Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-09-30 / 32. szám

SZEKSZÁRDI <SVASÁRNAP 2001. SZEPTEMBER 30. ERDEKLI? BEMUTATJUK! A zene, a vallás és a szoros családi kötelék... Dr. Muth Lajos, a kórház főigazgatófőorvosa a jelképes stafétabotot Kajsza Bélának, az egyik szekszárdi autószerviz vezetőjének adta át azt javasolva, faggassam őt arról, hogy a mai világ sokféle kihívása ellenére hogyan tudta mindhárom fiát jóravaló, tisztességes emberré nevelni. - Három fiam van: Béla 24 és fél éves, Péter áprilisban múlt 22, Palkó pedig most töltötte be a 21. évét. - Mivel foglalkoznak a fiúk, illetve fiatalemberek? - Béla dolgozik, Tengelicen egy osztrák tulajdonú mezőgazdasági kft.-nek az intézője. Lovakkal, marhákkal és földdel foglalkozik. - Ő hol végzett? - Mind a hárman Palánkra, a Csapó Dániel Mezőgazdasági Szakképző Intézetbe jártak. Bélus az érettségi után az általános mezőgazdasági technikusi szakon végzett, Péter és Palkó pedig borász és üdítőkészítő technikusok, s mindketten a világbanki tagozaton végeztek, ám egyikük sem maradt meg szakmája mellett. Péter harmadéves pedagógia-ének szakos főiskolai hallgató, Palkó szintén tanul: Pécsre jár a művészeti szakközépiskola konzervatóriumába, harsona szakra. - Veled együtt - a nagyon régi ismeretség okán tegeződünk - fiaid is muzsikálnak, ugye? - Természetesen. Péter tangóharmonikázik, kürtön, harsonán, szájharmonikán, gitáron, zongorán játszik. Bélus pedig trombitál, Pali pedig a harsonát választotta. Mindannyian egy, vagy több zenekarban játszunk, közülük néhányat sorolok föl: Szekszárd Big Band, Szekszárdi Juniors Stars, Ifjúsági fúvószenekar. - A zene szeretete is formálta a fiúkat, nyilván ebben a vallásosság is nagy szerepet játszott természetesen az örökölt gének mellett. - Feleségem, Klári református volt, én pedig katolikus vagyok. A fiúk elsősorban azért lettek reformátusok, mivel én költöztem a református közegbe, s meggyőződésem, hogy a nagyszülői hatás meghatározó a gyerekek nevelésében. - Említetted Klárit... Nagyszerű, sőt rendkívüli ember volt, nagyon sokan szerették, tisztelték. Beszélgethetünk róla is? Bántana, ha ezzel sebeket tépnék föl. - Szívesen beszélek Kláriról, hiszen ő itt van bent a szívemben. Szeptember 13-án volt öt éve, hogy örökre elbúcsúztunk tőle. Pali két nap múlva töltötte be a 16. évét, s még Klári rendelte meg a szülinapi tortáját. Szeptember 6-ára, az születésnapomra ő sütötte meg a tortát, de jórészt ülve készítette, mert akkor már nagyon gyenge volt. Igaz, olyan hihetetlen erő volt benne, hogy akik nem ismerték közelebbről, nem látták rajta a súlyos betegség jeleit. - Milyen nevelési elveket követtetek fiaitokkal kapcsolatban? Mi az, ami meghatározta őket egy életre? - Csak megjegyzem, a gyermekkor kihat az ember egész életére. Ne gondold, hogy szigorú elvek mentén neveltük a fiúkat. Mi azt adtuk nekik, amit mi kaptunk szüléinktől, azaz olyan szeretetet, olyan érzelemgazdag légkört, amit az anyagiak nem pótolhatnak. Klárival mi is olyan családokban nőttünk fel, ahol szó nem volt a dúskálásról, de még a bővelkedésről sem. Ám az érzelmi oldal mindkettőnknél kiteljesedett. Mindkettőnkbe beleivódott ennek a fontossága. Bár hozzáteszem, hogy Klári óvónőként foglalkozott a lélektannal, pedagógiával, ami gyermekeink javát is szolgálta, de a tradíció volt a meghatározó. A szülők szeretete, tisztelete például nálunk és gyermekeinknél is belülről jött, s nem terhet jelentett. Esetünkben külön szerencse volt, hogy Klári humán beállítottsága és az én racionalitásom jól kiegészítette egymást. Emellett, mint már említettem, a zene és a hozzákapcsolódó élmények - Klári kórusban énekelt - is jótékonyan formálták gyermekeinket, de bennünket is. - Arra emlékszem, hogy te hétéves korodtól játszottál a bátaszéki úttörőzenekarban. Fiaidat menynyire kellett orientálni a zene irányába? - Azt gondoltuk, hogy a zene adta élményeket föl kell kínálni a gyerekeknek. De ennél az volt a lényegesebb, hogy a napi kötelező dolgok - tanulás, munka - mellett valamit kell csinálnia az embernek. Fát faragni, vagy festeni, illetve muzsikálni, már mindegy is. Ám mivel mi mindketten a zenéhez vonzódtunk, s abban segíteni is tudtunk a gyerekeknek, így némileg feléje irányítottuk őket. Az persze érdekes dolog, hogy menynyire kellett motiválni és erőltetni a dolgot... Azt tudom, ha nincs szülői ráhatás, a gyerek magától nem választ plusz feladatokat. Különösen olyanokat nem, ami nem megy azonnal, ami nem hoz nyomban sikereket. Mert ugye, a gyakorlásnál sokkal egyszerűbb kint focizni, vagy tévézni a hűvös szobában. - Egyetértek, hiszen a gyerekek tízéves koruk körül hajlamosak a magamutogatásra, ebből következően az azonnali sikerre vágynak. Fiaid alsó tagozatosok voltak, amikor elkezdtek zenét tanulni. Nem volt nyafogás a gyakorlás miatt? - Dehogynem. De csak olykor, hiszen hamar megérezték a zene adta örömöt. Palkó amikor már technikusnak tanult, minden hétfőn önszántából fölkelt reggel négy órakor, a fél hatos busszal Pécsre utazott, s elvégezte a művészeti szakközépiskolában az előképzőt saját döntése nyomán. Szekszárdon heti tíz-tizenkét szolfézs órát vett, három zenekarban játszott és gyakorolt. Mellette nagyon szép eredménnyel végezte el a technikumot. Persze, Palkó nagyon ideges volt, amikor közeledett a konzervatóriumi felvételi ideje. És képzeld el, jött a levél, hogy felvételi nélkül - tekintettel az addig végzett munkájára - vették föl. - Soha nem kényszerültél hajnalban kikönyörögni az ágyból? - Soha. Miközben büszke voltam fiam vállalására, azt mondtam neki, amíg tudom, biztosítom számodra a lehetőséget, neked egy a dolgod, amit vállalsz, azt becsülettel csináld. - Okozott-e gondot nálatok a fiúk önállóságra való törekvése, vagy az az igény, hogy saját felelősségükre hozzanak meg fontos döntéseket? - Nem, mi nagyon együtt vagyunk a fiúkkal, mindent megbeszélünk, s igényt tartunk egymás véleményére. És persze, van egymásra időnk. Elcsépelt dolog azt mondani, hogy mindenkinek arra jut ideje, amire akarja, ám igaz. Olyan szülők is vannak, akik nem is elsősorban az idő hiánya miatt nem foglalkoznak gyermekeikkel, hanem azért nem, hogy elkerüljék a konfliktusokat. Gondok forrása, ha a kiforratlan gyerekekre a szülő mindent ráhagy. Okosan és örömükre kell foglalkozni velük. Amikor kicsik voltak a fiúk, életkoruknak megfelelően mindent megbeszéltünk, este mindegyiknek megvolt a maga választotta meséje, majd az éneke, utána következett a közös mese és az együtt imádkozás. - Most is gyakoroljátok a vallást? - Igen. A vallásosság tekintetében is irányítottuk a fiúkat, ahogyan a zene kapcsán már említettem. Mert vannak dolgok, amelyeknél irányítani kell a gyerekeket, mint a napirend kialakításában, a tanulásban. Mindez fejleszti az ember belső rendjét és az igényességét. - A zenetanulás és a muzsikálás, vagy a vallás gyakorlása sok időt vesz igénybe... ^fc - Tudom, mire akarsz kilyukacF ni. Meglátásom szerint mindezek prevenciót jelentettek sok dologgal szemben, bár részünkről ilyen tudatosság nem működött, inkább a mi megtapasztalásunkból következett sok minden. De tény, hogy a fiúk nem fogyasztanak alkoholt, nem dohányoznak, a drogot nem is szívesen említem... Azt viszont igen, hogy életük teljessé vált és soha nem unatkoznak. - Hogyan dolgoztátok föl a nagyon nehéz napokat, hónapokat? - Borzasztóan nehéz volt. Hónapokig nem tértem magamhoz. Sokat köszönhetek a barátaimnak, akiknek a segítségével ráébredtem: el kell döntenem, hogy tönkre megyek-e a búsulásban, a szenvedésben, vagy talpra állok a gyerekeimért. Természetesen az utóbbi mellett döntöttem. Klári halálát követő napon szerepelnünk kellet^^ volna Bátaszéken, a valamikor ott élt svábok eltranszporálásának évfordulóján. Erre már hónapokkal korábban fölkérte a „Kajsza kvartettet" Bognár Jenő polgármester. Nem könnyen hoztuk meg a döntést, de elmentünk. A vasútállomáson, a sínek között állva játszottuk a Himnuszt, ahogyan annak idején Schön Miska bácsi fújta szaxofonon. Velünk volt édesapám is, aki mindig mindenhova elkísér bennünket. Nem emlékszem mi, de valami baki történt az állomáson. Egymásra néztünk, s mind az öten nevettünk. Béla fiam néhány nap múlva azt mondta, ott a sínek között érezte meg, hogy sikerül átélnünk a velünk történt tragédiát. - Köszönöm, hogy a szívszorító történetet megosztottad az olvasókkal. .. Ki következzék a sorozatban? - Jó lenne, ha a jogot végzett dr. Varga Katalin körjegyző arról szólna, hogy két kislánya mellett miként tud felelősséget vállalni két településért. V. Horváth Mária