Szekszárdi Vasárnap 2001 (11. évfolyam, 4-43. szám)

2001-04-22 / 15. szám

2001. ÁPRILIS 22. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP •03 A PRETTL-ÜGY TANULSÁGAI Szakszervezet nélkül nem tehet semmit a munkavállaló Nagy HVDSZ-alapszervezet a láthatáron Többször lehetett arról hallani, hogy a városszéli német tulajdonú cégnél rendbe mennek a dolgok. Igaz, hogy keményen - túlórákat is vállalva - dolgozni kell, de olyan nettó átlagkereseteket emlegettek a megkérdezett dolgozók, aminek hallatán nem feltétlenül a szabad versenyes kapitalizmus kizsákmányolója kell, hogy eszünkbe jusson. Olyan összegek forogtak közszájon, amiből azt a következtetést is levonhattuk, hogy itt többet keresnek a dolgozók, mint a közelben levő más külföldi tulajdonban levő cégeknél. Aztán telt múlt az idő. Ellenkező előjelű hírek is szárnyra kaptak. Ennyi és annyi túlórát már nem vállaló dolgozót a lehető legdiktatórikusabb fádon elbocsátottak. Az élet persze ment tovább... Mígnem ^Kkkor nem ellenkezők közül most hetvenen az utcára és a médiába vonultak. Ők ugyan nem tiltakoztak a munkáltató profit érdekeltsége diktálta kényének, kedvének megfelelő túlóra ellen, de az már mégis csak egyfajta arcátlanság, hogy ezért egy jó ideje már semmit sem kaptak. Élek a gyanúperrel, hogy tőlünk nyugatabbra ennyire egyszerűnek tűnő esetek aligha fordulhatnak elő. Mert a munkáltató meg sem kockáztatja, hogy ekkora magas labdát adjon a szakszervezetnek. De nálunk, ahol az elmúlt évtized gazdasági kényszerpályáin úgy jöttek létre különböző külföldi érdekeltségű cégek, vállalkozások, hogy a munkavállalói érdekérvényesítés eszköze, a szakszervezeti alapegység létrehozása sok esetben szóba sem került. Persze, amikor „kiborul a bili", akkor már sóvárog a munkavállaló, miért nem valamiféle szakszervezet megalakításával kezdődött a történet. Merthogy e nélkül az ég adta egy világon senki nem tud tenni a dolgozó(k) érdekében semmit. - Ez sajnos így van - mondja Kállai István, az MSZOSZ egyik megyei vezető munkatársa, a HVDSZ titkára. - Tud•

(ik egy olyan munkahely. mint a Prettl is, ahol nincs szakszervezet, nem mehetünk be, nem tudhatjuk meg, hogy valójában mi történt. Ezt sajnálattal közöltük a cég úgymond demonstráló dolgozóival is. - Azért mégsem volt haszontalan a találkozás velük. - Nem, mert felhívtuk a figyelmüket a törvényes jogaikra, arra, hogy még mindig nem késő megalakítani a szakszervezetet, amihez minden segítséget * megadunk. Úgy tűnik, hogy nagy az igény erre. Olyan visszajelzést kaptunk, több mint kétszázan szeretnének belépni, aminek őszintén örülünk. (Az emberben önkéntelenül is felvetődik, ennyire műveletlenek lennének a munkavállalók, hogy érdekképviselet és -érvényesítés eme ősi alapeszköze eszükbe se jut? Vagy még a szakszervezetekről idehaza korábban kialakított kép, régi pártállami reflex működne az emberekben, ami már rég nem igaz... Bizonyára van ilyen vélekedés is, de mindenkinek a saját bőrén kell éreznie, ha valamikor, akkor a magyarországi még kialakulatlan kapitalizmus stádiumában van szükség hivatalos, legitim érdekvédelemre. Törvényes jog e... Az elsőre beígért jónak tűnő bér csábmosolya, aztán a szakszervezet létrehozásán ügyködők korai eltávolítása, más rafinált módszerek elterelhetik a figyelmet, elvehetik a cselekvési kedvet egyegy adott munkahelyen. Persze hallgatni nem mindig arany.) Kállai István: - Az a tapasztalatunk, hogy amikor egyegy ilyen cég esetében eljön egy krízis időszak, mindig a dolgozóhoz nyúlnak őt csonkítják, más szervezési, átszervezési lehetőséget nem is vesznek számba. Ahol nincs képviselet, ott ezt jogkövetkezmények nélkül meg lehet tenni. - Az elkeseredett tömeg ilyenkor hajlamos a sztrájkra, munkalassításra és ehhez hasonló cselekedetre. - Ami nem feltétlenül viszi előre az ügyet, sőt! A 89. évi hetes törvény ugyanis nagyon pontosan körülírja a végső és legkeményebb szakszervezeti fegyver bevetésének lehetőségét. Ennek előzményeinek kell lennie, sőt a munkaadónak, az ágazati szakszervezetnek tudnia kell, hogy ez következik. A sztrájk indokolatlan bevetésével komoly joghátrány keletkezhet, elég, ha csak a vasutas sztrájk utáni perekre utalok. Ha a munkaadói érdek sérül, a keletkezett kárt a sztráj kólóknak kell megfizetni. - Kanyarodjunk vissza a konkrét Prettl-ügyhöz. Mi várható az elkövetkező hetekben? - Amennyiben megalakul a szakszervezet, akkor szeretnénk bejutni a céghez, az érdekegyeztetésben közvetíteni segíteni. Természetesen a munkáltató gondjait, problémáit is szeretnénk megismerni és ennek megfelelően kompromisszumra jutni. - Eddigi információk alapján vélt vagy valós sérelmekről lehet szó? - Nagy a valószínűsége, hogy az utóbbiról. Tekintettel arra, hogy a korábban elbocsátott dolgozóktól vannak információink. Ha lesz erre jogosítványunk, mindenképpen szeretnénk tisztázni, hogy mi történt, mi nem történt meg ennél a cégnél, ami miatt a munkavállalói érdek esetleg súlyosan sérült. - Mi van, akkor ha a munkáltató csak ígér, de nem szerződik semmire írásban. - Bíróságra lehet vinni az ügyet, és kérhetjük a tulajdonos országa szakszervezetének közbenjárását is. B.Gy. Önök szerint kettőszázhatvanmillió forint sok vagy kevés? Tudom, minden ilyen kérdésre adott válasznál mérlegelni kell, hogy mihez képest, de azt hiszem abban egyetértenek velem, hogy egy mai magyar, bérből, fizetésből élő állampolgár számára ez csillagászati, szinte felfoghatatlan öszszeg. Nos, nemrégen jutott tudomásunkra a hír, hogy tavaly a Független Kisgazdapárt ennél valamivel többet költött saját belső ügyeinek finanszírozására, azaz a költségvetésből kapott pénzből ennyi ment el csak arra, hogy ez a párt él és létezik. Meg kell mondanom, nem értek egyet azokkal a politikában és főleg a politikusokban teljesen csalódott emberekkel, akik szerint közpénzből egy fityinget sem kellene kapniuk a parlamenti pártoknak, mert így legalább egy minimális állami kontroll működik felettük, s biztosan nem lenne helyes, ha mindenféle gyanús forrásokból származó juttatások jelentenék az egzisztenciális alapjukat. A szóban forgó összeggel, illetve annak elköltésével kapcsolatban azonban két óriási problémát érzek. Az egyik a végeredmény, tehát a kisgazdapárt teljesítménye, amit az említett időszakban produkált. Emlékezhetünk rá, tavaly az első óriási presztízsveszteséget számunkra a köztársasági elnökválasztás jelentette, hiszen - bár az ellenkezőjét állították - korábban mindenki biztosra vette Torgyán doktor befutását. Nem így lett, majd elkövetkezett a borzalmas (mármint az FKGP számára) ősz, mikor nem múlt el szinte egy hét úgy, hogy valamilyen korrupciós ügyre ne derült volna fény velük kapcsolatban. Ezek után került a párt abba a helyzetbe, amikor már a következő parlamentbe való bejutásuk is kérdésessé vált. Nos, ezekre gondolva mondtam azt, hogy ehhez a teljesítményhez képest valóban eltúlzott apanázsnak tűnik a kétszázhatvanmillió forint. A másik gond, amit meg kell említenem, nemcsak a kisgazdapártra vonatkozik, hanem mindenkire, aki politizálásból él ma Magyarországon. Talán közismert, hogy a miniszter szó eredetileg szolgát jelent, tehát aki abban a szerencsében részesül akár a kormányoldalon, akár ellenzékben, hogy kiválasztatott az ország vezetésére, annak a hivatalát szolgálatnak kell(ene) felfognia, s nem ellenkezőleg. W.D.