Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-06-24 / 23. szám

DoP SZEKSZÁRDI 2001. JUNIUS 24. VASÁRNAP M Árvízkárosult gyerekek látogatása megyénkben Június 12-én, kedden a polgármesteri hivatal dísztermét gyerekzsivaj töltöt­te be. Történt ez pedig azon okból, hogy azon a héten hétfőtől péntekig a tiszai árvíz sújtotta területekről érke­zett két autóbusznyi általános iskolás, akik Szálkán táboroztak, a keddi na­pon kis megyeszékhelyünk történelmi érdekességeivel, látnivalóival ismer­kedett. De az egész napos városné­zést és múzeumlátogatást megelőző­en Kocsis Imre Antal polgármester úr fogadta őket. A vendégek eleinte kissé feszé­lyezettek voltak, de a polgármester úr közvetlensége és Szekszárd tör­ténelmének érdekes és vázlatos is­mertetése hamar feloldotta a han­gulatot, de amikor arra a számunk­ra talán nem is igazán felfogható, legfeljebb átérezhető borzalomra, az árvízre kérdezett rá, csak szór­ványos, ritka feleleteket kapott. Én sem jártam jobban, habár en­gem nem terhelt a generációs ellen­tét és jónak mondható kis beszél­getés alakult ki köztem és két nyol­cadikos srác, Baráth Gergő és Nyá­ri Zoltán között, az árvíz iránt ér­deklődő kérdéseim mégis rövid, tö­mör válaszokra lyukadtak ki. Any­nyit sikerült megtudnom, hogy a csoport nem egy helyről érkezett. Ők Csarodáról jöttek, abból a falu­ból, mely a tarpai gátszakadáskor került víz alá. Egyszer csak haza­küldték őket az iskolából, mert „jön a víz". Este a nők és a gyere­kek már buszra is szálltak, és egy hétig haza sem térhettek a távolab­bi rokonoktól vagy más települése­ken kialakított kényszerszállások­ról. A legszörnyűbb látvány mégis akkor fogadta őket, mikor hazaér­keztek. A falunak csak egy részét sújtotta az ár, de a károk hatalma­sak voltak. A legfontosabbnak mégis a mihamarabbi rendbetételt tartották és tartják ma is, gyakran emlegették az „élet nem áll meg" igazságát. Tudják, hogy árvíz bár­mikor lehet, de azt azért tapasztal­ták, hogy ez csak a vályogházakat érintette komolyabban, a téglahá­zak kevésbé károsodtak, és a meg­kezdődött, ám lassan haladó újjá­építés során épülő házakat talán nem fenyegeti hasonló veszély, és éppen ezért tudnak bizakodóan előre tekinteni. A környék általános iskoláinak jobb tanulói vehettek részt ezen az egyhetes táborozáson, ami egyfajta segítség is volt számukra, hiszen az árvíz „elmosta" a nyaralásra szánt anyagi keretet is. A csoport­ban nehezen lehetett olyan diákot találni, aki már járt volna az or­szágnak ezen a táján, és a kikap­csolódás mellett sok érdekes prog­ramon is részt vehettek: Paksra, az atomerőműbe is ellátogattak, és a szörnyűségeket elfeledve nem, de talán kipihenve térhettek haza. EERicam The Notebook Company Még mindig Akcióban!! Gericom Webboy 14.1" TFT Celeron 800Mhz, 64MB, 6GB HDD, 24xCD, 56k, 10/100 ethemet... 299.900.-Ft + Áfa!!! Újdonság!!! Gericom Webboy 15.1" TFT PIII866Mhz, 128MB, 10GB HDD, 24xCD, 56k, 10/100 ethemet... 399.900.-+ Áfa!!! EeRICOUI CO. KrT. 7100 Szekszárd, Rákóczi u. 34. Tel.: 74/510-092 www.gericom.net SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOT HIRDET SZEKSZÁRD MEGYEI JOGÚ VAROS POLGÁRMESTERI HIVATALA PÁLYÁZATOT HIRDET SZEK P( PÁL beruházási előadó munkakör betöltésére Pályázati feltételek: - szakirányú felsőfokú végzettség, - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet. A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó legfontosabb személyi adatait, - részletes szakmai önéletrajzát, addigi munkaköreinek ismertetését, - jelenlegi munkakörét, beosztását. A pályázathoz csatolni kell: - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizo­nyítványt, - a képesítést igazoló dokumentumok má­solatait. ^hA pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - építőmérnöki végzettség, - több éves közigazgatási gyakorlat, - közigazgatási alapvizsga, - beruházások lebonyolításában szerzett gyakorlat. Az állás betöltéséről Szekszárd Megyei Jogú Város Jegyzője dönt. Az illetmény megállapítása a köztisztviselők jog­állásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján törté­nik. - A kinevezés határozatlan időre szól. Az ál­lás a pályázat elbírálását követően azonnal be­tölthető. A pályázatot „Beruházási előadó" jeligével ellá­tott zárt borítékban Szekszárd Megyei Jogú Vá­ros jegyzőjéhez (7100 Szekszárd, Béla tér 8.) kell benyújtani. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. július 15. A pályázat elbírálásának határideje: A benyújtási határidőt követő 15. nap. A betöltendő munkakörről felvilágosítást Szeleczki József műszaki irodavezető nyújt a 74/419-618-as telefonszámon. könyvelő munkakör betöltésére Pályázati feltételek: - közgazdasági szakközépiskolai végzett­ség, - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet. A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó legfontosabb személyi adatait, - részletes szakmai önéletrajzát, addigi munkaköreinek ismertetését, - jelenlegi munkakörét, beosztását. A pályázathoz csatolni kell: -3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizo­nyítványt, - a képesítést igazoló dokumentumok má­solatait. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - mérlegképes könyvelő szakképesítés, - több éves közigazgatási gyakorlat, - költségvetés területén szerzett gyakorlat, - közigazgatási alapvizsga. Az állás betöltéséről Szekszárd Megyei Jogú Város Jegyzője dönt. Az illetmény megállapítása a köztisztviselők jog­állásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján törté­nik. - A kinevezés határozatlan időre szól. Az ál­lás a pályázat elbírálását követően azonnal be­tölthető. A pályázatot „Könyvelő" jeligével ellátott zárt bo­rítékban Szekszárd Megyei Jogú Város jegyző­jéhez (7100 Szekszárd, Béla tér 8.) kell benyúj­tani. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. július 15. A pályázat elbírálásának határideje: A benyújtási határidőt követő 15. nap. A betöltendő munkakörről felvilágosítást dr. Sebestyén Istvánná nyújt a 74/411-133-as te­lefonszámon. MEGYEI JOGÚ VÁROS i/IESTERI HIVATALA ATOT HIRDET kertész munkakör betöltésére Pályázati feltételek: - kertészmérnöki végzettség, - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet. A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó legfontosabb személyi adatait, - részletes szakmai önéletrajzát, addigi munkaköreinek ismertetését, - jelenlegi munkakörét, beosztását. A pályázathoz csatolni kell: -3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizo­nyítványt, - a képesítést igazoló dokumentumok má­solatait. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: - közigazgatási alapvizsga, - több éves közigazgatási gyakorlat. Az állás betöltéséről Szekszárd Megyei Jogú Város Jegyzője dönt. Az illetmény megállapítása a köztisztviselők jog­állásáról szóló 1992. évi XXIII. tv. alapján törté­nik. - A kinevezés határozatlan időre szól. Az ál­lás a pályázat elbírálását követően azonnal be­tölthető. A pályázatot „Kertész" jeligével ellátott zárt bo­rítékban Szekszárd Megyei Jogú Város jegyző­jéhez (7100 Szekszárd, Béla tér 8.) kell benyúj­tani. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. július 15. A pályázat elbírálásának határideje: A benyújtási határidőt követő 15. nap. A betöltendő munkakörről felvilágosítást Szeleczki József műszaki irodavezető nyújt a 74/419-618-as telefonszámon.

Next

/
Thumbnails
Contents