szabni!" V. Horváth Mária Nagy Ági felvétele A szekszárdi ITDH-iroda a Vármegyeházán kezdte meg működését. Magát az avatást egy zászlócsere szimbolizálta, Koltai Tamás, a Tolna megyei közgyűlés elnöke és Skultéti Vilmos, az ITDH vezérigazgatója között. Ezzel az aktussal - a megyezászló és az ITDH-zászló átadásával - zárult a vállalkozásfejlesztési konferencia. Merthogy az irodaavatás kapcsán gazdasági fórumot rendeztek a Vármegyeházán— melynek témája a helyi források fefl térképezése, hasznosítása volt. Az előadók között szerepelt Dávid Ibolya igazságügy-miniszter és Balsay István országgyűlési képviselő, a hallgatók között pedig ott volt Tóth Ferenc országgyűlési képviselő és Kocsis Imre Antal szekszárdi polgármester is. Köszöntőt Koltai Tamás mondott. A Tolna Megyei Területfejlesztési Tanács elnökeként gyorsmérleget adott közre. Eszerint a tanács három és fél éves tevékenysége során, hárommilliárd forint támogatás odaítélésével, tízmilliárd forintnyi összfejlesztés valósult meg. S ezzel Tolna megye felnőtt régiós partnereihez. Dávid Ibolya, mint kormánytag és mint a tamási körzet országgyűlési képviselője, a térségfejlesztés eredményeiről és további célkitűzéseiről beszélt, lokálpatrióta szemmel. Mint mondta, a növekedéspolitika meghatározó tényezője a munkahelyteremtés. A területfejlesztésnél pedig az az alapvető cél, hogy a