Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)
2000-10-29 / 37. szám
2000. október 29. SZEKSZÁRDI 3 A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Országos Területfejlesztési központja „Magyarország régiói - Régiók Magyarországa címmel olyan rendezvénysorozatot hirdetett meg, melynek alapvető feladata az volt, hogy impulzust adjon a regionális gondolkodásnak, illetve, hogy brüsszeli elvárások szerint kialakított régiók közt valódi, tartalommal kitöltött együttműködés alakuljon ki. A tavalyi, pécsi régiónap után idén október 27-én Kaposváron rendezték meg a „Régiók határok nélkül" című konferenciát. A rendezvény előtt a Dél-Dunántúli régió három megyéjének vezetői sajtótájékoztatón ismertették régiónk kapcsolódási pontjait, további együttműködési lehetőségét. Dr. Kékes Ferenc a Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács elnöke szerint a FVM kezdeményezése a legjobbkor indult el, hiszen a térségben Duna-Dráva-Száva néven Eurorégió alakult, amelyet Brüsszelben már be is jegyeztek, így az teljes joggal pályázhat az uniós támogatásokra. A Dél-Dunántúli régióból egyenlőre csak Baranya megye tagja a Duna-Dráva-Száva I^rórégiónak, de dr. Kékes Ferenc azt is elmondta, hogy az ^É^régio alapdokumentumait, célkitűzéseit tartalmazó „csoma^got' már a Tolna Megyei Közgyűlés és a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének is elpostázta. Ormosi Viktor, Koltai Tamás és dr. Kékes Ferenc WA felvetésre Koltai Tamás a Tolna Megyei Közgyűlés és a Tolegyei Területfejlesztési Tanács elnöke elmondta, hogy ét választ csak a dokumentumok áttanulmányozása után tud adni, előzetesen csak annyit előlegezett meg, hogy ostobaság volna kihagyni az Eurórégió adta lehetőségeket. Koltai Tamás szerint a rendezvény jó alkalom arra, hogy a Dél-Dunántúl demonstrálja együvé tartozását, illetve most, amikor a déli szomszédainknál olyan politikai változások vannak, amelyek lehetővé teszik a gazdasági kapcsolatok kialakítását a régió méije fel lehetőségeit, mutassa meg gazdasági, kulturális potenciálját. Koltai Tamás szerint a határokon átnyúló regionális együttműködés arra is lehetőséget ad, hogy a határokon túl élő magyarokkal az anyaország gazdasági és kulturális együttműködést tud teremteni. A sajtótájékoztatón részt vett Ormosi Viktor, az FVM Országos Területfejlesztési Központ főigazgató-helyettese, aki szerint ma már a régiók és a megyék szerepe tisztázódott. Az EU elvárásra létrejött régiókra a fenntartható gazdasági fejlődéshez van igazán szükség. A régiók igazi szerephez a Nemzeti Fejlesztési Terv készítésekor jutnak, hiszen egy-egy régió gazdasági, infrastrukturális, fejlesztési igényét az ott élők tudják jól megfogalmazni. A kaposvári rendezvényen a régióból mindhárom területfejlesztési tanács elnöke, dr. Kékes Ferenc (Baranya), dr. Gyenesei István (Somogy), Koltai Tamás (Tolna) és Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter is előadást tartott. A konferenciát a három megye kulturális hagyományait bemutató népviseleti bemutató színesítette. Ünnepi megemlékezés a Béla téren - 2000. október 23. A téren, az 56-os Kopjafánál fáklyák világítottak, ünnepi beszédet Kocsis Imre Antal polgármester és Borbás Tamás, a Művelődési Bizottság elnöke mondott. A polgármester utalva a templomban elhangzott műre elmondta, hogy a fájdalmas anya motívum ott volt az 1956 októberének eseményeiben, az azt követő megtorlásokban és itt van azokban az emlékezőkben is, akik megélték az akkori eseményeket. KoHangversennyel kezdődött az október 23-i ünnepség Szekszárdon. A Béla téri katolikus templomban Pergolesi Stabat Matere hangzott fel, majd a Polgármesteri Hivatal 56-os emléktábláján helyezték el a megemlékezés koszorúit a Magyar Politikai Foglyok Tolna Megyei Szervezetének és Szekszárd Megyei Jogú Önkormányzatának képviselői. Borbás Tamás „elbúcsúztatta" a kopjafát, azt a kopjafát, melyet 11 évvel ezelőtt az országban elsőként megalakult Ellenzéki Kerekasztal pátjainak kezdeményezésére emeltek a Béla téren. Borbás Tamás szerint a kopjafa, mintegy felkiáltójel figyelmeztetett a 44 éve történtekre, a forradalomra, a mártírokra. A kopjafa 1989-ben csak ideiglenes, egy éves engedélyt kapott a hatalom akkori birtokosaitól, de a bekövetkezett demokratikus változások megtízszerezték az „életkorát", október 29-én pedig az I. és II. világháborús emlékművek szomszédcsis Imre Antal szerint 1956 október 23. máig szóló üzenete az összefogás, az a példaértékű összefogás, mellyel akkor a nemzet szembeszállt az elnyomással, a diktatúrával. Erre az összefogásra a nemzetnek most is szüksége van, hiszen új évezred kihívásaira csak akkor tudunk megfelelő válaszokat, ha összefogunk. ságában, az új 56os emlékmű mellett hirdeti tovább 1956 emlékét. Borbás "ftmás szerint a kopjafa a Szent István téren is felkiáltójel kell legyen, figyelmeztessen arra, hogy az 56-os forradalmat és szabadságharcot, annak mártíijait nem szabad elfelednünk, de figyelmeztessen arra is, hogy a mai magyar közéletben még mindig ott vannak azok, akik évtizedeken át próbálták elfeledtetni 1956. október 23-át. -GKoszorúzás az emléktáblánál ^ •K^^fca •íffniíytíy! tíill"