Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-02-04 / 4. szám

, SZEKSZÁRDI US4RNAP 2001. FEBRUÁR 4. Művészet? Kapcsolat? Kapcsolat a művészettel! ART CONTACT Sárvári Jánost, az egyesület „ar­cát" már sokan faggatták a moz­gásszínházról, az ahhoz kapcso­lódó különféle rendezvényekről, de még nem készült igazi mélyin­terjú, egy olyan írás, amely az in­díttatással, a kortárs művészet céljaival, buktatóival foglalkozott volna. - Kezdjük talán ott, hogyha az „egyszeri ember" meghallja azt a szókapcsolatot, hogy kortárs mű­vészet, valami durva, brutális do­logra gondol. Mi kellene, hogy eszünkbe jusson minderről? - Először is a kortárs művészet nem új dolog; mint mindennek, ennek is vannak gyökerei, ame­lyek a XX. század eleji irányzatok táján erednek. Gyakorlatilag ez az a pont, ahol a képzőművészetben megállt a fejlődés, e korszak óta sok változás nem következett be. A zene fejlődésére egy sajátos irá­nyultság vált jellemzővé, mely­nek eredménye, hogy ma már „zörejszerzők" is léteznek. Az, hogy a manapság működő szín­házak egy-két suta próbálkozás­tól eltekintve kortárs helyett ha­gyományosnak tekintendők, az nyilvánvaló. Ami a század ered­ménye, az a film, vitathatatlan fel­legvára pedig az USA. Persze most nem a limonádé akciótörté­netekre gondolok, hanem a lát­vány* és hangeffektusok fejlődé­séről, valamint olyan nagyszerű alakításokról beszélek, mint pél­dául Quentin Tarantino. Napjaink terméke a filmezésből kinőtt vi­deó. Ennek egy irányzata a video­dance, azaz a zene és a vizualitás klipszerűen történő összekapcso­lása (ez nem a videoklip) nyuga­ton elismert műfajnak számít. - És persze itt van az is, amit ti csináltok, az Art Contact, a moz­gásszínház. De mi is ez tulajdon­képpen? - Először a név jelentéséről: 14 éve a főiskolán találtuk ki unoka­bátyámmal azt, hogy mi ezzel szeretnénk foglalkozni, ekkor ad­tuk ezt a nevet is, aminek a jelen­tése a mi felfogásunkban kapcso­lat a művészettel. Ő azóta Fran­ciaországban él és egy világhírű mozgásszínházban játszik. Az Art Contact Kortárs Művészeti Egyesület tevékenysége nem me­rül ki a mozgásszínházban, bár ez a leginkább közismert irá­nyunk, de emellett kortárs művé­szeti fesztiválokat, egyéb rendez­vényeket szervezünk. A mozgás­színház keretében előadásra kerü­lő darabok kiindulópontja a con­tacttánc és improvizáció. Ez a táncművészetnek egy olyan irány­zata, mely a hippikultúra része­ként jött létre. Valójában ez a ba­letthez hasonlóan kötött, merev műfajok elleni lázadás egyik for­mája, az egyéni mozdulatokat hangsúlyozó stílus. - Nem zavar, hogy amit csinál­tok, az úgymond rétegműfaj? - Nem. Ami zavar, az az, hogy mindenki papol a másságról, az elfogadásról, s mindeközben toló­kocsival nem lehet bejutni közin­tézményekbe, vagy épp egy moz­gásszínház és egy amatőr rock­együttes vájja ki egymás szemét a minimális támogatásért, holott egy oldalon kellene, hogy állja­nak. Nem baj, hogy ez rétegmű­faj, mert a tömegműfajok soha nem újítók. Hogy mondjak egy példát, a Hair-ben contacttán­cosok is játszottak, és fantasztiku­san népszerű lett. A mai újító szellemű irányzatok, pl. a modern balett sok elemet átvesz a contact­táncból, közben tompítva azok élét. Sőt, néha már én is észreve­szem magamon, hogy a közönség elvárása engem is befolyásol. - Sokszínűségetek egy újabb bi­zonyítéka az Art Contact Club... - Ez körülbelül annyi, hogy péntek esténként összeül húsz­hatvan ember a Babits társalgójá­ban. Ilyenkor vagy meghívunk ál­talunk ismert és tisztelt kortárs művészeket, vagy mi magunk ze­nélünk-táncolunk a vendégek be­vonásával. Egyszerűen jól érez­zük magunkat, s minden érdeklő­dőt szeretettel várunk. Legköze­lebb február 9-én találkozunk, 18­tól 21 óráig tartunk Contact jam­et. Ez abból áll, hogy a contact­tánc alapjaiból álló rövid bemele­gítés után egy zenével egybekö­tött mozgás- és táncimprovizáció következik, melyet a társulat tag­jai indítanak el. Bárki beszállhat, vagy akár csak nézheti is. - Eddig beszéltünk a művészet­ről, arról hogy mit csináltok; de nem beszéltünk a művészet járu­lékos dolgairól. Nagy íróktól, köl­tőktől kezdve a színészeken át a mai kortárs művészekig sokan nyúlnak különféle stimuláló sze­rekhez, s mindezt feszültségoldás­nak, önkifejezésnek titulálják. Ti hogy álltok mindehhez? - Ez a műfaj, a tánc az egész­ségről szól, mind testileg, mind lelkileg. Lehet, hogy „belőve" nyolultabb dolgokat lehet alkot^r de szerintem egy 12 éves kislány egyetlen őszinte mozdulata töb­bet ér, mint egy húsz éve tanult bonyolult koreográfia. A mi ese­tünkben nem az a lényeg, hogy mindenki szeresse, amit csiná­lunk. Ami fontos, hogy tudjuk, hogy szeretjük azokat, akik elé ki­állunk szerepelni. Ha ez nincs meg, némi alkohol vagy kábító­szer nem segít rajtad, ezzel csak meg fogod alázni a közönséget. De ha már közönségről van szó, egy-egy előadás után mindig van, aki felteszi nekem a kérdést: „Já­nos, ez miről szól?" S hogy miről szól? Aki tudni akarja, látni fogja. Olyan előadás még nem volt, hogy utána egy néző ne mondta volna el nekem az előadás üzene­tét úgy, ahogy még mi, szereplíü^ se tudtuk volna megfogalmazni.^P DoP Reggeli bevásárlás Vannak olyan osztálytársaim, akik szombat reg­gel mindig sokáig lustálkodnak. Én nem. Én még akkor is korán kelek, amikor nem kell iskolába menni. Ilyenkor lábujjhegyen (hogy ne ébredjen fel a testvérem, aki olyan, mint az osztálytársaim) ki­osonok a nappaliba, és rajzfilmet nézek. Macival. És amikor anyukám is felébred, és megkérdezi, hogy miért kukorékolok már ilyen korán, és magá­nak kávét főz, nekem meg kakaót, akkor utána mindig elmegyünk bevásárolni. De Macit nem vi­szem magammal, mert a bevásárlás a nagyok dol­ga! A Kaláka téri Tália ábécébe szoktunk járni, mert az közel van hozzánk. Csak átmegyünk az úton és már ott is vagyunk. Ezen a szombaton anyukám nagyon mérges lett, amikor beléptünk a boltba. Mert azok a vevők, akik még nálunk is korábban keltek és jöttek bevásárolni, fizetés után nem tolták vissza a bevásárlókocsijaikat a helyükre, hanem az út kellős közepén hagyták őket! Csak hogy mások véletlenül se tudjanak közlekedni! Persze voltak olyanok is, akik visszatolták. Még egy idős néni is, aki bottal járt, és két nagy szatyor volt nála, még ő is visszatolta a kocsiját, pedig neki biztos fájt a lá­ba! Egy fülbevalós kopasz bácsi meg, akinek vastag aranylánca volt és cigarettát vett, nem tolta vissza! Csak úgy ellökte, bele a többibe! Anyukám szerint ezek az emberek azért nem tolják vissza a kocsikat, mert nem kell bele húszas. Ha kéne, akkor biztos visszatolnák! De az a fülbevalós kopasz bácsi még akkor se tolná vissza, az biztos! De mi bevásárlás után persze, hogy visszatoltuk a kocsinkat! Sőt, amíg anyukám elpakolta azt a sok mindent, amit vettünk, addig én még hatot vagy hetet visszatoltam! Ami nem is a miénk volt! És odajött egy néni, aki a boltban dolgozott és meg­dicsért, hogy milyen rendes vagyok, és a kezembe nyomott egy nyalókát! Vajon honnét tudta, hogy ez a kedvencem? A boltból hazafelé menet azon gondolkodtam, hogyha majd elveszem feleségül az Enikőt, és ne­künk lesznek gyerekeink, akkor én arra fogom őket tanítani, hogy ha nagyok lesznek, és bevásárolni mennek, mindig tolják vissza a kocsikat a helyükre még akkor is, ha semmit se kell bedobni! B.

Next

/
Thumbnails
Contents