Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-10-15 / 35. szám

2000. október 15. , SZEKSZÁRDI VASÁRNAP 11 Városunk első monográfusa Garay János Az obsitos című költeményben szellemesen rótta le háláját a neki Háry János témáját adó Mehrwerth Ignácnak: furfangos diákként ültette a vitéz mellé. Szekszárd akkori aljegyzője hamarosan költőként is kitűnik, alkalmi verseket szerez, amelyek közül legnevezetesebb az 1848-ban írt Örömdal. A vérbeli '48-as bujdosása után újra a megyeszékhely szolgálatába állt s az önkényuralmi időszakot kivéve meg is maradt abban Babits Mihály születése ide€

Ha csupán ennyi e az érdeme, már >r is hálásabb emlékezetet érdemelne, de az Őcsényben 1805. október 18-án született Mehrwerth Szekszárd első monográfiái gyűjtését is elvégezte s eredményeit közzé is tette. Művére dr. Nóvák Sándor 1874-es felhívása ösztönözte: a paksi körorvost a megye megbízta az összes helységet felölelő történeti, társadalmi, gazdasági, földrajzi és néprajzi mű összeállításával, ő el is készítette rendkívül alapos kérdéssorát, azonban a válaszok részben nem készültek el, részben elvesztek. Kivételnek számít Mehrwerth, aki a Szekszárd Vidékében - jó tíz évvel az adatfelvétel után - megjelentette gyűjtését, amelyet nyolc«

in évesen is eleven tollal formált vasrnánnyá. Lássuk hát, milyenek is voltunk akkoriban! „Szegzárd népessége az 1857iki népszámlálás szerint 10.013, az 1870-ik szerint 11.069 lélek számból állott. A községi lakosság nemzetiség tekintetében magyar, német és zsidó, a magyarok kétségen kívül a honfoglaláskor jöttek Pannóniába és így Szegzárdra is; a németek leginkább Schwarzwald tájékáról szármoztak ide be a 18ik század elején és közepe táján, akik annyira megmagyarosodtak már, miszerint, ha azt akarják, hogy gyermekeik a német nyelvet megértsék, a völgységi németekhez adják azokat tanulás végett. Eszerint tehát tulajdonképp csak magyarajkúak lakják Szegzárdot, Szekszárd szokatlan szögből - 1870 körül mert a koronkénti bevándorlottakat kivéve mindannyian tisztán beszélik a magyar nyelvet, de még a zsidók is. A bevándorlottak, miképp az előző pontban érintve van, Németországból szármoztak ide, akik szorgalmatos fóldmívelők lévén, például szolgáltak a magyaroknak, viseletüket egészen a magyarokéhoz változtatták át, összeházasodtak a magyarokkal, neveiket azonban megtartották, és csakis ezekről tudjuk, hogy nagy őseik németek valának. A szegzárdiak mind buzgó keresztények, de vakbuzgóság vagy babona köztük nem uralkodik: írni, olvasni majdnem mindannyi tud; születés, halálozás és házasodásoknál semmi különös szokásaik nincsenek, melyek említést vagy megrovást érdemelnének. (A jelen század elején, de tán még a közepén is megvolt az alsóbbrendű néposztálynak az a szokása, hogy szeretett csúfneveket osztogatni. Akik példának okáért valami természeti vagy testépségi hibában szenvedtek, kontárkodtak vagy különcködtek, ezeket aztán a valósághoz képest megfelelő névvel is jelezte. Volt pedig vicsori tislér, aki mindig vigyorgott, récefarkú szabó, aki járás közben úgy tettyegett, mint a réce, csecse varga, aki igen ragyás képű volt, Lütyü kovács, akinek vasalása hiányos és lötyögős volt józan Máté, aki szegzárdi létére bort sohasem ivott...) Törvénytelen gyermek aránylag kevés születik Szegzárdon. Foglalkozásaikra nézve a szegzárdiak különfélék, nagyobb részben szőlő- és szántóföldmí velők, aztán pedig iparosok és kereskedők. Általjában véve igen munkás néposztály a földmívelőség, de szorgalmatosak az iparosok és kereskedők is. Általjában véve vállalkozók a szegzárdiak a haszonbérlés és mindenféle üzérkedésre. Sok hivatalnok lakik Szegzárdon... Életmódjuk a tápszert illetőleg a szegzárdiaknak sorsukhoz képest nagyon különböző: hüvelyes vetemények, burgonya, káposzta, répa, füstölt sertéshússal, a száraz tésztafélének több neme, marha- és birkahús paprikáson, ezek a köznép szokott eledelei. Öltözködése a földmívelő osztálynak célszerű, ünnep- és vasárnapokon ízléssel és csinossággal párosult. A földmívelőnő a fehérneműeket maga fonja, a takáccsal szöveti, de maga szabja és varrja meg..." Talán ennyiből is kiderül, hogy az egykori mű ma sem lenne érdektelen olvasmány - ha akadna kiadója - s Mehrwerth neve nem csak jelentésében lenne: haszon. Dr. Töttős Gábor 2000. október 9-től minden hétfőn 30-11 óráig BABA-MAMA TORNA, 2000. október 12-től minden csütörtökön 10-11 óráig BAMBAMASSZÁZS indul Szekszárdon! A foglalkozás helye: Védőnői Szolgálat, Szekszárd, Vörösmarty u. 5. SzmÜAllivűmÁoaíMlImcŰ^ Mindkét foglalkozás INGYENES

! Szekszárd Város Védőnői ' Telefon: 312-813 / Ódon derű 78. \ AGÁRCA TÁRCA Azt természetesen minden valóságos szekszárdi tudja, hogy a hivatalosan akácnak nevezett fa a helybéli nyelvhasználatban agárcaként ismeretes. Azt már kevesebben tudják, hogy amikor 1879-1880ban az addig mocsaras sétakertet megvette a megyeszékhely s az akkor 12.000 lakosú helység gazdái ugyanennyi szekér földet hordtak és egyengettek el ingyen, a beültetésről is úgy gondoskodtak, hogy agárcát hoztak öntevékenyen a környező dombok erdeiből. Azt azonban már magam sem tudtam, hogy ezekből a fácskákból - mivel fölösen lehettek - jutott a Béla térre is, ahol az Árpád-kortól 1960. június 10-ig a piac is volt. Innen kelteződött egy levél 1880. október 17-én. „Nyílt kérelem a szegzárdi templomszolgához! Tisztelettel alolírottak, ismerve a célt, melynek létünket köszönhetjük, a legböcsületesebb kötelességérzelemmel iparkodtunk az ifjú természet által előállított lombjainkkal díszíteni a tért, melyet a körülmények s az emberek akarata rendelt állandó lakhelyünkül. A legnagyobb egészségnek örvendve, boldogan, életörömmel kebleinkben hallgattuk naponként a kofasereg s az ezek felkeresésére utalt szép hölgyvilág közt lefolyni szokott apró csaták zaját, s mi sem zavarta ifjú életünk boldogságát, mígnem a szeptemberi zord esők egyike feláztatva a talajt gyökereink körül, a reá következő északi szél oldalra fektetett, s így természetellenes állapotban vagyunk kénytelenek jelenleg örömtelen napjainkat élni. A katasztrófa óta négy hét telt el, s senki sem gondolt reánk, miért is azon tiszteletteljes kéréssel járulunk a belvárosi római katolikus templomszolgához, hogy jöjjön segítségünkre; adja vissza egyenes helyzetünket és ezzel együtt az életet. Neki kevés munkájába kerül, s mi hálásan fogunk gondolni reá, mint aki az életmentéssel is foglalkozik. Az a két kidőlt akácfa." A kérés valószínűleg meghallgattatott, mivel a Tolnamegyei Közlöny többet ebben az ügyben nem írt, így aztán a húszas évek térrendezéséig biztosan álltak azok \

a kérvényező agárcák. J v Lanius Excubitor S