Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-02-13 / 6. szám

2000. február 13. SZEKSZÁRDI 15 Farsangi kávéházi randevú vendégem Herbert János, a Gemenc Szálloda és Étterem üzletvezetője s a meghatározás, miszerint a vendégem, ebben az esetben kissé sántít. Ugyanis jómagam és randevúra hívott interjú alanyaim vagyunk vendégei a Gemencnek immár hetedik esztendeje, öt évig a Nőkről, nemcsak nőknek, két éve pedig a „Férfiakról, nemcsak férfiaknak" című sorozattal. Az interjú alanyok hétről hétre változtak - szeretném remélni, hogy a kedves olvasók örömére -, ami állandó maradt az a Gemenc dolgozóinak, vezetőinek „otthont" adó hozzáállása ehhez a sorozathoz. Herbert János üzletvezetővel való randevúnknak tehát akár hetente lehetne apropója, mégis egy kerek évig - tavaly farsang óta - tervezgettük ezt a beszélgetést, amelyre az idei farsangi bálok közepén, Valentin nap küszöbén került sor. - János, Téged rengeteg ember ismer, mégis keveset tudnak rólad, ugyanis nem az a kitárulkozás fajta vagy... - Valóban jobban szeretem hallgatni az embereket, ez azonban úgy hiszem, ehhez a hivatáshoz hozzátartozik, akár portás, akár üzletvezető az ember. -Az első foglalkozással indítottál itt a Gemencben, s most a másodikba tértél újra vissza. Közben eltelt egy pár esztendő, kezdjük talán ott, hol születtél, hol jártad az iskoláidat? - Véménden születtem, sváb származású vagyok, szüleim földművesek voltak. A kitelepítés viharában kerültünk Tolna megyébe, először Sárpilisen, majd Decsen iártam általános iskolába. A mai apig szívesen emlékezem kitűnő tanáraimra, hiszen nekik is köszönhetően felvételt nyertem a pannonhalmi Bencés Gimnáziumba. Az ott szerzett érettségim ösztönzött, hogy felvételizzek a jogi egyetemre, amely a fentiekből következően eleve elrendeltetett. - Ezt úgy érted, hogy felesleges volt az újbóli próbálkozás? - Egyrészt, másrészt viszont munkába álltam, a Gemenc Szálló portása lettem, s miután származásomnál fogva, s mint érettségi tantárgy is, a német nyelvet jól beszéltem, ez nagy előny volt számomra, hiszen ne feledjük, akkor 1972-t írtunk. Közben annyira megkedveltem ezt a szakmát, hogy nem kísérleteztem tovább a jogi felvételivel. - Meddig dolgoztál a Gemencben mint portás? Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala - Húsz évet, ebben volt két év katonaság is, aztán a privatizáció elsodort engem is, mint sok más régi vendéglátós kollégámat. Váltottam, s az új helyem bizonyos mértékben szintén vendéglátás volt. A Tengelici Oktatási Központnak lettem az igazgatója, annak megszűnéséig, 1995-ig. - Eddig csak a szakmai életutadat mesélted el, a magánéleted hogy alakult ezek alatt az évek alatt? - A katonaság után megnősültem. Két lányom született Anita és Andrea, már mindketten felnőttek. Anita Budapesten a Zeneművészeti Főiskolára jár, Andrea érettségi előtt áll Pécsett. A házasságunk elfáradt, elváltunk, azonban a mai napig a volt feleségemmel megmaradt a jó, mondhatom baráti kapcsolat, amelyről azt gondolom minden szülő kötelessége, akik közös gyermekeiket szeretik. - Azt mondtad az előbb Tengelicnél, hogy ott fontos dolgok történtek veled... - Ott kezdődött egy nagyon szép kapcsolat, amely a mai napig is a legfontosabb számomra, hiszen a magányos farkas élet után újra meleg család vett és vesz körül. - Megszűnt az Oktatási Központ, mint mondtad 1995-ben... - Új életet kellett terveznünk. Élettársammal nyitottunk egy kis vendéglőt, Piknik Ételbár néven, a Csatári torokban. A kezdeteknél láttuk már, hogy ezzel ő egyedül is megbirkózik, s akkor Kiszné Jéhn Katalinnal, volt kedves és nagyon régi kolléganőmmel elhatároztuk, hogy kibéreljük a Megacentrum Étterem és Panziót. Ez egy szerencsés találkozás volt, olyannyira, hogy egy idő után arra gondoltunk, így együtt még tudnánk valamit vállalni, bővíteni kellene a tevékenységünket. Akkor jött újra a Gemenc... - Milyen érzés volt újra visszatérni, portás után üzletvezetőként belépni a Gemenc ajtaján? - Természetesen nagyon jó, de nem a portás és az üzletvezető közötti különbség miatt, inkább az itt töltött hosszú évek emlékei, a bizonyítás vágya miatt. Jó újra együtt dolgozni Kőnigné Piroskával, az étterem vezetőjével és Körmöcz János konyhafőnökkel, s minden régi és új kollégával. - Szerénységed „tiltja" ezért majd én elmondom, hogy közben vendéglátásból megszerezted a szakirányú végzettséget Jelenleg éppen a farsangi bálok idejét éljük, ami számotokra óriási erőfeszítés, nagy kihívás immár évről évre... - A fő profilunk lett valóban a bálok, lakodalmak, bankettek fogadások megszervezése, rendezése, s elmondhatom, hogy sikerrel. Olyan hagyományos rendezvényeink vannak, amelyre büszkék lehetünk, hiszen akik visszatérnek, nyilván elégedettek voltak. - Említenél néhány immár a Gemencben hagyományossá vált farsangi bált? - Ha kimaradna egy is, sajnálnám, ezért csak az idei farsangi szezon első bálját, az egyébként is először megrendezésre került újságíró bált említeném. Ezek a bálok évről évre egyre nagyobb sikerrel kerülnek megrendezésre, a hagyományosak mellé újabbak jönnek, s a vendéglátás életében, tehát a mi életünkben elmondhatom, hogy az egész évi működésünket befolyásolja. - A Gemenc kollektívájának ez nem többet és nem kevesebbet, mint két hónapos feszített tempót jelent, s még ha beszámítjuk, hogy a vendéglátósok feladata dolgozni, amikor más szórakozik, ez akkor is nagyon nehéz időszak lehet.. - Ez a feladatunk, ez a munkánk, s a legnagyobb fizetség az, amikor egy-egy rendezvény hajnalán a vendég odajön és megköszöni a kellemes éjszakát. Ez a biztosíték számunkra, hogy legközelebb is minket választ. - Harminc év távlatából már bizonyára tudsz különbséget tenni a régi és a mostani bálok között. Mi az, ami változott és mi az, ami nem? - Talán a másodikkal kezdeném. Úgy tapasztaltam, hogy vannak emberek, akik szeretnek bálba menni, társaságba, szeretik a zenét, szeretnek táncolni. Ezeket az embereket nagy örömmel látom újra és újra hiába mennek az évtizedek. Aztán ami szintén nem változott, hogy régen és ma is szeretnek az emberek elegánsan felöltözni, ez az elegancia csak annyira változott amennyire a divat mást diktál. A különbség pedig ott jelentkezik, hogy régen „csak" bál volt a bál. Zene, tánc, vacsora, beszélgetés. Ma már különböző produkciókkal, komplett műsorokkal, sok esetben országos hírű sztárokkal várják a rendezők a bálozókat, amely természetesen a belépő árában is jelentkezik, s ritkán jöhetne létre szponzori támogatás nélkül. -Egy-egy ilyen rendezvény után ha hazamész mivel tudod kipihenni magad, mitől kapsz új erőre, a másnapi tennivalókhoz? - Természetesen ezt az idegfeszítő és fizikailag is fárasztó munkát csak az tudja hosszú távon csinálni, akinek otthon nyugodt, biztos háttere van, megértő társa. Szerencsére nekem mindez megvan, a közös tervek, célok, összekovácsoltak bennünket, s a legnagyobb szeretetben neveljük együtt Évit, a legkisebb lányt a családban. Ha van időm akkor olvasok - amit gyermekkorom óta imádok -, s a televízióban minden sportközvetítés érdekel, de legfőképpen ha mi magyarok is érdekeltek vagyunk.