Szekszárdi Vasárnap 2000 (10. évfolyam, 1-44. szám)

2000-06-04 / 22. szám

12 , SZEKSZÁKDI tasArnap 2000. június 4. HÁTRABUKFENC KÉTSZER A TOLNA ELLEN Stabilabb csapatot vagy más koncepciót! A helyzet a végül is magyarázatként felhozható objektív körülmények ellenére felettébb kellemetlen. Egy Szuperligában helytálló, ezért okkal dicsért női asztalitenisz alakulatnak, nevezetesen az Asztalitenisz Klub Szekszárdnak — ha már a rájátszás legjobb négy csapata közé nem is sikerült bejutnia — illene a hazai bajnokságban legalább a maximálisan elérhető ötödik helyet bekasziroznia. Hogy ne legyen felemás, ellentmondásos éve. Még úgy is, hogy legjobbja az első meccset — betegségre hivatkozva — lemondja, a visszavágót pedig úgy vállalja, hogy legföljebb csak testben, ám lélek egyáltalán nincs az asztalnál. A ping-pong pedig mint tudjuk, alapvetően idegi sport. Oly an meccseket veszít el a valamikor Európa-bajnoknő, amit álmából felkeltve, különösebb rákészülés nélkül neki hoznia kellene. A második számú játékos, Stancu sem képes olyan tudás alapján elvárható pluszokat letenni az asztalra - azért egy, Románia meghatározó játékosai között emlegetett légióstól meni lenne ez extra kívánalom - ami némiképpen kompenzációt jelentene a csoport számára a csak formálisan létező Wirth miatt Kikap a valósággal szárnyaló és oroszlánként küzdő Bolvári Katitól. A harmadik számú szekszárdi játékos, a Statisztika bűvköréből érkező, „a jövő emberének aposztrofált", Nagy Dorottya változatlanul gödörben, nagy-nagy kétségbeesést tükröző ábrázata jelzi: itt és most ő megint nem nyerőember? A Szuperligában még nem várhattunk el tőle meglepetés győzelmeket, mondván fiatal, elég ha csak fönnmarad a vízen, ám ha tényleg akkora tehetség, ahogy a mágus Sáth Sándor mondja, akkor azért egy Tolna ellen illene megmutatni... A fentiek következtében hamar eldőlt a helyosztó kérdése, lévén, hogy a törzsközönsége által külsőleg is motivált tolnaiak, hamar elérték az ötödik győzelmet, és az első, a szekszárdi meccs 10-4-es sikere okán, az összesítés szempontjából minden további meccs formálissá vált. Ám ennek ellenére még izgalmasabb lett a meccs. Részint azért, mert a tolnaiak a presztízs okán újfent le akarták győzni az úgynevezett nagy Szekszárdot, amelyre a '95 utáni új megyei ping-pong időszámítástól nem volt módjuk a Szekszárd pedig próbált segíteni helyzetén. Élvezték is ezt a szituációt a tolnaiak. A kosárlabdából átvett szabállyal akár három győzelemig tartó meccset is játszottak volna. Mindegyik játékosukon látszott, hogy felettébb készültek erre a dupla ütközetre, roppant taktikusan és fantasztikus szívvel játszottak. S ez utóbbi döntött minimális különbséggel a javukra a visszavágón (9-8). Igen, szekszárdi szempontból lehet magyarázni a kisiklást azzal, hogy egy év eleji formájával asztalhoz álló Wirth Gabriella teljesítménye annulálta volna a tolnaiak szimpatikus erőfeszítéseit ebben az esetben legföljebb mindkét meccs szoros, ámha fene fenét eszik is, de nem nyer a Tolna. Ám ez a rájátszás rámutatott arra, hogy optimális esetben a múltbeli csatározások folyományaként egy Tolna elleni vereséget nem tudhat csak úgy feldolgozni, mint bármely másikat - ha különböző csapatával vagy tucatszor visszavágott már... A Wirth-függőség okán már a Szuperligában is érhette volna hasonló „blama" a csapatot, és most egy sikertelen évről értekezhetnénk. Szerencsére nincs így, ám ez a dupla kudarc nyomasztólag hatott a szekszárdi ping-pong közeljövőjét illetően. Vajon lesz-e tehetős szponzori hajlandóság arra, hogy egy a mostaninál stabilabb felnőtt csapatot hozzanak létre, amely mind hazai, mind pedig nemzetközi porondon komoly eredményekre képes? - vetődik fel a kérdés. Mert egy összevásárolt csapat esetében - egy olyan sportágban mint a pingpong csak ennek van értelme. Különben főleg ha a még szerényebb lehetőségek időszaka köszönt az Asztalitenisz Klub Szekszárdra - jobb befektetés, ha a forintok még hangsúlyosabban átvándorolnak az utánpótlás korúakhoz. Oly módon is, hogy a többre, sokra hivatott helyi kötődésű lurkóknak, ha kell, még edzőpartnereket is szerződtetnek. Ami kevesebbe kerül, mint egy középszerű eredmény elérésében segédkező légiós parkoltatása. Amit, ha valakinek, akkor Sáth mesternek nem kell különösebben bizonygatni... B. Gy. - Kap-e rendkívüli (keretfölötti) •> támogatást a női kézilabda? Tízmilliót remélnek a várostól A sportcsarnok oktatási, olykor protokolláris szárnyában amolyan évadzáró „teadélutánra" gyülekeznek a Ferropatent SE élvonalbeli bentmaradást kiharcoló lányai. Ok megtették a magukét, a többi - mármint az élvonalbeli folytatás - nem rajtuk múlik. A klasszikus zsoldosnak számító Csendes Edit kivételével mindenki eljött erre a nem kakaós, kalácsos babazsúrt ígérő szeánszra. A két fehérvári lány is. Feltételezem, nem csupán a jövőt illető információéhségük hozta össze őket, hanem igy együtt újabb évet is vállalnának.... Őrjítő, de senki sem tud még konkrétumokat mondani. Amíg a rejtélyes, alig sejtelmes jövőt fürkészik néhány kóla mellett, azalatt az önkormányzat sportbizottsága elkezd birkózni a klub hozzájuk intézett súlyos beadványával, aminek tartalmát a kívülállónak sem nehéz kitalálnia: a klub életben maradásához szükséges, jelentősebb pénzt akar. A klub súlyához, a helyi sportban, a közönségszórakoztatásban betöltött szerepéhez megfelelőt. Nem holmi gyorssegélyt. Olybá tűnik, hogy a sportbizottságnak nincs kompetenciája ilyen — na mégis milyen? összeg saját hatáskörében való kiutalására, ám a közgyűlés soros ülésére rajta keresztül tud bejutni a Ferropatent. Ott pedig kétesélyes a meccs, a döntetlen elméletileg sem létezik. - Mennyire látja a jelen sportkoncepciós és a pénzügyi lehetőségek fügvényében a klub kérésének teljesíthetőségét? - kérdeztük Horváth Istvánt, a sportbizottság elnökét - Rendkívül nehéz helyzetben vannak a folytatást illetően, meg tudom érteni a klub vezetőinek aggodalmát, ám azt momentán nem tudom megmondani, hogy a kérés teljesíthető lesz-e, az önkormányzat miként dönt, ad-e a sportalap lehetőségei fölötti prioritást a női kézilabdának, mert itt most nem csupán a felnőtt csapat működéséről van szó. - Mégis mekkora összegre tartanak igényt, ami már kihúzná őket a bajból, hogy teret és időt nyerjenek a szponzori stabi\^lizációjukhoz? - A klubvezetés úgy látja, hogy a legnagyobb takarékosság az NBI-ben amúgy nem jellemző karcsúsítások további alkalmazásával, úgy 20-25 millió közötti költségvetéssel ki tudnák vinni az évet, alapozva a már bevethető saját nevelésű játékosaik további szerepeltetésére. Nos a már említett összeg felét kérik a várostól, és jelzik, hogy ebben az esetben a költségvetés másik fele szponzoroktól előteremthető, illetve megtartható. - A sportbizottság saját hatáskörében hogyan segíthet - Oly módon, hogy év vég^g - ahogy egy korábbi inteijúban már utaltam erre - időarányosan, fokozatosan utalunk át pénzt a Ferropatent SE-hez, mint az egyik kiemelthez, így a támogatás elérheti az 1998-as szintet, amikor is ötmillió forintot juttattunk a klubnak. Múlhat-e egy csapatnak, szakosztálynak a sorsa csekélyke ötmillión? Egy cirka ötvenmilliós költségvetés esetén aligha. Ám egy kényszerköltségvetésnél — a jelekből ítélve erről van szó sokat: a napi működést, utazást, egy-egy minimálbérért már nem kézilabdázó kulcsjátékos megtartását jelentheti. Ennyin nem múlhat... A gondot inkább az jelentheti a működésre szánt sportpénzeket az idén mintegy tíz millióval kurtító önkormd^^ zatiaknál, hogy holnap vagy holnapután hasonló alapon jelentkezhet a valószínűleg újra NBlI-es és anyagilag a csőd szélén álló UFC Szekszárd, vagy éppen az időközben egyik szponzorát elveszítő KSC Szekszárd is. Hiába no, a kevésből matematikai nonszensz sokat adni. A három kiemelt közötti rangsor felállítását pedig egyetlen politikai nómenklatúra sem akarta, vagy nem merte fölvállalni az elmúlt évtizedben. Lehet, hogy ennek is eljött az ideje? Vagy egyfajta demokratikus vetésforgóban az aktuálisan „síró" valahonnan, valamiből azért kiengesztelődik. Am mi lesz, ha egyszerre, egy időben ketten, vagy mind a hárman krokodilkönnyeket hullatva a városháza előtt zokognak?!... B«yJ