Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-11-04 / 37. szám
, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2001. NOVEMBER 4. Hétről hétre + Dr. Salgó László dandártábornokot nevezte ki Tolna megye rendőr-főkapitányának Orbán Péter országos rendőr-főkapitány. Dr. Salgó László Makó, majd Csongrád megye rendőr-főkapitánya volt. Amszterdami egyetemi tanulmányai után a Benelux államokban, mint belügyi attasé teljesített szolgálatot. Az új főkapitány december l-jén foglalja majd el a Tolna megyei főkapitányságon szolgálati helyét. •J. Lutz Hübner Gretchen című darabját mutatta be az elmúlt héten a Deutsche Bühne Ungarn, a Szekszárdi Német Színház. A darab a „klasszikus színház a színházban" cselekményre épül, a színészek Goethe Faustjának egy jelenetét próbálják, miközben az emberi magatartástípusokat, a színház világát állítják pellengérre. A darabot Uli Hoch rendezte, szerepeit Berzsenyi Zoltán, Hajós Cecília, Holler Márta és Kovács Gyula alakítja. •j. A bietigheim-bissingeni Ellentalgymnasium diákjainak színjátszó csoportja a Garay János Gimnáziumban és a Német Színházban is tartott előadást. A gimnáziumban Brecht Koldusoperáját, a színházban pedig Sartre: Zárt osztály című darabját mutatták be. A diákok a Garay János Gimnázium testvériskolájából érkeztek Szekszárdra, és mindkét előadással sikert arattak. •f „A Közlekedésért" Szakmai Érmet adományozott dr. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter a közlekedési hatóság területén hosszú időn át végzett kiemelkedő munkájáért Endrődi Istvánnak, a Tolna Megyei Közlekedési Felügyelet igazgatójának. Vásárlási láz kísérte a TESCO Áruház megnyitását A pénteki napon több ezren látogatták ki az új áruházba, de sokan csak hosszú sorban állás után tudtak vásárolni. A nyitás napjának estéjén zenés tűzijáték, a hétvégén pedig gyermekprogramok, vetélkedők, szórakoztató előadások, showműsorok várták a vásárlókat. Az ünnepélyes megnyitón Kocsis Imre Antal polgármester elmondta, hogy Szekszárd a városok lakosságszám szerinti sorrendjében a 30-35. helyen áll, de a TESCO 20. üzletének megnyitása kapcsán „előbbre lépett". A polgármester beszédében azt is elmondta, hogy reméli, hogy a jövő igazolni fogja a TESCO döntését, hiszen ha a szupermarket sikeresen működik, az jelentős adóbevételekhez juttatja a várost, illetve újabb beruházásokat indukálhat. Az új áruház üzletsorán több szekszárdi és Tolna megyei kereskedő is bérleti jogot szerzett, a Tolnatej Rt. pedig - egyelőre egyetlen szekszárdiként - beszállítója lett az áruháznak. * TANULTAK, VIZSGÁZTAK A TAKARÍTÁSBÓL. A Magyar Tisztítás^ technológiai Szövetség szervezésében 2001. október 19-én egyhete^B tanfolyamon vett részt 40 takarító, s szerzett a tanfolyamot befejező vizsgán Nemzetközi Épülettisztító Oklevelet. A képzésen a professzionális épülettisztítás mellett a résztvevők kémiai, higiéniai, mikrobiológiai és környezetvédelmi szaktudásra és szert tettek. Várhatóan az EUcsatlakozás után Magyarországon is vállalkozói tevékenységi engedélyt csak épülettisztítói szakvizsgával rendelkező válthat ki, illetve tarthat meg. Középületeket csak épülettisztító szakmunkások takaríthatnak úgy, mint ahogy az Európai Unió országaiban az jelenleg is működik. A tanfolyam egyik fő mondanivalója volt, hogy az állagmegóvási, egészségügyi, környezetvédelmi, biztonságtechnikai és közérzeti értékeinkhez nagyon is sok köze van a megfelelő takarításnak, azontúl pedig egy adott munkahely munkaerő-megtartási képességéhez is hozzájárul. Egy nyugodt ZUG a kultúráért Új helyen s újra találkozhatnak a művészlelkek, a művelődni vágyók. Október 12-én nyitotta kapuit a „ZUG" Ifjúsági, Művelődési és Művészeti Egyesület, immár a Garay tér 8-as szám alatt. (Bejárata a Német Színház mellett található.) A megnyitón részt vett Kocsis Imre Antal Szekszárd megyei jogú város polgármestere, aki nyolc évvel ezelőtt az elsők között adta aláírását az intézmény létesítéséhez. A kívül-belül megújult ZUG elsőként a Bartha Zalán vezette népzenei koncertnek adott otthont. Hónapokig húzódott a kérdés: mikor, miből s legfőképp hová kerül a művészeti centrumként működő egyesület? Dr. Bálás András vetette fel, hogy a ZUG a mostani címre költözzön, s a közgyűlés 230-s arányban elfogadta. Körtés József 1999. március 22. óta elnöke a ZUG-nak, tőle megtudtam: a költözés-felújítás négymillió forintba került. Ennek fele társadalmi munkát jelent, felét pedig a dr. Kiss Gyula igazgatta Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. biztosította. A felújítási munkák jelenleg is tartanak, feltehetően november l-jén tud teljes erővel indulni az „üzem". Újra várják majd a természetjárókat, a bicikliseket, az állatvédőket; lesznek irodalmiés zenés estek, népzenei- valamint moderntánc-bemutatók, a zeneiskolával együtt pedig komolyzenei programokat is szerveznek. Igazi színfoltot jelent a filmklub, ahol több mint háromszáz anyag közül válogathatnak a mozgókép rajongói: ezek többnyire művészfilmek, de szép számmal fordulnak elő koncertfilmek, életrajzi alkotások, vagy akár egészségügyi prevenciót megcélzó felvételek. A felsorolásból a színművészet sem maradhat ki: Pécsről jelezték, hogy fiatal színinövendékek szívesen szerepelnének akár több alkalommal is Szekszárdon. így fest hát dióhéjban a ZUG ez évi programja. Az egyesület szeretettel vár minden érdeklődőt, s nyitott a működéssel kapcsolatos javaslatokra, programtervekre, ötletekre. Szó esett belső megújulásról, mind személyi, mind eszközi szempontból. Számos civil szervezet társul majd a jövőben, például a Magyarországon élő külföldiek egyesülete, melynek elnök^^ Tatevoszjan Ármin. Eszközi szem^^ pontból újdonság a DVD-rendszer bevezetése. Halmosi István szervezőmunkájának és kapcsolatainak köszönhetően a könnyűzenei élet krémje fordult meg eddig is a ZUG falain belül, s nem lesz ez másképp a közeljövőben sem. Túl az eddig felsoroltakon, az induló s a már működő együtteseknek lehetőségük nyílik ingyen gyakorlásra a termekben. Végezetül néhány „apróság": bármilyen témával kapcsolatban készséggel hívnak előadókat, ha igény merül fel, s a fiatal festőpalántáknak sem kell elkeseredniük, ha eddig nem találtak alkalmat műveik kiállítására. A vadonatúj kiállítóterem ugyanis gondoskodik erről, ahol akár ma is megtekinthetőek Sörös Pál olajfestményei. Panyi Zita