Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-03-25 / 11. szám
SZEKSZÁRDI 2001. MÁRCIUS 25. VASÁRNAP A Földesi Lajos hegedűművész által vezetett szekszárdi kamarazenekartól megszoktuk, hogy gyakran játszanak ritkán hallható, főleg kis mesterektől származó darabokat. Március 12-i hangversenyükön ilyen volt Bottesini hegedűre és nagybőgőre írt kettősversenye. Bottesini nevével igen ritkán találkozhat a mai koncertlátogató. A háromkötetes Brockhaus-Reimann lexikonban még a neve sem szerepel. A mű témái nem bővelkednek karakteres arcéllel és bizonyára sohasem kerül majd semmilyen toplista élére. Most azonban ez a mű váratlanul nagy sikert aratott. A csoda a szó^^ta Járdányi testvéreknek kö^•nhető. Járdányi Zsófia hegedűművész és Járdányi Gergely nagybőgőművész olyan parádés előadást produkált, amely emlékezetes marad. Ritka szép hangzással tündököltek. Virtuóz menetekkel, bravúros technikával és az együttjátszás magas iskolájával tűntek ki. A zenekar szép teljesítményt mutatott már a nyitószámával. Valóságos csoda, ahogy Hándel agyvérzéséből felépülve olyan munkatempót diktált magának, hogy 1739-ben egy hónap alatt írta meg az op. 6. számmal jelölt 12 concert grossot, vagyis nagy concertót. E művek bővelkednek páratlanul változatos leleményekben és árasztják magukból a barokk zene pompáját, életvidám derűjét, amit a zenekar magától értető természetességgel tolmácsol. Elgar szerenádja úgy tűnt, a zenekar szívügye. A mű poétikus líraisága tartózkodó emocionális töltése és a zenekari hangzásának kultúrája rokonszenvet keltett. Nem hallgatható el azonban, hogy a mű zenei ötletei nem túlságosan eredetiek. A befejezésül játszott fiatalkori Medelssohn szimfónia igen szerencsés választás volt. Csupa fiatalos lendület, lelkesedés és elegáns folyamatosság játékos szellemesség jellemezte az együttes előadását. Minden szólamuk ragyogó hangzással kelt életre és arattak vele megérdemelt szép sikert. Hur Visszhang A Szekszárdi Vasárnap legutóbbi számában (március 18.) „Szekszárdi humorka" című rovatából értesültem, hogy a várost elkerülő úton a cikk szerzője a negyvenes táblánál hatvannal száguldott és ezért „A mundért öltött hölgy némi vacillálás után" megajándékozta önt egy kétezer forintos csekkel. Soraiból az derül ki, hogy még most sem érti miért nem szabad negyvennél gyorsabban haladni ezen a helyen. Rendőrhöz intézett kérdésével a korlátozás értelmét kutatta, miután kimerítő választ nem kapott a kollegám mulasztását most pótolom. A tehermentesítő út említett szakaszán nem szabad (na) negyvennél gyorsabban haladni, mert azt a „sebességkorlátozás" jelzőtábla tiltja. Egyébként: „Az úton alkalmazott jelzések célját, « lmét, hasznosságát vagy szükségességét a közleésben részt vevők nem mérlegelhetik: a jelzésekhez való alkalmazkodás kötelezettsége a jelzésekről alkotott véleményüktől függetlenül fennáll..." (Idézet a KRESZ-ből.) Természetesen a korlátozást megalapozó konkrét okról is tájékoztatom. Az Ön által hibátlan sztrádának nevezett útszakaszra vonatkozó sebességkorlátozást nem az út vonalvezetése vagy annak felületi hibái tették szükségessé, hanem a Pollack utcában lakók kérték a közlekedési hatóságot és a közút kezelőjét a korlátozás elrendelésére, mert szeretnének nyugodtan - a lehető legkisebb zaj és károsanyag-kibocsátást elszenvedve - élni. Szerintem igazuk van. Ők nem költözhetnek el az út mellől, de az ott közlekedők tekintettel lehetnének rájuk. A sebességmérést az ott élők érdekében rendszeresen végezzük a jövőben is. Nem célunk ok nélkül bírságolni, de szabálysértés észlelése esetén törvényi kötelességünk intézkedni. Sajnos a járművezetők gyakran semmibe veszik a korlátozást, ezért szükséges a hatósági ellenőrzés. Sajnálom, hogy Ön is szelektált - saját felfogása szerint - jó és rossz szabály között, ahelyett, hogy a jelzőtábla utasításának eleget tett volna. Illés László r. alezredes osztályvezető TRIANON A MAGYAR KOLTESZETBEN BOCSKAI SZÍNPAD ELŐADÁSÁBAN. Juhász Gyula, Reményik Sándor, Bornemissza Péter, Zrínyi, Tóth Árpád, Wass Albert, Tamási Áron, Dsida Jenő költészetének kevesek által ismert hangjai csendülnek fel 70 év távlatából majd két emberöltő régiségben. IDŐPONT: 2001. MÁRCIUS 28. SZERDA, 19 ÓRA Helyszín: Szekszárd, Babits művelődési ház színházterem. • Belépés díjtalan —— — A Tolna Megyei Önkormányzat Kórháza Szekszárd, Kórházi Felügyelő Tanácsa FÓRUMRA hívja a lakosságot, a kórház egészségügyi szolgáltatásaival összefüggő vélemények, javaslatok megismerése céljából, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 156. § (3) bekezdésében, valamint az egészségügyi miniszter 24/1998. sz. rendeletében 6. § (2) bekezdés b. pontjában nyert felhatalmazás alapján. A fórum 2001. március 26-án, 15 órakor kezdődik a Babits Mihály Művelődési Ház márványtermében. A kórházi felügyelő tanács várja Önöket, véleményüket, mindanynyiunk kórházáért. ELNEZEST Március 18-i számunkban a Szekszárd szabadságharcos tisztjei című cikkben tévesen Part József állt a helyes Parti forma helyett. Sajnálatosan lemaradt az írás szerzőjének, dr. Töttős Gábornak neve, valamint az utolsó mondat, amely így hangzik: „Vagy engedjünk inkább a 49ből?!" Tisztelt olvasóinktól és szerzőnktől elnézést kérünk. A szerk. A Szekszárdi Kamarazenekar hangversenye M áDON DERŰ 96. A misszió messzi jó? (1906) A Szekszárd várossá válásának évében, 1905-ben indult Közérdek, amely nemcsak nevében hordta célját, hanem tett is ezért, meglepő ötlettel állt elő 1906. március 24-i számában, amikor Egy jíap aláírással azt javasolta, hogy ne az afrikai vademberek megtérítésén fáradozzanak, hanem a cigányokén. „A magyar katolikus egyháznak kellene küldeni misszionáriusokat az ő szegény, tudatlan, vallásban neveletlen s e miatt a bűn és nyomor fertőjébe merült gyermekeihez. Ezek sem roszszabbak, mint a bálványimádó, emberevő vadak, és ezek itt vannak, nem messze tengereken át, csak a falu végére kellene hozzájuk kimenni s az ő putrijaikban, füstös sátraikban köztük letelepedve, szeretettel, mindent tűrő szeretettel »kényszeríteni« Őket, hogy a keresztény civilizáció asztalánál a keresztény erkölcsiség mennyegzői ruhájában foglaljanak helyet." A szerkesztő ehhez csillag alatt hozzáfűzte: „Megcselekedhetnék ezt más vallásnak papjai is". Egy hét múlva ugyanez a lap már életszerűen ábrázolta, hogy a keresztényi türelem és együttérzés nem lenne hiábavaló. Az Utcai jelenet című kis színes hír a korabeli Szekszárdra visz bennünket: „Néha-néha akad egy kis mulatság is az utcán sétálók számára. Tegnapelőtt egy cigányasszonyon és mintegy négyéves gyermekén mulatott a közönség. Az asszony a Seiner-féle bolt előtt és a kocsiúton egy bottal intette a kisfiút engedelmességre, az pedig sírt és bőgött, ahogy kifért a torkán; ekkor a karon ülő gyermeket a földre helyezte az anya, és kézzel, bottal tanította a rajkót engedelmességre. A szófogadó rajkó pedig kövekkel és sárhantokkal dobálta az anyját folytonos sivalkodás közt. Az utca fiatalsága, sőt egykét felnőtt is biztatták a rajkót nagyobb mulatság kedvéért. Azonban rendőrt a mulatozók között nem láttunk." így aztán aktuális maradt az egy héttel korábban föltett kérdés: „Egy megkeresztelt pogány átlag több mint ezer koronájába kerül a missziónak: egy a valódi keresztény civilizációnak megnyert cigány nem érne meg ennyit?" Lanius Excubitor