Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-03-11 / 8. szám

& ÉR

DEKLI? BE

MUTATJUK! Karitatív tevékenység - mindenben egyetértve Két hete dr. Madarassy Ágnes angol tanár-jogásszal a beszélgetés végén abban állapodtunk meg, hogy Borókay Banáné, a Szekszárdi Nőegylet oszlopos tagja következzék a „sorban", s szóljon önként vállalt társadalmi tevékenységéről és mindennapjairól egyaránt. A Szekszárdi Nőegylet 2000 áprilisában alakult tíz fővel. - Miért alakították meg és miért éppen tíz taggal? - Először az utóbbira válaszolok. Egészen egyszerű oka van annak, hogy tizen „indultunk", ugyanis néhányan ismertük egymást, de valamennyiünknek volt egy-egy olyan tiszteletre méltó hölgy ismerőse, aki olyan erkölcsi, etikai normákat képviselt, mint mi. Úgy gondoltuk, hogy olyan egyletet hívunk életre, ahol a tagok felfogása, gondolkodásmódja, az életről való elképzelése összecseng, s valamennyien vágyunk arra, hogy tőlünk telhetően karitatív tevékenységet is folytassunk. E mellett a hölgyek kora sem volt közömbös, valamennyien már kikerültünk a kisgyermekek nevelésének napi elfoglaltságából, a velük való foglalkozás mindennapi úgymond szorításából. - Azóta jelentősen megnőtt a létszámuk? - Nem. Most tizenhármán vagyunk. - Hogyan lehet valaki tagja az egyletnek? - Mint minden másban, ebben igen szigorú szabályokat állítottunk föl magunknak. Abban az esetben bővül a létszám, ha valaki a tíz, majd a tizenegy, a tizenkettő, illetve a tizenhárom fő közül javasol valakit, akkor az illető eljön közénk egy bemutatkozó látogatásra. S ha mindannyian elfogadjuk, akkor nyitva előtte az ajtónk. - Tehát nem a minősített többség, vagy a kétharmados igenlő szavazás kell a „befogadáshoz"? - Nem, egyhangúan kell szavaznia mindenkinek, hiszen a mi egyletünket a szeretet, az egymás tisztelete alapozza meg, mellette fontos, hogy találkozzék az érdeklődési körünk, hogy két hetente azt a két órát tartalmasan és kellemesen töltsük el együtt, s mondjuk, ne pletykálkodással. - Még a jó értelemben vett pletyka is tilos? - Hát... hogy is mondjam? 2001. MÁRCIUS 11. SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Azért mi is beszélgetünk mindenről... - Hol találkoznak? - Nálam, a Belvárosi Galériában. Minden második szerdán este hatkor találkozunk, s általában nyolcig vagyunk együtt. Olyankor a galéria emeletére beállítunk egy asztalt, körbeüljük, s a szép környezetben beszélgetünk, előadásokat hallgatunk meg, s megtervezzük feladatainkat. - Vacsorával egybekötve? - Á, dehogy. A kifejezetten erre a célra összeadott pénzből vásárolunk néhány üveg üdítőitalt és rágcsálnivalót... ez minden. - Kik tartanak előadásokat? - Kezdetben az egylet tagjai voltak az előadók, hiszen igen színes a „csapat" összetétele, úgyhogy számos olyan témába avattuk be egymást, ami valamennyiünk számára hasznos. Van közöttünk, orvos, ügyvéd, bíró, munkaügyi szakember, a vásárlói jogokat ismerő hölgy, egyik tagunk a karitatív tevékenység gyakorlati oldalát ismeri, de van, aki a virágkötészet „trükkjeivel" ismertetett meg bennünket, de van közöttünk újságíró és - mint már említettem - galériatulajdonos. - Elnézést a szójátékért, de mondhatjuk, hogy a galéria galériája a klubjuk. Nyilván, nem közömbös a környezet sem. - De nem ám! A környezet esztétikai élményt nyújtó, hiszen a falakon festmények vannak, ezen felül terembért sem kell fizetnünk, s kizárólag csak mi vagyunk ott, hiszen a galéria zárásakor „nyit" az egylet összejövetele. - Ki volt az egylet megalapításának az értelmi szerzője? - Hát... pontosan nem is tudom, de azt hiszem, hogy Csík Attiláné és Szabó Zsoltné. - Miből gazdálkodnak? - Kizárólag a saját erőnkből, vagyis az évi tízezer forintos tagdíjakból, de olykor egy-egy célra is adunk össze pénzt. Olyanra gondolok, hogy tavaly karácsony előtt a Máltai Szeretetszolgálathoz csatlakoztunk a rászorulók megajándékozásáért, de vásároltunk jegyeket a jótékonysági bálra is. A Karitász karácsonyi ajándékozásában is részt vettünk. A Szivárvány iskolának a rászoruló és halmozottan hátrányos helyzetű tanulóit könyvekkel, játékokkal ajándékoztuk meg. - Honnan tudják meg, hogy most éppen itt, vagy amott lenne szükség a támogatásra? - Kicsit kutatjuk, hogy mit tehetünk, de itt élünk Szekszárdon, s nyitott szemmel járunk. Az ötleteket megbeszéljük, s azon a téren támogatunk, amivel mindannyian egyetértünk. - Most egy kicsit meghatódott? - Nem tagadom. A Szivárvány Általános Iskola minden diákjának készítettünk a karácsonyi ünnepségre édességcsomagot, illetve az igazgatónővel egyeztetve hat nagyon rossz körülmények között élő családot is megajándékoztunk élelmiszerekkel. Mindezt az iskolai ünnepségen adtuk át, ami nagyon megható volt... Idén pedig volt egy jótékonysági rendezvény a dévai árvák megsegítésére, s mi is vásároltunk pártoló jegyeket. Azt tudom, hogy nem mi vagyunk a legnagyobb adományozók, de biztosan jólesik a támogatottaknak, hogy valóban magánerőből funkcionáló társaság is szívesen segít. - Hallottam egy pályázati kiírásukról. - Igen, a Garay János Gimnázium - az egylet majd minden tagja ott érettségizett - egy rászoruló és arra érdemes tanulójának a segítésére írtunk ki pályázatot idén. Pontosan nem emlékszem, de ötven, vagy hatvanezer forintot szántunk erre, ami fedezi például egy nyelvi táborban való részvételt. Az idei terveink között szerepel egy rászoruló és különleges bánásmódot igénylő gyermek nyári táborozását szeretnénk megszervezni és finanszírozni. - Említette a Belvárosi Galérifc Hányan dolgoznak ott? - Egyelőre egy munkatársam van, aki igen jól érti a szakmát, nagyon kedves és ügyes hölgy. De hamarosan bővülünk: Barna fiam megszállottan érdeklődik a kortárs művészetek iránt, s éppen most van folyamatban a váltása. Bár eddig is nagyon sokat segített nekem. Eszter lányom úgy tűnik, más pályát választott. A főiskola elvégzését követően most egyetemen tanul, matematika szakos Szegeden. - Ki szerzi be a képző és iparművészeti alkotásokat1 - Én magam. De azon nem változtatok, hogy csak neves, katalógusban szereplő művészek alkotásait hozom el. - Judit is megszállott vásárló? - Sajnos nem. Mivel férjem már sok évvel ezelőtt meghalt, egy^ dül gondoskodom gyermekei™ ről, úgyhogy bármennyire is szeretném, nem engedhetem meg magamnak, hogy festményeket, vagy kisplasztikát vegyek. - Nagy háztartást vezet? - Nem. Kénytelenek vagyunk lazán venni ezt a dolgot, mert az üzlet sok elfoglaltságot jelent, például magam is könyvelek. Szóval Barnával ketten élünk idehaza, az étkezést úgy oldjuk meg, ahogy éppen sikerül. De a hét végeken, amikor Eszter is hazajön, és vendégek is meglátogatnak bennünket, akkor bizony sürgökforgok a konyhában, mivel nagyon szeretek sütni, főzni. - Ki következzen e sorozat következő részében? - Szívesen venném, ha Vesztergombi József mondaná el, hogyan élték meg édesanyjával együtt a földjük visszakapását, s ebből következően a tudomásom szerint gépészmérnök József hogyan tért vissza a földhöz? V. Horváth Mária