Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-10-28 / 36. szám

SZEKSZÁRDI 2001. OKTOBER 28. VASÁRNAP M Vendégem a Gemenc presszóban Ki­rály Gabriella, akivel majd kilenc évvel ezelőtt, házasságkötése előtti napok­ban randevúztam. Akkor tavaszodott, most nyakunkon az ősz, s ebben az ok­tóber végi szomorú időszakban jólesik visszaemlékezni egy kellemes Valen­tin-napi beszélgetésre. Király Gabriel­lával az eltelt évek alatt sok minden történt, szerencsére pozitív dolgok, amelyek viszont nem maguktól „jöt­tek". Ő és kilenc évvel ezelőtt válasz­tott élete párja sokat tettek érte. - Gabii Az előző beszélgetésünk a Nőkről nemcsak nőknek oldalon ép­pen Valentin napon került az olva­sók kezébe, egy héttel az esküvőd előtt. Akkor még Müller Gabriella voltál, s azon viccelődtünk, Király­né nem szeretnél lenni... • Örülök, hogy a névviselésnek a formáját választottam a házas­ságkötés után, valóban Királyné nem szerettem volna lenni, s úgy gondolom az egyszerűség és köny­nyen érthetőség miatt is szerencsés volt a választás. Arról nem beszél­ve, hogy szép ez a név, s ma már családunk három tagúvá válása óta egy családi nevet használunk. - Egyszóval Királyok vagytok, de ne szaladjunk előre az időben. Az akkori beszélgetésünkkor elmond­tad mit tartasz fontosnak a házas­ságban: „Fontosnak tartom a közös terveket, a közös célokat, a közös felelősségvállalást." Kezdjük a ter­vekkel. .. - Mint minden fiatalnak az volt az első megvalósításra váró közös tervünk, hogy önálló otthont te­remtsünk. Ez házasságunk első évében, éppen karácsonyra - mint egy egymásnak adott legszebb aján­^Ék - meg is valósult. Akkor azt mondtad, szerettek utazni, szeretnétek egymást mint házastársak még jobban megismer­ni, mielőtt a következő nagy álmo­tokat, célotokat terveteket, a gyer­mekvállalást eldöntitek.... - Ez valóban így történt, három­éves házasok voltunk, amikor meg­született a fiunk István Péter, addig azoknak a feltételeknek a megte­remtésével foglalkoztunk, össze­szokni mint férj és feleség, készülni a szülőszerepre, amely után felelő­sen vállalhattunk gyermeket. - A névválasztás egyértelmű volt, amikor István Pétert vártátok? - Miután a férjem családjában tra­díció, hogy fiúk az apa utónevét to­vábbviszik, természetes volt, hogy István lesz. A Pétert én szerettem volna, édesapám után. Ami nagyon megható emlékként megmaradt mindkettőnknek az az, hogy a szü­lés után amikor a férjemet megkér­dezték mi lett a gyermek neve, ő Pé­tert mondott, amikor engem kér­deztek én István mondtam. Azóta István Péter ötéves lett, óvodás és Istinek szólítjuk. - A munkahelyed ugyanaz, mint kilenc évvel ezelőtt, a Paksi Nevelési Tanácsadóban intézetvezetőként dolgozol... - Az akkori beszélgetésünk előtt egy évvel kerültem az intézet élére pályázat útján, s most, amikor egy évtizede vagyok ott, elmondhatom, hogy gyógypedagógusi végzettsé­gem mellé megszereztem a pszi­chológia diplomámat. Ezt a végzett­séget ebben a vezetői munkakör­ben a törvény előírta számomra, amely egybeesett az én terveimmel és érdeklődésemmel. Nehéz évek vannak mögöttem, de nem egyedül kellett meg birkóznom ezzel a fel­adattal. - Megint visszautalnék az első be­szélgetésünkre, amikor azt mond­tad, te a házasságot csak úgy tudod elképzelni, ha az érzelmi biztonság­ra, bizalomra, közös felelősségválla­lásra épül... - Sokan bátornak, sőt vakmerő­nek tartottak, amikor a másfél éves gyermekem mellett elkezdtem újra a tanulást. Mi a férjemmel tudtuk, ez egy közös döntés, egy közös vál­lalás, s miután ő egy nagyon jó apa, bármennyire is többletfeladatot je­lentett számára az, hogy én tanulok, közösen megoldottuk, s azt hiszem a gyermekünk ezt nem érezte meg. Abban az időben egy élő és minden­napi szoros kapcsolat alakult ki apa és fia között, aminek én nagyon örülök, s azt gondolom ami a gyer­mekem számára nagyon fontos. Ter­mészetesen voltak nehézségek, de szerencsésen túljutottunk rajtuk. S, hogy ez jól működik, mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy most a férjem kezdett el tanulni. - Manapság egyre többször halla­ni arról, hogy emelkedik a problé­más gyermekek száma. Neked, mint szakembernek mi a vélemé­nyed? Egyáltalán, ki a problémás gyerek? - Azt tudjuk a statisztikából, hogy egyre kevesebb gyerek szüle­tik, ugyanakkor a problémás gyere­kek száma egyre nő. Ez a rohanó vi­lág, mindenki fut a pénz után, sze­retné tartani, vagy emelni az anyagi szintet, nagyon rányomja a bélyegét a családokra. A szülők fáradtan ha­zatérnek, esetleg a többedik másod­állásból, már sem idejük, sem ener­giájuk nem marad a gyerekre, akkor sem minőségi az együttlét. Oda kellene figyelni a kezdődő problémákra, odafigyelni a gyerek igényeire, meghallgatni, de nem­csak meghallgatni, hanem megérte­ni is azt, amit mond, vagy éppen amit elhallgat. Egy figyelmes szülő a gyermek hallgatásából, a játékai­ból, a kapcsolataiból is sok mindent kideríthet, megérezhet, megtudhat. Ne az legyen a „jó" gyerek, aki képes felszívódni, odaülni szó nél­kül a televízió elé, hanem az, aki ér­deklődik, aki kérdez. A gyerekek­nek választ kell kapniuk a kérdése­ikre, ezért fontos a minőségi együtt­lét, amit ki kell használni, s a gyer­mek kívánságai szerint alakítani. - Mi a véleményed arról, hogy a mai gyerekeket már egészen kicsi koruktól kezdve maximálisan terhe­lik a szülők, mondván sosem lehet tudni mire lesz szüksége az életben, sportoljon, tanuljon nyelvet, tanul­jon zenét, táncot és még sorolhat­nám... - A szülők szeretnék, ha a gyerek a saját elvárásaiknak felelne meg. A gyermek közben megszakad a teher alatt, elveszik a gyermekkora ebben a mókuskerékben, amibe a szülők belekényszerítik, s nem veszik fi­gyelembe igényeit, terhelhetőségét, érdeklődését. A gyermek elsőként gyermek és nem kis felnőtt, s ezzel a szülőknek számolniuk kellene. A nagy elvárások miatt sokszor kerül­nek a gyermekek hozzánk. Intéz­ményünk magatartási, beilleszke­dési tanulási nehézségekkel küzdő ép értelmű gyerekek nevelési tanácsadásával foglakozik, s bár érünk el eredményeket, sajnos a szülők úgy gondolják, már rendben van a gyerek, de ezzel csak elodáz­zák a problémát. - Mint édesanya és mint szakem­ber mit üzensz a szülőknek, mire vi­gyázzanak, ha azt szeretnék, gyer­mekükből egészséges lelkű, kiegyen­súlyozott felnőtt váljék ? - A fentieken túl, amit az odafi­gyelésről mondtam, üzenem, hogy bár valóban rohanó világban élünk, alakítsák úgy életvitelüket, hogy ab­ban minél több hely jusson a gyer­meknek. A közös élmények, a tar­talmas együttlétek, az odafigyelés az, amire a gyermeknek szüksége van. Ellenzem a televíziózást, mert a gyermek az abban látottakat más­ként éli meg, mint mi, felnőttek, s nem tudja feldolgozni. Annyi negatív élmény éri a gyere­keket egyébként is a hétköznapi életben, hogy azt csak egy biztos, szeretetteljes, odafigyeléssel lehet ellensúlyozni. Ha választ kap az őt nyomasztó kérdésekre, ha figye­lembe veszik igényeit, ha nem vár­nak tőle lehetetlent, ha az idő amit vele töltenek nem üres órákból ­ahol csak fizikális az együttlét - ha­nem minőségi együttlétből áll. Kedves volt randevúvendégeim! Kérem a megjelenő könyvhöz az új fényképek elkészítése végett, szíveskedjenek az alábbi időpontban a JANTNER FOTO szaküz­letben (160-as alatt) megjelenni OKTÓBER 24-31. KÖZÖTT 10-18 ÓRÁIG. Köszönöm: Sas Erzsébet BIOPTRON KLUB kéthetente a Zepter előadótermében! • A következő foglal­kozás időpontja: NOVEMBER 8., csütörtök 14-16 óráig. Tapasztalatcserék • Orvosi előadások • Közös továbbgondolkodás Szeretettel várunk minden kedves lámpatulajdonost és érdeklődőt! Szakszervezeti székház, IV. emelet

Next

/
Thumbnails
Contents