Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-04-01 / 12. szám

SZEKSZÁRDI 2001. ÁPRILIS 8. VASÁRNAP KÉRDEZZ FELELEK A KÖZGYŰLÉS ELŐTT TV-ÜGYBEN Oszlik a köd a képviselők fejében A Pal-Com ügyvédje politikai nyomásról beszélt A tv-botrány menetrendszerűen folytatódott a városi köz­gyűlésben csütörtökön délután. Először arra volt igénye a tes­tületnek, hogy Koltai Tamás, a megyei közgyűlés fideszes elnö­ke, a városi frakció tagja tisztáz­za magát. A gyanú árnyéka az utóbbi időben erősen rávetődött: lehet-e köze a televízió többségi tulajdonrészének elidegenítésé­ben. A megszólított szűkszavúan kiölte: soha nem kívánta sem injának, sem a pártjának a vá­rosi tv-t megszerezni. Úgy tűnt, hogy ezzel a maga részéről le­zártnak tekinti az ügyet, de még­is magas labdát adott fel tv-ügy­ben ellenfeleinek. Azt kívánta ér­zékeltetni, hogy nem volt köze a tv-privatizáció úgymond a hát­térben játszódó kiinduló pontjá­hoz, ezért két ügyvéd dr. Szepesi Zsuzsa és dr. Bíró T. Tamás leve­lezéséből olvasott fel a közgyűlés tagjainak részleteket, amelyeket meglehetősen nehéz volt követni azoknak, akik úgymond a ku­lisszán kívül vannak. Ezután dr. Bíró T. Tamásé, a Cégbíróság által is elismert több­ségi tulajdonos a Pal-Com Kft. ügyvédjéhez került a szó. Aki amellett, hogy mélységesen el­ítélte a két ügyvéd a tárgyalt té­mához nem tartozó levélváltásá­nak ily módon való nyilvános­ságra hozatalát, rögtön megje­gyezte: Koltai ezen levélnek azon részét „elfelejtette" felol­vasni, ami számára nem kedvező hovatovább kínos lehet. A képviselők egyébiránt azt várták, hogy esetleg kiderül: mi­képpen kerültek mintegy varázs­ütésre a befektetők képbe, hogy szereztek tudomást arról: éppen Szekszárdon egy tv eladó?!... Az eléggé kínos csendet ismét Bíró T. Tamás törte meg: „maradjunk annyiban, nagy volt a politikai nyomás" Ennek érzékeltetésére a Pal-Com Kft. képviselője tény­ként említette, hogy Magyaror­szágon sehol sem lehet három óra alatt egy közigazgatási eljá­rást elindítani és befejezni, a je­lekből ítélve csak Szekszárdon! Újabb csend a konferenciate­remben, melyet saját keserű ta­pasztalatából kiindulva Csáki Béla, az MSZP frakcióvezetője tört meg. Neki egy év alatt sem sikerült ilyen vagy ehhez hason­ló ügyben eredményt elérnie. A teremben tartózkodó Szentiványi András szintén a tv többségi tulajdonosának vallotta magát, az általa jogszerűnek ítélt apportálási ügyletek folytán. Egy képviselői kérdésre elmondta: a többségi üzletrész megvásárlását tulajdonképpen ő finanszírozta. A közgyűlés tagjai előtt némi­képpen az izgalmas alapkérdé­sek témájában kezdett felszállni a hosszú hónapok óta mindent elborító köd. Az egy-egy rögtönzött válasz utáni mosolyok azonban megle­hetősen keserédesek voltak, mert megállapíttatott egyfajta konszenzussal mindegy hogy mi lesz a hosszú, végeláthatatlan procedúrák vége, ki lesz a több­ségi tulajdonos, a város - az e| J lenzék szerint mindenképpen ­csak vesztese lehet az ügynek, j Felelősöket persze továbbra is: keresnek. Éppen ezért egy há­romtagú vizsgálóbizottság felál­lításáról határozott Szekszárd Megyei Jogú Város Közgyűlése. KÖZLEMÉNY A Szekszárdi Televízió Közhasznú Társa­ság a következőkről tájékoztatja Szek­szárd város közönségét. A Tolna Megyei Népújság 2001. március 28-i számában „Közlemény" címszó alatt a Pal­Com+Plusz Kft. nevében ismeretlen személy a televízió adásával kapcsolatos tájékoztatást közölt. Az írásban közölt állításokkal kapcso­latban el kívánjuk mondani, hogy - A Szekszárdi Televízió Kht.-nak, a Pal­Com+Plusz Kft. nem tulajdonosa. Igaz, hogy a társaság mögé bújó személyek eszközökben nem válogatva próbálnak a televízió tulajdo­nába kerülni, de ezt utoljára 2001. március 22-i végzésével a Tolna Megyei Bíróság, mint Cég­bíróság elutasító végzésével megakadályozta. A fentiek okán a Pal-Com+Plusz Kft.-nek sem­mi köze a televízió ügyeihez. - A Szekszárdi Televízió Kht. és a TARR Kft. közötti szerződések tartalma a televízió állás­pontja szerint üzleti titok, így azzal kapcsolat­ban a televízió nem kíván nyilatkozni. Annak ténykénti közlése, hogy a Szekszárdi Város Televízió adása kábelen keresztül nem lesz látható" nem több egyszerű rémhírterjesztés­nél, ami már büntetőjogi kategória. - A Szekszárd Megyei Jogú Város Önkor­mányzata képviseletében a televízió felé eljáró Borbás Tamás képviselő úr a televízió üzleti ügyeibe nem szól és nem szólhat bele. A köz­lemény vele foglalkozó részéből egy szó sem igaz, azt nem tudjuk másként kezelni, mint a képviselő úr elleni politikai támadást. Ezt a meggyőződésünket erősíti az a tény is, hogy Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzata március 29-i ülésén a televízió ügyeivel foglal­kozni kíván. - Az anyagi kiadásokkal való fenyegetés nem más, mint Szekszárd város lakosságának tömeges zaklatása. - A közlemény mögött a televízió vezetésé­nek ismeretei szerint ugyanazok a személyek állanak, akik az elmúlt hetekben bűncselek­mény elkövetésétől sem riadtak vissza annak érdekében, hogy a televízió feletti uralmat megszerezzék. E személyek nevét személyisé­gi jogaikra való tekintettel nem írjuk le, de Szekszárd város érdeklődő polgársága az ed­dig a televízió körül történtek okán azokat már úgy is tudja. Mindenkivel tudatjuk, hogy a Szekszárdi Televízió Kht. többségi tulajdonosa továbbra is a Pal-Com Kft., ügyvezetője pedig Gulyás Gábor. Végezetül értetlenségünket fejezzük ki az­zal kapcsolatban, hogy a Tolna Megyei Népúj­ság ezen írásáról nem derül ki egyértelműen, hogy az fizetett hirdetés avagy szerkesztőségi írás. Kelt Szekszárdon, 2001. március 28. Szekszárdi Televízió Kht.

Next

/
Thumbnails
Contents