Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-29 / 37. szám

2000. október 29. , SZEKSZÁRDI USARNAP 15 Vendégem a Gemenc presszóban Cserháti András mérnök, fizikus, akit abból az alkalomból hívtam randevúra, hogy mások mellett nemrég a Paksi Atomerőmű Rt. „Céggyűrű" kitüntetését vehette át Nagy Sándor vezérigazgatótól. Cserháti Andrásról kitüntetése alkalmából az Atomerőmű c. lap legutóbbi számában a következő olvasható: „1976-ban kezdett dolgozni műszakigazdasági ügyintézőként. Beosztott mérnök, majd a Reaktorfizikai Osztály vezető fizikusa. 1985-ben a Műszaki Fejlesztési Osztály osztályvezetői, 1987-től főosztályvezetői teendői ellátására kapott megbízást. Az 1992. évi átszervezés után ismét osztályvezető, majd műszaki tanácsadó. 2000. január 1-től a Műszaki Főosztály főosztályvezetői feladatait látja el. Munkáját, magatartását mindig az emberi tisztesség jellemzi. Szakmai tudása hazai és nemzetközi szinten is elismerést, tekintélyt biztosít számára." Férfiakról nemcsak férfiaknak 'A Paksi Atomerőmű, mint szerövezet rövidesen negyedszázados, s önnek első munkahelye.... - A belépőmön olvasható törzsszám a tizenhetedik a sorban. Ez azt jelenti, hogy az elsők között kerültem ide, de ezt nem érdemnek fogom fel, hanem inkább egy „szomorú" állapotnak, hiszen közben eltelt a negyedszázad. Ez máig egyetlen munkahelyem. Munkába állásomkor nem csak nagy kihívásnak tekintettem, hanem a lakás lehetősége is vonzott, mert ilyent Budapesten akkor nem kínáltak. Ideköltözésünk előtt csak átutazóban jártam Szekszárdon. Feleségem velem együtt székesfehérvári, ő sem nagyon ismerte ezt a környéket. Később igyekeztünk a hiányt pótolni, Trabanttal „végigszáguldoztuk" Tolna megyét, még a legJúsebb falvakba is ellátogatva. ^

A szemem előtt nőttek ki az ^ épületek a földből" - Az atomerőmű is ennyire „idegen" volt? - Közel sem, hiszen nem ez volt az első, amit láttam. Az egyetemi évek alatt üzemi gyakorlaton már voltam két atomerőműben is. Ugyancsak még egyetemistaként jártam először a paksi beruházás területén, ami akkor még egy zöld mező volt, kitűző karókkal. Mikor végleg Paksra kerültem, még javában folyt az építkezés. A szemem előtt nőttek ki az épületek a földből, s ez előny is volt a később jövőkkel szemben, akik már csak a készet látták. Azóta szerte a világban már vagy húsz atomerőműben fordultam meg Kanadától Japánig. - Ennyi tapasztalat birtokában hová sorolná Paksot? - Mindenképpen az első egyharmadba, és ez nem szubjektív vélemény, hanem számokkal is alátámasztható. - A szakmai életrajzában szinte minden benne van, amit ön az atomerőműben az eltelt évek során letett az asztalra. Jómagam - bizonyára a kedves olvasókkal együtt - arra lennék kíváncsi, hogyan lesz valakiből „atomos", hogyan jut el arra a szakmai szintre, ahol most Ön áll? - Matematika-fizika szakos voltam a gimnáziumban, tanulmányi versenyekre jártam és hamar nyilvánvaló lett számomra, hogy ehhez közel álló szakmát választok. A számítógépek ugyanúgy érdekeltek, mint a nukleáris dolgok. Megpróbálkoztam a külföldi ösztöndíjjal, mindkettőre pályáztam. Az utóbbira felvettek, az első pedig megmaradt örök szerelemnek. Moszkvában szereztem mérnök-hőfizikus diplomát. Természetesen a folyamatos tanulás, továbbképzés elengedhetetlen. Az évek során idehaza és külföldön (pl. USA, Németország, Kína) sok tanfolyamon vettem részt, eleinte hallgatóként, később előadóként is. Ilyenkor éreztem, mennyire fontos a nyelvtudás, milyen jó, ha oroszul vagy angolul tudok kommunikálni. „Az elfogulatlan, közérthető tájékoztatás fontos" - Ezeknek az előadásoknak mennyire volt központi témája a biztonság? - Természetesen az elsők között volt. De nem elég, ha a szakemberek csak okosodnak vagy csak tesznek a biztonságért. Mindig nagyon lényegesnek tartottam az elfogulatlan, közérthető tájékoztatást is. Szerencsére éppen Tolna megyében kérdőjelezik meg legkevésbé a biztonságot. Ez alighanem annak tudható be, hogy a leghatékonyabb kommunikáció az emberi beszéd és a személyes találkozás, példa. Ha valaki Pakson abban a titokzatosnak tűnő létesítményben dolgozik, ugyanakkor itt él velünk, közöttünk, aJckor egy idő múlva rajta keresztül is növekszik a bizalmunk az atomerőművel szemben. Ezt a kapcsolódást a távolabb élő zalai vagy nyírségi ember nehezebben tudja kialakítani. Az ismeretterjesztés amúgy más területen is fontos. Alapító és elnökségi tagja vagyok a szekszárdi CsaTolna Egyesületnek, amelyet két éve hoztunk létre barátaimmal együtt az Internet megyei népszerűsítéséért, fejlesztéséért. Ebben a minőségemben is „próbálom hinteni az igét'. Falvakban, intézményekben tartunk internetes bemutatókat. És nem csak bújom az Internet világát, hanem alakítom is, sok-sok lapját írtam már. A szakma és Internet még annyiban kapcsolódik nálam, hogy a Magyar Nukleáris Társaság egyik alelnöke, és honlapjának gondozója is vagyok. - Randevúnk apropójáról, a céggyűrűről szeretném most kicsit faggatni - Ez a díj 1992 óta létezik, évente 20 dolgozó kapja meg. A mintegy háromezer munkatárs közül tehát mára 160-an rendelkeznek vele, akik közé tartozni nagyon megtisztelő. A jó érzés mellett persze az emberben a kétkedés is felbukkan: miért éppen én? Megnyugtató, hogy sokak jelölnek rá, és 10-15 fős testület dönt az érdemek mérlegelésével odaítéléséről. Akitüntetéshez hasonló jelzésként, a bizalom jeleként éltem meg, hogy az elmúlt öt évben kétszer is beválasztottak a munkavállalók a társaság felügyelő bizottságába. Persze az FB tagság nem volt mindig kellemes, ütközésekkel is járt. - Ez egy igazi gyűrű, vagy csak jelképesen hívják annak? - Egy arany pecsétgyűrű, amelyet az atomerőmű ismert emblémája díszít. „A csikócsapat az ötvenhez közeledik..." - A céggyűrűt kiemelkedő szakmai tevékenységéért kapta, de bizonyára gondol arra a sorban tizenhetedik belépőkártyára is... Mennyit változott az atomerőmű a 25 év alatt? - Sokat. Ahogy a világ is változott, a PA Rt. is eljutott a szocialista nagyvállalattól az egyre inkább piacorientált létig. Van, ami megmaradt a múltból, de az emberek sokat változtak. A kezdteti években hegyeket elhordani képes nagy lelkesedés volt a jellemző, ami mára némileg megkopott. Az új világban a csapatszellemet néha hátrébb szorítja az egyéni érvényesülés igénye. Már sokan vannak, akik nem lelkesedésből, hanem inkább pénzért dolgoznak, de legalább olyan igényesen, változatlan szakmaisággal. Az atomerőmű túl van a kamaszkoron, üzemeltetői pedig az ifjonti hevületen. Amúgy most csak a cég 25 éves, maguk a reaktorok, berendezések még csak 18-13 éve működnek. Most vannak abban az életkorban, amikor a legtöbbet tudják produkálni. Az üzemi tapasztalatok már kamatoznak, de az időskori bajok még nem jöttek elő. Ebből a szempontból az atomerőmű szerencsésebb az embernél, mert a legtöbb elemét - ha elromlik ki lehet cserélni. A berendezések azért sem olyanok, mint az induláskor, mert időközben rengeteg biztonságnövelő intézkedést hajtottunk végre. Ez egy szakadatlan folyamat, a követelmények egyre szigorúbbak, s ennek meg kell felelni. Az eredeti hőerőgépészeti alapok nagyon jók, s erre rá lehetett ültetni fejlettebb irányítástechnikát, számítógépes rendszereket. „Szeretek hátra is nézni, de előre jobban..." - Személy szerint hogyan élte meg ezeket az éveket az atomerőműben? - Sokat kaptam ez alatt a 25 év alatt. Nagyon szeretem a szakmámat. Eljutottam általa a világ sok részébe, tömérdek érdekességgel találkozva. De felettem is eljár az idő, s bizony a „csikócsapat", akikről Hazafi József újságíró a kezdetekkor riportkönyvet írt, az ötvenhez közeledik. Már most gondol a cégvezetés arra, hogy ez a csapat közel egyszerre fog nyugdíjba menni, s időben kell megfelelő utánpótlásról gondoskodni. Az igazat megvallva szeretek hátra is nézni, de előre jobban. - Amikor nem a hivatásával foglalkozik, mi az, amivel szívesen tölti idejét? Bár a CsaTolna Egyesületről kicsit korábban már mesélt... - Még sohasem unatkoztam. Olvasás, és újabban a digitális fényképezés, ami pihentet, kikapcsol. Amikor ideköltöztünk, kiderült, hogy az igazi szekszárdi nem lehet meg szőlő nélkül. Bz számomra móri születésűként nem volt furcsa, mert a családban mindig voltak szőlők. Azt nem állítom, hogy nálam jobb bort senki nem csinál, de a mozgás, testi munka nagyon jót tesz. -Segítsége is van? - Hogyne, a feleségem, Adrienn. Ő amúgy az Adyban tanít. Két fiam is lassan felnő. András közgazdasági egyetemre jár, Ákos a Garayban tanul. Anyjuktól örökölhették a nyelvek szeretetét, mert mindegyiknek már van vagy kettő és fél nyelvvizsgája. A szekszárdi éveimet magánemberként is sikeresnek tartom. - Kitüntetéséhez gratulálunk, s kívánjuk, hogy a Paksi Atomerőmű valamikori „csikócsapata" mielőtt megérdemelt pihenőidejéhez jut, méltó utódokat tudhasson maga mögött. Ugyanezt kívánjuk Önnek a magánéletében is. Sas Erzsébet oldala Kái^éMM líHüQ^Tíi