Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)
2001-04-29 / 16. szám
, SZEKSZÁRDI VASÁRNAP A SPONTÁN SAJTÓPRIVATIZÁ CIÓ DISZKRÉT BÁJA Volt egyszer egy vadkelet (Közép-Európa) Szenzációs könyvet lehetne írni róla, Oscar-díjas filmet lehetne készíteni belőle. Fehér Ibolya társadalomkutató (MIÉP) csupán csak kb. kétórás előadást tartott (természetesen a teljesség igénye nélkül) a spontán privatizációnak álcázott szabadrablásokról. A rendszerváltozás kezdetén az akkori zavaros átmeneti időszakban, amikor a kipihentebb, piacgazdaságra rendkívül rugalmasan átálló, alkalmazkodó agyakban még annak a lehetősége is komoly formában megfordult, hogy a focimeccseken mérkőzés közben is meg lehessen változtatni a játékszabályokat, úgy járkáltak keresztül-kasul az országban a gyanúsabbnál kétesebb kinézetű szerencselovag befektetők, mint mi, csóró magyarok azóta is a bálásbutikokban. Persze az igazsághoz tartozik az is, hogy egy kis agyafúrtságért, szélhámosságért akkoriban sem kellett a szomszédba rohangálnunk. Kiválóan prosperáló nyereséges üzemek, gyárak, vállalatok mentek akkoriban egyik pillanatról a másikra tönkre, hogy aztán jutalmul a csődbűntettet elkövetők kezére kerüljenek bagóért vagy ingyen - az Matematika 5. évfolyam I. Dobribán Edgár • Kolozs II. Asztalos Örs - Szeben III. Molnár Tímea - Temesvár Matematika 6. évfolyam I. Balogh Endre - Kolozs II. Hlavathy Kata - Kovászna Orbán Zoltán - Szatmár III. Bedő Zsolt-Zoltán - Erdővidék Dénes Péter - Csíkszereda Fekete Balázs - Kovászna Hudák Mónika - Szeben Máté István - Sepsiszentgyörgy Sárvári Kinga - Dienes V. Ált. Isk. Matematika 7. évfolyam I. Árvay Zsófia - Dienes V. Ált. Isk. Daday Csaba - Bihar m. Márkus András - Kolozs Matematika 8. évfolyam I. Miklós Gábor - Csíkszereda II. Rákos Dániel - Szatmár III. Mezei Botond - Kolozs Fizika 7-8-9. évfolyam I. Molnár Tamás - Szekszárd (5 sz. Ált. Isk.) II. Tancsa Balázs - Szekszárd (Babits M. Ált. Isk.) III. Horváth Gábor - Szekszárd (Babits M. Ált. Isk.) ügyesebbek még állami támogatást is kaptak, csak vigyék... Szóval, az úgynevezett spontán privatizáció viselt dolgai nagy valószínűséggel nem fognak a magyar történelem aranylapjaira kerülni. Ezt az általános ismertetést emlékeztetőül azért tartottam szükségesnek leírni, mert Fehér Ibolya a téma nagysága és szerteágazó volta miatt még a sajtóprivatizációnak is csak egy kis szeletével foglalkozott, nevezetesen arról beszélt a Bocskai Szabadegyetemen tartott előadásában, hogy a megyei napilapok (egy kivételével) mi módon cseréltek gazdát. Előadásában többnyire a Békés megyei kutatásaira hivatkozott, mert a legtöbb terhelő adatot, dokumentumot ebben a megyében sikerül összegyűjtenie. Fehér Ibolya már előadása kezdetén axiómaként leszögezte, a magyar média túlnyomó részét ma is a baloldal uralja, és ez a dolog nagy részben annak" köszönhető, hogy az MSZMP utódpártjának, az MSZP-nek '89-90-ben fondorlatos, máig sem minden részletében tisztázott módon sikerül először 7, majd ezt követően a Győr-Sopron megyei lap kiFifikás fizika 7-8-9. évfolyam I. Bombicz Norbert - Farkasd (Szlovákia) II. Vörös Lajos - Deáki (Szlovákia) III. Sághy György - Vágsellye (Szlovákia) Árpa Gergely - Ungvár (Ukrajna) Versmondás 5-6. évfolyam I. lábár Dániel - Garay János Gimn.-8.osztályos II. Molnár Imola - Erdővidék III. Haraszti Ágnes - V. sz. Ált. Isk. Versmondás 7-8. évfolyam I. Trojnaja Anikó - Kárpátalja II. Kádár András - Szekszárd (V. sz. Ált. Isk.) Szabó Andrea - Pered III. Gallger Márk-Szekszárd (V.sz. Ált. Isk.) Horváth Anita - Felsőszeli Próza 5-6. évfolyam I. Fecske Hajnalka - Hidaskurt II. Pál Edina - Farkasd III. Lovász Krisztián - Szekszárd (Babits M. Ált. Isk.) Próza 7-8. évfolyam I. Pónya Balázs - Felsőszeli II. Ember Emese - Kárpátalja III. Mészáros Karolina - Zsigárd vételével a fennmaradó 11 másik megyei lapot is szocdem. beállítottságú befektetők kezére átjátszani, és így sikerült bebetonozni a gazdasági, vagyoni viszonyokat, és megteremteni a média területén is az azóta is létező esélyegyenlőtlenséget. Az előadó személyes tapasztalata szerint, ha a 18 megyei lapot letesszük egymás mellé a földre, akkor sem formailag, sem tartalmilag nem lehet említésre méltó különbséget felfedezni közöttük, mivel egy kaptafára készült egyenlapokról van szó. Fehér Ibolya már azt is visszatetszőnek találja, hogy a német, francia, svájci (stb.) tőke baloldali médiát támogat, de még ennél is felháborítóbb dolognak tartja azt, ahogyan a 18 megyei napilap gazdát cserélt, mert véleménye szerint a sok szempontból homályos üzleti tranzakció folyamán súlyosan sérült többek között az adatvédelmi törvény (az új terjesztőknek a posta kiszolgáltatta az előfizetők nevét, címét), de a gazdasági szabadverseny szabályait, előírásait is sok tekintetben figyelmen kívül hagyták, és ezek a dolgok nem évülnek el. Ahogy az Szövegalkotás 5-6. évfolyam I. Orbán Eszter - Temesvár II. Molnár Tímea-Temesvár III. Kovács Kristóf - Szekszárd (Gyakorló Ált. Isk.) Szövegalkotás 7-9. évfolyam I. Szentandrási Virág - Galánta (Gimn.) Köllö István - Csíkszereda II. Fodor Zsuzsánna - Csíkszereda Nyúl Zsófia - Szekszárd (Garay Ákt. Isk.) III. Bertoti Johanna - Nagybánya Toró Szabolcs - Szatmárnémeti Anyanyelvi verseny 5-6. évfolyam I. Gémes Veronika - Szekszárd (Garay Gimn.) II. Sárvári Kinga - Szekszárd (Dienes V. Ált. Isk.) III. Bayerle Erika - Szekszárd (Garay Gimn.) Anyanyelvi verseny 7-8. évfolyam I. Bitai Tamás - Szekszárd (Dienes V. Ált Isk.) II. Király Zoltán - Lúgos III. Rácz Tímea - Kolozs Anyanyelvi verseny 9. évfolyam I. Mészáros Gabriella - Tallós II. Marafkó Margaréta - Hidaskürt III. Gödölle Éva - Pered Rajzpályázat I. Bakos Hajnalka - Arad II. András Andrea - Nagyenyed III. Barma Beáta - Szatmár 2001. ÁPRILIS 29. előadó fogalmazott: „A nemzet ellen elkövetett bűntettek nem évülnek el." Tájékoztatásként itt meg kell említeni azt, amire Fehér Ibolya is kitért, hogy sajtóprivatizáció ügyekben '91-ben a legfőbb ügyészség lefolytatott egy vizsgálatot, de nem talált törvénysértést. Ez mindenesetre elgondolkodtató. Mi okból fedezte volna egy jobboldali kormánykoalíció az MSZMP utódpártjának az MSZP-nek az esetleges bűncselekményeit, vagy akár csak kisebb-nagyobb szabálysértéseit is? Ahogy mondani szokták: ez így nem életszerű... És Fehér Ibolya sem érti sem ezt, sem azt, hogy a jelenlegi jobboldali kormányzat is miért nem tesz lép^j seket a 11-12 évvel ezelőtt történd súlyos törvénytelenségek tisztázása érdekében. Ez egy fogas kérdés, de Fehér Ibolya szerint erre is lehet találni némi magyarázatot. A jelenlegi kormányzat fontosabb dolgokkal van elfoglalva, ezért nem ér rá tisztázni az ügyet, továbbá hátráltatja a dolgok menetét a globalizáció, és az is, hogy a legtöbb nyugati demokráciában a sajtó szociáldemokrata (baloldali) beállítottságúBálint György Lajos jg ö 1 TOVÁBBKÉPZŐ KFT. TOLNA MEGYEI KÉPVISELETE KEDVEZMÉNYES TAVASZI TANFOLYAMAI Munkanélküliek részére: munkaügyi központi támogatás, önköltségesek részére: részletfizetési kedvezmény adható. - kereskedő-boltvezető • vállalkozási Ismeretek - angol alapfokú nyelvvizsgával záródó - angol középfokú nyelvvizsgával záródó - német alapfokú nyelvvizsgával záródó - német középfokú nyelvvizsgával záródó - élelmezésvezető - valutapénztáros és ügyintéző - SOX-os tíndiíMnménnytl Indul az önköltséges hallgatók részére: szakmai, nyelvi képzéssel bővített falusi vendéglátó OKJ-s képzés. Jelentkezés és részletes felvilágosítás; 7100 Szekszárd, Arany J. u. 17-21. (bejárat a Találka tér felőli) Telefon/fax: 74/418-779 Esély a sikerre! A Határtalan tantárgyi verseny eredményei: