Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-12-02 / 41. szám

SZEKSZÁRDI 2001. NOVEMBER 25. VASÁRNAP M Egy nevezetes szekszárdi nap XXIII ÓDON DERŰ 123. Dr. Sass szárnyalása Egykori tudósainkban, orvosainkban - szakmai tudásukon kívül - sokan és méltán becsülték azt a stílust, amelyet ma irodalmárok is szinte ámulattal olvasnak. Ebben a bölcsesség és az önirónia, a saját kornak és a jövőnek (nekünk) szóló humor egyaránt megvan. Petőfi sírig hű barátja, dr. Sass István ízelítőt ad mindkettőből, amikor 18311832 telére tekint vissza. „A kis deák, mint ő s én valék, mindig szeret nagyok társaságában csüggni-lógni, s nagy megbecsültetés volt mindig erre szert tehetni. De ezt ki is kellett ám érdemelni... Csúszkálni indultunk... Amint a falu alatt el elnyúló urasági kukoricagórékhoz jutottunk, elértük a vékony jégréteggel borított folyócskát... Itt, a Rubiconnál megállt a széles termetű kamasz Sz..dy. »Na gyerekek, ki ezt átugorja, az jöhet velünk, aki nem, az marad.« Én mértem a folyót, s látva a szélességét, a jég törékeny hártyáját, állva jnaradtam, nem mozdultam. Ő az első biztató szóra kicsit hátrálva nekifut, s ugrik. Puff! bele a közepébe, derékig a leszakadt jég közé, honnét nagy üggyel-bajjal a túlsó partra övig vizesen hatolt ki. Én a túlparton maradtam, s kerülőn értem el őket. Ő lett a nap hőse, s mint később megírá: »betöré fejét, semhogy meghajtsa derekát«. És így lőn élete végéig dicsőségesen, míg én a sok kerülőt még most is megfogyva taposom." Ma orvosetikai munkának mondanánk Az orvosi Hiedelemről című művét, amelyben ismerős gondokra bukkanunk: „Az érdekhajhászat, uraim, ocsmány eszközökben kifogyhatatlan!... Nem átallja ajtónyitogatók, befolyásos szolgaszemélyek kegyét hajhászni. A zugirodalmat lekenyerezi, lapokat reclamokkal, hirdetésekkel tölt el, nagy nevű dandyk, reporterek, hírhedt egyének kényesebb betegségét, pénzzavarát, szerelmi kalandjait, s ehez hasonló viszonyait felhasználja, s a jó ég tudja, mily eszközökkel jut céljához - mindig az orvosi tudománynak s rendnek tartozó illedelem (etika) megsértésével." Kíváncsi lennék, vajon manapság mit írna az egykor oly szárnyaló szellemű doktor úr... Lanius Excubitor . Néha az az érzése a múlt kutatójának, hogy néhány jeles emberünknek egyetlen vétsége, hogy sorsa Tolna megye székhelyére vetette ki: bárhol másutt tisztelettel emlegetnék, ünnepi ülések, intézmények, utcák vagy terek viselnék nevét. Mindenütt másutt, csak itt nem. Az uzdborjádi Fördős-uradalom orvosának fiaként 1822. február 23-án született Sass István, aki tanulmányait a szomszédos Sárszentlőrinc algimnáziumában ^^Ite. Itt kötött barátságot 1831 ^Pln padtársával, az akkor még Petrovicsként tanuló későbbi Petőfi Sándorral. A felsőbb gimnáziumi osztályokat Sopronban, az orvosi egyetemi éveket Pesten és Bécsben töltötte. Tanárai a kor hírességei, köztük a magyar orvosi oktatás megalapozója, a szintén sárszentlőrinci Balassa János. Dr. Sass István, aki értekezését A szélütés címmel 1847-ben jelentette meg, Sauer professzor tanársegéde lesz a belgyógyászati klinikán, de a tehetséges ifjú orvosra nagy feladat vár a következő évben: a forradalmi kormányzat rábízza az esztergomi országos kórház vezetését. A hadi helyzet változtával Görgey tábori orvosa lesz, s a tábornokot a világosi gyásznapig követi. Rövid aradi fogság után ré•

irofesszorához fordul, s nem ódik, mert olyan ajánlólevelet kap, amely egyúttal igazolásul is szolgál 1849. november 19-e után. „Sass István orvos tudor az 1848 és 1849-diki tanévben a királyi Egyetemnél az orvosi kórodában segédorvosnak neveztetvén ki, súlyos hivatalának buzgó, serény eljárásával tökéletesen megfelelvén, teljes megelégedésemet érdemelte meg, úgy továbbá az orvos-növendékek kórodai kiképzésében résztvevén, a gyakorlati orvostan mezején alapos tapasztalatokkal, a kopogtatás és hallgatódzás kezelésében nem mindennapi jártasságot, a kórbonctanban pedig mélyebb avatottságot tüntete ki: ezért őtet mindennemű orvosi közállomásra, mint teljes tehetségű orvost alkalmasnak ezennel bizonyítom." Ha mi már tudjuk is, hogy a forradalom alatt megyénk fia egészen mással volt elfoglalva, orvosi minősítésében nincs okunk kételkedni: évtizedekkel később, amikor szűkebb hazánk betegei egy-egy jeles fővárosi orvosnál reméltek gyógyulást, azt rendre azzal hárították el a kollegák, hogy minek jönnek ide, hisz van maguknak Sassuk! Ezt a hírnevet a tamási Esterházy-uradalom és a megyei nemes családok közkedvelt orvosaként építgeti 1850-1865 között, majd az alkotmányos megújhodás kezdetén vármegyénk tiszti főorvosává választják. Ez legkevésbé sem hálás feladat akkor, amikor átlagban 4114 megyei honpolgárunkra jut egy orvos, s 1874-es megállapítása szerint „az újszülöttek majdnem fele 5-ik évéig elhal..., 100 halálozási eset közöl 12 éri el 60-ik évét". Nem csoda, ha kimondja: „Az egész társadalmi irányzatban valami rothasztónak kell lenni ott, hol a betegek közt 80% hal el a nélkül, hogy orvosi segélyt kísérlett volna meg..." Pedig ekkor már akár megelégeDr. Sass István A borjádi szülőház (Kutlik András rajza) dett ember lehetett volna, hiszen 1873-ban úgy megszervezte a kolerajárvány elleni védekezést, hogy megyénkben intézkedései nyomán jóval kevesebb volt a fertőzöttek és halottak aránya, mint másutt. (Országosan közel 200 000 áldozat halt meg 450 000 beteg közül.) Munkáját megbecsülték, elismerték, s a járvány elmúltával a Ferenc Józsefrendet kapta kitüntetésül. Amikor hét év múlva, 1881 júniusában a Tolnamegyei Orvos- és Gyógyszerészegylet közgyűlésén fölolvasta Az orvosi Hiedelemről című nagyszerű és úttörő tanulmányát, mindenki fejet hajt tudása, tapasztalata és erkölcsi példázata előtt. (Talán nem közömbös tudnunk, hogy Antall József, a későbbi miniszterelnök is ugyanezt tette 1986-ban az orvostörténeti könyvtár és múzeum igazgatójaként e rövid mű bemutatásakor...) Az orvosi Hiedelemről ma is hozzáférhető az Emlékeim Petőfi Sándorról című, 2000-ben Bonyhádon kiadott kötetben, amelyben a halhatatlan barátról a helyi és országos lapokban írott visszaemlékezései olvashatók. Talán nem meglepő a fenti életút után, hogy dr. Sass István az irodalomtörténet ítélete szerint ebben is a legmegbízhatóbb forrás, hű tanú, aki legföljebb saját szerepét és jelentőségét nagyolja el, a tényeket kristálytisztán közli. Élvezetes stílusát utoljára 1891 szeptemberében élvezhették Szekszárd lakói, akik közt negyed századig élt: a leánypolgári megnyitásán mondotta el magvas gondolatait a növendékeknek, köztük a jövendő első magyar professzornőnek, Dienes (akkor még Geiger) Valériának. Halála, 1891. december 3-a után szinte mindenki megfeledkezett róla, lakóháza emléktábla nélkül áll... Dr. Töttős Gábor