Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-10-28 / 36. szám

SZEKSZÁRDI 2001. OKTOBER 28. VASÁRNAP M Vendégem a Gemenc presszóban Király Gabriella, akivel majd kilenc évvel ezelőtt, házasságkötése előtti napokban randevúztam. Akkor tavaszodott, most nyakunkon az ősz, s ebben az október végi szomorú időszakban jólesik visszaemlékezni egy kellemes Valentin-napi beszélgetésre. Király Gabriellával az eltelt évek alatt sok minden történt, szerencsére pozitív dolgok, amelyek viszont nem maguktól „jöttek". Ő és kilenc évvel ezelőtt választott élete párja sokat tettek érte. - Gabii Az előző beszélgetésünk a Nőkről nemcsak nőknek oldalon éppen Valentin napon került az olvasók kezébe, egy héttel az esküvőd előtt. Akkor még Müller Gabriella voltál, s azon viccelődtünk, Királyné nem szeretnél lenni... •

Örülök, hogy a névviselésnek a formáját választottam a házasságkötés után, valóban Királyné nem szerettem volna lenni, s úgy gondolom az egyszerűség és könynyen érthetőség miatt is szerencsés volt a választás. Arról nem beszélve, hogy szép ez a név, s ma már családunk három tagúvá válása óta egy családi nevet használunk. - Egyszóval Királyok vagytok, de ne szaladjunk előre az időben. Az akkori beszélgetésünkkor elmondtad mit tartasz fontosnak a házasságban: „Fontosnak tartom a közös terveket, a közös célokat, a közös felelősségvállalást." Kezdjük a tervekkel. .. - Mint minden fiatalnak az volt az első megvalósításra váró közös tervünk, hogy önálló otthont teremtsünk. Ez házasságunk első évében, éppen karácsonyra - mint egy egymásnak adott legszebb aján^Ék - meg is valósult. Akkor azt mondtad, szerettek utazni, szeretnétek egymást mint házastársak még jobban megismerni, mielőtt a következő nagy álmotokat, célotokat terveteket, a gyermekvállalást eldöntitek.... - Ez valóban így történt, hároméves házasok voltunk, amikor megszületett a fiunk István Péter, addig azoknak a feltételeknek a megteremtésével foglalkoztunk, összeszokni mint férj és feleség, készülni a szülőszerepre, amely után felelősen vállalhattunk gyermeket. - A névválasztás egyértelmű volt, amikor István Pétert vártátok? - Miután a férjem családjában tradíció, hogy fiúk az apa utónevét továbbviszik, természetes volt, hogy István lesz. A Pétert én szerettem volna, édesapám után. Ami nagyon megható emlékként megmaradt mindkettőnknek az az, hogy a szülés után amikor a férjemet megkérdezték mi lett a gyermek neve, ő Pétert mondott, amikor engem kérdeztek én István mondtam. Azóta István Péter ötéves lett, óvodás és Istinek szólítjuk. - A munkahelyed ugyanaz, mint kilenc évvel ezelőtt, a Paksi Nevelési Tanácsadóban intézetvezetőként dolgozol... - Az akkori beszélgetésünk előtt egy évvel kerültem az intézet élére pályázat útján, s most, amikor egy évtizede vagyok ott, elmondhatom, hogy gyógypedagógusi végzettségem mellé megszereztem a pszichológia diplomámat. Ezt a végzettséget ebben a vezetői munkakörben a törvény előírta számomra, amely egybeesett az én terveimmel és érdeklődésemmel. Nehéz évek vannak mögöttem, de nem egyedül kellett meg birkóznom ezzel a feladattal. - Megint visszautalnék az első beszélgetésünkre, amikor azt mondtad, te a házasságot csak úgy tudod elképzelni, ha az érzelmi biztonságra, bizalomra, közös felelősségvállalásra épül... - Sokan bátornak, sőt vakmerőnek tartottak, amikor a másfél éves gyermekem mellett elkezdtem újra a tanulást. Mi a férjemmel tudtuk, ez egy közös döntés, egy közös vállalás, s miután ő egy nagyon jó apa, bármennyire is többletfeladatot jelentett számára az, hogy én tanulok, közösen megoldottuk, s azt hiszem a gyermekünk ezt nem érezte meg. Abban az időben egy élő és mindennapi szoros kapcsolat alakult ki apa és fia között, aminek én nagyon örülök, s azt gondolom ami a gyermekem számára nagyon fontos. Természetesen voltak nehézségek, de szerencsésen túljutottunk rajtuk. S, hogy ez jól működik, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy most a férjem kezdett el tanulni. - Manapság egyre többször hallani arról, hogy emelkedik a problémás gyermekek száma. Neked, mint szakembernek mi a véleményed? Egyáltalán, ki a problémás gyerek? - Azt tudjuk a statisztikából, hogy egyre kevesebb gyerek születik, ugyanakkor a problémás gyerekek száma egyre nő. Ez a rohanó világ, mindenki fut a pénz után, szeretné tartani, vagy emelni az anyagi szintet, nagyon rányomja a bélyegét a családokra. A szülők fáradtan hazatérnek, esetleg a többedik másodállásból, már sem idejük, sem energiájuk nem marad a gyerekre, akkor sem minőségi az együttlét. Oda kellene figyelni a kezdődő problémákra, odafigyelni a gyerek igényeire, meghallgatni, de nemcsak meghallgatni, hanem megérteni is azt, amit mond, vagy éppen amit elhallgat. Egy figyelmes szülő a gyermek hallgatásából, a játékaiból, a kapcsolataiból is sok mindent kideríthet, megérezhet, megtudhat. Ne az legyen a „jó" gyerek, aki képes felszívódni, odaülni szó nélkül a televízió elé, hanem az, aki érdeklődik, aki kérdez. A gyerekeknek választ kell kapniuk a kérdéseikre, ezért fontos a minőségi együttlét, amit ki kell használni, s a gyermek kívánságai szerint alakítani. - Mi a véleményed arról, hogy a mai gyerekeket már egészen kicsi koruktól kezdve maximálisan terhelik a szülők, mondván sosem lehet tudni mire lesz szüksége az életben, sportoljon, tanuljon nyelvet, tanuljon zenét, táncot és még sorolhatnám... - A szülők szeretnék, ha a gyerek a saját elvárásaiknak felelne meg. A gyermek közben megszakad a teher alatt, elveszik a gyermekkora ebben a mókuskerékben, amibe a szülők belekényszerítik, s nem veszik figyelembe igényeit, terhelhetőségét, érdeklődését. A gyermek elsőként gyermek és nem kis felnőtt, s ezzel a szülőknek számolniuk kellene. A nagy elvárások miatt sokszor kerülnek a gyermekek hozzánk. Intézményünk magatartási, beilleszkedési tanulási nehézségekkel küzdő ép értelmű gyerekek nevelési tanácsadásával foglakozik, s bár érünk el eredményeket, sajnos a szülők úgy gondolják, már rendben van a gyerek, de ezzel csak elodázzák a problémát. - Mint édesanya és mint szakember mit üzensz a szülőknek, mire vigyázzanak, ha azt szeretnék, gyermekükből egészséges lelkű, kiegyensúlyozott felnőtt váljék ? - A fentieken túl, amit az odafigyelésről mondtam, üzenem, hogy bár valóban rohanó világban élünk, alakítsák úgy életvitelüket, hogy abban minél több hely jusson a gyermeknek. A közös élmények, a tartalmas együttlétek, az odafigyelés az, amire a gyermeknek szüksége van. Ellenzem a televíziózást, mert a gyermek az abban látottakat másként éli meg, mint mi, felnőttek, s nem tudja feldolgozni. Annyi negatív élmény éri a gyerekeket egyébként is a hétköznapi életben, hogy azt csak egy biztos, szeretetteljes, odafigyeléssel lehet ellensúlyozni. Ha választ kap az őt nyomasztó kérdésekre, ha figyelembe veszik igényeit, ha nem várnak tőle lehetetlent, ha az idő amit vele töltenek nem üres órákból ahol csak fizikális az együttlét - hanem minőségi együttlétből áll. Kedves volt randevúvendégeim! Kérem a megjelenő könyvhöz az új fényképek elkészítése végett, szíveskedjenek az alábbi időpontban a JANTNER FOTO szaküzletben (160-as alatt) megjelenni OKTÓBER 24-31. KÖZÖTT 10-18 ÓRÁIG. Köszönöm: Sas Erzsébet BIOPTRON KLUB kéthetente a Zepter előadótermében! • A következő foglalkozás időpontja: NOVEMBER 8., csütörtök 14-16 óráig. Tapasztalatcserék • Orvosi előadások • Közös továbbgondolkodás Szeretettel várunk minden kedves lámpatulajdonost és érdeklődőt! Szakszervezeti székház, IV. emelet