Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-22 / 36. szám

SZEKSZÁRDI 2000. október 22. VASÁRNAP E gy hamarosan megjelenő könyv előszava Kapitány Ferenc, (a szekszárdiaknak, akik ismerik, Feri bácsi) vette magának a bátorságot, hogy megírja mindazt, amit megélt 1956 előtt, alatt és után, mert azt mondta magának, azt mondták neki, „emlékezni kötelesség, felejteni hűn ". Az olvasó most az első kötet előszawval ismerkedhet meg, (a könyv is hamarosan megjelenik), mely az 1956 előtti időket idézi fel, és elemzi azokat a történéseket, amelyek aforradalom és szabadságharc kirobbanásához vezettek. A következő kötet - az októberi eseményekről - jövő év márciusára, a harmadik - a megtorlásokról pedig várhatóan 2001 októberében jelenik meg. A szerző: Kapitány Ferenc, a rendszerváltó Országgyűlés tagja (Kisgazda 36-ok egyikeként), 1945-47-ben a Kisgazdapárt megyei titkárja, 1947-49-ig a Kisgazdapárt megyei lapjának szerkesztője, 1947-5l-ig a MTI megyei tudósítója. 1956-ban a Munkástanács küldöttjeként a Nemzeti bizottság tajga, megbízásból i rendőrséget és a szovjet katonai parancsnokot felkereső küldöttség része, a győri ún. „Ellenkormány" megalakításának megyei küldötte és számos '56-os feladat végzője, majd a számonkérés alanya, akit '56-ot megelőzően első alkalommal 1947-ben svábmentésért vett őrizetbe az Államvédelmi Osztály, 1949-ben a Klein Antallal tartott kapcsolata j miatt megjárta az Andrási u. 60-at j is. Egyik létrehozója a Tolna Me- j gyei Ellenzéki Kerekasztalnak, amely az országban elsőnek kezdte meg működését. Régi igazság: „Aki a múltját nem ismeri, az a jövőt nem érdemli!" A tradíciókhoz ragaszkodó népek ezt így mondják: „Emlékezni kötelesség, felejteni bűn!" Ennek szellemében tudni az igazságot, megismerni a körülöttünk zajló valóságot, a jelen időnket is nagyban befolyásoló történelmi múltunkat tisztán látni, én úgy érzem, hogy emberi mivoltunk K

yik meghatározója. Ezért könfalazás nélkül, szigorúan nevek és okmányok felhasználásával kívánom megírni Tolna megye és kiemelten Szekszárd '56os történéseit előzményeivel és tanulságaival együtt. Erre vállalkoztam. Rábírtak barátaim, akikkel együtt 1988-tól megtörtük a kommunizmus megyei sáncait. Tovább nem várhatok, mert 73 év után az energiám fogy, más személy ilyen vállalkozását viszont nem ismerem. Elfogynak a túlélők és eltűnnek a bizonyítékok. A személyes tapasztalattal rendelkezők felelőssége különösen nagy, mert ha az életük fonalára fűződött események rájuk gyakorolt hatását, öszszefüggéseit nem hagyják gyerekeikre, vagy írásos formában a közvéleményre, akkor betölthetetlen űrt hagynak maguk után. Nincs, aki pótolni tudná, és akkor csak a fizetett történelemhamisítók által készített írások maradnak fenn. Megyénkről különösen kevés írás foglalkozik a tények, a szorosan vett igazság feltárásával. Nagy a mi felelősségünk! Megyénkben is generációk nőttek fel úgy, hogy csak általánosságokat, sokszor csak szólamokat hallhattak az 1956-os szabadságharc Tolna megyei és - külön kiemelném - szekszárdi eseményeiről. Sok mende-monda száll különböző hősködésekről még olyan személyektől is, akik ugyan részt vettek az '56-os megmozdulásokban, de utólag a szerepüket túlon-túl felnagyítják azért is, hogy abból érdemeket szerezzenek. Vannak viszont, akik szerénységből, vagy talán a bennük olyan hosszan, még most is rejlő óvatosságból tartják magukat vissza emlékeik ismertetésétől. Nincs miben fogódzni, nincs mire támaszkodni azoknak, akik többet is szeretnének tudni arról, hogy mi az igazság. Az ártatlanul meghurcoltak emléke is arra kötelez, hogy ismerje meg az utókor mindazokat az erőfeszítéseket, amit egy lelkes gárda itt Tolna megyében is önzetlenül, sokszor dacolva félelmükkel is, mi, - ma egyszerűen csak úgy mondott '56-osok - szűkebb pátriárkánkban elkövettünk, hogy a lakosság érdekeit képviseljük. Ténykedésünkkel a közbiztonságot, a megtisztuló rendet biztosítottuk, benne nem egy helyen ellenfeleink életét is. Meg kell, hogy ismerjék a méltatlan és kegyetlen leszámolást, a bosszúállás széles skáláját. Egyszerűbb volna témám közepébe vágni, vagyis csak '56-ról ími. De én nem ezt teszem. Szükségesnek tartom bizonyítani, mint ahogy az egész országban úgy megyénkben is minden társadalmi réteg, mondhatom minden ember, beleértve még a kommunista rendszer kiemeltjeit is, valamitől való felszabadultságot érzett '56-ban. Mindenki magában hordozott egy elkeserítő, számára legtöbb esetben megoldhatatlannak tűnő problémát. Megyénkben éppen úgy jelentkeztek a feszültségek, mint bárhol, az ország területén. Nem elég csupán az 1956-os szabadságharcunk eseményeit taglalni. Ismernünk kell az odavezető utat, népünk nagy kálváriáját, és a kegyetlen megtorlást. Ehhez viszont vissza kellett mennem az 1919-es Tanácsköztársaság idejéig, mert a megpróbáltatásaink gyökere, az erőszakra és hazugságra épült bolsevista uralom példázata oda nyúlik viszsza. Negyven évig azt szajkózták, hog$ a háborút követő „társadalmi fejlődés" az akkor „vérbe fojtott" proletárforradalom folytatása. A moszkvai ideológia a hazaárulók édenkertjévé varázsolta szerencsétlen hazánkat. Miből állt? Csak távirati stílusban, - az általánosabbakat: A parasztság állandó zaklatásnak volt kitéve a tagosítás, a tszszervezés, a beszolgáltatás vonalán. Az újonnan földhözjuttatottak is elbizonytalanodtak, majd beszerveződtek a szovjet-kolhoz mintájú tsz-ekbe. A padlássöpréstől a börtönig, sok esetben az öngyilkosságig, vagy az aláírás megtagadásáért az agyonverésig gyalázták a kétkezi munkásságot, a parasztokat. Létrehozták a kulákság intézményét, amely gátlástalan megpróbáltatásokat jelentett az abba soroltaknak. A városok és falvak iparosságát egyaránt megfosztották függetlenségétől, műhelyeitől, egyéni boldogulásának lehetőségétől. Az értelmiségi réteg elbizonytalanodott, hányatottá vált az embertelenségig folytatott káderpolitika nyomása alatt. Az általános létbizonytalanság lett úrrá a család, az egyén jövőjét illetően. A pártok, egyesületek, egyházi, és világi intézmények „szalámipolitikával" történt szétzúzása, tagjainak, vezetőinek meghurcolása napirenddé vált. A „sztálini modell" totális rendszerré fejlesztése volt a cél, elnyomva mindazt, ami nemzeti, keresztény erkölcsi alapon nyugvó, és ami a magyar tudatból származó. Folytatás a 10. oldalon