Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-12-17 / 44. szám

SZEKSZÁRDI 2000. DECEMBER 10. VASÁRNAP 413 Török Sophie és Szekszárd Aki műveiben nem a hibátlan zsenit hajhássza, hanem az embert keresi, nehezen tudja letenni. Nélküle a két világháború közötti nő égető kérdéseiről feleannyit sem tudnánk, mint általa, ezért igazságtalan kissé, ha számunkra elsősorban férje s a hozzá kapcsolódó emlékek révén fontos, igaz, így kikerülhetetlenül. Tanner Ilonka 1895. december 10-én született Budapesten, Török Sophie-vá - Kazinczy Ferenc feleségének neve után - Babits Mihály mellett vált. Versei a Hétben és az Uj Időkben jelentek meg, Szabó Lőrinccel is közelebbi ismeretségbe került, s a 25 éves nő nem akármilyen varázsos egyéniség lehetett, mert Babits néhány levél és mindössze öt személyes találkozás után feleségül vette 1921. január 15-én. Ma is furcsa lenne, hát még akkor, s különösen özvegy Babits Mihályné számára volt az, hogy fia frigyének hírét nem esküvői meghívó, hanem a család régi barátja, Kamarás bácsi hozta, értesülvén a Pesti Hírlapból. A magyar királyi posta, vagy Babits hanyagságából ezt ma már nem tudjuk eldönteni csak ezután érkezett jövetelük hírével a távirat. Török Sophie emlékei szerint a vármegye, Vendel-Mohay Lajosné szerint a város adta azt a hintót, amellyel a hajdú vagy a parádéskocsis a Szent László utcai szülőházhoz vitte őket az állomásról. A feleség később egyik novellájába szőtte az előzményt is: „Ketten ültek a vasúti fülkében..., férjének vállára hajtotta gondtól fájós fejét. Régi mozdulat volt ez, mikor először utaztak haza, akkor is így ült a vonatban, karjához simulva, vállára borult fejjel, férje akkor az első szerelem édességével mosolygott le rá..." Az Első szekszárdi utamról címmel megírt emlékezés ezernyi boldog ízét nem érdemes pár sorba sűríteni, ezt ki-ki elolvashatja az Irodalmi séták Szekszárdon című kötetben, annyi azonban a leíráshoz kívánkozik, hogy Babits - mivel tanyájukat is megmutatta ifjú nejének - ekkor gondolhatott először a Halálfiai megírására. Már nászútjukon papírra vethette első ötleteit, nyáron a tanya előtt (a dr. Rappaiék féltő gondoskodásából d^t^eliemeó kaAdeúofiyl üjuiefieket éú boldog, évet kívánunk,! SÍ AJÁNLATOK EGYÉNI UTASOKNAK: Bjm^cs^^DmőliGQ JANUÁR 5-14. -1200-3500 m, 1500 km sípálya TSzbvákh Faház 8 fó részére: JANUÁR 20-27. (7 éj) 3 szoba, konyha, , ___ kandalló, színes TV FEBRUÁR 3-10. (7 éj) M ©0® Bérlet+szillás FEBRUÁR 1&-18. és 23-25. teás* ""ódánkban! Varga Trans-Fer Utazási Iroda Szekszárd, Szent István tér 23. Tel/fax.: 74/315-627 ma is meglévő) malomkő asztalon írni is kezdte regényét. Itt hallhatott Török Sophie ilyesmit: „Hűssel majd kimenek a szőlőbe...", innét „A szöllőhegyről messzire lehetett látni, szántóföldek sík sávjai hullámoztak a vöröslő égboltig...", innét „befordultak a szurdikba", ha hazafelé tartottak, majd „kiértek a szurdikból, tücskök cirpeltek az alkonyi mezőn, a falu alatt megcsillant a patak" - s máris a Babits-háznál vagyunk. A falu kitétel ne tévesszen meg bennünket, mert a Fölsővárosnak csak a neve város ekkoriban: földszintes parasztházakból áll. Számos látogatás után, férje halálát követően kétszer járt Szekszárdon Török Sophie: egyszer valóságosan, s egyszer lélekben. Az 1946 júniusában tartott szekszárdi Babits-esten Tóth Nándor visszaemlékezése szerint „Babitsné is szerepelt, aki első szekszárdi útját mondta el, tele visszafojtott izgalommal". Mások azt a profán emléket tartották fönn - ámbár csak szóban! -, hogy ideérkeztekor az állomáson elveszett Török Sophie macskája, s addig nem nyugodott, amíg elő nem kerítették helyette a hasonló másikat. Ezután még megírta a férje, mestere, mindene elvesztése fölött érzett fájdalmát a Sirató című kötetben, amelyben feljajdul: „S nekem csak annyi dolgom itt, hogy halálod képtelen ténye ellen lázadozzam." Utoljára Szekszárd látogatott el hozzá. Csípőcsonttörése nem akart gyógyulni, ezért nem jöhetett el 1954. december 17-én az emléktábla-avatásra, amelyről Tóth szerint értesítették. Ugyanő írta meg, hogy karácsony előtt Jagelló utcai lakásába vitték „a megyei tanács ajándékát, 10 liter vörösbort az ünnepekre". „- Mihály minden évben hozatott fel egy kis borocskát az ünnepekre és lám most, hogy kitalálták!" - örvendezett Török Sophie, majd elérzékenyülve marasztalta vendégeit: „- Higgyék el, jól esik Szekszárdra emlékezni és beszélni róla, hiszen a cipőjükön lévő port valamikor Mihály is taposta." S ennél aligha kell meghatóbb vallomás. Az özvegy aztán kortyolt is a borból, mondván „nekem már úgyis mindegy". Igaz lehet, amit Tóth Nándor írt: „Addig élt, amíg a szekszárdi bor tartott, 1955. január 28-án, délután 3 órakor örökre lehunyta szemét. Február 2-án temették el kedves Mihálya mellé." Dr. Töttős Gábor ÓDON DERŰ 83. Szerelmi tűzben Ki ne ismerné azt a furcsa bizsergést a vérében, amit bizonyos életkorban még korántsem a vérnyomásgyógyszer okoz?! Abból, hogy mi itt vagyunk, bátran következtethetünk rá: eleinkben sem bizsergett másként, persze akadtak azért különbségek. A Tolnamegyei Közlöny 1895. október 20-án például így írt: „Hogy mily tájékozatlanság uralkodik a nép között a polgári házasság felől, azt a következő, Szegzárdon történt eset is bizonyítja. Múlt vasárnap beállított egy 50 éves szegzárdi cipész dr. Hirling Ádám polgári anyakönyvvezetőhöz, s arra kérte őt, hogy esketné őt össze egy általa megnevezett özvegy asszonnyal polgári módon három évre, mert úgymond - neki ennyi idő éppen elég lenne a házaséletből. Az anyakönyvvezető kérdéseire azt is elmondotta, hogy őneki tulajdonképpen van Kalocsán felesége, de már hat éve nem él vele. A három évre házasodni akaró cipészt az anyakönyvvezető felvilágosítás után természetesen elutasította és jobb erkölcsöket kívánt neki." Másutt más szekszárdi - a Közérdek 1907. január 26-i száma szerint - hevesebb tűzre vágyott. „Egy vagyonos szekszárdi apa nem győzte pénzzel budapesti egyetemet járó fiát. Gondolta meglepi, mit csinál a gyerek. Az esti vonattal Budapestre utazott tehát, de a fiút csak úgy éjféltájban találta meg egy kávéházban, amikor éppen a kassza frajlának (pénztárosnőnek) udvarolt. - Nini, hát te itt vagy? -1... igen, itt vagyok édes apám, mert izé..., látja papa, - spórolni kell. Olyan drága a szén, azaz egyáltalán kapni sem lehet egész Budapesten, kénytelen vagyok ide járni - melegedni. Jó, jó édes fiam, de egy kicsit még jobban is spórolhatnál, olcsóbb tüzelő anyag is megtenné, mint a kisasszonynak tüzes fekete szeme..." S hogy meddig tart a tűz, arra a Szekszárd Vidéke válaszolt 1884. január 24-i számában: „Mama! Béla kitúr az ágyból! - Kitúr? Hát nem éri be az ágy felével? - De igen, csakhogy középen veszi ki a maga felét, és azt mondja, hogy feküdjem az ágy két szélén." Lanius Excubitor