Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-03-18 / 10. szám
, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2001. MÁRCIUS 25. M Az FVM Tolna Megyei Földművelésügyi Hivatal közérdekű közleménye A mezőgazdasági szövetkezeti üzletrészekről szóló 2000. évi CXLIV. számú törvény megjelenésével a kormány lehetőséget biztosított a kívülálló szövetkezeti tagok részére, hogy aki igényli annak a vagyonnevesítéskor megállapított névértékű üzletrészét a kibocsátó szövetkezet köteles megvásárolni. A kormány a 31/2001. számú végrehajtási rendeletében, amely 2001. március 3-án lépett hatályba, szabályozta az ezzel kapcsolatos konkrét tennivalókat. Ennek értelmében a kívülálló üzletrésszel rendelkezőknek 2001. április 15-ig lehet igényüket benyújtani a „üzletrészt kibocsátó szövetkezet székhelye szerinti illetékes megyei földművelésügyi hivatalhoz." A fent hivatkozott rendelet 1. és 2. számú melléklete szerint kell az igénybejelentést megtenni, amelyhez az eredeti szövetkezeti üzletrész-okiratot és a vagyonnevesítési határozat tagra vonatkozó kivonatát, vagy ezek szövetkezet által hitelesített másolatát, .öröklés esetén a hagyatéki végzést is mellékelni kell. Az igénybejelentő lapot és a szerződésnyomtatványt 5-5 eredeti példányban kell kitölteni. A nyomtatványokat a helyi falugazdásznál és az FM Hivatalnál lehet beszerezni. Az igényeket jogcímek szerint és szövetkezetenként kell bejelenteni. A törvény négy jogcímen ad lehetőséget az üzletrészek kivásárlására: a) vagyonnevesítéskor (1992. IV. 30) kívülálló üzletrésszel rendelkezett, illetve ennek az örököse b) vagyonnevesítéskor szövetkezeti tag volt, de 1999. december 31. előtt kilépett c) szövetkezeti tagtól üzletrészt örökölt d) b-c) pont alattiakról örökölt Felhívjuk a kívülálló üzletrész-tulajdonosok figyelmét, hogy igénybejelentésüket április 15-ig tegyék meg, mert a rendelet jogvesztő hatályú, azaz az említett időpont után elévül az igénylési lehetőség! Kérdéseikkel forduljanak a helyi falugazdászhoz vagy a megyei FM Hivatalhoz! jan; DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐöto GÉP BEMUTATÓK A JANTNER FOTÓNÁL! 2001. március 20-án a FUJI, 21-én a NIKON és OLYMPUS, illetve 22-én a CANON TELJES DlllTÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP VÁLASZTÉKÁVAL várunk minden érdeklődőt Szekszárdon, a Kölcsey ltp. 2. alatti üzletünkben. A bemutatók ideje alatt • a gépeket kipróbálhatják és a fotókat nyomtatott formában is megtekinthetik, • kérdéseikre a cégek magyarországi képviseleteinek szakemberei válaszolnak. JAN^^fb T O a FUJI hivatalos márkaképviselete Szekszárd, Kölcsey ltp. 2. Tel:74-312-45 3 Fokozott rendőri ellenőrzés a dunaföldvári nagy Duna-hídnál Korlátozhatják a 3,5 tonnánál nehezebb gépjárművek áthaladását A KöViM a kivitelező és az érintett megyék közútkezelőinek javaslatára megfontolás tárgyává teszi, hogy a dunaföldvári nagy Duna-hídon a munkálatok ideje alatt a menetrend szerinti buszjáratok kivételével a nehéztehergépjármű- és autóbusz-forgalm^X teljes mértékben kitiltja, ez 3,5 tonnás súlykorlátozást jelent. VP Magyarország közúthálózatának egyik fontos eleme a dunaföldvári nagy Duna-híd, amely biztosítja a kelet-nyugati régió összeköttetését. A híd felújítása a tavalyi évben kezdődött meg, amellyel egy időben a folyamatos átkelés biztosítása érdekében, váltakozó irányú forgalom mellett súly-, méret- és sebességkorlátozás bevezetése vált szükségessé a hídon. Ez legfeljebb 20 tonnás össztömeget, 20 km/h sebességet, 4,0 méteres magasságés 2,5 méteres szélességkorlátozást jelent. A felújítási munkálatok jelenlegi stádiumában a forgalom 2001. január 15-től a híd déli oldalán bonyolódik, ahol a biztosítható forgalmi sáv mintegy 30 cm-rel keskenyebb a korábban megszokott északi oldalinál, de még ez a szélesség is megfelel a szabványos korlátozásnak. Figyelmen kívül hagyva az életbe léptetett korlátozásokat, valamint a KRESZ előírásait, 2001. január 15. és február 12. között több mint tíz alkalommal fordult elő, hogy tehergépjárművek és gépjármű-szerelvények vezetői a hídra hajtva megrongálták az építkezés szerelvényeit vagy magát a hídszerkezetet. A köz^ múltban egy, az említett szabályokat és a korlátozásokat semmP be vevő pótkocsis gépjármű-szerelvény vezetője már nemcsak anyagi kárt okozott - kidöntötte az egyik felújításhoz használt darut -, a baleset következtében egy hídépítő munkás súlyosan megsérült. A rendőrség ellenőrzései ellenére bekövetkező sorozatos KRESZ-szabálysértések nemcsak a hídon való munkavégzést teszik balesetveszélyessé, hanem hátráltatják a felújítási munkákat, esetenként több órás útzárat eredményeznek, valamint jelentős anyagi károkat, illetve költségnövekedést okoznak. A felújítási munkák folyamatossága és a biztonságos munkavégzés érdekében kérjük a közlekedőket - elsősorban a tehergépjárművek vezetőit -, hogy a hídon foganatosított korlátozásokat maradéktalanul tartsák be. Amennyiben a baleseteket okozó szabálysértések a fokozott rendőri ellenőrzések mellett sem szűnnek meg, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium a kivitelező és az érintett megyék közútkezelőinek javaslatára, megfontolás tárgyává teszi, hogy a dunaföldvári nagy Duna-hídon a munkálatok ideje alatt - a menetrend szerinti buszjáratok kivételével - a nehéz-tehergépjármű- és autóbusz-forgalmat teljes mértékben kitiltja, ami 3,5 tonnás súlykorlátozást jelent.