Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-05-20 / 3. szám - Városi Vasárnap

6. VIR VÁROSI VASÁR NAP 2001. május 13. EMLÉKEZŐ SZAVAK SZEKSZÁRD PROFESSZORASSZONYÁRÓL Dienes-hagyaték a Babit

s-ház

ban Az XIX. század oly sok jeles szülöttel ajándékozta meg hazánkat, hogy némelyikükről hajlamosak vagyunk nagyságukhoz mérten keveset szólni. Nekünk, szekszárdiaknak azonban éltetnünk kell azokat, akik a világot járva szülővárosukként vitték Szekszárd hírét, és így mindanynyiunknak juttattak a rájuk áradó dicsfényből. Nem túlzó szavak ezek, ha Babits Mihályra gondolunk, sem ha Dienes Valériára, akinek születésének közelgő évfordulója alkalmából íródtak e sorok. S hogy mellette éppen a költőóriás neve került megemlítésre, az sem véletlen. A mai Babits Emlékház és a nappali otthonként működő Dienesház a két géniusz szülőháza volt egykoron. Ők ketten nem csupán szomszédok, de egymást tisztelő, őszinte barátok is voltak. Dienes Valéria 1878. május 25-én látta meg a napvilágot Geiger Valériaként, és 1978-ban hunyt el. Ez a csaknem száz év a mély filozófiai gondolatok, a tudományok megismerése, és egy teljesen új irányzat megteremtése jegyében telt. És nem utolsó sorban a „nő" elismertetése jegyében. Dienes Valéria igazi nő volt, aki úgy vélte: a női vélemény nélkül valami hiányozna a társadalomból. A szekszárdi lapok folyamatosan tudósítottak az első magyar filozófusnő életútjának jeles eseményeiről. Az első nők közt hallgató volt a budapesti egyetemen, doktorrá avatták a párizsi Sorbonne-on. A mélyen vallásos, bölcs asszony barátai a kor legnagyobbjai voltak, férje, Dienes Pál, matematika professzor. Párizsi útja során ismerkedik meg a mozdulatművészet alapjaival, melyet később továbbfejleszt és egy egészen új irányzatot teremt, melyet orkesztikának keresztel. Dienes Valéria munkássága, filozófiai gondolatai mind az utókor öröksége. Az iránta való tisztelet szép jele volt, hogy 1991-ben megjelent Dr. Töttős Gábor róla szóló tanulmánykötete. Tulajdonképpen a helytörténész munkásságának köszönhető, hogy városunk újra felfigyelt neves szülöttére. Ebben az évben vette fel nevét a 4-es Számú Általános Iskola. Azóta minden év május 25-e tanítás nélküli munkanap az intézményben, sporttal, matematika és helytörténeti vetélkedőkkel telik az idő. 1992 óta márványtábla jelzi a Dienes- ház falán, hogy neves szülöttje volt, Fusz Gyögy szobrászművész pedig bronzba öntötte a tudósnő portréját. A közelgő évforduló mindenképp emlékezetes lesz: a nevét viselő iskola működésének 35. évét ünnepli. 2001. május 25-én a Babits-házban Dienes-szoba avatásra kerül sor. Ez a Wosinsky Mór Megyei Múzeum és a híres asszony fia, Dr. Dienes Gedeon és neje, Dienes Maya segítségével, és persze a hagyaték önzetlen átadásával valósulhatott meg. A Babits-ház bejáratától jobbra nyílik egy helyiség, ahol Dienes Valéria személyes tárgyai, széke, íróasztala, családi fényképei kerülnek kiállításra. It| helyezik el mozdulatművészet-tanulmányait, filozófiai munkásságának gyümölcseit és levelezését Babits Mihállyal. A Német Színházban ez alkalomból a Dienes Valéria nyomdokain járó „Még 1 Mozdulatszínház" tagjai lépnek fel május 25-én, a Dienes-szobát Kocsis Imre Antal polgármester nyitja meg, az ünnepségen az iskola tanulói is adnak műsort. Kissé különös és az utókor tisztelgése is, hogy a két szellemi nagyság újra egymás közelében él tovább- hagyatékaik által. N.M. EFFI BRIEST A SZÍNPADON Bemutató a Német Színházban Theodor Fontane (1819-1889) a 19. századi német próza kimagasló kritikai realista mestere, híd Goethe és Thomas Mann között. Olyan műveket, típusokat teremtett, a művészi általánosításnak olyan fokát érte el, hogy legjobb művei, különösen az Effi Briest - ahogy legnagyobb tanítványa, Thomas Mann emlékezik -, az európai elbeszélő próza királyi ékszere, amellyel az öreg Fontane a német irodalomból a világirodalomba emelkedik. A jellegzetes fontanei írásmód legfőbb gyökere az, hogy összesűrűsödik benne hosszú életének minden tapasztalata, élményanyaga. „Mindent kívülről tudok" - mondja, mielőtt megjelennek első regényei, s úgy tartja, hogy életének hatvan éve csak készülődés, csak tanulmányút volt ahhoz, hogy művésszé válhassék, hogy elérhesse legfontosabb írói igényét: „a puszta tartalomhoz valami személyes elemnek kell hozzájárulnia, amelyről rögtön felismerni: óh, hiszen ez ő". Az Effi Briest a Bováryné és az Anna Karenina témakörének sajátos német változata, egy kényszerházassággal gúzsba kötött ifjú asszony kitörési kísérlete, a konvenciók reménytelenül bezárt világából való menekülése lenne..., de már az első fejezetek exponálják a drámát. A formai szempontból is a német regényirodalom legnagyobbjai közé tartozó műben rögtön érezzük, hogy nem lehet jó vége Effi házasságának, amellyel életét anyja hajdani udvarlójához köti. A nemesi családból származó Effi szinte észrevétlenül és csak lobbanásnyira szerelmi kalandba sodródik egy őrnaggyal, s erre jóval később fény derül. Férje eltaszítja, egyetlen gyermeküket az apai házban nevelik tovább. Effi Briest a korabeli Poroszországban magára marad, teljesen egyedül, kitaszítottként. Szülei is csak közvetlenül halála előtt fogadják viszsza - későn. A regény utolsó fejezete epilógus, amelyben Fontane világosan leszögezi az egész társadalom felelősségét Effi tragédiájáért. A kötelező olvasmányként is számon tartott mű színpadra állítása Rainer Werner Fassbinder forgatókönyve alapján került, Clemens Bechtel rendezésében. A szereplők: Effi: Frank Ildikó Instetten: Berzsenyi Zoltán ™ Briest úr: Harmath Albert Briest asszony: Holler Márta Crampas: Rupnik Károly Johanna: Hadzsikosztova Gabriella Gieshübler: Kovács Gyula Az előadás létrejöttét MainTauber-Kreis is támogatta. Németh Judit