Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-12-10 / 43. szám

szekszárdi 2000. DECEMBER 10. VASÁRNAP 413 Vendégem a Gemenc presszóban dr. Szabó Géza régész, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum főmuzeológusa, akivel már a nyár eleje óta készülünk egy randevúra, ám az idő, az idő... mondja a régész. S miközben beszélgetünk arról, hogy ki is dr. Szabó Géza, sokkal kevesebb szó esik róla, mint bármelyik másik interjúalanyom esetében, annál több az időről. Az általa kutatott régiről és a mostaniról, amely szerinte csak úgy érhető meg, ha tudjuk a múltat. - Mindenki úgy hiszi, dr. Szabó Géza született szekszárdi... - Siklóson születtem, az viszont igaz, hogy az iskolát már Szekszárdon kezdtem 1966-ban, amikor ideköltözött a család Siklósról, édesapám ugyanis Villányban szőlész-borász szakon végzett, s ott találkozott édesanyámmal. Tulajdonképpen hazaköltöztünk, hiszen a nagyszüleim decsil^^viek voltak. ^^ általános és a középiskolai éveket - IV-es iskola és a Garay Gimnázium - a természet és technika iránti nagy vonzódásom jellemezte. Abban az időben volt szó arról, hogy erdész, vagy pilóta leszek. Ez utóbbival sokáig „eljegyeztük" egymást, csak akkor hagytam abba, amikor kiderült, hogy vadászgéppel nem repülhetek. Aztán egy darabig nem is tudtam a repülőtér - Őcsény - közelébe menni. - Az ember azt gondolná, hogy dr. Szabó Géza, akinek a neve összeforrt a szekszárdiak számára a régészettel, már úgy „született", hogy régész lesz... - Valóban ez elsőként és mindig ott volt számomra, csak közben mindig jött hozzá valami. Aor 1978-ban érettségiztem, s 1979-ben besoroztak, két évet töltöttem Baján csapatszolgálatban, ahol aztán minden este dobbantottam, mert a szomszéd faluban ásatások voltak. A leszerelés után - az érettségi után már felvettek - visszatértem a Wosinsky Mór Megyei Múzeumba, ahonnan jelentkeztem Szegedre 1981-ben történelem szakra, mint egyéni levelező, s közben dolgoztam egy ásatáson. Az első évben régészetből elvégeztem kéf évet, így a következőt már nappalin folytathattam, s felvettem a történelem mellé a régész szakot. - Kik voltak az egyetemen a meghatározó tanárai, akikre a mai napig szívesen emlékezik? - Fodor István, Tromayer Ottó , tanár uraknak sokat köszönhetek, nemcsak szakmai ismeretet, Férfiakról nemcsak férfiaknak SAS ERZSÉBET OLDALA szemléletet, de emberséget is tanulhattam tőlük. Ezek alatt az évek alatt lehetőségem volt arra, hogy Leningrádban tanulhassak fél évet, ott végeztem az V. első félévét, amely alatt egy másfajta kultúrával és szemléletmóddal gazdagodtam. A diplomámat 1986-ban kaptam meg, s utána visszatértem a múzeumba, mint régész-muzeológus. - Mi volt az első feladata, mint friss diplomásnak? - Az új állandó kiállításnak az őskori-bronzkori részében, régészeti topográfiai munkában vettem részt. Abban az időben minden nyáron régésztábor volt a diákok számára, amely lenyűgöző mozgalmas időszaka volt az életemnek. - Mesélte, hogy tíz esztendeje szerezte meg a doktori címet, aztán bölcsész létére műszaki egyetemen PhD tudományos tagozatot szerzett, kandidátusi fokozat is folyamatban van, s mindeközben egy évet Angliában is töltött... - Magyar ösztöndíjjal régészeti fémtant tanultam, s a világnak nemcsak a keleti felével ismerkedhettem meg, hanem a nyugatival is. Egyébként azt hiszem bárkinek az életét végigtekintenénk kiderülne, hogy az elmúlt tíz év nagyon „zűrös" volt mindenkinek. A bölcsész diploma mellé pedig azért kellettek a műszaki ismeretek, hogy a nemzetközi porondon esélyem legyen valamit több oldalról megközelíteni. A Bocskai köz ablakából én az egész világra rálátok. Ehhez két dolog kell, én és a számítógép. - Bevallom, az a félmondat, hogy a régészet a kezdetektől fogva érdekelte, számomra nagyon általános. Szeretném a pillanatot tudni, mikortól érezte ezt? - Talán tízéves voltam, amikor volt egy film a televízióban, amelynek az volt a címe: hogyan keressük az ősembert? A szakemberek elmondták, s innentől kezdve, barátaimmal jártuk a szekszárdi szurdikokat és „kerestük" az ősembert. Barátaim többsége ezt kinőtte, nálam megmaradt. Van, akinél véget ér a gyermekkor - legalábbis a gyermekkori álmok - nálam nem ért véget. - Mi az, ami egy régészt a legjobban izgat, amikor kutat? - Hol, hogyan éltek ezen a vidéken az emberek, s annak milyen tanulságai vannak, melyek azok a mai életünkben is levonható következtetések, amelyek előbbre viszik a dolgainkat. Talán furcsa, de az ember gondolatban ilyenkor ezer éveket él át, s rájön, hogy az akkori ember, az akkori kihívásokra ugyanilyen szinten válaszolt, mint a mai kor embere a számítógép világában. Amit érdemes az őseinktől tanulni, az a természettel való együttélésük, s hihetetlen mértékű természetismeretük. Ma egy koponyaműtétre úgy gondolunk, mint egy nagy teljesítményre, de tudnunk kell, hogy az őskorban pengével hajtottak már végre ilyen műtéteket, s antibiotikumos növényekkel gyógyítani tudtak sokfajta betegséget. - Mi az, ami még ennyire szembetűnő hasonlóságot mutat köztünk és az őseink között? - Rengeteg, de még egy példát elmondanék, például az építészet. Minden visszatér, természetesen a mai igényeknek megfelelően. Gondoljunk csak arra, hogy a mai építészetben újra elfoglalja méltó helyét a fa és a többi természetes anyag. A lényeg az, hogy újra az emberek kerüljenek a középpontba. Hogy milyen értékeket tekintünk elsődlegesnek, az rajtunk múlik. Ami az én hivatásomban nagyon szép, s azért mondhatom szerencsésnek magam, mert a dolgok visszaköszönnek, s a különböző kultúrák megismerése közben, valamint megtapasztalása közben, a sajátomat jobban meg tudom becsülni. Nyugat-Európában már visszataláltak az igazi értékrendekhez. Mi a globalizációval párhuzamosan tanuljuk meg, mert az az egyeden, ami meg tudja adni egy embernek a gyökereit, s ahol a gyökér nem tudja megkötni a talajt, ott mindent elvisz a szél, s jönnek a pótcselekvések. - A magánéletében már sok dologban megvalósította a „vissza a természethez" gondolatot... - Sok mindent szerettünk volna a feleségemmel, dr. Nagy Janka Teodóra néprajzkutatóval, és a gyermekeink álmai is ezek voltak. Kisebbik gyermekünknek betegsége miatt egyetlen mozgáslehetősége volt a lovaglás. Ma már annyira megszerette a család, és olyan örömet szerez számunkra, hogy életünk résiévé vált. Nehéz és fájdalmas dolgok történtek velünk az utóbbi években, ami - ellentétben más családokkal - bennünket még jobban összetart. - Milyennek látja a várost, amelyben dolgozik, s amelynek értékei után kutat? - Szekszárd egy csodálatos város! Az viszont igaz, hogy nem tudja, hogy milyen gazdag város. Az értékeinkből még nagyon sok megmaradt, de sajnos pont azértmert jól élünk, pazarlók vagyunk, főleg a kulturális és szellemi értékeinkkel, ami pedig hosszú távon gazdasági előnyökkel is járna. Igazában most kezdjük megtapasztalni, hogy a kultúra a legnagyobb érték. - Több hétig hallgatnám, ahogy a múltról, a jelenről és a jövőről mesél... S mindezt párhuzamosan... - A látásom évezredeket lát át. Múlt nélkül nincs jelen és jelen nélkül nincs jövő. Ha valamit ig# zán tudni akarunk, akkor egyszerre mindhármat kell látnunk.