Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-12-16 / 43. szám

2001. DECEMBER 16. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP Egy nevezetes szekszárdi nap XXV. Sokan úgy vélik, hogy egy adott társadalom fejlettségét nem azzal lehet mérni, mekkora a gazdasági teljesítménye, hanem például azzal, menynyire természetes tagjai számára az együttérzés és ennek nyomán a közös, emberbaráti cselekvés, amelyre a karácsony a legjobb alkalom. Szekszárd nem szűkölködik Jézus születésének nevezetes megünnepléseiben, hiszen már 1076ban I. Géza itt töltötte az apátságban a nagy napot, amelynek féS

": emelte a misét mondó Dezső k is. A krónika szerint a cerena után, amikor „minden szertartás befejeződött, a király a püspökön és az apátokon kívül mindenkit kiküldött", majd a „főpapok lábai elé borult. Azt mondta, hogy vétkezett, mivel elfoglalta a törvényesen megkoronázott király trónját. Megígérte, hogy visszaadja Sala monnak a királyságát, ha békét kötnek" - olvashatjuk Szentpétery Imre fordításában. A béke azonban a sűrű követjárás dacára nem jött létre Géza április végén J^övetkezett haláláJ|Paz őt követő I. , _, László pedig ma- Virág Ferenc gára nézve nem tartotta kötelezőnek bátyja ígéreteit. Nagyon valószínű, hogy Géza igazából nem is emiatt rendezte meg bűnbánatát. Ne feledjük, hogy az 1054-es kelet-nyugati egyházszakadás után Rómához elkötelezett papságunk nem nézhette jó szemmel a király bizánci szövetségét, s ezért őt a IV. Henrikhez hasonló kiátkozás fenyegethette VII. Gergely pápa részéről. Géza azonban kellő politikai érzékkel elébe ment ennek, így nem jutott a német császár, sorsára, aki Canossa váránál télvíz idején mezítláb vezekelt... Ha most 920 évet szállunk előre a történelemben, egy másik helyi karácsonyon találjuk magunkat, méghozzá különös helyen, különös érzésekkel. Szekszárd a millennium évében örülhetett új kórházának, amelyhez 100 szerencsétlent befogadó tébolyda is épült. A kórház igazgató választmányának elnöke, Wosinsky Mór egyik fiatal káplánját bízta meg azzal, hogy az egyház részéről képviselje a katolikus szereteteszmét azon az ünnepen, amelyet az igazgató főorvos és munkatársai az ápoltaknak rendeztek. A később nevezetessé vált káplán, Virág Ferenc, alig néhány napja lett a Szekszárdi Kaszinó tagja (csupán az elnöki szavazat döntött!), de már jól ismerték a megye székhelyén a gimnázium hitoktatójaként és a katolikus legényegylet megszervezőjeként. A tollat is mesteri kézzel forgatta: több szép verse látott napvilágot a Tolnamegyei Közlönyben, ahova írt az Ürültek karácsonya címmel 1897. január 3-án is. Megdöbbentő és érzékletes szavait ma sem lehet megrendülés nélkül olvasnunk: „Közöttük volpüspök Az elmebetegek osztálya - helyén ma óvoda van tam... Ott ragyogott előttük a karácsonyfa titokzatos gyertyafénye, arcukon az értelmetlen bohóság megtört sugara. (...) Itt egyik karácsonyi szent éneket dúdol, amott az gyermekes örömmel bíbelődik a Jézus-adta keszkenővel. A zokogás tompa sóhajaiba siketítő hahota cikázik, a lélek világ nélkül való éjjelében eltévedt csillag pillanatnyi fénye ragyog fel. Örültök s örömötöknek alanya nincsen, sírtok, és könnyeitek forrása ismeretlen előttetek, boldognak láttalak, kik boldogságotoknak romjain mint virágos mezőben jártok..." S ami még ennél is szívszorítóbb, Virág Ferenc lejegyezte azt a köszönő szöveget, amit az egyik ápolt nő mondott Tanárky Árpádnak, az igazgató főorvosnak. „A karácsony az az ünnep, amelyen a legkisebb gyermek is kérdi: mondd, mama, mit hoz a Jézuska? Mi is azt kérdeztük lelkünkben, mit hoz? És íme előttünk áll a karácsonyfa teljes pompájában. Örömünk leírhatatlan. Oly jól esik tudnunk, hogy az emberi szív oly gondos, oly figyelmes nagylelkűségüknek irányunkban tanúsított határtalan jósága..., mi szegény szerencsétlenek, az élő emberek legszánandóbbjai, megfosztva a józan észtől, rendes lelkiállapotunk- és önuralmunktól, mire sem vagyunk képesek. A viszonzás csak durvaság, brutális bánásmód, és támadások, és a főorvos úr mégis oly jó és kegyes. Hisz bennünket hozzátartozóink is csak sajnálni tudnak, segíteni - legjobb akaratuk mellett - vagy enyhíteni mégsem tudnak kínjainkon. Helyünk a tébolyda, és izgatottságunkban annak cellája. Ó, be van előttünk zárva az élet és társadalom ajtaja, az emberek futnak előlünk, csak itt nyerünk enyhet és vigaszt..." Harminc év múlva, a már püspökké lett Virág Ferencnek eszébe juthatott a régi élmény, amikor 1927 karácsonyán így prédikált: „a világnak, a .törtető, léha, kalandvágyó, élvezetekben fuldokló, vagy ezek böjtjét nyögő, romlott ember megszégyenülését, pirulását elképzelni alig tudom... Ha vannak, akiknek igazán kellene örülniök és hálálkodva leborulni az isteni Kisded előtt, akkor az élet hajótöröttjei azok." Dr. Töttős Gábor ÓDON DERŰ 125. A megjavult asztaltársaság A Tolnamegyei Közlöny 1899. december 31-i számában egy évről évre visszatérő hír aktuális változatát olvashatták eleink. „A szegzárdi első magyar asztaltársaság folyó hó 24-én az egylet helyiségében, a Pernitz-féle vendéglőben 15 szegény, valláskülönbség nélküli gyermek teljes téliruha-ellátásával ülte meg karácsony szent estéje ünnepét, a tagok csaknem teljes száma és nagyszámú érdeklődő, intelligens közönség jelenlétében. A társaság minden tagja igaz, meleg szeretettel vette körül a felöltöztetett kicsinyeket, kik egy-egy talpraesett, jól betanult köszönéssel s Isten segíts, népek nagy Istene hazafias költemény érzésteljes elszavalásával rótták le hálájukat... A dús vacsorából még az otthonmaradottak karácsonyfájára is jutott édesség..." Elismeréssel szóltak a rendezésről, a jutányos vendéglátásról, de „hasonló elismerés és köszö net illeti Vörös Ignác helybeli iparost, egyleti tagot is, ki a felöltöztetett gyermekek részére egy pár csizmát díjtalan adományozott". A tisztelt olvasó joggal jegyezheti meg: jó, jó, de hát hol van ebben a derű? Van az is, csak éppen az előzményekben. Még 1885-ben alakult ez az agglegényekből verbuválódott társaság, a Szekszárd Vidéke 1885. május 28-án így gúnyolódott velük: „Egy szekszárdi kedélyes asztaltársaság a következőképp adott életjelt magáról az Egyetértés 142. számában: Egy 16 házasulandó emberből álló asztaltársaság, kik nősülni óhajtanak, ebbéli szándékukat egyéb megfelelő alkalom hiányában ezen már nem szokatlan úton teszik közzé azon megjegyzéssel, hogy az erre vonatkozó komoly ajánlatok Asztaltársaság cím alatt a fénykép csatolása mellett Szekszárdra küldendők poste restante. Megjegyeztetik, hogy az asztaltársaság tagjai állami hivatalnokok, ügyvédek, tanárok és mérnökök. Szegény szekszárdi leányok ti nem vagytok megfelelőek, mert nem adunk megfelelő alkalmat. Más asztaltársaság szokott gyűjteni minden hónapban valami jótékony célra és ezzel arat elismerést: reméljük, hogy az a 16 elkeseredett házasulandó fiatal(?) ember ezentúl valami jótékony célról sem feledkezik meg, teszem azt, a lelencházi alapról." Nohát így indult az a fenti adakozás... Lanius Excubitor ,