Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-09 / 1. szám

8 SZEKSZÁRDI 2000. január 16. HHRBHBHHBBBSBBBBHHRHHH 2000-BEN ELSŐNEK MONDTÁK KI AZ IGENT! hely egyedülálló hangulatáról, romantikájáról, fontosságáról, s hangsúlyozta, hogy bár az elmúlt századok során óriási változások történtek az emberiség életében, van ami örök marad, ami volt, van és lesz amíg emberek élnek a földön, s ez nem más mint a szerelem. A 2000. esztendő első esküvője természetesen pezsgőskoccintással ért véget, ahol a szülők, barátok, családtagok nemcsak sok boldogságot, hanem Boldog új esztendőt kívántak, s nemcsak az ifjú párnak hanem egymásnak is. A Szekszárdi Vasárnap csatlakozik a jókívánságokhoz, hosszú, boldog házasságot kívánva. -glA Himnusz volt a Nászinduló Az idei év első házasságát Tóth Péter és Nagy Krisztina jegyespár kötötte, akik a harangszó után felcsendülő Himnusz után mondták ki az igent, így éjfél után 5 perccel már férj és feleség voltak. A rövid hivatali aktus után indultak arra a helyszínre, ahol az esküvő ünnepélyes része került megrendezésre. Kocsijukat pazar tűzijáték kísérte a Kálvária dombról, s az újonnan épült Fritz tanyán már igazi esküvői hangulat és nászinduló várta őket. A templomnak is beillő „labirintus" pince teljes pompájában várta az ifjú párt. Az ünnepi asztalt piros fehér zöld gyertyák díszítették, stílszerűen az új esztendő első esküvői szertartásához. Sas Erzsébet anyakönyvvezető beszédében szólt az 2000. Év, az éjfél, a Küszöbre lepni tilos? AMBRUS GYULA KIFARAGTA A LAKÁSUKAT Soha életemben nem gondolkodtam azon, vajon lakásban, intézményben, szórakozóhelyen, vagy bárhol ráléphetek-e a küszöbre. Persze, azt sem tudom, hogy rá szoktam-e lépni, vagy sem, s ha igen, akkor gyakran, vagy ritkán. Ám küszöbileg meglepő dolog történt velem a napokban a szekszárdi Ambrus Cyuláéknál. Óvatosan lépkedtem a Hermán Ottó utcai lakásukban, vigyázva, hogy véletlenül se lépjek rá a küszöbökre. Ugyanis Gyula azokat is kifaragta. Ambrus Gyula fiatal korában szobrásznak készült, föl is vették a Derkovits Kollégiumba, ám mivel „vidéki gyerek" yolt, szüksége lett volna szállásra is. Ám a szállóban már nem volt hely, azt javasolták neki, hogy legyen bejáró. „Hát hogyan?" kérdezte most is. „Bátaszékről Budapestre ingázni lehetetlen lett volna." Úgyhogy nagy szomorúan haza utazott. 1949-ben vonult be katonának három évre, s tiszti lovászként szolgált. Ami Ambrus Gyula szakmáit illeti, egyrészt asztalos, de kitanulta a vasbetonszerelést is. Mindkét szakmájában dolgozott, ám mivel vasutas dinasztiából származik, kipróbálta a vasutasságot is. A vonaton volt időm - mondta, - így gyakran vittem magammal agyagot, s azt formáztam. - Felesége erre elővett néhány régi színes agyagszobrocskát mutatóba. - Igaz, hogy az agyaggal könnyebb dolgozni, mint a fával, de az agyagfigura könnyen törik. - magyarázta Ambrus Gyula, s kifejtette, hogy a fa „nem könnyen adja meg magát", ennek ellenére az a kedvenc anyaga. - Igaz, asztalosként nem szerettem, mert be voltam zárva a műhelybe - nevetett, s hozzátette, más, amikor szabadon szárnyalhat a fantáziája, s szabadon dolgozhat, jó időben akár a függőfolyosón is. Kicsit elkanyarodtunk a vonatos szobrászkodástól, úgyhogy kértem, térjük rá vissza. Kiderült, hogy egy ilyen alkalomkor meglátta Ambrust a vonaton egy művész, a dombóvári Balásy Gyula, s nagy érdeklődéssel faggatta az ügyes kezű embert a mun - Olyan kitartó, olyan szorgalmas... és a tehetsége fantasztikus - mondta a feleség, majd csodálattal nézett főijére, aki két szobrocskát mutatott. - Ez egy szélesebb fa volt, hát táncospárt faragtam belőle. Ezen a másikon, ilyen tájon egy csomó volt a fában - mutatta a másik párost, - ezen a fiú a lányt a magasba röpíti. - A fa is diktál... - mondta halkan, majd elővett egy szalaggal fölszerelt terrakotta plakettet, amit a BM óvódásoktól kapott „kitüntetésképpen" akkor, amikor Törő Györggyel és másokkal cgyüiMlkészítették a kicsinyek számára a^Prtékokat. A plakettre ráírták: Gyuszi bácsinak a BM ovisok. Ezen végre jót nevetett Ambrus Gyula. -Alig tudták a nyakamba akasztani a kitüntetésemet, mert a fülem akadályozta a gyerekeket. A „múzeum-lakás" lakói ettől jó kedvre derültek, ami elsősorban a fafaragás művészétől volt meglepő. Ambrus Gyula évődött a feleségével, aki vidáman replikázott szavaira. A férfi ezután hozzám fordult, s erőltetett komolysággal közölte: - Tudja, azért adtam a fejemet asztal, ajtófélfák meg szekrényajtók faragására, hogy a Főnök ne tudja eladni. Mert a figurák közül sokat elpasszolt. - Kár, hogy a lakásukat nem nyitják meg a nyilvánosság előtt, mert sokan megnéznék - említettem bizonytalanul, s a várt válaszokat kaptam. - Nem is rossz ötlet - így az aszszony. - Még csak az kéne! - közölte Ambrus Gyula. V.H.M. kon körben szintén faragott jelenetek teszik különlegessé a környezetet. Középen a nyárból készült ovális asztallap mintázatának „kifigyelése" órákig tarthat. Természetesen a körülötte levő székek sem akármilyenek, hársból készítette őket a mester. Egyszerűen képtelen vagyok elképzelni, hogyan működik egy ilyen konyhában a háziasszony? Sehol egy zsírcsepp, egy paca, a gazdagon faragott és lakkozott felületek makulátlanok, s úgy csillognak, mintha éppen most állították volna valamennyit a helyére. Meglepődöm, amikor a szűkszavú férfi közli, hogy gyakran ő maga főz, s a szakácskodással kapcsolatban feltett kérdéseimre legalább olyan szakszerűen válaszol, mint a faragással kapcsolatosakra. A pörkölt elméleti elkészítése után rátérünk az asztalra, s a „társaira". - Szerencsémre az iskolában is a raj: volt a kedvenc tantárgyam, úgyhogy most is miután magamban elképzeltem, hogyan nézzen ki az ajtó, a szék, vagy az asztal, a kiválasztott fára először rárajzolom a motívumot magyarázta Ambrus Gyula. Ha pedig nem úgy sikerül a faragás, mint ahogyan megálmodtam, akkor másképpen folytatom, szóval néhol úgy, ahogyan a fa engedelmeskedik. - S fölállt, majd egy-két percre magunkra hagyott feleségével. káiról. Majd azt javasolta, próbáljon áttérni a fára. Ezt meg is tette több, mint harminc évvel ezelőtt. Többször járt dombóvári barátjánál, majd fafaragó táborokba is. S mint mondja, az agyagot már el is felejtette. Faragások a falakon és mindenütt, a szekrénysor polcain pedig a szobrok, vagy száz van belőlük. A feleség pardon, a Főnök - közli, hogy számos figurát vittek el Franciaországba, Kanadába és sokfelé. A legtöbbjük sorsára és formájára már alig emlékszik az 1965-ben „összejött" házaspár. A lakótelepi méretű helyiség egészen egyedi. A szekrény ajtajai gazdag faragásúak, rajtuk a napraforgót idéző gombfogók kecsesek. A fala-