Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-29 / 37. szám

12 , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 2000. október 22. 9 Már a szűkebb elitbe vágyik a kerékpározás Mekkájában Velencében már sztár is lehet a szekszárdi bringás A tapasztalatszerző tanulóévek után mintha egy kicsit külföldön is kezdene forogni a valamikor Szekszárdról induló, a gyökereihez mindmáig kötődő kerékpárversenyzőnek, Arató Dávidnak. Az európai kerkpározás Mekkájának számító Olaszországban is... Az U 23-as világbajnokság magyar viszonylatban kiemelkedő 37. helyezéséről már dióhéjban szóltunk, ami az előzmények ismeretében aligha számitott véletlennek. Nem először és nem egyszer jött ki az a bizonyos lépés... - A világbajnoki erősségű Világ Kupa futamokon többször is a tizenötben végeztem - mondja a már megérdemelt hazai pihenőjét megkezdő Arató Dávid. Ezekre a versenyekre lettem kihegyezve, ezeken a viadalakon megmutathattam, milyen haszna volt annak, hogy harmadosztályú profiként szerepeltem rendkívül erős-mezőnyökben, nehéz terepen. Ez kamatozódott a franciaországi világbajnokságon is. Roppant büszke vagyok atTa, hogy francia és olasz élversenyzők egész sorát sikerült megelőznöm, ami jelzi: jó úton járok. Két évvel ezelőtt még annak is tudtam örülni, hogy bizonyos szakaszokon lépést tudok tartani velük. A De Nardi-nál hagytak réseket a feltörekvő magyarnak, ám az alapfeldat a klub menőinek segítése, kiszolgálása volt. Amivel nem volt különösebb baja a magyar vendégmunkásnak, mert mindez kemény, kényszerítő eszköze volt az elsősorban fizikai, aztán taktikai értelemben vett fejlődésének. Ezt követően tágul az a bizonyos horizont számára, jobban róla szólhat a történet, feltételezhetjük mindezt okkal. Ám Dávid még mielőtt tovább fűzném a valamilyen igazi profi szerződésig elvezető történetet, első hallásra meglepő bejelentést tesz: - Megkeresett egy másik csapat rendkívül ösztönző anyagi és szakmai ajánlattal. Egy Velence közeli, komoly, amatőr csapathoz írtam alá. Azt mondták, hogy kalapot emelnek az előtt a fizikai tudás előtt, amit tőlem a különböző versenyeken láttak, és úgy gondolják, hogy én náluk akár az elsőszámú versenyző is lehetek a következő verseny évadban. - Nem visszalépés ez? Tavaly ilyenkor még profinak mondhattad nagad, mégha az ebben a kategóriában fakónak számított, most pedig nem. - Ez csak egyfajta látszat. Valójában a harmadkategónás profi és az úgynevezett amatőr között az olasz kerékpárbari nincs nagy különbség, többnyire alig észrevehető. Ellenben a még nem igazi profi nem tud annyi versenyen részt venni, mint egy jól menő, jól menedzselt neves amatőr klub, ami hátrány. Ha csak a magam példájából indulok ki. én sem tudtam az idén annyi versenyen részt venni, mint tavaly. Úgy néz ki, hogy ez a profi minősítés mintha nemzetközi téren is válságba került volna, több csapat, igy a De Nardi is megszünteti az ilyen besorolású versenyzőit. A legjobb amatőrökre, akik csak nevükben amatőrök, de teljesítményükkel a professzionalizmust súrolják, továbbra is lecsapnak a profi csapatok, Bodrogi példája kellőképpen ébren tartja a tüzet a már oroszlánkörmeiket alkalomadtán kimutató magyar különítmény tagjaiban. Arató újabb csúcs megmászására készül az Alpok neki rendelt ormain. Utolsó éves U-23-as „kerékpáros juniorként" betörni a még szűkebb elitbe, vagyis befurakodjon a versenyek első tizébe, egy-egy VK-futamon pedig dobogó közelbe férkőzni. - Amit most tudok, azt még két három évig lehet fokozni, nem érzem magam fáradtnak, kizsigereltnek. A további előrelépésem lehetőségeit csak táplálja, hogy a hegyekeb, állítom, hogy már most a korosztályom legjobbjai közé tartozom. Az ilyen versenyeket kifejezetten kedvelem, Olaszországban van belőle jócskán. Az, hogy új klubomnál esetleg frontemberként számítanak rám, nem lesz csapatérdek miatti vízhordó szerepkör, ami eddigi klubjaimnál a versenyek óhatatlan velejárója volt, ez csak fokozza a munkakedvet, miközben most egy hónapot pihenek, de már lelki szemeim előtt a következő évad versenyei is megjelennek. De azt is szeretnénk, ha jelentőséggel bíró hazai vidalakon is elindulhatnának. Mondjuk, az egyetlen nemzetközi minősítésű hazai versenyen, a Gemenc Nagydíjon. -Azt hiszem, hogy ezt valamennyien óhajtjuk, a mi részünkről a hozzállással, a szemlélettel nem lehet gond. Ám van egy tőlünk függetlenül létező probléma: az egyesületi érdek miatt nem tudunk részt venni annyi kvalifikációs, vagy pontszerző versenyen, amennyi éppen szükségeltetik. Nem tartok még ott, hogy Tour de Francé, vagy Giro Itália erőséggű mezőnyben versenyezzek, de óriási élményt jelentene, ha magyar színekben egy országot, a hazámat képviselve indulhatnék a világbajnokságon, az olimpiáról nem is beszélve. Ha ráállhatnék arra, hogy azokra a bizonyos kvalifikációs versenyemkre koncentráljak, ahol sok esteben az Olaszországban megszokottnál gyengébb mezőnyben kéne vitézkednem, biztosan sikerülne részvételtjelenthető kvótához jutnom, de erre a gazda érdeke, parancsa miatt nincs mód. Pedig biztosan lehetne valamilyen megoldást találni arra, hogy a nemhzeti színeket is képviseljük. Ha más sportágban megtalálták ennek módját a profi sportban, akkor itt miért nem? Arató Dávid szerint az elmozdulásban, a nemzeti érdekek érvényesülésében mindenképpen a mostanság felettébb passzivitásba vonuló magyar szövetségnek kellene megtennie az első lépéseket. -Az az igazság, hogy egyáltalán nem törődnek velünk itthon. Jöjjünk haza az országos hosszútávú bajnokságra, többnyire mindenki jön is, aztán viszlát jövőre. Ha valaki elér valamit, ami már az olasz újságokban is szerepet kap, akkor még egy muszájból gratuláló telefont sem kap. Az az érzésem, hogy abból a szempontból, hogy egyéni érdekeink érvényesítése mellett valahol egy nemzetet is képviselünk - az időfutamon már világraszóló eredményeket produkáló Bodrogi Laci jóvoltából nem is akárhogyan - ez igazándiból senkit nem érdekel. Ebből következik, hogy a nemzeti érdekből fontos versenyeinkre semilyen támogatást nem kapunk a szövetség részéről. Külföldi csapattársaim az „ilyen nincs" döbbenettel vették tudomásul, hogy saját magamat finaszíroztam meg a legutóbbi világbajnokságon való részvételre, a szövetség még egy szendvicsre valót sem fizetett. De félreértés ne essék, itt nem az elmaradt anyagiakra akarok kilyukadni, a mi hozzállásunk ázon nem fog múlni, hogy nem lehet kaszálni egy-egy jó eredmény után. Velünk és a tulajdonosainkkal meg lehet, meg lehegne egyezni bizonyos kérdésekben, de ehhez egészen más hozzállás, hovatovább szemlélet kell. Ami végülis olyan szempontból zavar, hogy így alakult, mert ez például megfoszthat attól, hogy pályafutásom esetlegesen csúcsán, négy év múlva egy olimpián ott lehessek. - így áttételesen szóba kerültek az anyagiak. Ha még három évig az olasz élvonalban versenyzel, de az a hőn óhajtott áttörés valamilyen oknál fogva nem következik be, elmaradnak a még serdülőben megálmodott nagy sikerek, anyagi értelemben hogyan vonulhatsz vissza? -Azért konkrét összegeket nem szívesen mondanék, de egy példával hadd érzékeltessem: már most olyan szerződést kötöttem, hogy dupláját vehettem fel annak havonta, mint amit egy átlagos nagyságú magyar cég főnöke vagy éppen helyettese. Vagyis; ha csak mostani anyagi nívómnál maradok a magamnak még megjósolt minimum három-négy évig, akkor annyival jöhetek haza, ami már egy hosszú távra is egzisztenciával kecsegtető vállakózás beindításához bőven elég. - A zsebben való további turkálást befejezendő, de ilyen irányú szurkolói kíváncsiságot kielégítendő, úgy kereshetsz, mint egy valamirevaló labdajátékos légiós Magyarországon, aki cirka kettőezer dollárt kap szolgálataiért. - Maradjunk annyiban, hogy felhozott példa nem rossz, közel jár a valósághoz. Arató most pihenni megy, minden oka megvan arra, hogy kényelmesen ellazulva hátradőljön abban a bizonyos karosszékben. De teljesen felhőtlen boldogságához erkölcsi értelemben egy valami azért hiányzik. Ami a gyökerekre, zsigeri szekszárdi ságára vezethető vissza. Amit ha fene fenét eszik is, de meg kell nyernie. Mert ezt nem csak a Székely Ben utcai az ő pályafutása miatt a civil életüket is átpl ramozó felmenők várják, hanem a már csak emléic iből élő szekszárdi publikum is. Azokon az általában forró júliusi napokon. - Valóban bánt a dolog, hogy a Gemenc Nagydíj megint nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, ez már kezd blama lenni. Az csak részben vigasztal, hogy írásba kis merném adni: az idén én voltam a legerősebb a mezőnyben. Üldöz ilyenkor a balszerencse is rendesen, hihetelen géphibák keserítik meg a sorsomat. De nem adom fel! Ez a verseny egy picit, nem is picit a szívem csücske, pályafutásom kezdeti és későbbi éveinek szimbóluma, ezen nekem egyszer, ha a fene fenét eszik is, de nyernem kell. - Már csupán azért is, mert a szekszárdi bringás nagyságok mellett, néhány évvel ezelőtt „druszád", Sipőcz Dávid, olasz kollégád is győzni tudott. Apropó! Az olaszországi magyar kerékpáros légiósok egy általam kért rangsorában, véleményed szerint miképpen alakul az erősorrend. - Belemennék én ebbe a játékba, de akadnak olyan magyarok is, akiknek nem igazán ismerem az eredmt^^ nyeit, ami persze azt sugallja, hogy ebben a hozzáve^V legesen tizes mezőnyben biztosan a táblázat fölső felében lehetek. Bodrogi Laci minden tekintetben a N^fero 1, ez nem lehet kétséges. Ha csak a vébészere^st veszem alapul,de más mutatók alapján is a hozzám legközelebb álló Sipőcz Dávid következik, és... Az eddigi összeredményei alapján többen elém rangsorolnák Szekerest,aki időssebb, rutinosabb nálam, de érzésem szerint már nem jobb versenyző nálam. A többieknél jobbnak, nevesebbnek érzem magam. - Egy a sportághoz azért konyító azt mondta, hogy az erős, taktikus, a mezőnyben kitűnően bicikliző Aratóból és a rendkívül gyors, ravasz és jó hajrákészségű Sipőczből lehetne összegyúrni a minden idők legnagyobb magyar kerékpárversenyzőjét. Át tudtok valamit venni még a másik erényeiből? -Azt gondolom, hogy igen. Az elmúlt évben hajrákban is fejlődtem,noha a gyorsaság alapvetően adottság kérdése. Fontos tulajdonság ez, de igazán nagy versenyen való jó szerepléshez szükséges, de önmagában nem elégséges feltétel. Aki a hegyeken erős, az olyan helyzeti előnyöket teremthet, amelyből már könnyen lehet gazdálkodni, akarom mondani taktikázni. Mindenesetre ha a helyzet úgy hozza, roppant nagy meccsekre, küzdelemre készülök az általam is nagyra tartott és már bizonyított Sipőcz Dáviddal, akivel remélhetőleg a még többre hivatott kerékpáros új generációt képviseljük, akivel egyidőben kezdtem idehaza kerékpározni, és akivel kint is tartom a kapcsolatot. -bégyé-