Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-03-25 / 11. szám

<6_ SZEKSZÁRDI IASARNAP 2001. MÁRCIUS 25. ÉRDEKLI? BEMUTATJUK! Visszatért a földhöz, amitől teljesen soha nem vált el A legutóbbi beszélgetés alkalmával Borókay Gáborné, a Szekszárdi Nőegylet tagja azt javasolta, következzék I/esztergombi József gépészmérnök, s mondja el, hogyan tért vissza ismét a földhöz, s szóljon arról is, hogy édesanyjával együtt miként élték meg földjeik „visszakapását". - Földjeinket nem kaptuk, hanem visszalicitáltuk a kapott kárpótlási jegyeinkért. Valamennyiért szőlőt vásároltunk. Van közte olyan, ami régen is a család tulajdonában volt, s ma is, de a többség nem. Amit én művelek, az hat és fél hektár. - A Vesztergombiak igen régi szekszárdi család. - Dr. Töttős Gábor a Pécsi Levéltárban talált rá a Vesztergombi család pecsétlenyomatára, ami az 1750-es évekből való. Ez a pecsétlenyomat egy szállítási okmányon található, de az nem derül ki, hogy mi volt a szállítás tárgya. A lenyomatot búzakoszorú fogja körbe, van rajta egy róka, mancsában szőlőfürttel, a pecsét másik sarkában egy harangocska található, valamint egy dupla W, mert a család nem V-vel, hanem W-vel írta a nevét. Azt hiszem, hogy a jelképek egyértelműek, a harangocska kivételével, ami azt jelezhette, hogy vagy a pécsi egyházmegyével, vagy más egyházi testülettel volt gazdasági kapcsolatban szállítóként a család. - Ez nyilván az apai ág. Mit tud az anyai ágról? - Szintén nagyon régi szekszárdi sváb család, az 1750-es évektől megvannak a rokonság - Főglein, Neiner, Steiner - keresztlevelei. Érdekességképpen hozzáteszem, hogy anyai ágon volt egy nagyon idős nagynénink, Naínerné Eszterbauer Erzsébet, aki halálakor betöltötte a 102. életévét. Hosszú évekig éltünk együtt, ugyanis a Rákosi érában jogtalanul és nagyon durván kitették a házából. Mivel az én nagyanyám az ő menye volt, természetesen nála, illetve nálunk talált menedékre. A friss szellemű Erzsébet néni a kiegyezés körül született. Az 1960-as évekig, míg Szekszárd lélekszáma nem kezdett robbanásszerűen növekedni, az ő fejében legalább ötezer név volt. Ha olyan családot említettek neki, akiről ő nem tudott, az szekszárdiasan „gyüttment" volt. - Nyilván sok érdekes dolgot is mesélt Erzsébet néni a régi múltból. - Így igaz. Ám sajnos az ember későn jön arra rá, hogy az idős embereket meg kellett volna szólaltatni, lejegyezni mindazt, amit ők tudtak. Családunkat illetően jó érzés, hogy édesapám középső testvérének a felesége, Vesztergombi Antalné Tam Julianna igyekezett összeszedni a Vesztergombi családdal kapcsolatban föllelhető dokumentumokat, más anyagokat. - Már az előbb is rá akartam kérdezni, hogy miért „szimplásodott" nevük dupla W kezdőbetűje? - Ezt igazándiból nem tudom. Egy icipicit benne lehetett az a Szekszárdra is jellemző időszak, amikor mindenki igyekezett magyarosítani a sváb nevet, s talán a W-t ezért változtatták meg V-re. De lehet, hogy egyszerűen csak egy anyakönyvi elírás történt. Megjegyzem, hogy a dédpapám megmaradt pecsétgyűrűjén és az aláírásában dupla W szerepel. Egyébként ő is József volt. - A földek visszalicitálásában mennyire kapacitálta Józsefet édesanyja? Ez azért is fontos kérdés, mivel ön gépészmérnök és sok éven át dolgozott szakmájában munkáltatói megelégedésére. - Bátyám, a szőlész-borász Ferenc - ő Kecskeméten végezte el a főiskolát - a szakmában maradt. Én műszaki pályára mentem, s Miskolcon végeztem. Nagyon szerettem azt az egyetemet, mert a légkör családias volt, s egy csoportba kerültünk mi, a hasonló érdeklődésű - úgymond - falusi gyerekek. Ide kapcsolódik, hogy a családunk mindig foglalkozott mezőgazdasággal - elsősorban szőlővel - még az ismert korlátok ellenére is. Így érthetően én magam is gyermekkorom óta együtt éltem a földdel, a szőlővel. Például a szüret idejére mindig hazajöttem az egyetemről. - Miért ment műszaki pályára? - Részben hajdani igazgatóm, Csöngedi Gyula és kémia-matematika-fizika szakos osztályába, s Létai Menyhért utolsó osztályában érettségiztem. Az egyetem befejezése után visszajöttem Szekszárdra, s a Mezőgépnél dolgoztam, ahol nagyon jól éreztem magamat - később főművezetőként is. - Kanyarodjunk vissza a licitáláshoz. - Édesapám sajnos 1987-ben meghalt, majd 1991-92-ben, a kárpótlási törvény megjelenését követően történt a földek visszalicitálása. Mi az összes kárpótlási jegyet szőlőre fordítottuk. Bátyámnak az Aliscavinnél, nekem meg az Agrokernél volt jó állásom, nem érzékeltük igazán, hogy mennyire fontos lehet számunkra a visszavásárlás. De a mama komolyan forszírozta a szőlőterületek visszalicitálását, mert számára ez lelki ügy volt. De igazán akkor nyugodott meg, amikor látta, hogy a magángazdálkodás működőképes, jó eredményeket hozhat. Hozzáteszem, hogy korábban a háztájit mindig szőlőben kértük ki, így maradtak meg a szőlőfeldolgozási eszközeink, a hordók, illetve a Kadarka utcai családi pince. - Ez a pince most is az önöké, ugye? - Nem. Egy másikat vásároltunk meg, szintén a környéken. Ugyanis a hetvenes években a város egy meggondolatlan lépésre határozta el magát: a Kadarka utcán akart egy elkerülő utat építeni, tehermentesítendő a Rákóczi utcát. Hála Istennek ez nem fejeződött be, mivel közben pécsi szakemberek megállapították, hogy a Kadarka utca alatt végig több soron pincék vannak, ami okán az út több helyen is beszakadt. De így is több pincét - a mienket is - kisajátítottak és lebontottak, ez okozta a ma is meglevő foghíjakat. Nem tudok egyetérteni azzal, hogy van a városnak egy potenciálisan szőlőre és borra épített pincesora, amit nem használ ki értékének megfelelően. Egyébként ezt a területet a kiegyezés után kapták a várostól a szekszárdi parasztok, hogy építsenek rá pincéket, illetve tanyákat. - Szekszárdon, de az ország számos helyén a Vesztergombi név sokak számára azonos a jó borral. Sorsát mikor kötötte össze teljes mértékben a szőlővel? - A vállalati szférát véglegesen 1996 végén hagytam el, azóta van egy szőlővel és borral foglalkozó kft.-m. - Édesanyja is megiszik egy-egy pohár Vesztergombi bort? - Hogyne, nagyon szereti és nagyon is ért hozzá. Bátyámmal együtt nagyon komolyan vesszük, ha a mama valamelyik borra kritikai megjegyzést tesz. - József is szereti a bort? Melyik fajtát részesíti előnybe? - Szeretem, de kizárólag a jó(l) bort. - A manapság divatos rozét is? - Persze, nem zavar, hogy divatos, a fontos, hogy finom. Minden háziasszonynak ajánlom, hiszen a gasztronómiában nagyon jól használható, gyakorlatilag egyaránt helyettesítheti a vörös és a fehér bort. De egy délutáni traccspartihoz is sokkal inkább való, mint bármi más. De nem mi találtuk ki a cscW ben a lyukat! Tudniillik, éd^^P apámtól és a nagyanyámtól tudom, hogy itt Szekszárdon a parasztemberek már régen készítettek - igaz, nem rozé - siller néven ilyen bort. Ez annyiban különbözött a mai rozétól, hogy kicsit tovább hagyták a lén a mustot, de még a ki nem erjedt mustot engedték le. A vörös borra jellemző tanninban kicsit szegényebb bor, de a fehérnél kicsit karakteresebb. Ezért is szerették már annak idején a szekszárdi termelők és a borkereskedők is. - Van szomorú sorsú kadarkája is? - Van, s őszintén mondom, nagyon keresett fajta, mert az emberek ma már igénylik a különlegességeket. A kadarka Szekszárdon őshonos fajta volt, de sajnos, nagyon lecsökkent a termőterület^ talán ezért is nőtt meg az ázsiójfl) Ráadásul különbözik a nagy világfajtáktól! - Otthon adnak arra, hogy az adott ételhez milyen bor kerüljön az asztalra? Például mit kínál a pulykához? - Persze, hogy figyelünk a borra, hiszen megvan a fajtaválasztékunk. A pulykával kapcsolatban annyit: attól függ a bor, hogyan van elkészítve a hús. Ha dióval és tejszínnel, akkor a merlot dukál, de a királylányka és a rizlingszilváni is remek. - Egy-egy mondatot mondjon a piacról és a kannás borokról. - A piac az igényes bor iránt fogékony. Azt nagyon sajnálom, hogy bizonyos értelemben a kannás bor fogalom devalválódott amiről a szekszárdiak nem tehetnek. - Ki következzék a sorozatban legközelebb? - Szívesen venném, ha Nagy Norbert belvárosi káplán mondaná el, milyen út vezetett a tervezett matematikusságtól az egyház szolgálatáig. V. Horváth Mária