Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-01-30 / 4. szám

2000. február 20. SZEKSZÁRDI 30 Férfiakról nemcsak férfiaknak Sas Erzsébet oldala Vendégem a Gemenc presszóban Takács Károly taxisofőr, aki há­rom évtizede rója Szekszárd utcá­it, s akit még azok is ismernek, akik talán sosem ültek taxiban. Csendes udvariasságával, biztos kezű vezetésével, állandóságával nemcsak az utazóközönségnél de a kollégái között is elismerést és tiszteletet vívott ki magának. - Karcsi! Szinte mindenki ismeri Önt, mégis azt, hogy hogyan került Szekszárdra kevesen tudják... - Tolna megyében születtem Györkönyben, Medinán jártam isko­lába, hatan voltunk testvérek, így az­tán édesanyám, hogy a mai szóhasz­nálattal éljek főállású anya volt. Édes­apám kezdetben földművesként dol­gozott, aztán a DÉDÁSZ-tól ment nyugdíjba. Mielőtt Szekszárdra kerül­tem volna elég nagy kanyart tettem... - Fiatalemberként is vonzotta a vezetés... Valami érlelődött bennem, ^wanis a bevonulás előtt megsze­reztem a jogosítványt, s a katonaság alatt Egerben és Budapesten gyako­rolhattam is a vezetést. A leszerelés után pedig a fővárosban maradtam és az Autóbusz Üzemben helyez­kedtem el, ahol nagy kék autóbusz­szal jártam Budapestet, sőt még ok­tattam is. Ez arra volt jó, hogy meg­ismerjem a várost, s miután a leg­több utcanév a mai napig sem válto­zott, elmondhatom, hogy jól tájéko­zódom Budapesten. - Sok fiatalt vonzott abban az idő­ben a főváros, többek között Karcsi jövendőbelije is ott dolgozott... - A feleségem Ceglédi származá­sú, igazság szerint nem is annyira a munkahely, mint a sport hozott össze bennünket. Ő röplabdázott én fociztam, így megvolt a közös ér­deklődés. - Mikor döntöttek úgy, hogy Aekszárdra költöznek... A fővárosban nagyon nehéz lett volna lakáshoz jutni — meg szeret­tem volna visszajönni a megyébe -, ezért az akkori főnököm ajánlásával kerültem a Volánhoz. Először busz­ra kerültem, s Siófoki járaton vol­tam, ami nagyon szép időszak volt, természetesen nyáron. Az oda és visszaút közötti pár órában én is a Balaton szépségeit élvezhettem. - S mikor „száguldott be életébe a taxi"? - A Volán iroda akkori vezetője Kovács Zoltán volt, hozzá tartoztak, a taxik, tehertaxik, különjáratok, az ő tanácsára próbáltam meg a taxi­zást, s ennek a próbálkozásnak ép­pen 30 éve. - Hányan voltak akkor Szekszár­don taxisok? - Annyira kevesen, hogy fel is tu­dom sorolni őket. Lenke néni, akit csak taxis Mancinak hívtak, Michl János bácsi, aki most ment nyugdíj­ba 73 éves korában, Seres Imre bá­csi, Kutasi Pista bácsi, Hajnovics Jó­zsi bácsi, Maár Gyula bácsi, s akkor jöttem én hetediknek, mint a legfia­talabb. Ez volt 1970-ben. - A taxizást nemcsak kipróbálta, hanem ott is maradt, pedig a busz­vezetésről úgy mesélt, hogy szép idők voltak, mégis maradt... - Azt hiszem egyszerű a magya­rázat, nem szeretem a vándorlást, meg aztán megszerettem a taxizást. - Milyen volt az első kocsija, és a többi? - Először Warsavával jártam, az­tán a Zsigulik és a Ladák következ­tek, ma egy Daewo-val járok. - Kik voltak az első törzsutasai? - Akkor még nem volt telefonjuk az embereknek, így az intézmények dolgozóit vittük hivatalos útjaikra, ez adta a munkánk nagy részét. Azt azért szeretném elmondani, hogy a leghűségesebb utasaink az újságírók voltak, akik sokat jártak a megyében és természetesen nem volt autójuk. Szerencsére akkor még olcsó volt a taxi. - S a lakosság mennyire vette (veszi) igénybe a taxizást? Lehet itt egy kis történelmi visszatekintést tenni az eltelt három évtizedre? - A szekszárdi emberek nagyon nehezen ültek taxiba régen és ezt még ma is elmondhatjuk, ma talán más okból is. Nagyon dolgoznak az előítéletek, csak egy példát mon­dok. Nő megy haza a piacról, 28 te­le szatyor a kezében, majd megsza­kad, amíg a taxiállomásig ér. Beül, aztán megmondja a címet, majd gyorsan hozzáteszi, hogy két házzal előbb álljak meg, mert nehogy a szomszédok kibeszéljék, hogy ő ta­xival ment haza. A másik, ha Szek­szárd lélekszámát tekintjük, sokkal több családban van autó, sok helyen nem is egy, mint más ilyen nagyság­rendű városban. Aztán van még va­lami, ami motiválja, hogy miért nem ülnek taxiba az emberek. Sok más városból jött, átutazóban Szek­szárdon tartózkodó ember ámul el azon, hogy ebben a városban dél­után hat óra után megáll az élet, s ezt nagyon furcsállják. - Ön szerint ez minek tudható be? - Egy időben, a 70-es évek elején volt egy fellendülés, mozgás az esti, éjszakai életben, aztán kiderült, ezt az életet a máshonnan ideköltözöt­tek hozták a városba - nem tudva mi a szekszárdi módi - aztán lassan ők is idomultak ehhez a szokáshoz. Abban az időben lett nagy divat a szőlő, a birtok, s az emberek bezár­kóztak, kiszivárogtak a város életé­ből a birtokaikra. - Volt a taxisok életében egy olyan időszak, amikor nagyon vita­tott volt, hogy mennyi taxis lenne egy ekkora nagyságrendű város­ban ideális? - Ez abban az időszakban volt, amikor munkahelyek megszűntek, s akinek volt kocsija, jogosítványa az elkezdett taxizni. Természetesen minden ember valahogy meg akart és akar élni. Aztán jött a szigorítás, tanfolyamo­kat kellett elvégezni, vizsgázni, és akkor sokan elmentek. Megalakult Budapesten a Taxis Szövetség, amely egy érdekképviseleti szerv, ahol ki­dolgozták, hogy a városok nagyság­rendéhez viszonyítva, hány taxis szám az ideális. Csakhogy ez nem minden városban használható, mert amint már elmondtam Szekszárdon sokkal több kocsi van a családok bir­tokában, mint más hasonló nagyst • rendű városokban. Ebből következ természetesen, hogy kevesebben vt szik igénybe a taxi szolgáltatást. - Karcsi! Olyan régóta dolgozik ebben a szakmában, s annyi taxis cserélődött ki ez alatt a három évti­zed alatt, hogy megérlelődött Ön­ben a gondolat, amit kérem, mond­jon most el nekünk. Milyennek kell lennie egy jó taxisnak? - Valószínű utasa válogatja. Van utas, aki beül és ontja a vicceket, el­mondja a politikáról a véleményét, s megint van, aki egy szót sem szól. Vannak jókedvű, bánatos, a kákán is csomót kereső, s vannak olyan vidám utasok is, akik velem akaiják megin­ni a következő féldecit. A taxizáshoz nagyon sok türelem kell, jó idegrend­szer, s ez nemcsak az utasra vonatko­zik, hanem a mai közlekedéskultúrá­ra is. Fontos a biztonságos vezetés, jómagam nem vagyok egy gyorshaj­tás típus, talán fiatalabb koromban gyorsabban mentem, akkor viszont még nem volt ilyen forgalom. - Tanított is, oktatott is... Mi az, amit a vezetési tudományon kívül átadott a kezdő taxizóknak? - Felhívtam a figyelmüket azokra az emberi dolgokra, amelyeket én a saját bőrömön megtapasztaltam. Az utas nem szereti, ha a taxis beszél. Mindig az utasnak van igaza. Udva­riasnak kell lenni, a ki és beszállás­nál. Az utasok bizalmát nemcsak megszerezni kell tudni, de megtar­tani is. Törekedni kell arra, hogy mindenkivel megtaláljuk a megfele­lő hangnemet. -A munka közben keletkezett fe­szültséget, a sok, vagy éppen kevés utassal zárt műszakot, a közleke­désben felgyülemlett idegeskedést hogy lehet feldolgozni? - Ehhez a szakmához elengedhe­tetlen a nyugodt családi háttér, ami nekem a kezdetektől megvolt. So­kat köszönhetek a feleségemnek, aki ezt a hátteret biztosította szá­momra, hogy mindig nyugodtan in­dulhattam dolgozni, és örömmel térhettem haza. -Abban a családban, ahol a taxi­zás „közben " két gyermek felnőtt... - Fiam, aki szintén Károly, szin­tén a taxizást választotta, Krisztina lányom pedig bőrdíszműves lett. A feleségem egyébként a Volántól ment nyugdíjba. Mindannyian ve­zetnek, s őszintén mondom, örül­tem, ha a szabadságom alatt valaki­nek átadhattam a volánt. - Még egy utolsó kérdés? Azt mondta az emberek nem „engedik" meg maguknak a taxival való uta­zást Miért van ez vajon? - Még ma is úgy gondolnak rá, mint valami luxusra. Pedig ha meg­gondolják, hogy mennyi pénzt köl­tenek cigarettára, italra, csokoládéra és más felesleges élvezeti cikkre, érthetetlen, hogy miért tartják a ké­nyelmüket, a sok esetben egészsé­güket is szolgáló taxizást luxusnak.

Next

/
Thumbnails
Contents